A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük Steve, Creeper, Alex és Malac – most különleges hűségpromóció keretében költöznek be a Spar üzleteibe. A Minecraft tematikájú gyűjtőakció a rajongók minden korosztályának örömet szerez majd: a meglepetés radírok, plüssfigurák sötétben világító archímzéssel, valamint újra
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.
Meghan Markle főzőműsora 2025. március 4-én debütált a Netflixen, néhány nappal a premier után pedig a streamingszolgáltató megerősítette, hogy hamarosan érkezik a következő évad. Most viszont a Netflix bejelentette: a Szeretettel, Meghan második évada a vártnál jóval hamarabb, már ebben a hónapban elérhető lesz. Mutatjuk, mit tudunk a folytatásról
Az év nagy részében szeretek a konyhában időzni, nyáron azonban az ott töltött időhöz való viszonyom sokat változik. A hosszú, meleg napokon jobban esik kevesebb időt sütéssel, főzéssel tölteni, így az időigényes recepteket általában elteszem őszig. Inkább a gyors, friss és lehetőleg hidegen is finom megoldásokat választom. Ebben pedig hatalmas seg
Augusztusban hétvégenként országszerte sztrájkolnak a portugál repülőtéri dolgozók, ami tömeges járattörléseket és késéseket okoz a nyári turistaszezon csúcsán.
A nyár a napsütés, a szabadság és a könnyed programok időszaka. Mégis sokan éppen ilyenkor döntenek úgy, hogy lezárják a kapcsolatukat. A jelenség nemcsak városi legenda: kutatások is alátámasztják, hogy a szakítások és a válások száma tavasszal és nyáron megugrik.
Milyen hatással van a dopamin a boldogságra? Összeszedtük a legfontosabb tényeket, tévhiteket, hogy bemutassuk a valóságot a boldogsághormonnak is nevezett kémiai anyagról.
A hőguta és a kiszáradás percek alatt súlyosbodhat, de a gyors hűtés, a víz, az árnyék és az állatorvosi ellátás életet menthet. Ha kedvenceden ezeket a jeleket tapasztalod, ne várj!
Az asztrológia világa mindig lenyűgözött minket, hiszen a bolygók és csillagok állásának vizsgálata gyakran nyújt útmutatást mindennapi életünk során. Szeptember hónap különösen érdekes lehet, hiszen a nyári napok végétől az őszi hónapokba való átmenet mindig mozgásba hozza az energiákat. Amikor a természet körülöttünk változik, az asztrológiai hat
A modern életvitel szinte megkerülhetetlen velejárója, hogy sok nőnél felüti a fejét a szorongás, amit gyakran a stresszes életmóddal, munkahelyi nyomással vagy személyes problémákkal hoznak összefüggésbe. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani egy kevésbé ismert tényezőt is, amely számos esetben hasonló tüneteket produkál: a vércukorszint ingadozás
Egy 8 hónapos kislány anyukája még május 27-én került be a gyermekével a székesfehérvári kórházba, ahol 2 napot töltöttek el. Miután elhagyták a kórházat, ő is és a baba is megbetegedett – közölte Magyar Péter Facebook posztjában.
Kitartóan forró napokkal örvendeztet meg bennünket a nyár, sőt, a következő napokban hőségriadóra is számíthatunk, ami viszont sajnos sokakat megvisel. Akik Budapesten lesznek a közeljövőben, az alábbi fürdős-strandos programok közül…
Te is érezted már azt, hogy van benned valami, ami több a hétköznapinál? Hogy nem csupán azért vagy itt, hogy "ellegyél" ebben az életben, hanem hogy valamit átalakíts. Hogy hatással legyél másokra. Hogy megmozgass valamit. Vannak emberek, akik nem félnek feszegetni a határokat, kényelmetlen kérdéseket feltenni, és új utakat keresni ott, ahol eddig
Ha Horvátország kerül szóba, legtöbben a napfényes tengerpartot képzeljük el – pedig az ország valódi értékei nem csupán a partvidéken találhatók. A szárazföld belsejében kristálytiszta édesvizű tavak, rejtett sós tavak,…
Az emésztési zavarokat gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hiszen olykor stressz vagy táplálkozási változások is okozhatják őket. Azonban, ha tartósan jelentkeznek, érdemes lehet utánajárni, hiszen komolyabb bélrendszeri problémákra is utalhatnak. Az emésztési panaszok, mint például a puffadás, a gyakori hasmenés vagy székrekedés, általában annak a je
A sussexi hercegi pár, Harry herceg és Meghan Markle 2020-as költözésük óta folyamatosan a figyelem középpontjában állnak. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban egyre népszerűbbek és szakmai sikereket is elérnek, a közvéleményt – érthető módon – továbbra is leginkább az uralkodóházzal való kapcsolatuk alakulása foglalkoztatja, ami a hírek sze
Neked már vannak terveid a hétvégére? Ha nem, akkor mindenképpen próbáld ki ezt a három dolgot - a Twn.hu híre szerint a boldog emberek ezeket mindig megteszik a hét utolsó két napján.
Katy Perry és a volt kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau egyre közelebb kerülnek egymáshoz – vajon ez csak egy kaland, vagy valami komolyabb kezdete? Mutatunk mindent, amit a kapcsolatukról tudni lehet.
Ahogy az ősz beköszöntével a természet átöltözik meleg, barátságos színeibe, úgy mi magunk is lehetőséget kapunk arra, hogy elmélyüljünk, és új energiákat vonzzunk be életünk különböző területeire. Az anyagi bőség vonzása nem csupán a vágyott tárgyak megteremtéséről szól, hanem a pénzzel, és annak energiaként való érzékelésével való hiteles kapcsol
Sokan nem is gondolnák, de a strandolás fizikai megterhelése nem pusztán az úszásban és a vízi sportokban rejlik. Maga a vízben tartózkodás is kimerítő lehet az emberi test számára. A víz ellenállása miatt a legkisebb mozdulatok is több energiát igényelnek, mint a szárazföldön végzett hasonló mozgások. Ez különösen igaz, ha órákon át hűsítjük magun
A lélegzetelállító természeti környezet és a különleges ízek együtt varázsolják el a Kappadókiába érkezőket, ahol a tündérkéményektől a napfelkeltés hőlégballonozásokon át a barlangszállodák különleges atmoszférájáig minden részlet egyedi élményt kínál.…
"Tizenkét éve mondom, mondjuk egyre többen ugyanazt, mégsem változik semmi. Képesek kiengedni valakit úgy, hogy nem szólnak az áldozatnak – pedig életek múlhatnak ezen" – mondja Renner Erika.
A romantikus filmek műfaja évtizedek óta hódít a nézők közt, hiszen ki ne szeretné elmerülni egy mindent elsöprő szerelem történetében, ahol a főszereplők szinte mindig elnyerik egymást? Ám ezek a filmek olykor tartalmazhatnak olyan burkolt üzeneteket és mintákat, amelyek rejtett módon befolyásolhatják a valódi kapcsolati elvárásainkat. Bizony, van
Mária dán királyné a lehető legstílusosabban tért vissza a nyaralásból hivatalos feladataihoz: ezúttal egy csíkos szett mellett tette le a voksát, amiben ő volt az elegancia földi megtestesítője.
Szinte mindenki, aki már ült repülőgépen, találkozott a jelenséggel: a gép kerekei megérintik a kifutót, a hajtóművek lassulnak, és a kabin egyik sarkából felcsendül a taps, ami pillanatok alatt átragad…
A napszemüveg viselése nem csupán a napfény elleni védelemről szól, hanem egyfajta stílusnyilatkozat is, amely rengeteget elmondhat viselője személyiségéről. Ahogy az öltözködés, a frizura vagy akár a cipők választása is, úgy a napszemüveg formája is tükrözi az egyén egyéniségét, ízlését és életvitelét.
A keleti filozófiák és vallások gyakran hangsúlyozzák az életeken átívelő kapcsolatok fontosságát, hiszen szerintük az ember lelke nemcsak a jelenlegi fizikai életében létezik, hanem sokkal tágabb időskálán működik. Ezen tanok hívei úgy tartják, hogy a lelkek korábbi életek során már találkozhattak egymással, és ez az ismeretség láthatatlan szálakk
A harmadik évad 12. epizódja nemcsak az And Just Like That szezonzárója része volt, hanem végleg pontot tett Carrie Bradshaw és barátnőinek történetére. A készítők ugyanis a hónap elején bejelentették, hogy véget ér a Szex és New York folytatása. És hogy méltó lezárást kapott a sorozat? Véleményem szerint nem. Örülök, hogy vége van? Igen.
A nyár a játékos, színes és kísérletező manikűrök időszaka, amikor a körmeink is magukra ölthetik a tengerparti hangulatot. Ha idén augusztusban valami igazán különlegesre vágysz, ezek a kreatív, részletgazdag minták biztosan feldobják a nyári megjelenésed – akár a parton, akár a városban viseled őket.