A Generali Biztosító az Autószektorral karöltve indít új közlekedésbiztonsági sorozatot, amelynek első részében az iskolákba, óvodákba való biztonság el- és hazajutás témájával foglalkozunk. Tudatos útvonaltervezés Két pont között legrövidebb út az egyenes, de koránt sem garantált, hogy a legbiztonságosabb. Aki olyan szerencsés, hogy gyermekének ta
Robbanás történt Kína vezető repülési és űrhajózási egyetemének egyik laboratóriumában. Két ember meghalt és további kilencen megsérültek – számolt be hétfőn a kínai sajtó.
A Peugeot márka már megalapítása óta ezer szálon kapcsolódik a divat és a szépségipar világához. Alapítását követően a Peugeot nemcsak szerszámairól és fémipari öntvényeiről, hanem a korabeli divat fontos kiegészítőiről, a rugalmas acél szoknyaabroncsairól is híres volt. A Peugeot termékeket már a kezdetek óta a szépség és a különleges stílus jegyé
Öt évvel ezelőtt a 444 írt egy újságíró történetéről, akihez odaléptek az utcán a nemzetbiztonság munkatársai. A cikk után összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot. Dezső András elmondta: a forrásaira voltak kíváncsiak.
Tizennégy és fél év fegyházbüntetésre ítéltek el nem jogerősen egy férfit, aki vízszerelőnek kiadva magát – társával együtt – több mint 15 millió forintot tulajdonított el három időskorú otthonából – tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.
Az államfő vendége Tarány Gábor, a Magnus Aircraft Zrt. elnöke volt, aki elmondta, társaságuk több mint 8 ezer négyzetméteren gyárt nagyon könnyű, kompozit anyagból készült repülőket, amelyek fenntartása ötödébe kerül a hasonló méretű repülőknek. Kiemelte: jelentős környezetiszennyezés-csökkentés érhető el azzal, hogy gépeik fogyasztása kevesebb m
Hosszas leállás után újra dübörög az üzleti nyelvoktatás piaca. A pandémiát átvészelt cégek számára prioritás, hogy a munkavállalók felkészültek legyenek a nemzetközi ügyfelekkel való kommunikációra A magyar piacon mára olyan szolgáltatókat is találunk, amelyek üzleti környezetre specializáltan, esetleg kifejezetten vezetőknek kínálnak különböző ny
A BMW mérnökei még tovább tökéletesítették a prémium kompakt szegmens nagyteljesítményű élsportolójának motorsportos karakterisztikáját. A futómű-technológia alkatrészeit érintő újítások érezhetően dinamikusabb kvalitásokkal ruházzák fel a BMW M135i xDrive modellt, amelynek vezetési élményét az utastérben optimalizált hangzásvilág fokozza tovább. A
Már túl van két megmérettetésen, de Gömöri András Máténak még csak most jön a testépítő versenyek legjava. A magyar ikont október végétől három hét három megpróbáltatása várja, a legvégén pedig egészen Las Vegasig repül, hogy a legjobbnak járó címet bezsebelhesse. Máténak a véghajrához kell a legtöbb erő, de elárulta: biztos hátországgal vág neki a
Túl nagy tétekben az idén sem kellett volna fogadni, hogy melyik síterep kezdi meg először a szezont Japánban. Október 22-én idén is a Fudzsi (Fuji) hegy mellett található Snowtown Yeti síterepén nyitották meg a japán szezont. Ahogy a mostanival együtt, minden évben az elmúlt 23 évben!
A horvát legfelsőbb bíróság megerősítette a Zágráb megyei bíróság elsőfokú elmarasztaló ítéletét Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója egyesített perében – közölte a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
Vannak autók, amelyek életre szóló hű társaknak bizonyulnak. Ez történt azzal az acélszürke Fiat 500 Giardinierával is, amelyet Emilio Zumerle 1967-ben vásárolt, hogy a piacra szállítsa a kertjében termett zöldségeket és gyümölcsöket. Ennek az „időszámítás előtti” kombinak ő volt az első és egyetlen tulajdonosa. A megbízható autót teljes megelégedé
A sebészi, és még inkább a szövetmaszkokban jelentős tömegű, közöttük betegséget okozó, és antibiotikumoknak ellenálló baktérium halmozódik fel négy órányi hordás után. Sebészi maszkoknál a használat utáni csere, szövetmaszkoknál a sterilizálás jelenti a megoldást.
- Hétfőn elindult az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása, 107-122 forint között juthatnak az AutoWallis által újonnan kibocsátott részvényekhez azok a lakossági befektetők, akik november 9-ig az OTP Banknál leadják jegyzési igényüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. Az AutoWallis a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd
Az 1963-ban meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök hozzátartozói sürgették Joe Biden amerikai elnököt, hogy hozza nyilvánosságra a merénylet még titkosított dokumentumait – számolt be hétfőn a Newsmax konzervatív amerikai hírportál és a Politico című lap.
A Toyota Mirai, a világ első sorozatgyártású hidrogén üzemanyagcellás elektromos autójának első generációja még 2014-ben debütált, a második generáció pedig idén mutatkozott be, és azóta újabb és újabb hatótávolsági rekordokat dönt. A hivatalos rekordkísérletet a Guiness World Records szervezete szoros figyelemmel követte, betartva szigorú szabálya
Nem biztosít hosszú távú védettséget a Covid19 vagy a betegség súlyos formái ellen a BCG-oltás – derítették ki quebeci kutatók, akik az elsők között vizsgálták a vakcina hosszú távú hatását a kanadai szövetségi állam oltási regiszterét felhasználva.
Giovanni Agnelli 1866-ban született egy gazdag földbirtokos családba, a piemonti Villar Perosa régióban, Torinótól 80 km-re. Katonai karriert szántak neki, a modenai akadémián tisztnek képezték, mielőtt hadnagy lett. Azonban 1899-ben, elragadtatva a XIX. század végi nagy újítástól - az autótól - ő alapította több partnerrel együtt a Fabbrica Italia
Egymásba futott egy kamion, egy furgon és két személygépkocsi az M5-ös autópályán, Csengele közelében. A Budapest felé vezető oldalon, a 128. kilométernél történt a baleset, amelyhez a kisteleki és a szegedi hivatásos, valamint a csengelei önkéntes tűzoltókat riasztották. A helyszínen vannak a mentők is, a sztráda érintett oldalát teljes szélességé
Romániában ezentúl a szálláshelyeknek és a bevásárlóközpontoknak is a koronavírus elleni teljes beoltottságot, vagy a fertőzésből legfeljebb fél éve történt kigyógyulást tanúsító védettségi igazolást kell kérniük ügyfeleiktől - az erről szóló pontosítást hétfői ülésén fogadta el a román kormány.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a magyar állam aranyáron visszavásárolja a budapesti repülőteret. Miért? Mert megteheti. Mert valamiért nagyon kell neki. Amikor 2018 végén a kormányhivatal visszavonta a ferihegyi parkolóház
A diabetes mellitus (cukorbetegség) diagnosztikája alapvetően vérvételen alapul. A diagnózishoz vezető vérvétel mindig vénás vérből történik, nem elegendő az ujjbegy megszúrása.
Szigorúbban fogják ellenőrizni a járványügyi szabályokat Horvátországban - jelentette be Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője hétfőn Zágrábban.
A hemokromatózis (haemochromatosis) összefoglaló neve mindazoknak a betegségeknek, amelyekben a szervezetben fokozott vasfelszívódás miatt a vastartalom a normális szint fölé emelkedik. A felesleges vas lerakódik a szervekben, melyekben szövetkárosodást és működési zavart okoz.
Pöcegödörszagban éli mindennapjait több mint két hónapja Regős Judit és családja. Szomszédjuk építkezés közben törte el a szennyvízcsatornájuk csövét, amit azóta sem hajlandó megjavíttatni. Judit hivatalról hivatalra jár, ám a megoldásnak közelébe se jutott.
– Pattanásig feszült a viszony Újpesten az NB I-ben sereghajtó lila-fehér futballklub és szurkolótábora között, arra azonban, ami a pénteki, a Fehérvár elleni bajnokin történt, képtelenség magyarázatot találni: a biztonsági szolgálat egyik tagja több szemtanú szerint ok nélkül megütött egy 15 éves szurkolót.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft többségi tulajdont szerzett a CIG-ben, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó alkusz ezzel feltornázta 55.48 százalékra a szeletét a tortában. A részvény árfolyama sem tétlenkedett tegnap több mint 13%-kal küldték feljebb a papírt, egészen a 414 forintos szintig. Amennyiben nem történik gyors profitkivét a piac
A jövőben évente akár húszezerrel is több fiatal hamarabb jelenhet meg a lakáspiacon, ha egy jegybanki javaslatból valódi szabályozás lesz, ugyanis az önrészre vonatkozó jelenlegi 20 százalékos limit jelentősen, akár 10 százalékra csökkenhet. Bár egy ilyen megoldás nagyobb törlesztőrészlettel járhat együtt, a fiatalok hamarabb “beléphetnek” a laká
Esőzéssel indul a november, akár 30-50mm is eshet! Ahogy azt már korábban írtuk, a héten még kitart a száraz, átlagnál melegebb idő, majd hétfőn egy atlanti ciklon éri el hazánkat megindítva a hideget és jelentős csapadékot hozva. Egyre biztosabb, hogy a november első hetében csapadékos idő lesz és akár országszerte jelentős mennyiségű eső hullhat.
A gyermekjátéknak hitt számítógépes időtöltés sportággá nőtte ki magát: öt hihetetlen tény. Nagyrészt a Twitch népszerűségének köszönhetően az elmúlt évtizedben elképesztő ütemben megugrott az E-sport események nézettsége, ami együtt járt a versenyek pénzdíjazásának növekedésével is. 2021-ben a legjobban kereső profi gamerek több millió dollárt vi
A BMW Group továbbra is elkötelezett az éghajlatvédelem mellett és módszeresen törekszik foganatosítani azon célját, hogy károsanyag-kibocsátását már beszállítói hálózata forrásaiban is jelentős mértékben csökkentse. A vállalatcsoport úgy tervezi, hogy sorozatgyártási folyamataihoz 2025-től olyan, akár 95 százalékkal alacsonyabb emissió mentén előá
December 12-étől számos pontos változik a vasúti menetrend a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezése során felvetődött lakossági igényeket figyelembe véve – jelentett be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.