2021. június 21. hétfő

jún. 21
0:00
Veterán Moszkvics vezette fel az autós ballagást Szegeden I. rész (Autószektor)
A Szegedi SZC Csonka János Technikumának végzős tanulói és oktatói autós ballagást rendeztek június elején azzal a céllal, hogy a diákok "Csonkás módon" vehessenek búcsút az iskolától. Az első ilyen hagyományteremtőnek szánt eseményt nem is olyan régen, 2019-ben rendezték, ám a sor utána már az első alkalommal megszakadt, a következő év ballagását
jún. 21
0:03
Wolff: Nem hittük, hogy összejön a Red Bull elévágása (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff elismerte, képtelenek voltak jobban dolgozni a vasárnapi Francia Nagydíjon a Red Bull Racingnél.
jún. 21
0:07
Red Bull: Azt gondoltuk, még egyszer nem csinálhatják ezt velünk (F1világ)
Magát a Red Bull csapatát is meglepte, hogy sikerült véghezvinniük az elévágásos stratégiát és ezzel Max Verstappen Lewis Hamilton elé került a Francia Nagydíjon.
jún. 21
0:11
Sainz: Kétszer olyan gyorsan megzabáltuk a gumikat, mint a többiek (F1világ)
Az 5. helyről rajtolva joggal bízott egy jó eredményben a Francia Nagydíjon Carlos Sainz, a Ferrari versenyzője azonban végül nem tudott pontot szerezni a szezon hetedik versenyén.
jún. 21
0:15
Verstappen: A rádióprobléma nem nehezítette a győzelmet (F1világ)
Max Verstappen rádióproblémával küzdött a Francia Nagydíj versenyén, vagyis a csapat egyáltalán nem értette, amit üzenni próbált nekik – ez végül nem akadályozta a győzelmét.
jún. 21
0:19
Alonso: Kihoztuk a versenyből, amit lehetett (F1világ)
Elégedett a Francia Nagydíjon megszerzett 8. helyével a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, habár a spanyol pilóta elárulta, a gumikopás őket is nagyon meglepte a vasárnapi versenyen.
jún. 21
5:39
Láttuk, tapintottuk, már az árát is tudjuk – íme az új Qashqai (Autónavigátor)
Kicsit bajban vagyok a Nissan Qashqai bemutatója után, hiszen nem sokkal többet tudtam meg róla, mint a februári online bemutató
jún. 21
5:57
Így áll az F1-es pontverseny 7 futam után (F1világ)
Vasárnapi győzelmének köszönhetően tovább növelte előnyét a világbajnoki összetettben Max Verstappen és a Red Bull Racing csapata.
jún. 21
6:27
Lekörözte hazai munkáltatóként az Audi a Google-t (autopro)
A fiataloknak vonzó munkaadók körében az Audi váltotta a dobogó csúcsán a Google-t.
jún. 21
6:42
Hajnali hármas csattanás a négyesen (Autószektor)
Összeütközött három személyautó a 4-es főút 196-os kilométerénél, Hajdúszoboszló térségében. A balesethez a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
jún. 21
7:06
Toyota Supra Lego-készlet érkezett (Autószektor)
Tovább bővül a Lego nagyszerű, kifejezetten autó rajongókat célzó sorozata, a Speed Champions. Az új játékos pedig nem más, mint az új Toyota Supra, amit a legendás modell 35-dik születésnapjára szánnak. Nem kevesebb, mint 299 darabból áll össze a szett, ami egy fekete Gazoo Racing overállt és sisakot viselő figurát is tartalmaz. Mindössze egyetlen
jún. 21
7:27
Alkatrészhiány miatt leáll a termelés a győri Audinál – ez történt a 24. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg az autóipar világát a múlt héten.
jún. 21
7:36
Remek eredményt ért el a Herczig-Ferencz kettős a lengyel EB futamon (Autószektor)
„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel, hiszen 38 darab Rally2-es autó állt rajthoz. Végig magabiztosan versenyeztünk, talán egy melegebb szituációnk volt, pedig itt nagyon sok helyen 160-180 km/h tempóval autózunk keresztbe. Annak külön örülök, hogy az év elején elhatározott tesztprogram, amelynek része volt, hogy elindultunk a portugál VB
jún. 21
8:12
Rengeteg baleset történt a hétvégén az utakon, mutatjuk a szomorú statisztikát (Autószektor)
Magyarország területén 2021. június 18-án 0 órától június 20-án 24 óráig a rendőrök 161 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 ember vesztette életét, 47 baleset súlyos és 110 könnyű sérüléssel végződött. A police.hu összesítése szerint a szolgálatot ellátó állomán
jún. 21
8:14
Már az évtized közepén ejteni fogja az Audi a belsőégésű motorokat (Autószektor)
A legutolsó benzinmotoros modell hét évig lesz az Audi modellkínálatában, tehát 2032-ig vagy 2033-ig lesz kapható a kereslet függvényében - közölte az Audi szóvivője. Ezt követően az Audi már csak akkumulátoros hajtású modelleket fog kínálni világszerte. A lapok konkrét modellre vonatkozó értesülését, miszerint az utolsó belsőégésű motoros modell e
jún. 21
8:27
Mercedes: A bokszba kellett hívnunk Bottast (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff azt mondja, nem volt más választásuk, a bokszba kellett hívniuk Valtteri Bottast, elindítva ezzel a kiállások sorát a vasárnapi Francia Nagydíjon – mely végül Lewis Hamilton győzelmébe került.
jún. 21
8:27
Drágán cserélt gazdát a Halálos iramban filmek ikonikus autója (Auto Pult)
A Halálos iramban sorozat igazi aranybánya az ezredforduló előtt, elsősorban Japánban gyártott sportautók rajongói számára. Szinte félelmetes, de az első film még 2001-ben jelent meg, vagyis 20 éve tart a tuningolt gépek mozis szárnyalása. Az ’enyhén’ megpiszkált járművek közül is kiemelkedik az 1994-es évjáratú Toyota Supra. A narancssárga kupé ké
jún. 21
8:27
Új SUV körrekord a Nürburgringen (Autónavigátor)
Már megint készül valami brutális szerkezet Stuttgartban. Úgy tűnik, nem sajtoltak még ki elég teljesítményt a több mint 2 tonnás
jún. 21
8:27
Egyre javul a hazai gazdaságba vetett bizalom (autopro)
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban és júniusban is tovább nőtt, ezzel elérte tavaly év eleji, vagyis a járvány előtti szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató.
jún. 21
8:57
Hamilton: Az egyenesek miatt Spielbergben is bajban lehetünk (F1világ)
Lewis Hamilton szerint a következő két versenynek otthont adó Red Bull Ringen is nehéz helyzetbe kerülhetnek a Red Bull-lal szemben, az energiaital-gyárosok ugyanis rendkívül gyorsak voltak az egyenesekben a múlt hétvégi Francia Nagydíjon.
jún. 21
9:09
Enyhén átfésülték a Subaru Imprezát (Auto Pult)
A fejlesztések listája mellett a megújult Impreza árait is közzétette a Subaru. Az amerikai piacra érkező 2022-es modell nem sokban tér el a 2021-estől. Árban még a minimálisnál is kisebb a különbség: pontosan a korábbi áron kínálják a frissített kompaktot. Nézzük a lényeget!
jún. 21
9:18
Amikor a kocsid küld üzenetet, hogy épp feltörik – remek fejlesztés a Fordtól (Autószektor)
Bár a járvány miatt az emberek Európa-szerte leginkább otthon vannak, a járművek továbbra is a bűnözők kedvelt célpontjai, sőt néhány országban meg is szaporodtak az ilyen bűnesetek. Az autóriasztók segíthetnek ugyan elriasztani a tolvajokat, de a nagyvárosokban, ahol az utcák éjjel tele vannak leparkolt járművekkel, sokan már nem foglalkoznak a ri
jún. 21
9:24
Amikor a kocsid küld üzenetet, hogy épp feltörik – okos fejlesztés a Fordtól (Autószektor)
Bár a járvány miatt az emberek Európa-szerte leginkább otthon vannak, a járművek továbbra is a bűnözők kedvelt célpontjai, sőt néhány országban meg is szaporodtak az ilyen bűnesetek. Az autóriasztók segíthetnek ugyan elriasztani a tolvajokat, de a nagyvárosokban, ahol az utcák éjjel tele vannak leparkolt járművekkel, sokan már nem foglalkoznak a ri
jún. 21
9:27
Verstappen: Mi sem gondoltuk, hogy Hamilton elé tudunk vágni (F1világ)
A vasárnapi Francia Nagydíjon győztes Max Verstappen elárulta, nem számított arra, hogy a kerékcserék alkalmával sikerül majd a versenyben vezető Lewis Hamilton elé kerülniük.
jún. 21
9:27
Megreformálja a távoli munkavégzést a Siemens fejlesztése (autopro)
Bemutatta első ipari 5G-s routerét a Siemens, az alkalmazás megreformálhatja a gyártást.
jún. 21
9:51
Nincs megállás: tovább drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Befutott a múlt heti 5-5 forintos üzemanyag-árnövekedés ikertestvére: szerdától hasonló mértékű drágulásra számíthatunk.
jún. 21
10:21
Rohamosan nő a nikkel iránti kereslet (autopro)
Van belőle elég, de az újrahasznosítás egyre fontosabb lesz. A bányászati verseny győzteseként Indonézia kerülhet ki, ami komoly kérdések elé állítja Európát, vajon milyen áron juthat a nyersanyaghoz?
jún. 21
10:39
Újabb áremelés jön a kutakon, mindkét üzemanyag drágul (Autónavigátor)
Tovább folytatódik a hazai üzemanyagárak emelkedése szerdától. A benzin és a gázolaj literenkénti átlagára egyaránt 5-5 forinttal kerül majd többe,
jún. 21
11:12
Volkswagen Arteon teszt: szép, erős és takarékos (Autószektor)
Hogy néz ki? 2020 nyarán ünnepelte világpremierjét a Volkswagen megújult avantgárd üzleti autója, amely Shooting Brake változatban elnyerte a Magyar Év Autója 2021 díjat. A frissített Arteon teljesen új vezetői környezetet kapott, amely megfelel exkluzív megjelenésének. A CC, lánykori nevén Passat CC, illetve a Phaeton utódja az Arteon. Neve a Pha
jún. 21
11:27
A BMW lehet az utolsó mohikán a belső égésű motoroknál? (autopro)
Szemben az Audival és a Daimlerrel, a BMW nem sieti el a kiszállást a belső égésű motorokból.
jún. 21
12:15
Ferrari: Idén nem lesz megoldásunk a gumigondokra (F1világ)
Nem fog tudni megoldást találni a Francia Nagydíjon felmerült gumiproblémákra a Ferrari Forma-1-es csapata, ehhez ugyanis jelentősebb változtatásokra volna szükség – mondta Mattia Binotto csapatfőnök.
jún. 21
12:24
2022-től fontos változások jönnek a közlekedési vizsgáztatásban (Autószektor)
Elmondta, hogy a KEVIFEL projektgazdája az ITM, a fejlesztés teljes egészében az Európai Unió vissza nem térítendő 1,8 milliárd forint támogatásában valósul meg a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) konzorciumában. Mosóczi László hangsúlyozta: a közigazgatási, hatósági folyamatok
jún. 21
12:27
Hihetetlen távmunka-lehetőséget biztosít a Renault (autopro)
A francia gyártó megállapodást kötött szakszervezetekkel, mely szerint ősztől akár heti három napot is home office-ban dolgozhatnak munkavállalói.
jún. 21
13:27
Német vállalattal fekszik rá az akkugyártásra a Porsche (autopro)
Gyorsabb töltési idő, kevesebb felhasznált nyersanyag, olcsóbb elektromos autók – a Porsche Customcells-szel való közös vállalkozása számos előnyt hozhat.
jún. 21
13:54
Nagyon rákapcsol a Mazda a villanyautó-fejlesztésekben (Autószektor)
2022 és 2025 között a Mazda új modellek sorát fogja bemutatni a SKYACTIV járműarchitektúra alapján, Japán, Európa, Észak-Amerika és az Ázsiai-térség számára. Ezek között öt hibrid, öt plug-in hibrid és három EV-modell érkezik. Az új, hosszmotoros termékek bemutatásával és a különböző piacokon történő megjelenésükkel kapcsolatban a gyár később adja
jún. 21
14:18
Szenzáció: egy 91 éves lengyel pilóta is indul a jövő heti vb-futamon, a Szafari-ralin (Autószektor)
Sobieslaw Zasada majdnem 70 évvel fiatalabb pilótákkal mérkőzik majd meg a fárasztó négynapos afrikai klasszikuson. Ő lesz a legöregebb versenyző, aki elindult egy rali világbajnoki versenyen. Legnagyobb sikereit még a világbajnokság 1973-as indulása előtt érte el, amikor az európai cím birtokosa ténylegesen világbajnoknak volt tekinthető. Zasada 1
jún. 21
14:27
Közös akku-gigaüzemet hoz létre a Volvo és a Northvolt (autopro)
Közös akkumulátorgyártásba kezd a Volvo és a Northvolt, a vállalat kutatási és fejlesztési centruma 2022-ben kezdi meg működését.
jún. 21
14:51
Világrekord áron kelt el az eredeti Halálos Iramban Supra! (Autónavigátor)
A Barrett-Jackson aukciósház újabb sikeres eladást tudhat maga mögött: a híres, narancssárga Supra ráadásul minden idők legdrágábbja lett. Nemrégiben még
jún. 21
15:00
Közös akkumulátor Gigafactory-t épít a Volvo és a Volkswagen partnere (Autószektor)
Az együttműködés keretében a felek egy közös akkumulátorgyártó "gigaüzemet" is építenek Európában, amelynek az éves termelési kapacitása eléri majd az 50 gigawattóra akkumulátoros áramtároló kapacitást. Az üzem 2026-ban kezdi meg a termelést. A Volvo emellett 2024-től évi 15 gigawattóra akkumulátor kapacitást kap meg a Northvolt és a Volkswagen köz
jún. 21
15:27
Vége lehet a virtuális valóság okozta tengeribetegségnek (autopro)
Megfelelően stabil megoldást találtak.
jún. 21
16:00
Francia Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: stratégiai csata, bukás a Ferrarinak (Autószektor)
Nagy-Britannia:     ---------------     The Guardian: "Nagy csata volt, amelynek során a két versenyző képességei és tudása ugyanolyan dicső fényben ragyogott, mint a mögöttük álló csapat tagjai a boxban. Ezúttal a Red Bull mérnökei voltak jobbak, és több szempontból is lenyűgöző teljesítményt nyújtottak."     Daily Mail: "Verstappen az utolsó
jún. 21
16:06
Egyre több hazai autót veszünk (Autószektor)
Bőségesen vezet hazai autópiacon az esztergomi gyártású, Év Magyar Autója 2021 díjas Suzuki Vitara vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi S-Cross. Az idén forgalomba helyezett 12 tonnánál nehezebb buszok 18,5 százaléka magyar gyártmány. Top 11 magyar jármű 2021 (I-V. hónap) 1. Suzuki Vitara 3727 autó 2. Suzuki SX4 S-Cross 2750 3
jún. 21
16:27
3D nyomtatott alkatrészeket használ autóiban a Volkswagen (autopro)
Az elkövetkező években egyre több ilyen eljárással készült alkatrész kerülhet a Volkswagenekbe.
jún. 21
17:03
Pontosan tíz éve “ment haza” az akkor 100 éves Opel Budapestről! (Autónavigátor)
Tíz évvel ezelőtt, 2011. június 20-án, hétfőn reggel 8 órakor, a Lánchíd budai hídfőjénél található „Nulla kilométerkőtől” indult útjára az
jún. 21
17:27
Gigagyárakkal pörgetné az elektromobilitást a brit kormány (autopro)
Hat céggel is tárgyal akkumulátorokat előállító gigagyárak építéséről a brit kormány.
jún. 21
17:42
Májusban is nagyon pörgött a használtautó-piac Magyarországon (Autószektor)
Az idei év jóval stabilabban indult a használt autó piacon, mint 2020-ban, bár ebben az esztendőben már nem volt országosan elrendelt karantén, amely átmenetileg a teljes használt autó kereskedelemre kihatott. Idén stabilan 60 ezer fölött van az átírások száma, májusban pedig megszületett az idei legerősebb hónap: 66 094 gépjármű cserélt gazdát. Ez
jún. 21
18:00
A Volkswagen megpróbálta megvenni az Alfa Romeót (Autószektor)
A brit Autocar beszámolója szerint a Volkswagen korábbi vezére, Dr. Ferdinand Piëch mindig is meg akarta szerezni az Alfa Romeót. 2011-ben azt nyilatkozta, hogy a Volkswagen fennhatósága alatt virágozna a márka. Később is szívesen látta volna a cége portfoliójában az Alfát, különösen azután, amikor a Fiat-Chrysler egyik fő részvényese, az ADW Capit
jún. 21
19:09
Mégsem tudja az ígért adatokat a Tesla? (Autónavigátor)
Eddig még egyetlen sorozatgyártott autónak sem sikerült 2 másodperc alatti 0-100 km/h (vagy 0-60 mph, ha USA modell) gyorsulást produkálni,
jún. 21
19:12
Bővül a Kaáli Autó-Motor Múzeum (Autószektor)
Olyan ritkaságok kerülnek kiállításra, melyek kizárólag itt tekinthetők meg Magyarországon. Legnagyobb ritkaságoknak a közel 100 éves négyhengeres motorbiciklik (Cleveland, Henderson, FN, Zündapp K 800) számítanak. Érdekesség még a gyűjteményben az a T1-s Pannonia, amelyet Kaáli professzor egyetemista korában vezetett Orosházán. Az ország legidőseb
jún. 21
20:06
Anyukám is érteni fogja – Az ékszíj (Autószektor)
Ahhoz, hogy két, vagy több forgó alkatrész között áthajtást biztosítsunk, összeköttetést kell teremtenünk. Ennek több módja is. Fizikai értelemben erőzárral a súrlódást kihasználva beszélhetünk dörzshajtásról, szíjhajtásról, alakzárral pedig fogaskerékről és létezik a közvetlen összekötés is, ekkor tengelyeket használunk az erőátvitelre. A szíjhajt

Keresés