2021. október 8. péntek

okt. 8
0:06
Az úszóházaké a jövő? (AQUA)
Egyre kelendőbbek az úszóházak Magyarországon, és már idehaza is van olyan cég, amely néhány hét alatt megvalósítja a tervrajzon megálmodott úszó otthonokat. Az úszóházak már régóta léteznek, az egész a lakóhajók elképzeléséből indult. Volt egy kutatásunk is a koncepció eredetét illetően. Ebből az derült ki, hogy bizonyos hosszú távú szállítások al
okt. 8
0:06
Ezek a csillagjegyek a legelszántabbak, tűzön-vízen át elérik a céljaikat (Ripost)
Vannak olyan emberek, akiket senki sem tántoríthat el a céljaik elérésétől. Egyes csillagjegyek szülöttei körében pedig különösen gyakori tulajdonság az akadályt nem ismerő elszántság. Vajon melyek a hihetetlenül elszánt csillagjegyek?
okt. 8
0:06
Biciklivel akar feljutni a Kilimandzsáró csúcsára egy magyar sportoló (Travelo)
A kerékpározás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett Kittenberger Kálmán előtt is tiszteleg.
okt. 8
0:10
Most húzódnak be az egerek a házakba, így tartsd távol őket (Ripost)
Bár elsőre aranyosnak tűnhetnek ezek a rágcsálók, mindenki szeretné az otthonán kívül tudni őket. Ahogy hűl le az idő, igyekeznek bejutni a fűtött helyekre; mutatjuk, hogyan védekezz ellenük.
okt. 8
0:10
Gyógycentrummá alakítják a Lukács fürdőt (Travelo)
Történelmi fürdővé nyilvánítottak három másik uszodát.
okt. 8
0:14
Bakancsmosóval felszerelt kulcsosház várja a túrázókat a Zselicben (Travelo)
A szobákat új bútorokkal, ágyakkal, matracokkal és ágyneművel szerelték fel, de rendezettebb lett az udvar is, ahol már bográcsozni is lehet.
okt. 8
0:18
Számoljon lepkéket! Óvja így a környezetet! (Travelo)
Jelenlétükből vagy hiányukból következtetni lehet a globális felmelegedés hatásaira. Tudja, hol talál közösségi lepkészetet?
okt. 8
0:36
Ausztria: igazi tél a hegyekben, 60 cm friss hóval (Síelők)
2000 méter felett igazi tél uralkodik az osztrák hegyekben, különösen a Dachsteintől nyugatra esett sok hó. A mostani havazásból a gleccserek átlagosan 30-60 cm friss havat kaptak, a legtöbb hó a Zillervölgyi-Alpokban (Hintertux) és a Magas-Tauernben (Kaprun) esett.
okt. 8
2:12
MODY diabétesz: főként fiatalkorban jelentkezik (WebBeteg)
A MODY, a monogénes diabétesz leggyakoribb formája, számos alcsoporttal rendelkezik a genetikai károsodástól függően. Többsége 25 éves kor előtt jelentkezik. Azért fontos, hogy kiderüljön ez a fajta betegség, mert akkor kialakítható az egyénre szabott terápia. Erről beszélgettünk dr. Bibok Györggyel, a Cukorbetegközpont belgyógyász-diabetológusával
okt. 8
2:16
Kóros fehérjeürítés és magas vérnyomás (WebBeteg)
Míg a magas vérnyomás gyakran nem, vagy csak nagyon későn okoz panaszt, számos szerven belül már korán kimutathatók a következtében kialakuló károsodások. Az egyik ilyen jelentős szervünk az ér legbelső rétege, melynek nem megfelelő működése esetén az erek tágulékonysága csökken, könnyebben alakulnak ki meszes plakkok, megváltozik a véralvadás.
okt. 8
3:12
Táplálkozzon okosan, hogy okos legyen (WebBeteg)
Azt tudjuk, hogy az igénytelen étkezés hosszú távon okozhat problémákat. De vajon bizonyos ételek fogyasztása tényleg okosabbá vagy stressztűrőbbé tesz bennünket?
okt. 8
3:24
Budapest régen - Hogy nézett ki a fővárosunk sok-sok évvel ezelőtt? (Joy)
Te felismered a főváros ismert környékeit a régi fotókon? Az ÉvaMagazin.hu összeállítása.
okt. 8
4:30
6 őszi mikrotrend, amit te is ki akarsz majd próbálni (Joy)
Ismerd meg a fő trendek mellett azokat is, amikre az igazi fashionisták is esküsznek. Tömegeken nem biztos, de a divatrajongó rétegen biztosan viszontlátod majd ezeket a darabokat.
okt. 8
4:42
Miért nem úgy szeretem a páromat, ahogy azt ő szeretné? (She)
Vajon mindenkinek ugyanúgy ki kell mutatnia a szerelmét a másik iránt? Már egy ideje küzdök azzal, hogy jobban szeretnék megnyílni a páromnak, aki epekedve várja már, hogy végre bebizonyítsa a szerelmét.
okt. 8
5:12
Beleszerettem egy kötődésre képtelen emberbe, és ez lett a vesztem (She)
Maja csak állt értetlenül, semmit sem értve, hiszen flottul működött minden.
okt. 8
5:18
Férfivélemény: A szerelem csak a magas pasiknak jár? (She)
Nekem nem, a nőknek igen. Köszönöm a figyelmet!
okt. 8
5:18
Vízfogyasztás és anyagcsere (WebBeteg)
A víz nemcsak szomjoltó, hanem aktiválja az anyagcserét is. Cikkünkből megtudhatja, hogy hogyan.
okt. 8
5:24
5 dolog, amire Soha ne keress rá a Google-ben - a saját érdekedben! (Joy)
Jobb, ha a netes böngészés során ezek a kifejezések nem kerülnek elő!
okt. 8
5:42
A főzés sosem volt az erősségem, még azután sem, hogy összeköltöztünk... (She)
Már több mint egy éve együtt élek a párommal. Ez az első ilyen, a szülői házból egyenesen egy közös albérletbe vitt az utam. Ugyan már nem olyan friss a történet, mégis, a mai napig vannak dolgok, amiket képtelen vagyok megszokni.
okt. 8
5:42
„Ezek a művek a reménytelenségből is születettek” – Interjú dr. Mészáros Flóra művészettörténésszel (WMN)
Mi kell ahhoz, hogy a világ leghíresebb múzeumai kölcsönadják műtárgyaikat? Hogyan zajlik ezek szállítása? Milyen mondanivalójuk van a XXI. században az absztraktoknak? És egyáltalán, hogyan érdemes kortárs alkotásokat nézni?
okt. 8
6:06
Megalszik a tej a szájukban, de bűbájosak – ezért lassúak a lajhárok (Hamu és Gyémánt)
A lajhárok mindent lassítva csinálnak, még a pislogást is. De miért fejlődtek ki úgy, hogy ilyen lassú tempóban éljék az életüket?
okt. 8
6:12
Baba Vanga újabb világvége jóslata: ekkorra várható a vég (Femcafe)
Jövendöléseinek igen nagy a sikerességi rátája. Vajon ez is bejön?
okt. 8
6:12
Még egy itthon is termeszthető, távol-keleti gyógynövény, amire bátran mondhatjuk: igazi csodaszer (egy.hu)
A baktövis vagy kínai csüdfű Mongólia egy igen kedvelt gyógynövénye, sárga virágai és édeskés illata könnyen felismerhetővé teszik ezt az alig negyven centiméteresre megnövő többéves, télálló növényt. A kínai gyógyászatban már a második századtól használják, nemcsak betegségeket gyógyítottak vele, hanem úgy vélték, hogy az ember életenergiáját is e
okt. 8
6:24
Hamarosan új síiskola nyílik a Normafán (Síelők)
2021. október 18-án elstartol az első szezon a Normafa Síiskolában. A TandT cégcsoport legfiatalabb egységének megépítése egy nagy volumenű, többlépcsős projekt része volt.
okt. 8
6:30
Napi horoszkóp október 8.: a Kosok embert próbáló feladatot teljesítenek, a Halaknak végre jut idejük egy kis romantikára is (Joy)
A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!
okt. 8
6:36
Drágulás jön Horvátországban (AQUA)
Az építőiparban világszerte tapasztalható építőanyag-drágulási hullám Horvátország legnagyobb infrastrukturális projektjét, a Pelješac-hidat sem kerülte el. Az ország két részét összekötő, 2404 méter hosszú és 55 méter magas átkelőt a kínai China Road and Bridge Corporation (Crbc) építi, mintegy 2,1 milliárd kunáért (100 milliárd forint), amit 85 s
okt. 8
6:42
Szenvedélyes szerelemre lobban a Kos (Metropol)
Komoly változásokat hozhat a csütörtök.
okt. 8
6:48
A garázs lehet az ingatlanpiac aduásza, csak jól kell választani (Igényesférfi.hu)
Magyarországon a gépjárművek száma folyamatosan emelkedik, míg a közterületi parkolóhelyek száma csökken, ezért a garázsok és kocsibeállók ingatlanbefektetés szempontjából hosszú távon is ideális megoldásként jöhetnek szóba azok számára is, akik szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek
okt. 8
6:48
Mit kínál a természet a gyermeknek? – Zákányszéken találkoztak az Iskolakert program résztvevői (egy.hu)
Hetedik alkalommal gyűltek össze egy közös gondolkodásra az iskolakert-fejlesztési hálózatban közreműködő pedagógusok és szervezők, az ország legkülönbözőbb pontjainak iskoláiból és óvodáiból. Az esemény vendégei első kézből ismerhették meg egymás jó gyakorlatait és közös műhelymunkákon cserélhettek tapasztalatokat.
okt. 8
7:12
Az egyeurós házakon túl: 10 olasz falu, ahol fizetnek azért, hogy odaköltözzünk (Hamu és Gyémánt)
Mindenki elkalandozott már a gondolattal, hogy maga mögött hagy mindent, és egy egész évben meleg, idilli dél-olasz faluban nyit egy kávézót vagy egy kisboltot. Ráadásul mindezért még fizetnének is. A legutóbbi cikkünkben bemutattunk öt olyan országot, ahol fizetnek azért, hogy odaköltözzünk, most viszont kicsit specifikusabban mutatjuk be a helysz
okt. 8
7:18
Azt ígérte, forradalmasítani fogja az orvostudományt, most bíróság előtt áll Elizabeth Holmes – ez a Theranos-sztori (Igényesférfi.hu)
Szociopata átverőművész vagy meg nem értett zseni?
okt. 8
7:36
Zseniális randi szabályt talált ki egy nő, hogy ne pazaroljon feleslegesen időt a férfiakra (Joy)
Oké, ezt tuti, hogy mi is kipróbáljuk!
okt. 8
7:36
Te látod a 120-as számot a képen? Ha igen, röntgenszemed van (Femcafe)
Figyelsz a részletekre? Játssz velünk és keresd meg a furcsaságokat a képeken. Ha rájössz a megoldásokra, igazi röntgenszemed van.
okt. 8
7:42
„Sosem irigyeltem a férfiak szerepeit, a nőké sokkal érdekesebb” – Sigourney Weaver 72 éves (WMN)
Ma ünnepli a születésnapját Sigourney Weaver, aki állítja, sok színésznővel szemben neki a magassága miatt sohasem kellett búcsút intenie a szexuális énjének, ahogy idősödött. Most pedig egy különösen izgalmas szerepre készül, ahol (ahogy tőle azt már megszokhattuk) újra bebizonyítja, számára semmi nem jelent akadályt.
okt. 8
7:42
Kikérem magamnak, hogy a tetováltak mentális problémával küzdenek! (egy.hu)
Egy nemrég napvilágra került cikk szerint a tetovált emberek jelentős részének mentális problémái vannak. A szerző egy amerikai egyetem kutatásával igyekszik alátámasztani állítását.
okt. 8
8:06
Angiográfiás vizsgálat (WebBeteg)
Mi az angiográfiás vizsgálat? Milyen esetekben ajánlott elvégezni? Lehetnek-e mellékhatásai? Hogyan zajlik a vizsgálat? Mire kell figyelni a vizsgálat előtt és után?
okt. 8
8:18
Dárdai összeveszett Boatenggel edzés közben (Igényesférfi.hu)
Alaposan összeszólalkozott Dárdai Pál vezetőedzővel a keddi tréningen Kevin-Prince Boateng, a német Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgója.
okt. 8
8:18
Egy egészen hajmeresztő tesztre készül a NASA (Hamu és Gyémánt)
Idén novemberben egy nagyon komoly védelmi tesztet fog végrehajtani a Nasa, amely során egy űrhajót szándékosan össze fognak ütköztetni egy aszteroidával.
okt. 8
8:42
Aki bemegy abba a faluba, többé nem jön ki onnan élve – az átokkal sújtott Dargavs (Femcafe)
Aki bemegy oda, többé nem jön ki élve. – így szól a helyi legenda. A gyakran „Halottak városaként” emlegetett Dargavs falut Oroszország egyik legtitokzatosabb helyének tekintik. Az Észak-Oszétia hegyei között fekvő „város” valójában egy ősi nekropolisz, amely tele van sírokkal és kriptákkal.
okt. 8
8:48
Ötven év után végre megfejthették, ki volt a Zodiákus néven ismert sorozatgyilkos (Femcafe)
Egy fel nem derített bűnesetek megoldására specializálódott, független nyomozókból álló csoport azt állítja, sikerült fényt deríteniük a Zodiákus néven hírhedtté vált rém kilétére.
okt. 8
9:06
Ez életed küldetése a numerológia szerint (Femcafe)
Milyen betűk vannak a nevedben? Elárulhajták, milyen küldetésed van az életben.
okt. 8
9:12
Különleges közönségtalálkozókra is várnak a kávékultúra éjszakáján (Travelo)
A Kávéházak Éjszakája már jóval több, mint egy egyszerű kávézós élmény; kulturális programmá nőtte ki magát.
okt. 8
9:12
A Netflix eltünteti a Squid Game híres telefonszámát a zaklatások miatt (Hamu és Gyémánt)
Végre fellélegezhet a telefonszám tulajdonosa. A múlt héten mi is beszámoltunk arról, miszerint egy A-ként emlegetett, meg nem nevezett tulajdonos azt állította, hogy a sorozat Netflixen való megjelenése óta folyamatosan zaklatják. Ez pedig nem kis mennyiségű bejövő hívást jelenthet, hisz a Squid Game az idei év egyik legnagyobb sikere a
okt. 8
9:30
Nem csak dinsztelésre való - 6 zseni tipp a vöröshagyma felhasználására (Femcafe)
A vöröshagyma állandó eleme egy átlagos háztartásnak. Főzéshez napi szinten használjuk, pedig a vöröshagymát, illetve annak héját még ezerféleképpen használhatjuk fel a hétköznapokban. Mutatjuk, hogyan.
okt. 8
9:36
Tényleg használ a kineziotape vagy csak egy divatos színes szalag? (Femcafe)
Talán te is láttál már olyan sportolókat, akik színes szalagcsíkokat viseltek. Ezek a kineziológiai tapaszok másnéven kineziotape-k. A kineziológiai tapasz segítséget jelent ízületi és izomfájdalmak esetén, de számos egyéb területen is alkalmazható. Vajon úgyis ér valamit, ha nincs benne hatóanyag?
okt. 8
9:38
Égess el babérlevelet a lakásban, különleges dolgot fogsz tapasztalni (Femcafe)
Tégy vele egy próbát, nem fogsz csalódni.
okt. 8
9:54
Egyszerű eszközhöz nyúl a magyarok többsége, ha nehéz élethelyzetbe kerül (Infostart)
A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.
okt. 8
9:54
45 kilótól szabadult meg a fiatal lány, csodás átalakulása miatt undorító kommenteket kapott (Femcafe)
Hope kőkemény munkával és vasakarattal érte el régi, hőn áhított célját - csaknem félszáz kilótól szabadult meg -, a közösségi média népe azonban nem egészen úgy reagált a nagyszerű hírre, ahogy az ifjú lány várta volna.
okt. 8
10:12
COVID-19: ismét sok az elhunyt a péntek reggeli adatok szerint (WebBeteg)
Elhunyt 16 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 275 főre emelkedett. 774 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel tovább emelkedett, 9121 főre nőtt az aktív fertőzöttek száma is. A friss adatok szerint 650 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 100-an vannak lélegeztetőgépen.
okt. 8
10:12
Nagyon para, ami a fogkeféről kiderült (Ripost)
A régi fogkefe nemcsak csúnya, hanem akár árthat is neked. De mennyi időnként ajánlatos pontosan lecserélni?

Keresés