A tudósok megpróbálták kideríteni, hogy ez az öregedés elkerülhetetlen velejárója, környezeti tényezők okozzák, vagy egyszerűen csak pszichológiai érzékelés.
Sokszor előfordul, hogy az orvosok, legyenek bármennyire is tapasztaltak és szakképzettek, bizonyos panaszokat tendenciózusan alábecsülnek, vagy egyszerűen nem tartanak elég fontosnak. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk; az egészségügyi rendszerek leterheltsége és a megszámlálhatatlanul sok szimptóma miatt néha elkerülhetetlen. Azonban fontos tudni, h
A dél-koreai parlament szerdán nagy többséggel megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely 2026 márciusától az ország valamennyi iskolájában betiltja a mobiltelefonok és más digitális eszközök használatát a tantermekben, a fogyatékkal élő diákokat oktató intézmények kivételével.
Zircet szokás a Bakony fővárosaként is emlegetni. A Dunántúli-középhegység lankáira felkúszó utcáival, a központjában található ciszterci apátság impozáns épületegyüttesével és híres arborétumával, izgalmas múzeumaival igazán rászolgál e címre, de a környékén található festői tavak, várak és hegyi falvak is kifejezetten csábítanak egy hosszú hétvé
Képzeld el, hogy egy csillogó, türkiz színű tóban úszol, körülötted apró, lakatlan szigetek sorakoznak, a víz alatt pedig egy elfeledett erdő fái nyújtóznak a mélység felé. A levegőben madarak keringenek, a parton senki sincs, csak te és a természet. Éppen ilyen Amerikában Arkansas állam egyik legjobban őrzött titka: a Lake Ouachita (Ouachita-tó).
Szeptemberben megnyitja szobáit a Pueblo Bonito Vantage San Miguel, amely a Pueblo Bonito Resorts új, luxus kategóriás márkájának első egysége lesz, és a mexikói San Miguel de Allende turisztikai kínálatát erősíti…
Budapesten nyitja meg első magyarországi éttermét a Popeyes, a Louisiana-stílusú csirkére specializálódott amerikai gyorsétteremlánc, amely a New Orleans-i konyha karakteres ízeit hozza el hazánkba.
Új rekordok helyett most még a meglévő óráit reszeli a Piaget. 2024-ben mi is beszámoltunk róla, hogy a Piaget Altiplano Ultimate Concept Tourbillon lett a világ legvékonyabb tourbillon gátszerkezetes órája,
Az elmúlt években egyre több figyelmet kap a pénzenergiával kapcsolatos téma, különösen a női szerepek aspektusában. Sokan érezhetik úgy, hogy a pénzügyeik valahogy sosem állnak megfelelően, és hogy a körülményekhez képest sokkal nehezebb helyzetben vannak. Vajon mi lehet ennek az oka? A válasz a pénzenergia blokkjaihoz kapcsolódik, amelyek meglepő
Az 1988-ban alapított Maison Margiela négy évtizeden át kerülte a hírességekkel való együttműködést, azonban a francia divatház nemrég szakított ezen szokásával: első reklámarcának legújabb kollekciójához Miley Cyrust választotta.
Az orvos megállapításait profilozót alakító filmsztárok is megirigyelhetnénk - van ugyan tudományos alapja is, de meglehetősen erős leegyszerűsítéssel élt.
Sok szülő szembesül a helyzet kihívásaival. Az első hetek nem csak a babák, hanem a szülők számára is nagy változásokat hoznak magukkal. Ezért fontos, hogy az alapvető szükségleteken túl lássunk, és megfelelően készüljünk fel az új életformára.
Az egyik legmenőbb magyar étel beleillik minden aktuális gasztrotrendbe, alapanyaga szlovák, ráadásul eredetileg alig volt benne paprika, viszont került bele egy rakás nagyon meglepő elem.
Átélni egy szívinfarktust az egyik legmegrázóbb élmény, és sokan, akik túlélik, félnek attól, hogy egyszer újra bekövetkezik. A jó hír az, hogy a korszerű gyógyszeres kezelések, a szívkatéteres beavatkozások, az életmódváltás és a szívrehabilitáció együtt akár 40%-kal csökkenthetik egy újabb infarktus kockázatát.
Ha ősz, akkor gombaszezon! Augusztus és november között, az eső utáni párás időben az erdőkben, a réteken, sőt a kertekben is egymás után bukkannak fel a gombák. A laikus és szakértő gombászok is kosarat és kést ragadnak, hogy szebbnél szebb példányokat gyűjtsenek. A szedés azonban csak a kezdet, "fogyasztás előtt nem csupán ajánlott, de életet men
A gyermekkorban játszott játékok nem csupán szórakozást jelentenek; sokkal mélyebb jelentéssel bírnak, amely felnőttkorunkra is kihat. Ami egykor szimpla időtöltésnek tűnt, valójában személyiségünk alapkövét képezhette. Nézzük meg, hogy melyik népszerű kislánykori játék mit árulhat el a felnőttkori karakteredről!
Egy tanulmány szerint ez lelki mélypont elkerülhetetlen – a jó hír, hogy uralható, illetve idővel magától is elmúlik, és természetszerűleg aranykorrá változik.
Az évkezdésről sokunknak automatikusan január jut az eszébe: új naptár, új fogadalmak, az előző év lezárása és az új lehetőségek reménye. Ez a logika mélyen beivódott a kultúránkba, mégis, mintha valami hiányozna ebből a kezdetből. Nem úgy, mint a szeptemberi hónapból.
A 20. születésnapját idén egész évben ünneplő Müpa most nem csupán a falai között, hanem Budapest legváratlanabb pontjain is "felbukkan", hogy azok is találkozhassanak vele, akik talán még sosem jártak az ikonikus épületben. Az intézmény Budapest különböző helyszínein frissítő Zenezuhany-installációval és látványos tűzfalfestménnyel hívja fel a fig
Bár a pizza a világ egyik legközkedveltebb étele, otthoni elkészítésétől sokan megrettenünk – mondván, túl nagy kihívás egy igazán roppanós, mégis puha pizzatésztát összehoznunk. Az alábbi recept éppen ebben kíván segítséget nyújtani. Mutatjuk is, mit kell tenned egy tökéletes pizzatésztához.
Találós kérdés: ki tudja felsorolni Svájc mind a négy hivatalos nyelvét anélkül, hogy a Google-ben rákeresne? Német, francia, olasz… Eddig helyes – előbbit 62, a középsőt 23, utóbbit 8 százalék jelölte meg elsőszámú nyelveként az ország állandó lakosai közül 2020-ban. Eláruljuk a negyediket: a rétoromán nyelv az, melyet Graubünden tartományban ma i
Valóban úgy érezzük, hogy a párkapcsolatunk gördülékeny és zökkenőmentes, amíg el nem érkezik egy olyan pont, ahol hirtelen minden más megvilágításba kerül. Ilyenkor azt gondolhatjuk, hogy másoknak nincsenek ilyen problémái, ám ez messze áll az igazságtól. A párkapcsolatoknak vannak olyan fázisai, amelyekről ritkán esik szó, pedig minden kapcsolatb
A közelmúltban szárnyra kaptak a pletykák a Katy Perry és Justin Trudeau, Kanada volt miniszterelnöke közötti állítólagos kapcsolatról, miután a múlt hónapban az énekesnő kanadai turnéja során együtt látták őket. A párost egy kétórás vacsora közben fotózták le a Le Violonb nevű, népszerű montreali étteremben, majd Trudeau Perry koncertjén is megje
A migrén krónikus betegség, amelyet gyakran nem diagnosztizálnak és ezért nem is kezelnek megfelelően. Sok beteg megváltoztathatatlan adottságnak tekinti a visszatérő fejfájást, pedig súlyos vagy szokatlan tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulni a megfelelő terápia megtalálása érdekében.
A frufru sosem megy ki igazán a divatból, de minden szezonban új formában éled újjá. Most éppen a "Boho Bangs" – vagyis a bohém, könnyed hatású frufru – hódít, amely ugyanúgy passzol a nyár utórezgéseihez, mint az őszi kabátos, csizmás szettekhez.
A „Kék Hullám” névre keresztelt kajak-kenu túraút Tolnanémedi, Sióagárd, Szekszárd, Keselyűs, Kajdacs és Nagydorog érintésével köti össze a Sió és a Sárvíz partjait. A beruházás befejezése 2026 végére várható. Magyarországon ritkán épül vízi túraútvonal, ezért is örvendetes, hogy a „Kék Hullám” projekt részeként új kajak-kenu túrautat alakítanak ki
A kültéri lámpák úgy világítanak, mint egy kikötő fényei: biztonságos pontként vezetnek otthonodhoz egy hosszú nap végén. Mégis, amikor már mindenki hazaért, bölcsebb dolog lekapcsolni a bejárati ajtó feletti lámpát – az égve hagyása ugyanis nemcsak fölöslegesen fogyasztja az áramot, de akár biztonsági kockázatot is jelenthet.
A Veszprémi Főegyházmegye 2020-ban kezdett megújítási projektje Magyarország legújabb kori történetének talán legnagyobb ívű városfejlesztési beruházása, amely megőrizte a történelmi hangulatot, visszaadta a hely spiritualitásának méltóságát, és eközben korszerű, feltöltődésre hívogató helyszínné vált. A grandiózus felújítás során számos izgalmas r
A leopárdminta a divatvilág örök kedvence, és az évtizedek során mindig újra és újra előkerül, hogy friss lendületet adjon a szetteknek. Ha szeretnéd tudni, hogyan viselheted ezt a merész mintát stílusosan, íme néhány inspiráló ötlet, amelyek segítenek beilleszteni a leopárdmintás szoknyát a mindennapi öltözékedbe. Fedezd fel a különböző kombináci
Amanda Seyfried olyan zseniális összeállítással rukkolt elő idén a Velencei Filmfesztiválon, hogy egyből kedvünk támadt valami hasonló outfithez nekünk is.
Az előszoba az otthonod kapuja, mélyreható első benyomást kelt, amikor belépsz vagy vendégeket fogadsz. Nemcsak praktikusnak kell lennie, hanem egyedinek is, hiszen jó, ha tükrözi stílusodat.
Mindannyian átéltük már milyen, amikor félreértenek: kellemetlen, fájdalmas, máskor pedig egyenesen kínos. Az asztrológia szerint pedig minden csillagjegynek van olyan sajátos tulajdonsága, ami miatt félreértés áldozatává válik!