2021. október 8. péntek

okt. 8
0:06
Gasly még mindig a Red Bull ülésére hajt, világbajnok akar lenni (F1világ)
Futamgyőzelmekért és világbajnoki címekért akar harcolni, Pierre Gasly éppen ezért nem mondott még le arról, hogy egy napon visszatérjen a Red Bull Forma-1-es csapatához.
okt. 8
4:30
Egymástól tanulnak a Volkswagen Csoport vállalatai (autopro)
Egységben az erő a környezetvédelem terén is – vallja az Audi, vagy éppen az egész Volkswagen Csoport.
okt. 8
5:24
Friss adat - drámaian visszaesett a német járműipar termelése (Autószektor)
Augusztusban a Destatis előzetes adatai alapján szezonális és naptári kiigazítással az előző havihoz képest 4,0 százalékkal csökkent az ipari termelés Németországban a júliusi 1,3 százalékos havi növekedés után. Piaci elemzők mindössze 0,4 százalékos havi csökkenést vártak augusztusra. Az energiaipari termelés 4,1 százalékkal nőtt augusztusban az e
okt. 8
5:30
Etető kukoricát, parfümöt és autót is loptak a gépkocsifeltörők (Autószektor)
Sülysáp és Tápiószecső utcáin, udvarain meglátott járműveket céloztak meg elsősorban. Akadt nyitva hagyott kocsi, de a bezárt állapot sem akadályozta őket, addig feszegették, amíg az utastérbe jutottak. Onnan aztán vitték, amit találtak: horgászbotot, orsót, etető kukoricát, vödröt, szerszámos készletet, parfümöt, pénztárcát, fúrót, tojást, zöldség
okt. 8
5:48
Most még lehet benzint égetni az Alpine volánja mögött! (Autónavigátor)
A Renault már bejelentette: elektromos autómárka lesz a hazai piacra Alpine-ból is, amiben egyesül a Renault Sport Cars és a
okt. 8
6:06
Sainz nem csalódott a büntetés miatt, átrágná magát a mezőnyön vasárnap (F1világ)
Nem igazán érzi rosszul magát Carlos Sainz amiatt, hogy csak az utolsó helyről vághat neki a Forma-1-es Török Nagydíjnak vasárnap. A spanyol Ferrarijában motort cseréltek, ő pedig izgatottan várja már, hogy átrágja magát a mezőnyön vasárnap.
okt. 8
6:24
Súlyos balesettel kezdődött a péntek, mentők a helyszínen (Autószektor)
- Embercsempészt fogtak el a rendőrök Gönyűnél péntek hajnalban - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A szerb sofőr megcsúszott gépkocsijával, majd egy oszlopnak hajtott, a járműben szállított migránsok közül hárman megsérültek. A közlés szerint a rendőrök az M1-es autópályán egy osztrák rendszámú gépkocsit
okt. 8
6:30
Napelemes járművet mutatott be a Sono és az Ari Motors (autopro)
Az elektromos jármű prototípusa napi húsz kilométert tud megtenni a napenergiából származó árammal.
okt. 8
7:06
A sprintkvalifikáció marad jövőre is - több versennyel! (Autószektor)
A Forma-1 vezetősége idén háromszor akarta kipróbálni az új formátumot, hogy éles körülmények között tesztelje, majd eldönthesse, folytatja-e vele a jövőben. Bár a három sprintből csak kettő ment le, Stefano Domenicali, a Forma-1 főnöke bejelentette, hogy 2022-ben több mint kétszer annyi sprintfutam várható. "A legtöbb visszajelzés kifejezetten po
okt. 8
7:24
Betekintést nyertünk a thyssenkrupp titkaiba (autopro)
A thyssenkrupp újonnan átadott, dél-budai kompetenciaközpontjának tesztlaborjában jártunk.
okt. 8
8:00
A Le Mans-ba vezető út: Peugeot 908 - Ii. rész (Autószektor)
Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni – a Peugeot azonban az előző évszázad kilencvenes éveinek elején épp csak kezdett belemelegedni a hosszú távú autóversenyzésbe. A sportautó világbajnokságban tett, korai szárnypróbálgatásokat villámgyorsan követték a sikerek, ám egyetlen ragyogó évad után a márka új célokat tűzött ki maga elé, és a Le Mans-i 2
okt. 8
8:30
Az ID.3 vásárlók fele korábban sosem vásárolt még Volkswagent (Auto Pult)
Érdekes statisztika látott napvilágot a minap a Volkswagen által gyártott, kifejezetten népszerűnek és elérhetőnek szánt kompakt elektromos autóval, pontosabban az ID.3 értékesítésével és ügyfeleivel kapcsolatban. A német villanyautó vásárlóinak mintegy fele ugyanis sosem vett még korábban VW-t.
okt. 8
8:30
Hivatalos: érkeznek az új szabadidő-Mazdák, már nevük is van! (Autónavigátor)
A megfelelve a Mazda Európában és a tengeren túl is nagyobb megemelt hasmagasságú termékválasztékkal készül, mindezt úgy akarják elérni, hogy
okt. 8
8:30
Nagy tételben szállít elektromos kamionokat a Volvo (autopro)
A nagy érdeklődés most nyilvánult meg először tömeges vásárlásban a svéd gyártónál.
okt. 8
8:42
Imola 2025-ig az F1-es naptárban maradhat (F1világ)
A legfrissebb hírek szerint 4 évre szóló szerződést írt alá a Forma-1 vezetőségével Emilia-Romagna, így az imolai versenypálya 2025-ig a versenynaptárban maradhat.
okt. 8
8:48
Norris: Alig várom már, hogy újra autóba üljek! (F1világ)
Feltöltődve, az oroszországi eseményeket maga mögött hagyva érkezett meg a következő verseny helyszínére, Isztambulba a McLaren ifjú titánja, Lando Norris.
okt. 8
9:30
Egyre kevesebb megrendelést kap a német ipar (autopro)
Az járműipar különösen érintett a negatív folyamatban.
okt. 8
9:30
Növekedéssel zárta az év első kilenc hónapját a Bmw (Autószektor)
A BMW Group világszerte 1 932 236 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt értékesített 2021 első kilenc hónapjában, amely 2020 első háromnegyed évéhez képest viszonyítva 17,9 százalékos növekedésnek felel meg. A jelentős növekedésből a bajor prémiumgyártó mindegyik márkája és összes értékesítési régiója kivette a részét. Rendkívül erős versenyhel
okt. 8
10:12
Hamilton büszke arra, hogy a Mercedesnél maradt, és nem szerződött a Ferrarihoz (F1világ)
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton elárulta, nagyon büszke arra, amit a Mercedes csapatával elért, habár való igaz, hogy annak idején a Ferrari érdeklődött szolgálatai iránt.
okt. 8
10:18
Török Nagydíj: A pénteki események percről percre (F1világ)
A szabadedzésekkel kezdődik meg pénteken a Forma-1-es Török Nagydíj programja, ahol újabb rendkívül kiélezett küzdelemre van kilátás a két bajnokesélyes, Lewis Hamilton és Max Verstappen között.
okt. 8
10:18
Több száz autós kap a napokban gyorshajtási bírságról levelet (Autószektor)
Az október 5-én 8 órától 6-án 8 óráig tartó ellenőrzésen 14 sebességmérő készüléket vetettek be. A megye különböző pontjain, lakott területen belül és kívül, nappal és éjszaka is szűrték a gyorshajtókat. A technikai eszközök 560 sebességtúllépést dokumentáltak. Közülük 212 embert megállításukat követően bírságoltak. 165 sofőr helyszíni bírsága 1.12
okt. 8
10:42
Leclerc: Remélhetőleg idén is csúszós lesz a pálya (F1világ)
Charles Leclerc, a Ferrari F1-es versenyzője bízik benne, hogy a tavalyi Török Nagydíjhoz hasonlóan idén is csúszós lesz a pálya – ami a többieknek nehézséget okozhat, ám reméli, idén is ők járnak jól az ilyen körülményekkel.
okt. 8
10:54
Hamilton 10 rajthelyes büntetést kap! (F1világ)
10 rajthelyes büntetést kap a hétvégi Török Nagydíjon a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton! A brit pilóta autójában motort cseréltek Isztambulban.
okt. 8
11:00
Mó, a Seat e-robogó vállalkozása (Autószektor)
Szerző: Heimer György A villanyos kétkerekű nevében arra utal a szám, hogy az egy hagyományos, 125 köbcentis, benzines motor teljesítményét kínálja, csak éppen az e-hajtás zéró emissziójával és korszerű digitális szolgáltatásokkal. A Mó 125-ös 9 kW-os agymotorja a hátsó kerékben kapott helyett, aminek eredményeként nyomatéka 240 Nm, végsebessége 9
okt. 8
11:30
Már gyártják a második elektromos Volvo modellt Belgiumban (Autónavigátor)
2040-re klímasemlegessé válna a Volvo, de ehhez először még villanyosítania kell a teljes kínálatát 2030-ig. Ennek a folyamatnak a része
okt. 8
11:30
A fenntarthatóság a fejlesztések legfőbb motorja (autopro)
Egy friss felmérés szerint a gyártók leginkább a fenntarthatósággal kapcsolatos céljaik elérése érdekében hajtanak végre beruházásokat.
okt. 8
11:42
Hamilton az élen, de rossz hír fogadta Isztambulban (F1világ)
A Mercedes világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton futotta a legjobb köridőt a Forma-1-es Török Nagydíj nyitóedzésén, pénteken. A brit versenyző mögött világbajnoki riválisa, Max Verstappen végzett a 2. pozícióban.
okt. 8
12:00
Álcázták is, meg nem is: különleges ruhát kapott a hamarosan érkező új Ford Ranger (Auto Pult)
Egy kissé szokatlan, de alapvetően nem meglepő irányból, Ausztrália felől érkeznek a következő Ford Rangerrel kapcsolatos legújabb fejlemények. Az autót ugyanis tőlünk távol, de globális modellként tervezték. Az aktuális videón szereplő pickup álcáját az anyacég melbourne-i formatervező központja készítette el. A hegyvidékek által inspirált, kék, f
okt. 8
12:30
Új kereskedelmi igazgató a Business Lease Hungary élén (autopro)
Szeptembertől Tüttő László vette át a Business Lease Hungary kereskedelmi igazgatói pozícióját. A szakember több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az autókereskedelemben, korábban az Opel magyarországi szervezetében töltött be vezető tisztséget, mint flotta értékesítési igazgató, majd kereskedelmi igazgató.
okt. 8
12:30
Nem mindennapi álcázást kapott az új Ford Ranger (Autószektor)
Álcázó matricák keszekusza mintázattal és örvénylő színekkel: az autógyárak sok energiát fektetnek abba, hogy megvédjék szupertitkos prototípusaikat a kíváncsi tekintetektől. Ezeket a mintákat kifejezetten úgy tervezik, hogy összezavarják a szemet, így az ipari kémek nem tudják kilesni az autók igazán fontos, meghatározó formai megoldásait. A Ford
okt. 8
13:00
Kiderült, miért nem cseréltek komplett erőforrást Hamilton autójában (F1világ)
Rajtbüntetés tudatában vághatott neki a Forma-1-es Török Nagydíjnak a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, bár nem egészen az történt, amire számítani lehetett, autójában ugyanis nem a komplett erőforrást, csak a belső égésű motoregységet cserélte ki a csapat.
okt. 8
13:30
Porsche győzelem a felemás hazai 12 óráson (Auto Pult)
Előző vasárnap este 19 óra után csendesedett el a Hungaroring a Hankook 12H Budapest futama után. Most péntek van, és azért nem írtam még öt nap elteltével erről a versenyről semmit, mert vártam, hogy leülepedjen bennem a sok – most talán kevésbé pozitív – élmény.
okt. 8
13:30
Jelentősebb hazai GDP-növekedésre számíthatunk? (autopro)
Sokkal nagyobb GDP-növekedést vár a Kopint-Tárki a korábbi előrejelzéséhez képest.
okt. 8
13:48
Ittasan próbáltak katalizátort lopni, majd autóval menekültek el (Autónavigátor)
Október 7-én késő éjszaka egy férfi Kecskeméten két katalizátortolvajjal találta szembe magát, akiket megzavart az alkatrész lefűrészelése közben. A két
okt. 8
14:24
Dízelbotrány: nem fogadtak el semmilyen hibát (autopro)
Újabb vádlott beszélt a Volkswagen dízelbotrányáról a német bíróságon.
okt. 8
15:24
Új elektrifikált modelleket mutat be a Mazda (autopro)
A jövő évben crossoverekkel bővíti típuspalettáját a Mazda.
okt. 8
16:36
Fennállása százötvenedik évét ünnepli a Continental (autopro)
Patavédőktől a nagy teljesítményű számítógépekig: A Continental 150 éve – az átalakulás 150 éve. A sokszínűség, a nyitottság és az innováció a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatójának a mozgatórugója.
okt. 8
16:42
Slavia néven érkezik a szedán Fabia, csak épp nem hozzánk (Autónavigátor)
A biciklikhez képest mindenképp komoly előrelépés ez a modellnév szempontjából, ám műszakilag ezt a műsort valószínűleg már láttuk. Mivel a
okt. 8
17:30
Augusztusban szárnyalt a félvezetők globális eladása (autopro)
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel augusztusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
okt. 8
19:18
Kishaszonjárművek a flottában: már költözhetsz is MOL Limóval! (Autónavigátor)
A MOL Limo nyolc, kifejezetten csomagszállításra szánt Opel Combo Cargo kishaszongépjárművel bővíti a több mint 400 személyautóból álló flottáját. Ez

Keresés