Sőt, akár több is. A végtelenségig nem lehet kitolni, de a visszaszámlálás általában az értesítés vagy a felszólítás átvétele után indul – na de közvetlenül utána vagy másnaptól? Hogyan működik a határidő számítás, mennyi extra napot nyerhetünk? A hivatalos ügyeknél mindig kulcskérdés, hogyan számítjuk a határidőt. A legtöbben úgy gondolják, hogy a
A pitvarfibrilláció kezelési lehetőségei magukban foglalják az életmódbeli változtatásokat, a gyógyszeres kezelést, valamint az olyan beavatkozásokat, mint a kardioverzió és a katéteres vagy sebészeti abláció. Dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont
Sokan azt gondolják, hogy természetes, ha a kor előrehaladtával egyre több kellemetlen panaszt tapasztalnak. Valóban vannak ártalmatlan tünetek, de olyanok is, amelyek komoly betegségek előhírnökei lehetnek. Mutatjuk, mely jeleket kell azonnal komolyan venni.
A poggyász mérete mellett a színe már csak másodlagos szempontnak tűnik, pedig nagyon is sokat számít: a Ryanair most külön figyelmeztetett arra, hogy a fekete, sötétkék és szürke bőröndök nagyon könnyen összekeverednek a reptéren, ez pedig bizony kellemetlen szituációkhoz vezethet.
Váratlan helyen talált lehetséges bioszignatúrát a NASA marsjárója: a Jezero-kráter egyik fiatal kőzetmintája olyan ásványokat rejt, amelyek akár ősi mikrobák működésére is utalhatnak.
A kérdésre általában hangos igen, vagy még hangosabb nem a válasz, de nevelés-oktatás témában már biztosan nem lepődünk meg a szélsőséges véleményeken. Az a szülői meglátás áll a legközelebb az igazsághoz, miszerint van, akivel kell és van, akivel nem szükséges. De mégis mitől függ, hogy kinek van szüksége otthoni segítségre? Varga Mónikát, a hozdk
Ma, 2025. szeptember 17-én Magyarországon leginkább a Zsófia és a hozzá kapcsolódó alakjai ünneplik a névnapjukat, mint például Szófia, Szófi, Zsófi. Ezen a napon emellett több más név is névnapos, többek között Ariadna, Hildegárd, Ildikó, Kolomba, Lambert, Ludmilla, Oriána, Palóma, Róbert, Robertó, Robin, Robinzon, és Galamb.
Tévhit, hogy a tej a legjobb, vagy akár az egyedüli jó kalciumforrás. A tej régóta a kalcium legismertebb forrása: egy deciliter (100 gramm) tejben 125 milligramm kalcium található. Viszont távolról
Kiszolgáltatott helyzetben nincs közömbös mondat: a szorongó beteg mindent saját magára vonatkoztat. A szavainkkal hidat építhetünk hozzá, vagy falakat emelhetünk – a hatás a kommunikáció módján múlik Interjú Prof. Dr. Varga Katalinnal a pozitív szuggesztiók hatásáról.
Bár a fogyókúrázás legnépszerűbb időszaka a nyárhoz köthető, az egészségesebb és hosszabb ideig követhető életmódváltás bármikor elkezdhető. Használd ki a még meleg nappalokat, a téli sötét beállta előtt, hogy a kertben készíthesd az egészséges és finom ételeket. Egy kültéri grill ugyanis remek társ a tudatosabb étkezésben. Mondom is miért!
Egyetlen fotó elég volt ahhoz, hogy az egész internet Diane Keaton konyhájáról beszéljen – nem véletlen, hiszen az ikonikus színésznő otthona pontosan olyan stílusos, mint ő maga.
A csillagok állása szerint úgy tűnik, hogy a hét közepén sem fogsz unatkozni, hiszen ma is számos izgalom vár majd, érdemes tehát mindenképp néhány percet a szerdai horoszkópodra szánnod!
Az ősz beköszöntével – és a télre készülve – fontos, hogy feltöltsd a szervezeted vitamin- és ásványianyag-raktárait. Ahhoz, hogy jól bírd ezt az időszakot, szükséged van tápanyagokra, immunerősítőkre és mindenféle hasznos nyomelemre. Magyarul: itt az ideje, hogy a zöldségek kapják a főszerepet.
Az otthonunk nem csupán a napi pihenésünk színhelye, hanem értékeink, stílusunk és a belőlünk áradó életfilozófia tükre is. A modern, rohanó élet során egyre fontosabbá válik, hogy szűkebb környezetünk a nyugalom és az inspiráció forrása is legyen, ahol szerencsés esetben a természethez való kapcsolódás érzése is átjárhat minket. Ebben a cikkben ké
Ma, 2025. szeptember 17-én Magyarországon a pollenhelyzet elsősorban a parlagfű (ragweed) pollen dominanciájáról ismert, amely szeptember második felében még aktív és jelentős allergiás tüneteket válthat ki. Emellett még jelen lehet néhány más pollenfajta, de a parlagfű a legfőbb allergén ezen a napon.
A mai világban állandó nyomás alatt élünk: folyamatos teljesítménykényszer, információs túlterheltség és a környezet állandó változásai mind próbára teszik a szervezetünket. Nem véletlen, hogy egyre többen keresik azt, hogyan őrizhetik meg belső egyensúlyukat, és hogyan maradhatnak ellenállóak a mindennapi stresszel szemben.
A történet egy balul elsült kirándulással kezdődött, és azóta is bőven akadtak még fordulatok. A Kvikk Lunsj, vagyis a „kirándulócsokoládé” 1937 óta kíséri a norvégokat a természetbe. A ma már
A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava 60 ezer hektáros területével, és a természeti értéke felbecsülhetetlen mind lakhatási, mind turisztikai, mind horgászati, halgazdálkodási szempontból. Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (Bhnp Zrt.) 2009. augusztus 25-én alakult meg, jogelődje 1899 óta tevékenykedik a Balatonon. A cég 100 százalékban magya
A közlemény szerint a projekt a daganatos megbetegedések vizsgálatában és sebészeti kezelésében korszerű eljárásokat bevezető, 2023 nyarán lezárult program folytatása.
A Szűz-szezon végén előtérbe kerülhetnek a pénzügyi döntések, ami különösen 4 csillagjegy életét fogja érinteni - rájuk most fontos elhatározások várnak.
Nincs igazán jó időpont arra, hogy leterítsen valami nyavalya – de talán a legrosszabb akkor, amikor épp elkezdenéd élvezni a jól megérdemelt pihenést. Furcsa módon pont ilyenkor szokott lecsapni a betegség, mintha a tested direkt elrontaná a szabadidődet.
Egy családi fotózás ma már nem csupán arról szól, hogy szépen beállunk a kamera elé. Sokkal inkább egy különleges közös élmény, amelyben nevetés, játék és szeretetteljes pillanatok születnek és ezek azok, amik a képeken is visszaköszönnek. De hogyan lesz egy fotózásból valódi kapcsolódás, és miért emlékeznek rá a gyerekek úgy, mint egy vidám progra
Cus D’Amato szerint a félelem olyan, mint a tűz: irányíthatod vagy felemészthet. Ismerd meg, hogyan segíthet a félelem leküzdése az alkoholproblémával küzdőknek új életet kezdeni.
Az elmúlt években az alkoholmentes italpárosítás a fine dining világ egyik legizgalmasabb új iránya lett: már nem a „színes üdítő” szerepét tölti be, hanem önálló kulináris élményként áll a menük
Mindig is hittem abban, hogy a tanulás életünk végéig tartó utazás, de sosem gondoltam volna, hogy 40 évesen újra felfedezem a tanulás örömét. Az alábbi történeteket megosztva szeretném bemutatni, milyen csodálatos változásokat hozott az életembe, hogy újra visszatértem az iskolapadba.
Nem jelölt allergének: mogyoró, pisztácia, mandula miatt visszahívták a Gourmet Celebi márkájú mogyorókrémet - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Egyszerre több magyarországi nagyvárosban is mérik a járművek károsanyag-kibocsátását - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (Ékm) az Mti-vel.
Több mint húsz év telt el a Jóbarátok fináléja óta, de a sorozat világa még ma is hatással van a kultúránkra. A széria legnagyobb divathagyatéka kétségtelenül Jennifer Aniston volt, aki a kilencvenes évek és a kétezres évek elejének stílusikonjává vált. A képernyőn és azon túl is slip dress-ekben, azaz a vékony pántos szaténruhákban láthattuk, és e
Sokan választanak trendi lakberendezési elemeket, amelyek rémálommá változtatják az otthoni rutint. Nézzük, mely elemeket érdemes elkerülni a könnyebb takarítás érdekében!