A tavaly novemberben bemutatott Ford Edge tanulmányt nagy várakozások övezték, hiszen a kék oválosok kínálata egyelőre nem bővelkedik a manapság kifejezetten népszerű és divatos SUV-kkel. Most végre bemutatkozott az amerikai gyártó globális piacra szánt crossovere, mellyel nem restek harcba szállni a BMW X3 és az Audi Q5 kategóriájában.
A Ford Mustang talán a legkedveltebb amerikai izomautó, s az európai rajongóknak, vásárlóknak mindig is fájt, hogy a gyártó nem forgalmazza az öreg kontinensen a sportos, férfias gépeket. Azonban egyre több szép veterán és behozott újkori Mustang rója már Európa és hazánk útjait, az új generációt pedig már itt is elérhetővé teszi majd a Ford. Utóbbi olyan sikeres kontinensünkön, hogy pillanatok…
A Toyotánál úgy látszik, véresen komolyan veszik a feladatukat, amikor arról van szó, hogy a benzinnel és gázolajjal működő autók kora lejárt. A japánok a hibridek fejlesztésében is élen járnak már a kezdetek óta, és úgy tűnik, hogy az üzemanyagcellás autók esetében is szeretnének az elsők közé tartozni. Ennek örömére most megmutatták nekünk hogyan fog kinézni az első hidrogénhajtású négykerekűjük…
A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff szerint a Red Bull Racing alakulata jobb eredményt érdemelt volna Ausztriában – a szakember szerint a címvédő alakulat gyengélkedése árt a Forma-1-nek. Tovább »
Szigorúan szakmai szemmel nézve, az autók világában szerzett tapasztalatunk és tudásunk alapján egyszerűen érthetetlen számunkra, amit néha (pontosabban fogalmazva sajnos egyre gyakrabban) a Nemzetközi Év Motorja választás zsűrije művel. A „szakemberek” egyre több kapufát lőnek, és elképzelni nem tudjuk, hogy mi ennek az oka – vajon elfelejtik kipróbálni az adott erőforrásokat vagy autókat,…
Már lassan egy éve sejtjük, hogy bővülni fog a Mercedes-Benz érzelmes kombikat takaró Shooting Brake flottája. A CLA kombi verziójának érkezése hivatalos, a gyártás helyszíne pedig kizárólagosan Magyarországon lesz.
Az Opel Astra aktuális generációja bármennyire is nagy szerepet játszott a villámos márka feltámasztásában, lassan eljár felette az idő. Noha formájával még mindig frissnek hat, s motorpalettáján is vannak jó választások, leginkább nagy tömege és a koros platform miatt mindenképp esedékes az új modell érkezése, amit 2016-ra időzítenek a németek.
A McLaren csapata szerint a Williams közelmúltbéli formája még nem jelenti azt, hogy a grove-i gárdától a bajnokság hátralévő részében is hasonlóan remek teljesítményre lesz képes. Tovább »
Az elektromos, illetve hibrid hajtásláncok terjedésével egyre több gyártó próbál elmésen az elvesztegetett energiák visszaforgatásából áramot csiholva javítani a hatékonyságon. A fékezési energia visszanyerése már nem nagy kunszt manapság, az Audi ötlete viszont meglehetősen jónak tűnik: az ingolstadtiak a futóművel állítanának elő áramot.
Bár a Red Bull a minap cáfolta, hogy saját erőforrást kíván építeni a Forma-1-ben, a címvédő alakulat jövőbeli motorterveivel kapcsolatos pletykák nem csitulnak. A legfrissebb hírek szerint a Milton Keynes-i gárda azt tervezi, hogy felvásárolja a Renault-t. Tovább »
Már lassan egy éve sejtjük, hogy bővülni fog a Mercedes-Benz érzelmes kombikat takaró Shooting Brake flottája. A CLA kombi verziójának érkezése hivatalos, a gyártás helyszíne pedig kizárólagosan Magyarországon lesz.
Az Opel Astra aktuális generációja bármennyire is nagy szerepet játszott a villámos márka feltámasztásában, lassan eljár felette az idő. Noha formájával még mindig frissnek hat, s motorpalettáján is vannak jó választások, leginkább nagy tömege és a koros platform miatt mindenképp esedékes az új modell érkezése, amit 2016-ra időzítenek a németek.
Az elektromos, illetve hibrid hajtásláncok terjedésével egyre több gyártó próbál elmésen az elvesztegetett energiák visszaforgatásából áramot csiholva javítani a hatékonyságon. A fékezési energia visszanyerése már nem nagy kunszt manapság, az Audi ötlete viszont meglehetősen jónak tűnik: az ingolstadtiak a futóművel állítanának elő áramot.
Szigorúan szakmai szemmel nézve, az autók világában szerzett tapasztalatunk és tudásunk alapján egyszerűen érthetetlen számunkra, amit néha (pontosabban fogalmazva sajnos egyre gyakrabban) a Nemzetközi Év Motorja választás zsűrije művel. A „szakemberek” egyre több kapufát lőnek, és elképzelni nem tudjuk, hogy mi ennek az oka – vajon elfelejtik kipróbálni az adott erőforrásokat vagy autókat,…
A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen elárulta, a bajnokság eddig eltelt szakaszában tapasztalt problémáit csak fokozták a kemény keverékű abroncsok, illetve a kigyorsításokkal kapcsolatos nehézségek. Tovább »
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a Forma1-es futamok promóterei igenis tanulhatnak a versenynaptárba idén visszakerült Osztrák Nagydíj szervezőitől. Tovább »
Úgy látszik a McLarennél komolyan gondolták, amikor megalkották a Special Operations nevezetű részlegüket azzal a céllal, hogy a különleges kívánságokkal érkező vásárlóikat teljes mértékben ki tudják szolgálni. A tavaly decemberben bemutatott MP4-12C átiratuk után most a 650S-ből is készítettek egy különleges változatot.

A Google ugyan már megalkotta saját önjáró autóját is, annak piacra bocsátása még a jövő zenéje. A számítástechnika világában uralkodó szerepet játszó cégóriás azonban már a közeljövőben szeretne aktív részese lenni az autópiacnak, amit az okostelefonos operációs rendszerük, az Android négykerekűekbe történő integrálásával érnének el.
Ha nem az Egyesült Államokban történt volna az eset, amiről cikkünk szól, talán mi magunk sem hinnénk el, hiszen egy lopott autó előkerülésére manapság nagyon kicsi esély mutatkozik, főleg ha 33 éve történt a szerencsétlen eset.
A Lotus versenyzője, Romain Grosjean szerint Sergio Péreznek meg kellene tanulnia elfogadni a bírálatokat annak érdekében, hogy jobb versenyzővé váljon. Tovább »
A Peugeot sportos GTi modelljei kereken 30 éves múltra tekintenek vissza, vagyis az első francia GTi-k épp most kerülnek veteránkorba. Az oroszlános márka természetesen nem teheti meg, hogy ne emlékezzen meg az első GTi kerek születésnapjára, az ünneplés pedig nem is lenne kerek, ha a Peugeot rajongóit nem ajándékozná meg egy speciális autóval.
2015-től állórajtokkal folytatják a versenyeket a Forma-1-ben a biztonsági autós fázisok után – döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) csütörtökön. Tovább »
A közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet töltenek be az autógyártók életében is, hiszen marketing szempontból tökéletes megoldást jelentenek, arról nem is beszélve, hogy a rajongók véleményének felmérése is sokkal egyszerűbbé vált ezeken keresztül. A Ferrari most kedveskedett is egy kicsit fanatikusainak, amiért már több mint 15 millió kedvelésnél jár a márka Facebook oldala.
Goodwoodban már felhördültek a nyolchengeresek, visítanak a turbók és a sebességmániások a lehető legnemesebb cél érdekében égetik el a benzint: az autózás és a motorsport ünnepe kezdetét vette. A felvonultatott márkák között az Ariel is, azonban ezúttal nem a páratlan Atom széria újabb tagjára büszkék a britek, hanem motorkerékpárjukra.
Nico Rosberg elárulta, semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy ő és csapattársa visszatartanak bizonyos információkat egymással szemben, noha főnökük nemrég arra panaszkodott, a közelmúltban csorbát szenvedett a csapaton belüli átláthatóság. Tovább »
Amennyiben az „elmúlik a világ dicsősége” kifejezés magasztossága vitathatatlan, mára legalább annyira elcsépelt, már-már közhelyszerű gondolattá töpörödik. Az autóiparban a rajongók az utóbbi időben számos alkalommal csapkodhatták joggal az asztalt, s most a Chevrolet döntése nyomán ismét duzzoghatnak kicsit a sebességmániások, ugyanis kétliteres turbómotorral is kapható lesz a Camaro.
A Renault továbbra is folytatja politikáját, miszerint versenyzésre készített csomagokat kínál a privát csapatok számára. A Clióból már korábban is készült ralira alkalmas verzió, azonban a franciák a következő lépcsőfokot sem szerették volna kihagyni: a Clio R3T megérkezett. Immáron meg is vásárolható a Renault csomagja, amely a versenyzésre teljes mértékben felkészített autót tartalmazza a Clio…
Nem követett el szabálytalanságot a Toro Rosso Forma-1-es csapata, valamint motorpartnere a Renault azzal, hogy az évadnyitó előtt hat nappal mozgó próbapadon hajtott végre motortesztet. Tovább »
A Renault-nál biztosak abban, képesek lesznek megfelelni legfőbb partnerük, a Red Bull elvárásainak, noha könnyen elképzelhető, hogy jelentős teljesítményjavulást csak a következő szezonban tudnak majd elérni. Tovább »
Nem fogja elsietni a jövő évi pilótapárossal kapcsolatos döntést a McLaren Forma-1-es csapata. A gárda versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, alaposan mérlegelni fogják majd lehetőségeiket. Tovább »
A Ford manapság rengeteg technológiai újítást mutatott be, melyekkel a jövőben még vonzóbbá szeretnék tenni kínálatukat. Természetesen a biztonság terén sem szeretnének lemaradni, így most a szegmensben elsőként kínálnak tizenöt személyes Transit kisbuszukhoz függönylégzsákot.
A sportkompaktok világa mindeddig az erős benzinesekről szólt, ám egy ideje már beférkőztek a dinamikus alsó-középkategóriások kategóriájába a dízelmotoros variánsok is, elég csak a Volkswagen Golf GTD-re vagy a gázolajos erőforrással hajtott Škoda Octavia RS-re gondolni. A Ford ezúttal lépett az ügy érdekében és a Focus ST frissítésével a dízeles sportmodellt is elérhetővé tette.
A Peugeot számára nem is jöhetett volna jobbkor az új 308-as COTY Év Autója győzelme, mint idén: köztudott, hogy az utóbbi időben gyengélkedésről kellett beszámolnunk a PSA-t illetően, a nehéz időkben pedig mindig aranyat ér egy jól sikerült modell, ami sokszor a mentőövet jelentheti az adott gyártó számára – gondoljunk csak például a Seat esetére, ahol a friss Leon mentheti meg a spanyolokat. A…
A Peugeot sportos GTi modelljei kereken 30 éves múltra tekintenek vissza, vagyis az első francia GTi-k épp most kerülnek veteránkorba. Az oroszlános márka természetesen nem teheti meg, hogy ne emlékezzen meg az első GTi kerek születésnapjára, az ünneplés pedig nem is lenne kerek, ha a Peugeot rajongóit nem ajándékozná meg egy speciális autóval.
Goodwoodban már felhördültek a nyolchengeresek, visítanak a turbók és a sebességmániások a lehető legnemesebb cél érdekében égetik el a benzint: az autózás és a motorsport ünnepe kezdetét vette. A felvonultatott márkák között az Ariel is, azonban ezúttal nem a páratlan Atom széria újabb tagjára büszkék a britek, hanem motorkerékpárjukra.
Amennyiben az „elmúlik a világ dicsősége” kifejezés magasztossága vitathatatlan, mára legalább annyira elcsépelt, már-már közhelyszerű gondolattá töpörödik. Az autóiparban a rajongók az utóbbi időben számos alkalommal csapkodhatták joggal az asztalt, s most a Chevrolet döntése nyomán ismét duzzoghatnak kicsit a sebességmániások, ugyanis kétliteres turbómotorral is kapható lesz a Camaro.
A Ford manapság rengeteg technológiai újítást mutatott be, melyekkel a jövőben még vonzóbbá szeretnék tenni kínálatukat. Természetesen a biztonság terén sem szeretnének lemaradni, így most a szegmensben elsőként kínálnak tizenöt személyes Transit kisbuszukhoz függönylégzsákot.
A Renault továbbra is folytatja politikáját, miszerint versenyzésre készített csomagokat kínál a privát csapatok számára. A Clióból már korábban is készült ralira alkalmas verzió, azonban a franciák a következő lépcsőfokot sem szerették volna kihagyni: a Clio R3T megérkezett. Immáron meg is vásárolható a Renault csomagja, amely a versenyzésre teljes mértékben felkészített autót tartalmazza a Clio…
A közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet töltenek be az autógyártók életében is, hiszen marketing szempontból tökéletes megoldást jelentenek, arról nem is beszélve, hogy a rajongók véleményének felmérése is sokkal egyszerűbbé vált ezeken keresztül. A Ferrari most kedveskedett is egy kicsit fanatikusainak, amiért már több mint 15 millió kedvelésnél jár a márka Facebook oldala.
A sportkompaktok világa mindeddig az erős benzinesekről szólt, ám egy ideje már beférkőztek a dinamikus alsó-középkategóriások kategóriájába a dízelmotoros variánsok is, elég csak a Volkswagen Golf GTD-re vagy a gázolajos erőforrással hajtott Škoda Octavia RS-re gondolni. A Ford ezúttal lépett az ügy érdekében és a Focus ST frissítésével a dízeles sportmodellt is elérhetővé tette.
A Peugeot számára nem is jöhetett volna jobbkor az új 308-as COTY Év Autója győzelme, mint idén: köztudott, hogy az utóbbi időben gyengélkedésről kellett beszámolnunk a PSA-t illetően, a nehéz időkben pedig mindig aranyat ér egy jól sikerült modell, ami sokszor a mentőövet jelentheti az adott gyártó számára – gondoljunk csak például a Seat esetére, ahol a friss Leon mentheti meg a spanyolokat. A…
A tavaly novemberben bemutatott Ford Edge tanulmányt nagy várakozások övezték, hiszen a kék oválosok kínálata egyelőre nem bővelkedik a manapság kifejezetten népszerű és divatos SUV-kkel. Most végre bemutatkozott az amerikai gyártó globális piacra szánt crossovere, mellyel nem restek harcba szállni a BMW X3 és az Audi Q5 kategóriájában.
A tavaly novemberben bemutatott Ford Edge tanulmányt nagy várakozások övezték, hiszen a kék oválosok kínálata egyelőre nem bővelkedik a manapság kifejezetten népszerű és divatos SUV-kkel. Most végre bemutatkozott az amerikai gyártó globális piacra szánt crossovere, mellyel nem restek harcba szállni a BMW X3 és az Audi Q5 kategóriájában.
A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda szerint egyáltalán nem igaz, hogy Lewis Hamilton összeroppan a világbajnoki küzdelem okozta nyomás alatt. Tovább »
A régi autókat kedvelők már jól tudják, a Múzeumok Éjszakája valójában reggel kezdődik, méghozzá guruló tárlatbemutatóval a Budapest Classic Grand Prix jóvoltából, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum előtt. Idén sem volt ez másképp, hisz immáron tízedik alkalommal került megrendezésre a veteránautós verseny. A több mint 100 fős mezőny a hagyományok szerint Budapest és környékének legszebb…
Noha általában belsős információforrások vagy kiszivárogtatott fotók buktatják le az újdonságokat, ezúttal a brit forgalmazó volt a ludas abban, hogy a média még a premier előtt értesülhetett az Audi legdurvább kombijának érkezéséről. Hogy a malőr mennyire volt véletlen, arról nem nyitunk vitát, az RS6 Avant Plus azonban vélhetően az egyik legkívánatosabb négykarikás lesz a kínálatban.
A Ferrari tesztpilótája, Marc Gene elárulta, meg van győződve arról, hogy honfitársa, Fernando Alonso tökéletesen boldog a Ferrarival, és meg sem fordult a fejében, hogy más csapathoz szerződjön. Tovább »