2021. július 1. csütörtök

júl. 1
19:09
Kivonták a forgalomból a 8-as út rémét (Autószektor)
Az Ajkai Rendőrkapitányság egy közösségi felületen megosztott videó alapján indított eljárást az ügyben - írták. A felvétel szerint a sofőr június 27-én délután a 8-as főút városlődi szakaszán személygépkocsijával nagy sebességgel, dupla záróvonalon egy motorost megelőzve áttért a szemközti két forgalmi sávba, majd ott hirtelen irányváltoztatásra k
júl. 1
19:30
Életet menteni száguldanak: bemutatkoznak a mentőmotorosok (Autónavigátor)
Idén nyáron a Magyar Közút útellenőri szolgálatán túl a Mentőmotor Alapítvány mentőmotoros egysége is bevethető lesz az M7-es autópályán bekövetkező
júl. 1
20:03
Stílusos környezetvédelem - BMW X2 xDrive25e teszt (Autószektor)
Tesztelhettem már a Mini Coutryman S E ALL4-t, a brit márka első plug-in hibridjét, és a BMW X2 M35i-t is, a müncheni kupé crossover kínálatának legvadabb változatát. Így kis túlzással csak össze kellett ollóznom a tapasztalataimat, és máris kialakult bennem, hogy mit várhatok a BMW X2 xDrive25e-től. Persze nüánsznyi különbségek mindig vannak, főle

2021. július 2. péntek

júl. 2
0:03
A járvány ellenére megközelítette a korábbi forgalmát a Trans-Sped (autopro)
A cég a válságálló stratégiájának köszönhette jó eredményét 2020-ban.
júl. 2
0:03
Megint egy tucat embert mentettek ki a Balatonból (Autószektor)
A nap folyamán több esetben kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan kikerülni. Elsodródott vízibicikliseket, felborult szörföst, elfáradt SUP-deszkást, valamint műszaki hibás vitorlás utasait segítettek ki szorult helyzetükből. Fotó: police.hu A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhí
júl. 2
0:07
Fejleszti a haszonjárművek állásidejét optimalizáló szolgáltatását a Ford (autopro)
A Ford Telematics Essentials szoftver bemutatásával tovább javul a haszonjárművek rendelkezésre állási idejét optimalizáló FordLiive szolgáltatás hatékonysága.
júl. 2
0:11
Száz saját gyorstöltőt telepítene Európában a Porsche (autopro)
Négy éven belül érnék el ezt a számot, és az Európai Unión belül terjeszkednének.
júl. 2
0:15
Százmilliókat fektet startupokba a BMW (autopro)
A BMW Csoport már a második kockázatitőke-alapját hozza létre, hogy ígéretes vállalkozásokat támogasson.
júl. 2
0:19
Autonóm járművet mutatott be a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja (autopro)
A győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja izgalmas bemutatóval várta az érdeklődőket a Mesterséges Intelligencia Koalíció Digitális Jólét Program Kiállításán. A központ munkatársai élőben mutatták be az autonóm járművek környezetérzékelési látásmódjait.
júl. 2
0:23
A chiphiány ellenére is felpörgött a globális autógyártás (autopro)
A második negyedévben másfélszer annyi jármű készült, mint egy éve, a koronavírus jelentette veszély azonban még nem a múlté.
júl. 2
0:27
Beperelte akkumulátor-beszállítóját a Nissan (autopro)
A gyártó szerint az olasz beszállítója közel egymillió hibás indítóakkumulátort adott el neki.
júl. 2
0:31
Nyilvános részvénykibocsátásba kezd a Volvo (autopro)
A befektetők lelkesedését kihasználva gyűjtene tőkét az elektromos átállásra a vállalat.
júl. 2
0:35
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is segíti a gazdaság újraindítását (autopro)
A bank fenntartható és digitális célzatú befektetésekkel támogatja a hazai gazdaság újraindulását.
júl. 2
4:27
Bemutatta elektromosautó-gyártóközpontját a Nissan (autopro)
A brit létesítmény a maga kategóriájában világelső lesz.
júl. 2
5:42
Okkal mérik ilyen drágán? – Golf V 1.4 FSI 2004 használtteszt (Autónavigátor)
A Citroën C4 használttesztjének megírása közben (amit olvashatsz) eszembe jutott egy nagyon fontos kérdés a VW-csoport termékeinek értéktartásával kapcsolatban. Még
júl. 2
6:27
Már nem csak a chiphiány sújtja a Fordot (autopro)
Újabb gyárleállásokat jelentett be az amerikai OEM, ám most nem a chipek hiánya az egyedüli ok.
júl. 2
7:03
Magyar autóst ért baleset Ausztriában, mentőhelikopter vitte kórházba (Autószektor)
Egy 25 éves cseh kamionsofőr csuklós járművével az A4-es autópályán haladt Magyarország irányába. Egy 23 éves magyar sofőr mögötte haladt, amikor a személykocsi jobb első oldala érintette a félpótkocsi bal hátsó oldalát. Az ütközés után a magyar autó az autópálya betonelválasztó falának ütközött. Az autó vezetője beszorult a járműbe, és a Mönchhof
júl. 2
7:33
Milyen raktártechnikai megoldást válasszunk? A Maxi-Szer segít! (autopro)
Interjú Ivony Csabával, a Maxi-Szer ügyvezetőjével a cég raktártechnikai megoldásairól.
júl. 2
7:48
Ezért nem cseréli le „pajtaajtó” méretű hátsó szárnyát a Mercedes (F1világ)
Nem javítana a Mercedes esélyein az, ha egy kisebb hátsó szárnnyal állna rajthoz a Forma-1-es világbajnokság következő versenyein.
júl. 2
8:09
Trabant rajongó, aki a Skodát megvette a Volkswagennek (Autószektor)
Fotó: Volkswagen Hahn 1982 és1992 között vezérigazgató volt,  és csütörtökön töltötte be 95. évét. Érdemei között tartják számon, hogy Szászország ismét autóipari tartománnyá vált, behozta a Škodát a VW-be, és beindította a kínai piacot: Carl Hahn négy évtizeden át segítette a VW-csoport stratégiájának kialakítását, és döntő szerepe volt abban, hog
júl. 2
8:21
Lemaradóban a szegényebb EU-s országok a töltőhálózat-fejlesztésben (autopro)
Az ACEA számításai szerint az összes töltőállomás hetven százaléka három nyugat-európai országban koncentrálódik.
júl. 2
8:27
Hazánkban az új Dacia Duster, mutatjuk az árait (Autónavigátor)
Ahogyan arról , a 2017 őszén debütált második generációs Duster bár sokat nem veszített az elmúlt közel 4 év alatt
júl. 2
8:45
Tengeri hangulat a város közepén: megérkezett a Fiat 500X Yachting (Auto Pult)
Ha a hajózásról a víz, a napsütés és az időjárásálló faburkolatok jutnak az eszükbe, akkor egy rugóra jár az agyuk a Fiat illetékeseivel. A Fiat 500X Yachting ugyanis a crossover történetében először kap nyitható tetőt és a beltér is a vitorlás vonalat viszi tovább. Az elektromosan mozgatható fedél vászonból készült, így az 500C-hez hasonló megoldá
júl. 2
9:12
Nyári szabadság autóval: mire figyeljünk? (Autószektor)
A szokásos szervizlátogatás/műszaki vizsga alkalmával sok mindenre figyelnek, de nem mentesít bennünket az alábbiak vizsgálata alól: Takarítsuk meg a fényszórók felületét. Ez az egyszerű mozdulat nagyságrendekkel növelheti a belátható útszakasz hosszát. Ellenőrizzük a fényszórók, a féklámpák és az irányjelzők működését. Töltsük fel az ablakmosó fol
júl. 2
9:15
Olimpiai bajnok márkanagykövettel gyarapodott a Mercedes-Benz (Auto Pult)
A gyártók számára komoly kihívást jelent az elektromos autók népszerűsítése. Az újdonságokra fogékony rétegen kívül szeretnék mindazokat meggyőzni a villanyautók képességeiről, akik számára reális alternatíva lehet a helyi kibocsátásmentes közlekedés.
júl. 2
9:21
Leszámolna az autókereskedésekkel az Audi is (autopro)
A Volkswagenhez hasonlóan az Audi is ügynökségi modellre válthat.
júl. 2
10:00
Alonso: Verstappen a favorit, mert jobban teljesít Hamiltonnál (F1világ)
Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso szerint Max Verstappen fogja nyerni a 2021-es Forma-1-es világbajnokságot, a holland pilóta ugyanis jobb teljesítményt nyújt, mint a címvédő Lewis Hamilton.
júl. 2
10:06
3,5 százalék fölé növelte AutoWallis részesedését a Generali Alapkezelő (Autószektor)
Az AutoWallis Nyrt. tőzsdei fix üzletkötés keretében értékesítette saját részvényeit, így a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság sajátrészvény-állománya nullára csökkent. A tranzakció 93 forintos árfolyamon történt, mely 12 százalékkal magasabb a tavaly decemberi tőkeemelés 83 forintos szintjénél, melynek során az Alapkeze
júl. 2
10:18
Bár nem rajong érte, Hamilton kénytelen volt szimulátorba ülni (F1világ)
Az elmúlt héten rengeteg időt töltött a Mercedes Forma-1-es csapatának brackley-i szimulátorában Lewis Hamilton, pedig a hétszeres világbajnok korábban bevallotta, egyáltalán nem rajong érte.
júl. 2
10:27
Szigorúbban ellenőrzik Amerikában az autonóm járműveket (autopro)
A gyártóknak minden balesetet jelenteniük kell a hatóságok felé.
júl. 2
10:48
Leclerc: Érzésre „nagyon más” a 2022-es autó (F1világ)
Gőzerővel dolgoznak már 2022-es versenyautóikon a Forma-1 csapatai, a munkából pedig természetesen a versenyzők is megpróbálják kivenni a részüket – például a szimulátorban. Charles Leclerc azt mondja, érzésre „nagyon más” a jövő évi modell az ideihez képest.
júl. 2
11:00
Halálra gázoltak egy kerékpárost (Autószektor)
Fotó: MTI/Donka Ferenc A tájékoztatás szerint a biciklis nőt egy személyautó gázolta el az 5301-es út 67-es kilométerénél. A balesetben a kerékpáros a helyszínen életét vesztette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
júl. 2
11:09
BMW-vel mentik meg a világot a Marvel hősök Budapesten? (Autónavigátor)
Kiváló reklámfelületnek számítanak a hollywoodi filmek, amit a legtöbb autógyártó nem is rest kihasználni. Most épp a BMW szállt be
júl. 2
11:12
Eshet az eső az F1-es Osztrák Nagydíjon (F1világ)
Változékony időjárást jósolnak a Forma-1-es Osztrák Nagydíj idejére Spielbergben.
júl. 2
11:18
Audi S és RS modellekkel túráztunk: 4-600 lóerő az étlapon I. rész (Autószektor)
A csapat a Mozaik utcai Audi központból indult, ahol Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria új kommunikációs igazgatója is bemutatkozott azoknak az újságíróknak, akikkek személyesen még nem találkozott. Április elejétől ő vette át dr. Vérten Sándor helyét, aki 1996 óta dolgozott ebben a pozícióban és mindenki ismerte a szakmában.  Bujáki Zsolt és Mátrabé
júl. 2
11:27
Barbara Zollmann a Duihk új ügyvezetője (autopro)
2021. július 1-jén Barbara Zollmann hivatalosan is átvette a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagjának tisztségét.
júl. 2
12:27
Hatmilliárdos beruházást hajt végre a Mono-Ipolyfabric (autopro)
A luxusautókba kerülő belső díszítő elemek tervezését, fejlesztését és gyártását végző vállalat úgy döntött, hogy összesen 6,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházást.
júl. 2
12:36
Verstappen a Ferrarik előtt az Osztrák Nagydíj nyitóedzésén (F1világ)
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Osztrák Nagydíj első szabadedzésén, Spielbergben. A holland versenyző mögött meglepetésre a két Ferrari zárt Charles Leclerc – Carlos Sainz sorrendben. Lewis Hamilton csak a 7. legjobb időt autózta a Mercedesszel.
júl. 2
12:42
Lezárásra és terelésre kell számítani a hétvégén az M3-ason (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a forgalom egy sávon, a jobb pályatestre átterelve haladhat. A rendőrség fokozott figyelmet kér az arra közlekedőktől. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
júl. 2
13:27
Tesztelési megoldásokkal segíti az üzemanyagcellás járművek fejlesztését az AVL (autopro)
Az osztrák vállalat nemrég több olyan megoldását is bemutatta, amivel olcsóbbá és hatékonyabbá tehetőek a költséges tesztelési és szimulációs feladatok.
júl. 2
13:57
Nagyfelnis elektromos crossovert villantott a Nissan (Autónavigátor)
A Nissan még az érkező autó méreteire sem utalt, így nem tudni, hogy pontosan mekkora lesz az újdonság, a legvalószínűbb
júl. 2
14:06
Gyorsan telnek a napok: a nevezési időszak hamarosan zárul (Autószektor)
A magyar kamionsofőrök július 16-ig nevezhetnek be az „5 tengelyen - biztos kézzel!” versenyre. A megmérettetés a sofőröknek egyrészről az elméleti tudásukról és gyakorlati felkészültségükről adhat visszajelzést, másrészről rengeteg új élménnyel térhetnek haza, a dobogósok pedig pénznyereménnyel is. Utoljára két évvel ezelőtt rendezhették meg a ve
júl. 2
14:27
Megtorpant az új autók forgalomba helyezése Magyarországon (autopro)
A legfrissebb számok alapján az idén stagnálás várható a tavalyi adatokhoz képest.
júl. 2
15:00
Ittas magyar nő okozott halálos balesetet Ausztriában (Autószektor)
Végzetes közlekedési baleset az S5-ös gyorsforgalmi úton Tulln közelében: Egy 31 éves magyar állampolgárságú nő három másik emberrel utazott az S5-ös úton Grafenwörth felől Bécs irányába. Egy előzési manőver közben megcsúszott. Az autó letért az útról és egy töltés fölé esett.  Az autó többször átperdült, és a jobb oldalon lévő erdős területen állt
júl. 2
15:27
Negyedével több autó készült Romániában (autopro)
Az első öt hónapban 25 százalékkal több autót gyártottak, mint egy évvel korábban.
júl. 2
16:06
Hamilton a leggyorsabb a második szabadedzésen (F1világ)
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Osztrák Nagydíj pénteki második szabadedzésén. A címvédő mögött Valtteri Bottas lett a 2., a világbajnoki éllovas Max Verstappen pedig a 3.
júl. 2
16:12
Jön az okos bevásárlókocsi: érme helyett a telefon nyitja (Autószektor)
Sok ember számára a bevásárlókocsik a mindennapi vásárlás részét képezik, és segítenek az élelmiszerek, kozmetikumok és hasonlók eljuttatásában a polcról a pénztárba, majd onnan az autóba.  De hamarosan nagy változás jöhet. A "CHIP 365" oldal információi szerint az érmék vagy a bevásárlókocsi zsetonjai feleslegessé válnak, mivel jelenleg egy intell
júl. 2
16:27
Menet közben gyulladt ki egy vadonatúj Tesla (autopro)
A június óta kapható Model S Plaid csak pár nappal azután kapott lángra, hogy tulajdonosa átvette.
júl. 2
16:45
XXL méretben folytatódik a VW csoport elektromos offenzívája (Autónavigátor)
Sanghajban elterelte róla a figyelmet az A7L Sedan és az A6 e-tron Sportback Concept, de attól még ott volt -
júl. 2
16:51
Valós idejű adatgyűjtéssel alkotja meg eddigi legbiztonságosabb autóit a Volvo (autopro)
A svéd OEM az utakon lévő járműveiből érkező adatokkal évekről napokra tervezi rövidíteni a biztonsági funkciók fejlesztési idejét.

Keresés