Nem véletlenül próbálunk ennyi Dacia modellt, még mindig az eladási listák tetején szerepel a márka hazánkban, és most azt a Dustert próbáltuk, amit látatlanban is a legjobbnak véltünk.
A Hertz híres együttműködése nyomán ismét különleges bérautók készülnek a Shelbynél. Az új széria ihletadója egy nem kevésbé népszerű autókölcsöző, a Sixt, és mindegyik autó 600 lóerős és kompresszoros.
Nevében ugyan feltörekvő, a 8-as BMW ízig-vérig a 6-os utódjának tekintendő, így pedig a kupé és a kabrió után még egy modellváltozat leleplezése hátravan. A négyajtós kupé formátumát létrehozó Gran Coupé-ról pedig meg is kaptuk az első ízelítőt.
Az elektromos forradalom és a SUV modellek sikerhullámán szörfözik a Nissan, így nincs ideje a sportautókkal foglalkoznia. A 370Z már régóta nem számít gazdasági sikernek, így teljesen érthető, hogy egyéb elfoglaltságokra hivatkozva a márka búcsút int a modellnek – a V6-os sportgép utód nélkül köszön le.
Havi szinten csaknem 2 millió ember keres autót a Használtautó.hu felületén, nem csak preferenciájukat, az elérhető és eladott autók jellemzőit is mutatja az Autópiaci Trendek adatbázis.
Az elmúlt napokban nagyjából egy hónapnyi csapadék zúdult le, sok úton vastagon áll a víz, ez pedig nagyon veszélyes, hiszen nagy esélyt ad az aquaplaning jelenségre.
Az új Suzuki Swift már több ízben is bizonyította, mennyire remeke kisautó, ráadásul a különlegesebb verziók tekintetében sincs oka a japán típusnak a szégyenkezésre. A már vallatóra fogott, meglehetősen izgalmas sportverzió mellett ezúttal a szegmensben kifejezetten ritka képességgel rendelkező összkerekes verzió kerül terítékre.
A határtalan fantázia néha igencsak furcsa szörnyszülötteket eredményez. Például egy pony car és egy SUV összeolvadását. Szerencsére csak papíron, illetve képernyőn.
A Toyota eladásai szárnyalnak és a japán autógyártó-óriás biztosan őrzi vezető helyzetét az autómárkák között a globális piacon. Ez annak ellenére így van, hogy a Toyota kimérten adagolja az újdonságokat és a japánok általában nem szokták elárasztani a piacot a friss modellekkel. Idén azonban más a helyzet: 2019-ben nem kevesebb, mint 7 új Toyota m
A vadonatúj, G21 kódnéven futó puttonyos BMW 3-as Touring bemutatkozásának küszöbén áll, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a németek már alig álcázva gőzerővel tesztelik közúton a középkategóriás sportkombit – a 'kémvideó' lentebb megtekinthető. A zseniálisan sikerült 3-as szedán alapján nem nehéz megmondani, hogy az új 3-as Touring minden idők
A Mercedes-Benz tavaly azt ígérte, hogy vadonatúj, tisztán elektromos autókat készítő EQ almárkájának első szériagyártású modellje, az EQC 400 4MATIC névre keresztelt közepes méretű prémium SUV idén tavasszal kerül gyártásba, a németek pedig tartották szavukat: a szupermoden brémai (Németország) üzemben a napokban elkezdődött az EQC sorozatgyártása
Egyszerűségében rejlik a bája. A Concours d'Elegance varázsa, hogy belépő, kordon és zárt terek nélkül mutat meg olyan autókat, amikből már csak egy maréknyi létezik. Mindezt itthon, Balatonfüreden, amiért igazán hálásak lehetünk.
Ha a valaha készült legélvezetesebb 911-et keressük, most épp nem kell túl messzire mennünk. A Porsche a New York-i Autószalonon mutatta be a Speedstert, amely a kifutó 911-es sorozat méltó búcsúja, egy olyan összeállítás, amely ilyen formában már sosem lesz majd kapható. Nem kétséges, hogy a Porsche 911 vadonatúj, 8. generációja az egyik, ha nem a
Fizimiskájával már korábban, hajtásláncával nemrégiben frissült a Mitsubishi Outlander PHEV. Összteljesítménye már 230 lóerő, hatótávjával még mindig ütőképes, és villámtöltést is tud!
Még nincs egy hónapja, hogy bemutatkozott a Mercedes-AMG CLA 35, de vélhetően egy belső baki folytán már a 45-ös csúcsverzió hátsójával is megismerkedhetünk. A legkedvezőbb AMG változat kissé visszafogott megjelenésének szöges ellentétét kapjuk a konfigurátorban készült képre nézve: négy hatalmas kipufogóvég, diffúzor és hátsó légterelő is került a
Nagyon is hamarosan végleges formájában is bemutatkozik a Volkswagen első I.D. szériás elektromos autója, amelyet mi sem jelez jobban, mint hogy a modell holnaptól már előrendelhető. A crossover egy igazán tágas kompakt modell lesz, amely a Nissan Leaf számára praktikusabb kialakítású konkurenciát jelent majd.
Idén 9 éves az Autónavigátor, csak egy röpke visszapillantásként az elmúlt 9 hónap 9 legtöbbeket érdeklő tesztjét mutatjuk. Na jó, legyen plusz 1, íme a top10 teszt az elmúlt háromnegyed évből. Ráadásként pedig egy nyereményjáték is!
Alapvetően mindig is mókásnak találtam a BMW történelmének első Z-modelljét, a különleges Z1-et, de azt soha nem gondoltam volna, hogy életem eddigi legmeghatározóbb klasszikus autós élménye fog a meglehetősen furcsa roadsterhez társulni. És ezalatt nem a körítést, hanem magát az autót értem: nem egzotikus tájakon vagy exkluzív helyszíneken, hanem
Az új Toyota Supra érkezése alaposan felpörgette a használt Suprák piacát. Sorra kerülnek elő a féltett, sokáig tárolt, vagy csak szimplán jól tartott negyedik generációs modellek, egy újabbat mutatunk, ami szintén rengeteget érhet.
Nem túlzok, ha azt mondom, a legkomolyabb sportautókat nézték meg ennyire, mint ezt az Insigniát. A színe semmihez nem hasonlítható, annyira egyedi és különleges, hogy rögtön lerí róla, ez valami érdekes széria. Persze, ez egy egyedi agyszülemény.
Amszterdam is belépett azon városok sorába, amelyek a levegő minőségének javulását a belsőégésű motorral felszerelt járművek kitiltásával szeretnék elérni.
GT3-nak tűnik, de mégsem teljesen olyan az az új Porsche 911 prototípus, amit nemrég fotóztak le. Persze egyelőre még a GT3 is csak álcával futja a tesztköreit, ezért különösen érdekes ez az álcázás nélküli modell.
Melegváltásban próbálhattuk ki a Renault legjobb elérhető árú családi autóit, egyúttal kipróbálva a vadonatúj benzines és dízelmotorokat. Kétrészes összehasonlító tesztünk első részében a Mégane kombi, a Scénic és a Kadjar merőben különböző, de hasonló felhasználására született alapjait vetjük össze, holnap pedig az új erőforrások mérkőzésével jele
Alig hittünk a szemünknek, amikor megláttuk, hogy a MOL mai bejelentése értelmében csökkenni fog most péntektől, vagyis május 10-től a benzin ára: igaz ugyan, hogy literenként csak 2 forinttal tankolhatunk olcsóbban péntektől, de az elmúlt hetek tendenciája alapján már ez is nagy szó, hisz egymást követték az áremelések a benzin árát tekintve.
A Mercedes-Benz Csillagtúra veteránautós márkaverseny hivatalos honlapjára a szervezők időközben feltették a május 17-én elrajtoló XI. Csillagtúra által érintett helyszíneket, amelyeket alább megosztunk Olvasóinkkal, hátha örömmel kilátogatnának megcsodálni a közel 100 veterán Mercedest. Érdemes, mert ritka látványt nyújtanak a leghosszabb történel
A Peugeot hazai importőre egy igazán érdekes sajtóanyaggal lepett meg minket ma délután, amit élvezettel olvastunk, a képeket nézegetve pedig csak ámultunk és bámultunk; bízunk benne, hogy Olvasóinknak is örömet szerzünk vele. A főszereplő az 1937-es gyártású Peugeot 402 Pourtout Cabriolet, amelyből mindössze egyetlen példány készült, így garantált
A Škoda Superb aktuális, harmadik generációjának frissített változatáról néhány hónapja már írtunk az Autó Pulton, a csehek zászlóshajója pedig most ismét terítékre került, tekintettel arra, hogy a gyártó a napokban közzétett egy színes gyári skiccet az autóról (kezdőkép). Természetesen a modell megjelenése is frissülni fog valamelyest, de a lényeg
A dokumentációk minden veterán és klasszikus modell nagyon fontos kellékei és ha van egy megőrzött kezelés útmutató, vagy garanciafüzet, sokat dob az értékén. Most azoknak is lehet, akik ilyet nem kaptak, ráadásul új és eredeti.
Bő három éve vettünk egy akkor három éves elektromos autót, ezt sikerült három hete összetörnie egy dízel Octaviának, pontosabban a kedves sofőrnek, aki vezette.
Első tulaja minden érdeklődőnek azt a sztorit mesélte, hogy autója egy titkos projekt nyomán készült Japánban, és csak kettő létezik belőle. Valójában ő építette a garázsban, az eredmény pedig tökéletes.
Nálunk jár három merőben különböző Renault, amelyekben a Renault-Nissan konszern legújabb motorjai dolgoztak, köztük a Mercedes-Benz által is használt 1,33 literes benzines turbómotorral. Miután túl vagyunk a kombi vs. egyterű vs. SUV összehasonlításon, ideje megnéznünk, hogy miképp áll az évtizedes benzines-dízel párharc a vadonatúj 1.3 TCe és az
Egy Swift különkiadással reklámozza új motorkerékpárját a Suzuki, a Swift Sport verzióhoz képest is vadabb külsővel borzolja a kedélyeket, de sajnos csak a hollandok kiváltsága lesz az új modell.
Amibe a Toyota az elmúlt években, illetve évtizedekben belenyúl, az rendszerint arannyá változik: a japán autógyártó-óriás sorra halmozza a rekordokat az értékesítési eredmények és a profit tekintetében. Az aktuális jelentés értelmében az előző japán üzleti évet – ami 2018. április 1-től 2019. március 31-ig tartott – brutális, 22,4 milliárd dolláro
A Hyundai nemrégiben alapított sportrészlegének első gyermeke, az i30 N – amely hagyományos csapott hátú és Fastback karosszériával is elérhető – rendkívül jól sikerült: az autót nem csak a gyári ígéretek szerint élmény vezetni, de valóban az egyik legélvezetesebb fronthajtású modell a piacon. Az i30 N alapján tehát jó esély van arra, hogy a rövide
Utoljára tegnapelőtt írtunk a Volkswagen ID.3-ról, ma pedig újra terítékre került a németek tisztán elektromos modellje, amely még mindig nem nyerte el végleges formáját, pontosabban a gyáriak még nem mutatták be a szériagyártású változatot. Kedden azt írtuk, hogy szerdán – azaz tegnap – indulnak meg az előrendelések, bő 24 óra elteltével pedig már
A Ferrari a napokban tartotta meg a 2019-es év első negyedévét értékelő pénzügyi konferenciáját, melynek során a költségekkel, az eredményekkel és a nyereséggel kapcsolatos számok, valamint Excel-táblázatok mellett szó esett az idei négykerekű újdonságokról is. Az olasz vállalat vezetője, Louis Camilleri elárult néhány részletet a Ferrari vadonatúj
Az új Porsche Cayenne kevésbé praktikus, ám annál dögösebb Coupé változata alig néhány hónapja debütált – első körben akár 550 lóerős csúcsteljesítménnyel a Turbo verzió esetében –, de máris újabb modellváltozatok érkezéséről szólnak a pletykák: egyebek mellett egy olyan sportváltozat érkezhet, amire eddig még nem volt példa a Cayenne történelmében
Kellemes meglepetés a majdnem 20 éves Clio. Az erősebbik 1,4 literes benzinmotorral megbízható társ, nem nagyon lehet vele mellényúlni, szóval ha valaki a megvásárlásán hezitál, csak bátran!
Ismét összecsapnak a mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek, az idei versenyen nyolc ország 41 csapata méri össze a tudását.
A Mazda a többi autógyártótól némileg eltérő módon képzeli a jövőt. Ezt bizonyítja, hogy erősen modernizálva eddig kitartott a szívómotornál, majd a továbblépésnél a benzineseknél is dízel technológiát felhasználva kíván hatékonyabb lenni. És ez még semmi a frissen pletykált tervekhez képest, amelyek a feljebblépést készítik elő.
Manapság egyre népszerűbbek a személyre szabási lehetőségek. Az egyéni ízlés alapján történt megformálásra minden kategóriában igény van, de különösen a luxusszegmensben nagy rá az igény. A Jaguar Land Rover is eleget tesz a speciális kéréseknek: erre szolgál bizonyítékként a személyre szabásért felelős SVO részleg legújabb alkotása, a Range Rover