2025. szeptember 18. csütörtök

szept. 18
0:21
Agyament horrorvígjátékot sejtet az Anaconda első előzetese (Player)
Amikor megtudtuk, hogy Jack Black és Paul Rudd főszereplésével új film készül az Anaconda franchise-on belül, először nem tudtuk hová tenni az információt. Aztán szerencsére élesedett a kép.
szept. 18
0:21
Nemrég a legnagyobb kockázatnak tartották, holnap a Föld mellett fog elhúzni az aszteroida (Rakéta)
Élőben nézhetjük, ahogyan egy potenciális városromboló aszteroida elhúz a Földhöz közel.
szept. 18
0:21
Siker! Magyar gimnazisták szereztek bronzérmet a World Robot Olympiad-on (Kölöknet)
Dobogós helyen végeztek a Tatai Református Gimnázium diákjai a World Robot Olympiad (WRO) európai döntőjében, amelyen 37 országból több mint 160 csapat vett részt. A 11. évfolyamos tanulók a legtöbb csapatot vonzó Robomission kategóriában indultak az általuk megtervezett és felépített robottal, a kétnapos versenyről pedig bronzéremmel tértek haza.
szept. 18
0:21
Ennyiszer normális vizelni egy nap életkoronként – és ezeket jelentheti az, ha ettől eltér (EgészségKalauz)
Fontos jelzésértekkel bír az, hogy hányszor megy vizelni egy nap.
szept. 18
0:25
Videón, ahogy kardszárnyú delfinek elsüllyesztenek egy jachtot (Player)
Egy kardszárnyú delfin újra és újra a jacht oldalának csapódott, míg az végül süllyedni kezdett.
szept. 18
0:25
Orvosmeteorológia: egészen elképesztő fordulat áll be csütörtökön - egy ideje már nem volt ilyen! (EgészségKalauz)
Nagy meglepetés készülődik a magasban - sőt, már be is indult az erős és tartósnak tűnő folyamat!
szept. 18
0:29
Szoboszlai gólpassza után nyert Bl-rangadót a Liverpool (Player)
Atlético Madrid elleni győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligáját a Liverpool.
szept. 18
0:33
Szigorítás: már kamerafelvételek alapján is büntethetik, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv (Player)
Kiterjesztik az objektív felelősséget, csak akkor nem az autó üzemben tartója fizet, ha feldobja a sofőrt.
szept. 18
0:37
Egy gyönyörű lány a gyönyörű Hawaiiról (Player)
Érthető, miért készülnek vízparti képek is a modellről.
szept. 18
2:33
Fata Deum: istenszimulátor Black & White-módra (InStyle Men)
A Fata Deum istenszimulátor már belépett az Early Access-szakaszba a Steamen. A Black & White-hoz hasonló klasszikusok ihlették, és új lendületet hoz a God-Game műfajba.
szept. 18
3:33
Kína kiszorította Németországot a leginnovatívabb országok toplistájáról (InStyle Men)
Először került be a világ tíz leginnovatívabb országa közé Kína az ENSZ rangsorában.
szept. 18
3:57
Ezeket az országokat veszi célba mindenki, aki külföldön képzeli el a jövőjét (Igényesférfi.hu)
Az InterNations 2025-ös expat-felmérése szerint Panama, Kolumbia és Mexikó a legvonzóbb célpontok, Európából csak Spanyolország fért be a top 10-be.
szept. 18
4:03
Megvonták a fizetését, amiért Orosz Bernadett sérüléseivel szemléltette a kapcsolati erőszakról szóló javaslatát Szabó Tímea (WMN)
Szabó Tímea fizetését megvonták, miután a parlamenti vitában bemutatta az összevert Orosz Bernadett fotóját. Az eset rávilágít arra, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak védelme továbbra is komoly hiányosságokkal küzd Magyarországon.
szept. 18
4:27
Hosszabb üzemidő és kameramágia – érkezik az iPhone 17 Pro (Igényesférfi.hu)
iPhone 17 Pro és Pro Max: hosszabb üzemidő, erősebb chip és új kamerafunkciók – látványos ugrás a 13-as és 14-es modellekhez képest.
szept. 18
4:33
Eddie Murphy beismerte: ez a két legrosszabb filmje! (InStyle Men)
Az egyiket ráadásul egy nagy közönségsiker helyett vállalta el, mára talán megbánta a döntését.
szept. 18
4:39
90% az esély arra, hogy 10 éven belül egy fekete lyuk a szemünk előtt robban fel (Hamu és Gyémánt)
A világegyetem legnagyobb titkai közül néhányra hamarosan választ kaphatunk – legalábbis ezt állítja a Massachusettsi Egyetem legújabb kutatása. A fizikusok szerint ugyanis 90 százalék az esély arra, hogy a következő évtizedben a csillagászok szemtanúi lehetnek egy fekete lyuk végső felrobbanásának, amely alapjaiban változtathatja meg a fizikáról é
szept. 18
4:45
Minden ötödik kislányt zaklatnak! Védd meg a gyerekedet (Hóvége)
A probléma óriási, és mindenkinek kötelessége, hogy a maga eszközeivel tegyen valamit a gyermekek védelmében.
szept. 18
4:57
Arne Slot szerint ilyen gigászi összeget ér most Szoboszlai Dominik (Igényesférfi.hu)
Arne Slot méltatta Szoboszlait és Kerkezt a BL-meccs előtt: Dominik 100 milliós érték, Milos pedig még tanulja a Liverpool-intenzitást.
szept. 18
4:57
Ez az egyetlen adat gyerekkorban megjósolhatja, hogy mennyi ideig fogunk élni (in.hu)
Egy amerikai kutatás szerint már a 7 éves korban mért vérnyomásértékek is előre jelezheti a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) miatti korai halálozás kockázatát. A gyermekkori magas vérnyomás ugyanis 40-50 százalékkal növelheti annak esélyét, hogy valaki évtizedekkel később az említett betegségek következtében haljon meg.
szept. 18
4:57
Napi horoszkóp szeptember 18.: Ne várj gyors eredményeket, türelem. (Bien)
Szeptember közepe mindig hoz egy halk fordulatot. A nyár pezsgése után most előtérbe kerül a rend és a ritmus. A Szűz Nap energiája nem harsány, de mégis nagyon erőteljes: segít abban, hogy apró lépésekben haladjunk, és megtaláljuk a nyugalmat a mindennapokban. Ma lehet egy kisebb hullámvölgy a nap közepén, de estére minden kisimul, és sokkal rende
szept. 18
5:03
Aphrodité most nekik kedvez: 3 jegy előtt kinyílik a szerelem kapuja, és minden megváltozik 2025 szeptemberében (Blikk)
Ők a szerencsések.
szept. 18
5:09
Ezt csinálják a magyarok a hónap végén megmaradt pénzükkel (Femcafe)
A közösségi médiában most sok helyen kaptak ilyen kérdést a magyarok, akik őszintén válaszoltak is, mármint tényleg a saját stílusukban.
szept. 18
5:27
Így csomagolj stílusosan és stresszmentesen (Igényesférfi.hu)
Utazási kapszulagardrób: kevesebb ruha, nagyobb szabadság. Így pakolj könnyen kombinálható darabokat stresszmentes nyaraláshoz
szept. 18
5:27
Friss, megfizethető óramárka Katarból: Beda’a Angles Mecaline (Kronometer)
Mechanikus szerkezetet kapott a Beda’a alapmodellje.  Órás kontextusban a Közel-Kelet inkább felvevő, mintsem termelő piac, mégis a fiatal katari (de Swiss Made) Beda’a gyorsan jó hírnévre tett szert mikrobrandes körökben.
szept. 18
5:27
Időjárás szeptember 18.: Kisüthet a nap, de délután már nem lesz kellemes (Bien)
2025. szeptember 18-án Magyarországon változékony, de alapvetően mérsékelten meleg idő várható.
szept. 18
5:27
Így költsd el a nyugdíjas utalványt a Lidlben: 9 termék, ami tutira megéri (Hóvége)
Alapvető élelmiszerek jó áron - kell ennél több?
szept. 18
5:33
Exkluzív Toyota Land Cruiser a Dakar szellemében (InStyle Men)
Itt a Land Cruiser GR Sport Rally Raid, ami nem a Dakar-ralin indul, helyette inkább a gyűjtők versenyezhetnek érte.
szept. 18
5:39
Hruscsovot nem engedték be Disneylandbe, ezért kitalálta, hogy épít Moszkva mellett egy nagyobbat (Telex)
A Szovjetunió első emberében mély nyomokat hagyott az 1959-es kellemetlensége Kaliforniában, de mivel öt év múlva megpuccsolták, a grandiózus terv lekerült a napirendről.
szept. 18
5:45
A fa, ami minden magyar kertben ott van és a levele igazi kincs (Vince)
A népi gyógyászat évszázadok óta használja, de még a kertben is rendkívül hasznos. A népi gyógyászat már évszázadok óta használja a diófa levelét. Nem véletlenül! Főzetét külsőleg borogatásként ekcéma, égés, napégés,
szept. 18
5:51
Tippeld meg, hogyan hívják ezeket a színeket a Bmw-nél! Kvíz (Player)
Nem gondoljuk, hogy tudnod illene a különféle fényezések nevét a Bmw-nél, de ha hibátlanul viszed ezt a kvízt, akkor biztos lehetsz benne, hogy igazi márkarajongó vagy.
szept. 18
5:57
Ezek a csillagjegyek 2026-ig óriási pénzhez juthatnak: vajon te is a szerencsések között vagy? (Éva Magazin)
Sokan álmodozunk arról, hogy egyszer anyagilag is elérjük azt a stabilitást, ami valódi szabadságot ad. Az asztrológia szerint bizonyos csillagjegyek előtt most különösen nagy lehetőségek állnak, és 2026-ig hatalmas változásokat élhetnek meg a pénzügyeikben. Vajon te is a szerencsések közé tartozol?
szept. 18
5:57
Meryl Streep megható szavakkal búcsúzott a 89 éves korában elhunyt Robert Redfordtól (Hamu és Gyémánt)
Az egész filmes világot megrázta, hogy 89 éves korában elhunyt Robert Redford, a hollywoodi aranykor egyik utolsó nagy ikonja. Az Oscar-díjas színész-rendező évtizedeken átívelő pályafutásával a mozitörténet egyik legnagyobb alakjává vált, és generációk számára jelentett hivatkozási pontot.
szept. 18
5:57
Beszoktatási tippek bölcsődébe, óvodába! 8 praktikus ötlet a könnyebb elváláshoz (Kölöknet)
Az óvoda vagy a bölcsőde első heteiben egyszerre élünk át jóleső izgalmakat és apró kétségeket. A mindennapok ritmusa végérvényesen megváltozik, és természetes, hogy a beszoktatás időszakában kisebb-nagyobb nehézségek is adódnak. Fontos, hogy ilyenkor sok türelemmel, megértéssel segítsük gyermekünket ezen a fontos átmeneten.
szept. 18
5:57
2025-ben is kiválasztották Magyarország legjobb borait: íme a győztesek! (Vince)
Novemberben meg is kóstolhatjuk a szakértők által összeállított lista tételeit! 2025. november 8-án ismét megrendezésre kerül a Vince Gála. A Vince Gála a legkiválóbb magyar borok, a hazai csúcsgasztronómia és
szept. 18
5:57
Ma Diána, József, Richárd névnapja van. Milyen a személyiségük? (Bien)
Ma, 2025. szeptember 18-án Magyarországon a legfontosabb névnapok Diána, József, Metód, Richárd, Rikarda, Timur és Zara nevekhez kötődnek. Ezek közül a két legkiemeltebb név a Diána és a József, melyek személyiségjegyeit részletesebben is megvizsgáljuk.
szept. 18
6:03
"A nők nyerték ezt a csatát" – E. Jean Carroll ügye precedenst teremtett (WMN)
Trump hiába próbált kibújni a felelősségvállalás alól, a bíróság nemcsak azt mondta ki, hogy a hivatalban lévő elnök sem mondhat bárkire bármit, de 83,3 milliós sérelemdíj megtérítésére is kötelezték.
szept. 18
6:09
Nagy átalakuláson esett át Kendall Jenner (in.hu)
Az elmúlt hónapokban egyre több híresség váltott rövid hajra, és úgy tűnik, a bobfrizura az idei ősz abszolút sztárja. A legfrissebb név a listán Kendall Jenner, aki szeptember 14-én New York West Village negyedében mutatta meg új, vállig érő frizuráját.
szept. 18
6:09
Olcsósága miatt régen a konyha átkának nevezték a finomságot, ami most újra divatba jött (Vince)
Egyszerű alapanyagokból könnyen elkészíthető, tápláló étel. Ma már a világ legmenőbb éttermeiben is kínálják. A kása – dánul grød – a skandináv konyha egyik legősibb fogása. A viking idők óta
szept. 18
6:15
Egy 3,5 kw klíma hány m2 hűtésére, fűtésére elég? Mitől függ a hatékonysága? (Hóvége)
Klíma vásárlás előtt fontos megismerni, hogy mikor lesz a leghatékonyabb a klíma működése és mekkora klíma, mekkora terület hűtésére-fűtésére elegendő.
szept. 18
6:21
Így lehet ősszel is dús és egészséges a gyeped - fogadd meg a kertész trükkjét (Femcafe)
A gyep gondozása ősszel legalább annyira fontos, mint tavasszal – a titok a megfelelő időzítés és néhány bevált trükk.
szept. 18
6:27
Napi horoszkóp szeptember 18.: a Rákoknak kellemetlen beszélgetésben lehet részük, a Mérlegek fontos ügyeknek tehetnek pontot a végére (Éva Magazin)
A hét második felében sem fogsz unatkozni, a csillagok üzenetéből ugyanis az derül ki, hogy számos izgalom vár majd, érdemes tehát mindenképp elolvasnod a csütörtöki horoszkópot is!
szept. 18
6:27
Még mindig tombol a parlagfű, sok allergiás panasz lesz (Bien)
Ma, 2025. szeptember 18-án Magyarországon a pollenhelyzet elsősorban a parlagfű (ragweed) pollenje miatt jelentős, amely továbbra is aktívan terjed a levegőben. Ezek az allergén pollenek a legmagasabb koncentrációban vannak jelen ezen a napon, így a parlagfű érzékenyek számíthatnak a leggyakoribb tünetekre, mint az orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés,
szept. 18
6:33
5 ok, amiért a macskád fogai kihullhatnak (Háziállat)
Egy felnőtt cicánál a fogak meglazulása vagy elvesztése mindig valamilyen betegség jele, amit nem szabad félvállról venni.
szept. 18
6:33
Hat gondolat, ami új szintre emelheti a vállalkozásodat (Igényesférfi.hu)
6 vállalkozói tipp John Mullins TEDx-előadásából, amelyek segíthetnek sikeresebbé és rugalmasabbá tenni a céged.
szept. 18
6:33
A stressz 5 rejtőzködő jele – talán téged is ez gyötör? (InStyle Men)
Mindannyiunk életében jelen van a stressz, de egy határon túl már kifejezetten káros. Leküzdésének első lépése a felismerés.
szept. 18
6:39
Ez a legjobb tükörtojás titkos hozzávalója: Sosem jutna eszedbe beletenni (Femcafe)
Garantáltan feldobja a megszokott tükörtojást, ha kipróbálod a cikkünkben bemutatott módszert – a végeredmény reggelire és vacsorára is tökéletes választás, ráadásul az egész család imádni fogja.
szept. 18
6:39
Ezen a gyönyörű szigeten elutasítják az idegenforgalmi adót, mert egyszerűen nincs értelme (Roadster)
A kockázatok jóval nagyobbak, mint az esetleges előnyök.
szept. 18
6:39
Engedélyezték a szülés utáni depresszió elleni gyógyszer forgalmazását (Babanet)
Eddig nem volt kifejezetten erre a problémára engedélyezett kezelés, a szokásos antidepresszánsok pedig gyakran nem hatnak elég gyorsan.
szept. 18
6:39
Kutatók éjszakája: flashmobok, tudományos előadások és laborlátogatások Budapesten (EgészségKalauz)
Lesz interaktív kémiashow, kerekasztal-beszélgetés, este pedig kertmozi fogadja a látogatókat.
szept. 18
6:41
Így lett inkább átok a népszerűség a világ talán legszebb falujában (Roadster)
A népszerűség már-már kezelhetetlen turistaáradatot eredményez.

Keresés