2021. június 16. szerda

jún. 16
4:27
Már 2025-ben repülhetnek a Hyundai légitaxijai (autopro)
A koreai gyártó úgy látja, hogy már az évtized közepén megkezdheti a légi személyszállítási szolgáltatások nyújtását, az amerikai GM szerint azonban az akadályokba fog ütközni.
jún. 16
5:42
Világújdonsággal debütált itthon a friss Mini (Autónavigátor)
Mint minden ráncfelvarrás során a Mininél is kezelésbe vették az autó elejét és hátsó részét, oldalról viszont nem sokat változott.
jún. 16
6:06
Ismét fékezett Kecskeméten a Mercedes - és Németországban is (Autószektor)
A Daimler kedden közölte, hogy a rastatti és brémiai Mercedes-Benz üzemekben helyezett át több ezer munkavállalót részmunkaidős alkalmazásba. Pontos számot nem adott meg a vállalat, csupán annyit közölt, hogy a brémai üzemben a több mint 12 ezer munkavállaló nagy részét, a rastattiban pedig a mintegy 6500 dolgozó egy részét érinti az intézkedés. A
jún. 16
6:27
Alkatrészhiány miatt leáll a termelés a győri Audinál (autopro)
A malajziai járványhelyzet okozta alkatrészhiány miatt nem tudnak termelni a győri gyártóegységekben.
jún. 16
7:06
Limuzin, három üléssorral (Autószektor)
Hogy mi visz rá valakit, hogy egy terepjárót megfossza képességeitől? Nos, a kényszer. 2007 előtt ugyanis kizárólag kétajtós kivitelben gyártották a Jeep Wranglert. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna igény még két ajtóra, és még egy üléssorra. Íme az élő példa erre, egy 2006-os Jeep Wrangler TJ, amit limuzinná csúfítottak a praktikum
jún. 16
7:27
Öregszik a járműállomány az Egyesült Államokban (autopro)
A koronavírus-járvány hatására megnőtt az amerikai autók átlagéletkora.
jún. 16
7:54
Kétszer bukott le másfél nap alatt jogsi nélkül, ittasan, majd elmenekült (Autószektor)
A sokadik rendőri intézkedés sem tartotta vissza azt a 41 éves abonyi férfit, aki ellen újabb nyomozás indult, mert eltiltás hatálya alatt vezetett és ivott is, mielőtt a volán mögé ült. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Nem hatotta meg a rendőri intézkedések, bírói döntések sora B. Lászlót. Legutoljára 2021. február 1
jún. 16
8:12
A Mercedes reméli, megtanulta a leckét az elmúlt hetekben (F1világ)
Az elmúlt hetek tanulságait felhasználva mindkét autóval erős teljesítményt nyújtana Franciaországban a Mercedes Forma-1-es csapata.
jún. 16
8:24
Red Bull: Nálunk nem lesz hely Bottasnak (F1világ)
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint egyetlen opció marad Valtteri Bottas számára, ha a szezon végén távozni kényszerül a Mercedestől.
jún. 16
8:24
Év Magyar Autója 2022: már három márka is nevezte modelljeit (Autónavigátor)
Bár a győzelmi esélyeket nem befolyásolja, az első három nevező márka megvan a 2022-es Év Magyar Autója megmérettetésen. A Porsche
jún. 16
8:27
Hidrogénes taxikkal zöldülne Madrid (autopro)
Legalább ezer taxit cserélnének hidrogén üzemanyagcellás autóra a spanyol fővárosban öt éven belül.
jún. 16
8:30
Pozitív lett a magyar F3-as versenyző, Tóth László tesztje, nem versenyezhet Franciaországban (F1világ)
Nem fog tudni rajthoz állni a Forma-3-as sorozat hétvégi, franciaországi versenyein Tóth László, a magyar versenyző elutazás előtti koronavírus-tesztje ugyanis pozitív eredményt hozott.
jún. 16
8:36
Szembe ment két személyvonat, kevés hiányzott a tragédiához (Autószektor)
A vasúttársaság azt közölte, hogy a mosonmagyaróvári állomáson a Tatabányáról Rajkára tartó, Győrből 6.48-kor továbbindult személyvonat a tiltó jelzés ellenére nem állt meg, és áttért az ellenkező irányból, Hegyeshalomból Győrbe tartó személyvonat részére fenntartott vágányra. A két vonatot egymástól mintegy 700 méterre, időben megállították; bales
jún. 16
9:24
Megvannak a már rendelhető BMW i4-es magyarországi árai (Autószektor)
A BMW i4 egy négyajtós Gran Coupé, amely egy modellben egyesíti a járműkoncepció nyújtotta tágasságot és praktikumot a márka által fémjelzett sportossággal és a hosszútávra nyúló tisztán elektromos hatótávolsággal. A modell konkurenseken is túlmutató, prémium karakterét a páratlanul magas szintű hajtáslánc- és futómű-technológia, az elegáns kiállás
jún. 16
9:27
Összefog a Polestar és az SK az elektromobilitásért (autopro)
A svéd és a dél-koreai vállalat az elektromos autók fejlesztését tűzte ki célul.
jún. 16
9:30
Élőben ütős – kipróbáltuk a Renault Arkanát (Autónavigátor)
Június 15-19. között Arkana napokat tart a Renault, persze többi modelljét is próbára kínálja és kedvezményekkel kelleti, csak épp az
jún. 16
10:00
Több mint ötven éve eltűnt repülőgép roncsait találták meg (Autószektor)
A múlt heti felfedezéssel egy olyan rejtély oldódhat meg, amelyet hosszú ideje próbálnak megfejteni. A roncsok leírása illik arra a Piper Comanche 250-re, amely 1965-ben, újév napján tűnt el. A Seafloor Systems víz alatti kutatócég tesztberendezése a Sacramento közelében fekvő Folsom-tó fenekének egyik legmélyebb pontján fedezte fel a teljesen épen
jún. 16
10:06
Berger: A Red Bull miatt több a hiba Hamiltonnál és a Mercedesnél (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger szerint nem kérdés, hogy Lewis Hamilton és a Mercedes azért hibázgat a 2021-es idényben, mert rendkívül kemény ellenfélre lelt a Red Bull Racing és Max Verstappen személyében.
jún. 16
10:21
Nem hallgatta meg az autóipar kérését az EU: nem törölnék el a vámokat (autopro)
Az Európai Bizottság még három évig tartaná érvényben az acélra kivetett vámokat, amik már most is rontják az uniós autóipar versenyképességét.
jún. 16
10:36
Szinte rejtegeti képességeit a Touring csomagos Porsche 911 GT3 (Auto Pult)
Rendkívül népszerűvé vált a Touring csomagos Porsche 911 GT3, így természetesen a hetedik kiadáshoz is elkészítették a valós képességeinél kevesebbet mutató kivitelt. A négyliteres, hathengeres, 510 lóerős szívó boxermotor egy 1418 kilós testet mozgat, ha az alapesetben adott hatfokozatú GT sportváltóval kombinálják.
jún. 16
11:06
Májusban Porschékra gyúrtak a gazdag magyarok (Autószektor)
Alapáron kb. 30 millió forintnál drágább modellek (május/2021 összesen) BMW X5 M 12/32 Porsche Cayenne 9/31 Porsche 911 8/26 Mercedes-AMG G 63 7/39 Mercedes-AMG GT 6/32 BMW X6 M 6/17 BMW M5 3/22 Mercedes-Benz EQC 3/20 Audi RS 6 Avant 3/9 Mercedes-Benz GLS Maybach 3/6 Porsche Panamera 2/24 Porsche Taycan 2/12 Audi e-tron 2/6 Audi RS 7
jún. 16
11:24
Ami késik, nem múlik: Péntektől drágábban tankolhatunk (Autónavigátor)
Két éve nem látott magasságokat ért el a Brent típusú olaj ára a múlt hét végére, ezért jogosan várta mindenki
jún. 16
11:27
Kutatóközpontot hoz létre Budapesten a DMG Mori és a Heitec (autopro)
Négymilliárd forintos beruházás keretében a japán-német hátterű DMG Mori és Heitec közös vállalkozásával egy magyar kutatóközpont jön létre Budapesten.
jún. 16
11:48
Lelökte egy autó a villamost a sínekről Szegeden (Autószektor)
Villamos és személyautó ütközött össze Szegeden, a Párizsi körút és a Kossuth Lajos sugárút találkozásánál. Az ütközés következtében a villamos eleje leugrott a sínről. A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, és a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki. Olvasói fotó - szeged365.hu További autós tartalm
jún. 16
12:27
Európa lemaradóban van az 5G technológia adaptálásában (autopro)
Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma az Ericsson Mobility Report legfrissebb kiadása szerint, amely lemaradást állapít meg az ötödik generációs mobiltávközlési technológia európai terjedésében az Egyesült Államokhoz és a távol-keleti országokhoz képest.
jún. 16
13:00
Három asztronautát küld az űrállomására Kína csütörtökön (Autószektor)
A Sencsou-12 nevű űrhajó a háromtagú legénységet helyi idő szerint csütörtök reggel 9 óra 22 perckor, egy Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta segítségével juttatja fel a Tienho (Mennyei harmónia) űrállomás központi kabinjához. Az űrhajósok, akik közül ketten már korábbi űrmissziókon is részt vettek, három hónapot töltenek majd az űrállomáson, ahol e
jún. 16
13:06
Vajon hány milliárdot ér egy vadonatúj McLaren F1? (Auto Pult)
A békebeli kilencvenes években szinte elképzelhetetlen volt, hogy valaha is általánossá váljon az autókba szerelt hibrid rendszer; hogy részecskeszűrő nélkül gyakorlatilag nem lehet majd eladni benzines autót; illetve egy kicsit kiszakadva az autós témákból: akkor még senki nem gondolta, hogy alig egy emberöltővel később önjelölt ’hírességek’ videó
jún. 16
13:24
Vége a trükközésnek: Szigorúbban ellenőrzik a guminyomást az F1-ben! (F1világ)
Ahogyan az várható volt, új ellenőrzéseket vezet be a hétvégi Forma-1-es Francia Nagydíjtól kezdve a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy megbizonyosodjon arról, a csapatok nem használnak túl alacsony guminyomást a versenyhétvégék során.
jún. 16
13:27
Gazdasági Kutatócsoport segíti a járműves kutatásokat a Széchenyi István Egyetemen (autopro)
A folyamatok automatizálásától a digitális jelentési módszertan kidolgozásán át a közösségi tulajdonlásig számos területet kutat a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjában létrejött Gazdasági Kutatócsoport.
jún. 16
14:06
Bemutatkozott az új Toyota Land Cruiser 300 (Autószektor)
A Toyota Land Cruiser röviden jellemezve az az autó, ami már 70 éve a biztonságos és megbízható járművek etalonja, amely bárhová elviszi tulajdonosát és vissza is hozza. A Land Cruiser 1951 augusztusában jelent meg először Toyota BJ néven, négykerékhajtással és erős motorral. Az autó azzal bizonyította kiemelkedő terepképességét, hogy a világ első
jún. 16
14:24
Nem bizonyult rossz befektetésnek az aprócska Aston Martin (Autónavigátor)
Hangosan koppantak az állak a földön, amikor 2010-ben a Genfi Autószalonon az Aston Martin bejelentette a Cygnetet. A modell le
jún. 16
14:27
Autósoknak kedvezett a Kúria: nem dönthet a biztosító az alkatrészkereskedőről (autopro)
Szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál.
jún. 16
14:48
Elesett az M0-ás, teljes az útzár (Autószektor)
Az M0 autóút 46-os kilométerszelvényében június 16-án 13 óra 10 perckor Ecser magasságában egy személygépkocsi és egy kamion ütközött, melynek során az autó felborult. A balesettel érintett útszakaszt a rendőrök 13 óra 45 perctől teljes szélességében lezárták, melyet a munkálatok előrehaladtával tesznek majd szabaddá. Több kilométeres a torlódás,
jún. 16
14:54
Elesett az M0-ás: teljes az útzár, több kilométeres a torlódás (Autószektor)
Az M0 autóút 46-os kilométerszelvényében június 16-án 13 óra 10 perckor Ecser magasságában egy személygépkocsi és egy kamion ütközött, melynek során az autó felborult. A balesettel érintett útszakaszt a rendőrök 13 óra 45 perctől teljes szélességében lezárták, melyet a munkálatok előrehaladtával tesznek majd szabaddá. Több kilométeres a torlódás,
jún. 16
15:27
Hidrogénhajtású terepjáró tesztelésébe kezd a JLR (autopro)
Az új Defender alapjaira épülő hidrogén üzemanyagcellás prototípus tesztelése még az idén elkezdődik.
jún. 16
16:09
Mint az IKEA-ban: otthon összeszerelhető autó, potom áron (Autószektor)
Höga a fantázianeve és alkotója szerint ez lehet az első „csináld magad” elektromos városi autó. Darabokban lehet megvásárolni, és otthon lehet összeszerelni, ugyanúgy, mint az IKEA bútorokat. Az eredeti ötlet Ryan Schlotthauser amerikai tervezőtől származik, aki diplomamunkáját egy elképzelt vállalati együttműködésre alapozta. Összehozta gondolat
jún. 16
16:15
Gasly: Különleges lesz futamgyőztesként rajthoz állni Franciaországban (F1világ)
Hazai versenyére készül az AlphaTauri Forma-1-es csapatának francia versenyzője, Pierre Gasly – a fiatal pilóta azt mondja, különleges lesz immáron futamgyőztesként rajthoz állnia Le Castellet-ben.
jún. 16
16:27
Még egyszerűbb a robotcellák tervezése a KUKA.Sim 4.0 szimulációs szoftverrel (autopro)
Az automatizálás szakértője, a Kuka bemutatja okos szimulációs szoftverének új verzióját: a KUKA.Sim 4.0-t. A KUKA.Sim 4.0 segítségével a robotalkalmazások részletei és szekvenciái valósághűen szimulálhatók még az indítás előtt, majd ezt követően 100 százalékban átvihetők a valódi vezérlőbe.
jún. 16
16:45
Egy rokkantkocsis nő volt a keceli halálos gázolás áldozata (Autószektor)
A közleményben azt írták, hogy a Vasút utcában történt baleset következtében az asszony a helyszínen meghalt. A tragédia még délelőtt történt, a Magyar Távirati Iroda nemrég fotókat is közreadott a halálos közlekedési baleset helyszínéről. Fotók: Donka Ferenc - MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
jún. 16
17:27
Elítélte a Volkswagen az Eb-n veszélyes tiltakozást bemutató aktivistát (autopro)
Egy ejtőernyős Greenpeace-aktivista tüntetett Münchenben a Volkswagen ellen a labdarúgó Európa-bajnokságon.
jún. 16
17:33
Lánchíd felújítás: hajó jár az Akadémia és a Jégverem utcai kikötő között (Autószektor)
Szerdától 250 utas befogadására alkalmas személyhajó biztosítja a gyors átjutást a Duna két partja között. A pesti belváros és a Várnegyed között a BKK és a Mahart együttműködésében, a meglévő infrastruktúrát felhasználva indult a reggeltől estig félóránként közlekedő hajó. A járat hétfőtől vasárnapig reggel 7 órától indul a Jégverem utcából, és f
jún. 16
17:51
Hivatalos: Ocon 2024-ig az Alpine-nál marad! (F1világ)
Meghosszabbította Esteban Ocon szerződését az Alpine Forma-1-es csapata – jelentette be a francia istálló szerdán.
jún. 16
18:21
Tudásközpontként is funkcionál a Schneider Electric Ipar 4.0-ás gyára (autopro)
Az Ipar 4.0 megoldásokat alkalmazó plovdivi gyárat a Schneider Electric Délkelet-Európában tudásmegosztó központként is üzemelteti, a gyárba látogatóknak a gyakorlatban mutatják be a digitális megoldások előnyeit.
jún. 16
18:45
23 milliós Audit fogtak a rendőrök - a jogosítványa is hamis volt a sofőrnek (Autószektor)
Egy olasz állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre június 14-én 22 órakor egy német honosságú Audi A5 vezetőjeként Csanádpalotán. Az adattári ellenőrzés alkalmával kiderült, az autó szerepel a körözési rendszerben, azt a német hatóságok keresik. Az okmányok további vizsgálata során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr által átadott ve
jún. 16
18:51
Frissül a Mercedes-AMG GT négyajtós kupé, bár alig látszik rajta (Autónavigátor)
A sofőrsegéd funkciók frissülésénél feltűnőbb változás lesz az alapáron nagyobb digitális műszeregység, ami az AMG specifikus funkciókat is megjeleníti. Először
jún. 16
19:27
Jaguar F-Pace D300 MHEV AWD teszt (2021) - Többszörösen egyedi (Auto Pult)
Körbenézve az utakon egykedvűen meredhetünk magunk elé – ma már a klasszikus prémium márkák portékája olyannyira beleszürkült az utcaképbe, hogy egyáltalán nem kapjuk fel a fejünk egy-egy luxuscikk láttán. Épp emiatt a kitűnni vágyók számára egyre szűkebb spektrum áll rendelkezésre, ám szerencsére még mindig vannak olyan szalonok, ahová bátran ford
jún. 16
19:51
El kell halasztani Grosjean és a Mercedes közös tesztjét (F1világ)
Mégsem tesztelheti a Mercedes Forma-1-es versenyautóját a száguldó cirkuszból tavaly távozó Romain Grosjean – legalábbis egyelőre.
jún. 16
19:51
Lándzsaként fúródtak a zártszelvények a Daciába a Megyeri hídon (Autószektor)
A nap közben történt baleset során a furgon tetőcsomagtartójáról lerepültek a vas zártszelvények, s az előtte haladó járműbe fúródtak. Szerencsére a hármas balesetnek csak egy sérültje van. A Magyar Távirati Iroda fotókat is készített a helyszínen.     Fotók: Mihádák Zoltán - MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
jún. 16
20:03
Hogy nőtt ekkorára a Hyundai család? (Autószektor)
Más gyártókhoz hasonlóan a dél-koreai konszernnél is érezhető az elmozdulás a SUV-crossover kategória fele, ami érthető, hiszen ezt kéri a nép. Kérése parancs, mert a fogyasztó az első! Egyébként is egyre többen teszik le a voksukat a Hyundai mellett. Nem véletlenül, hiszen az autók minősége mellett a design is kimagasló, köszönhetően a márka merés

Keresés