A Marvel Studios első élőszereplős sorozatát, a WandaVisiont január 15-én mutatták be a Disney+-on. A történet a gyászoló Wanda Maximoffról (Elizabeth Olsen) szólt, aki android szerelmét, Víziót (Paul Bettany) hozta vissza a halálból, miközben egy komplett amerikai kisvárost elrabolt. A produkció 23 Emmy-jelölést kapott, és bár végül nem nyert, a l
Több tucat országot levesz a jövő héten a brit kormány a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös listájáról.
Egyre kelendőbbek az úszóházak Magyarországon, és már idehaza is van olyan cég, amely néhány hét alatt megvalósítja a tervrajzon megálmodott úszó otthonokat. Az úszóházak már régóta léteznek, az egész a lakóhajók elképzeléséből indult. Volt egy kutatásunk is a koncepció eredetét illetően. Ebből az derült ki, hogy bizonyos hosszú távú szállítások al
A magyar igazságügyi miniszter szerint azért vétóztak a lengyel kollégájával együtt, mert meg akarják védeni a gyerekeket és nem akarják, hogy LMBTQ-aktivistákat engedjenek az iskolákba.
Több mint 11,5 tonna, egy éve lejárt minőségmegőrzési idejű energiaitalt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Nógrád megyei magánszemélynél.
– Most bárki beköltözhet Emilio és Tina csodás otthonába, persze, csak akkor, ha mélyen a zsebébe nyúl, ugyanis az énekes és felesége 109 millió forintot kérnek a mesés ingatlanért. A zenész elmondta lapunknak, hogy miért hirdetik a fővároshoz közeli ingatlant, amelyben mind a mai napig a Sláger TV Drága családom című reality műsorát forgatják.
Egyre merészebb elméletek látnak napvilágot a főpolgármester és Márki-Zay Péter holnap reggeli közös sajtótájékoztatójáról. Ugyanakkor az ötlet egyáltalán nem tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak.
A meleglobbi elleni fellépés fontosabb a kormánynak a gyermekek elleni erőszakkal vagy a gyermekprostitúcióval szembeni fellépésnél is, mondta Varga Judit.
Az izraeli jegybank csütörtökön bejelentette, hogy december elején befejezi a koronavírus-járvány miatt elindított kötvényvásárlási programját, és jelezte, hogy jövőre elkezdheti a kamatemelési ciklust tekintettel az infláció emelkedésére és a gazdasági fellendülésre.
2000 méter felett igazi tél uralkodik az osztrák hegyekben, különösen a Dachsteintől nyugatra esett sok hó. A mostani havazásból a gleccserek átlagosan 30-60 cm friss havat kaptak, a legtöbb hó a Zillervölgyi-Alpokban (Hintertux) és a Magas-Tauernben (Kaprun) esett.
Hőhullámok, erdőtüzek, heves esőzések, árvizek, tornádók pusztítottak idén nyáron Európában. 2021 nyara a szélsőségeké volt, nemcsak kontinensünkön, hanem szerte a világon. Magyarországon az idei nyár is kiemelten meleg volt, négy hőhullámmal. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) által augusztusban publikált jelentés szerint ez az
A 2021/2022-es sífutás világkupa naptár a novembertől márciusig a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) által rendezett sífutóversenyek futamok helyszíneit és időpontjait tartalmazza.
Különböző programok keretében a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére 587 milliárd forint áll annak érdekében, hogy a technológiaváltást megvalósíthassák, és képesek legyenek "kanyarban előzni" - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára,
Az iskolaszezon indulásával ismét felpezsdült a személygépjármű-forgalom, a koronavírus-járvány kapcsán prognosztizált visszaesés az autóhasználatban a jelek szerint elmaradt. Magyarországon a gépjárművek száma folyamatosan emelkedik, míg a közterületi parkolóhelyek száma csökken, ezért a garázsok és kocsibeállók ingatlanbefektetés szempontjából ho
A félig magyar, félig osztrák származású, nemzetközi színházi és filmszínésznő, Coco König különleges meghívást kapott a világ egyik legnevesebb luxusmárka és ékszerházától, a Bulgaritól. Coco – több más fiatal tehetséggel együtt - arra kapott felkérést, hogy első kézből értesülve vegyen részt a 2022-es tavaszi/nyári bőráru izgalmas kollekciójának
Más férfit talált az ágyában Szabó Győző, mégsem akadt ki, inkább reggelit készített csalfa barátnőjének és az idegennek. A nem mindennapi szerelmi háromszög történetét a színész a Life TV-n elevenítette fel Hajdú Péter vasárnap este adásba kerülő, Összezárva című műsorában. Még számára is meglepő, milyen higgadtan reagált élete talán legkínosabb e
Teljes a csőd Újpesten! A tulajdonos, Roderick Duchatelet irányításával a hússzoros bajnok önmaga karikatúrája lett: se csapat, se szurkolók, se eredmény... Aki kritizálni meri az NB I-ben utolsó fociklub vezetőit, úgy jár, mint a Blikk: a belga bizonytalan időre kitiltotta a stadionból lapunkat!
Sabira a liciten vásárolt hajóutat nem Zsófival, hanem Danival osztotta meg, ami komoly csalódást okozott Zsófinak. Amennyiben ez az eset a szövetségük végét jelenti, megtörténhet, hogy céltáblává válnak a törzsön belül. A pénteki adás előzetese: Zsófi: „Én már nem akarom itt látni Sabirát!” (10.08.) Úgy tűnik, hogy Sabira és Zsófi végleg eltáv
Lengyelország segítségét kéri Németország abban, hogy megvalósítsa vaddisznómentes övezetének tervét a lengyel határ mentén. Az afrikai sertéspestis (Asp) elleni küzdelem miatt van erre szükség, és fel is szólították a keleti szomszédjukban lévő Lengyelországot, hogy segítsen többet a sertésbetegség elleni küzdelemben.