Már korábban is lehetett hallani erről pletykákat, de most a The Hollywood Reporter végre megmondta a tutit: az Activision és a Paramount megállapodtak abban, hogy közösen élőszereplős filmet készítenek a Call of Dutyból.
A férfiak az oltár előtt hercegnőnek látják feleségüket, majd pár év házasság után már boszorkánynak. Miért lesz a rajongásból neheztelés? A férfiak szerint ez a tíz legfőbb oka, amiért utálják feleségüket.
Az alvás és a testmozgás rendkívül meghatározó szerepet töltenek be az életünkben. Azonban kutatások már a kettő tevékenység közötti összefüggést is vizsgálták, amelyekből megállapítható, hogy az egészséges életmód fenntartása mellett a mozgás az elalvásban is segít.
A pszichopatákra általában kegyetlen gyilkosokként gondolunk, pedig nagyon sokan köztünk járnak, sőt sikeres életet élnek. A magas rangú vállalati vezetők hajlamosak pszichopata vonásokat mutatni, de nem minden gonosz főnök pszichopata. A potenciális pszichopaták standard szűrővizsgálata a Hare Psychopathy Checklist.
A Rotterdam kikötőjében úszó építészeti csoda átalakította az élelmiszer-termelésről alkotott gondolkodásmódunkat. A világ első és legnagyobb úszó farmját 2019-ben nyitották meg. A háromszintes, 27×27 méteres építmény, amely a rakparthoz van rögzítve, 40 darab Meuse-Rijn-Ijseel tehénnek ad otthont. Forradalmi építmény, a városi gazdálkodás gyakorlá
Ha nem hall a cicád, az nagyban megnehezíti a mindennapokat, de a megfelleő módsszerekkel biztonságossá teheted számára a külvilágot, és te is kommunikálhatsz vele.
Hűtlenség létezik, amióta világ a világ ez nem újdonság senki számára. Vannak, akik könnyebben elcsábulnak, mások viszont ragaszkodnak a tett fogadalmaikhoz. Az asztrológia szerint vannak olyan csillagjegyek akik nagyobb valószínűséggel hűséges típusok, mint a többiek. Lássuk, kik ők! RÁK A Rák egy roppant érzékeny és rendkívül gondoskodó csillagje
Van egy hely a bolygón, amit a rock and roll iránti tiszteletnek szenteltek, ahol megfér egymás mellett a Beatles legnagyobb kollekciója és Alan Freed földi maradványai, ahova évente több millióan zarándokolnak el, és ahol Eric Claptont háromszorosan is ünneplik. Ez a hely a Rock and Roll Hírességek Csarnoka, amit 1983-ban alapítottak, de csak 1995
Aranka három éve hajléktalan. Most arra a hideg novemberi éjszakára emlékszik vissza, amikor rózsaszín kabátjában először lépte át egy "fapados menhely" küszöbét.
Görögország évtizedek óta az egyik legnépszerűbb úti cél a magyar utazók körében, és ez nem véletlen. Az ország szinte minden szeglete a kikapcsolódásról, a tengerparti élményekről és a páratlan mediterrán…
Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben emelkedett az euróövezet inflációja, miközben a magifláció nem mutatott érdemi csökkenést. A szakemberek szerint bejöhet az Európai Központi Bank korábbi jóslata: az árszínvonal-emelkedés az év végéig a célérték körül mozoghat.
Az ország mintegy kétezer egyesületének polgárőrei iskolakezdéskor kiemelt figyelmet fordítanak az óvodák, iskolák környékére, ahol nemcsak arra ügyelnek, hogy a gyerekeket ne érhesse bántódás, hanem arra is, hogy biztonságosan tudják megközelíteni az oktatási intézményeket.
Szeptember 13. és 21. közt rendezik a XIX. Ars Sacra Fesztivált. Az idei fesztivál középpontjában az a remény áll, amely túlmutat mindennapi várakozásainkon, és az örök értékekre irányítja figyelmünket.
Az univerzum ma különleges energiákat küld, amelyeket mindannyiunk másként érzékel és használ fel. Míg egyesek új lehetőségeket fedeznek fel, mások számára ez a nap az önvizsgálat és a mélyebb megértés időszaka lehet. Fedezd fel, mit tartogat csillagjegyed számára 2025. szeptember 3-án!
Az időskori rossz testtartás sokakat érint. Bár elsőre jelentéktelen problémának tűnik, számos kellemetlen tünettel járhat, megnehezítve a mindennapokat, gyakran csak kevésbé szemmel látható formában. Milyen módon segíthet a gyógytorna? Ziglerné Szőke Rita gyógytornászt kérdeztük.
Az orvostudomány és a technológia rohamos fejlődésének köszönhetően az emberek ma tovább élnek, mint valaha. Egyre több idős embert látunk, a 90 év felettiek száma folyamatosan nő, és sokan bíznak abban, hogy a jövőben a 100. születésnapok is gyakoribbak lesznek. Vannak azonban olyan határok, amelyekkel a modern tudomány sem tud mit kezdeni – legal
Erik ten Hag villámgyors leverkuseni bukása nemcsak sporttörténeti értelemben marad emlékezetes, hanem a pénzügyi vonzatok miatt is. A holland tréner mindössze két hónapot töltött a Leverkusen kispadján, de ennyi idő alatt is sikerült egy kisebb vagyont keresnie – jórészt a végkielégítésnek köszönhetően.
A padlón elképesztően sok kosz gyűlik össze: a cipőtalpak, a házi kedvencek tappancsai, morzsák, por, zsírfoltok és kiömlött italok mind nyomot hagynak rajta napi szinten. Nem csoda, hogy gyakran előkerül a felmosó - különösen a hidegebb évszakokban. De gondoltál már arra, hogy a víz hőfoka sem mindegy? Nem mindig a forró a legjobb, és a hideg sem
Hajápolási rutinunk valószínűleg mindannyiunk életében bevett szokás, amely szépen kialakult az évek során. Bár a hajápolási termékek és formázási eszközök használata ártalmatlan rutinnak tűnhet, a legújabb kutatások szerint ezek kombinációja olyan szintű légszennyezést okozhat, amelyet egy forgalmas autóútnál tapasztalni.
Augusztusban ismét romlott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által összeállított, a feldolgozóipari cégek várakozásait tükröző Beszerzési Menedzser Index (BMI) értéke.
Egy friss elemzés szerint 2016 és 2023 között az USA volt a daganatos megbetegedések kutatásának legnagyobb támogatója, de az unió sem maradt tétlen: ez idő alatt 7,4 milliárd eurót fordítottak projektekre és szakemberek munkájára. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a legfontosabb kezelések megkapnák a nekik járó figyelmet: a sugárterápia és a se
2021-ben jelent meg a legutóbbi változat az Orient World Map kollekciójából, az volt a modern kori újraértelmezése a régi dizájnnak, most pedig frissült a színes darab. A négy évvel ezelőtti
Ma, 2025. szeptember 3-án Magyarországon változékony, de alapvetően kellemes időjárás várható. A nappali hőmérsékletek a 24-28 fok között alakulnak, így még a nyárias meleg érzetét keltik.
Miért éheztetnénk magunkat unalmas, íztelen fogásokkal, amikor finom, aromás teák segítségével is könnyedén búcsút mondhatunk a felesleges kilóknak? Cikkünkben eláruljuk, melyek ehhez a legjobb fajták!
Egy nagyjából 1200 milliárd dolláros iparág létét veszélyezteti korunk legdinamikusabban fejlődő technológiája - állítják a szakértők. Vajon a mesterséges intelligencia tényleg elsöpörheti a szoftverfejlesztő vállalatokat?
A velencei filmfesztiválon debütált Olivier Assayas politikai thrillere, A Kreml varázslója, amelyben Jude Law Vlagyimir Putyin fiatalkori bőrébe bújik. A szerep kétségkívül érzékenynek számít a jelenlegi geopolitikai helyzetben, ám a színész elmondása szerint nem tartott a lehetséges következményektől, és magabiztosan vállalta a feladatot.
Mi is ez a tanult tehetetlenség, amely több gyereket érint, mint gondolnánk? És hogyan segíthetünk szülőként gyermekeinknek legyőzni a tanult tehetetlenséget? Németh Szilvia oktatáskutatót, a Kreatív Tanulás könyv társszerzőjét kérdeztük arról, hogyan támogathatjuk gyermekünket abban, hogy ne adja fel ideje korán a próbálkozást, például a tanulás k
Ma, 2025. szeptember 3-án Magyarországon a Hilda és a Gergely névnapját ünnepeljük a legismertebbek között. Ezen kívül ezen a napon névnapjuk van többek között a Csobán, Hildelita, Piusz, Tíria, Tirza neveket viselőknek is.