2023. október 11. szerda

okt. 11
6:15
Ez lenne a koreai Hummer H2? Kipróbáltuk a SsangYong Torrest! (Autónavigátor)
A Torres felszereltségétől függően 11 és 14,8 millió között alakuló bevezető áráért egyáltalán nem rossz ajánlat, akár kilóban, akár méterben
okt. 11
6:21
Megkezdődött az új kínai hiperautó kiszállítása (Villanyautósok)
Ez nem a filléres villanyautók táborát erősíti.
okt. 11
6:33
Bedobta a törülközőt a kínai autógyártó (autopro)
Csődöt jelentett egy elektromos autókat gyártó kínai vállalat.
okt. 11
6:51
Tűz egy londoni repülőtér parkolóházában, a légiforgalom felfüggesztése Budapestet is érinti (Autószektor)
Az intézkedés Budapestről érkező járatokat is érint, mivel a  Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Wizz Air légitársaság közlekedtet napi több menetrendszerű járatot Lutonra, és az első ezek közül reggel indul. A tűzoltóság beszámolója szerint az utascsarnok közelében lévő kettes számú parkolóház felső szintjén gyulladt ki egy jármű, és a lángok
okt. 11
7:15
A Tesla német gyárában háromszor annyi üzemi baleset történik, mint az Audinál (Autószektor)
Tesla logó. Fotó: Tesla "A munkahelyi balesetek ilyen gyakorisága nem normális" – mondta Dirk Schulze, az IG Metall berlini, brandenburgi és szászországi kerületi vezetője a Stern hírmagazinnak. Hangsúlyozta, hogy "legnagyobb aggodalma az, hogy valaki valamikor meghal". A "Stern" információi szerint időnként szinte naponta történtek balesetek a gr
okt. 11
7:15
Kiderült hány csalódott amerikai vesz villanyautó után újra benzinest (Villanyautósok)
Egyre kevésbé márkahűek a vásárlók.
okt. 11
7:27
Elmondta az MTA, hogy mi a baj a magyar akkugyárakkal (autopro)
Nyolc pontban foglalta össze kritikai meglátásait az MTA.
okt. 11
7:51
Egyszerre 90 villanykamiont tud tölteni a világ legnagyobb villámtöltője (Villanyautósok)
Reméljük építenek még pár ilyet.
okt. 11
8:09
Eldőlt, ki lesz a következő négy évben a Forma-1 gumiszállítója (Autószektor)
Az erről szóló, 2027-ig érvényes megállapodást kedden jelentette be a gyártó, a Nemzetközi Automobil Szövetség, valamint a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Fotó forrása: hirado.hu A versenysorozat közleménye szerint a további egyéves opciót is tartalmazó szerződés értelmében a Pirelli adja az abroncsokat a Forma-2-es és a Forma-3
okt. 11
8:33
Hidrogénüzemű buszt mutatott be az Iveco (autopro)
Az új típust a Hyundai-jal közösen fejlesztették.
okt. 11
9:15
Három sztrádán is 5 kilométeres a torlódás, máshol köd lassítja a forgalmat (Autószektor)
Frissítés: Az Útinform fél 10-es hírösszefoglalója szerint az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé, Tata térségében a munkavégzésnél már 8 km-es a torlódás, az M3-as Budapest felé vezető oldalán, Bag és Gödöllő között is meghaladta már a 7 km-t. Korábban írtuk: Sűrű köd nehezíti a közlekedést Fejér és Tolna vármegyében. Lecsökkent látótávolságra szám
okt. 11
9:15
Bemutatkozott a Mercedes-Benz nagy hatótávú villanykamionja (Villanyautósok)
Az elmúlt napokban a Mercedes-Benz Trucks legújabb tisztán elektromos meghajtású kamionjának prototípusa azzal került fel a címlapokra, hogy tesztelése során
okt. 11
10:03
Pénteken folytatódik az árzuhanás a benzinkutakon! (Autónavigátor)
Tovább csökkennek pénteken a hazai üzemanyagárak a Holtankoljak.hu információi szerint. A benzin esetében a nagykereskedelmi ár bruttó 7 forinttal csökken,
okt. 11
10:21
Az egykori alapító vásárolja meg a Lordstown maradékát (Villanyautósok)
Nem tudni mire készül az üzletember.
okt. 11
10:27
Megbízhatóan első a megbízhatóság terén a Lexus (Autószektor)
Ha a valóság igazodna a reklámokhoz, az utak tele lennének soha el nem romló autókkal, azok pedig végtelenül elégedett utasokkal. A világ azonban nem így működik – legalábbis az esetek többségében nem. A brit What Car? közvélemény-kutatásának pont az a célja, hogy a felhasználók személyes tapasztalatai alapján reális képet fessen arról, hogy mire s
okt. 11
10:33
Új partnerével forradalmasítaná az e-autókat a Continental (autopro)
A Continental és a DeepDrive integrált fékkel ellátott kerékagyhajtást fejleszt ki.
okt. 11
11:15
A rút kiskacsa mesébe illő története 2. rész (Autószektor)
III. A CITROËN 2CV ELINDULT HÓDÍTÓ ÚTJÁRA Az életszínvonal romlására az autógyárak a mikro- és kisautókkal válaszoltak. Soha nem volt a kiskocsiknak ilyen látványos térnyerése, mint a háborút követő néhány évtizedben. Ugyanakkor az autógyárak jelentős tőkét halmoztak fel, mivel a hadiipart szolgálták. Az autógyárak a lebombázott üzemek felújításár
okt. 11
11:33
Máris van két vevő a CATL szuperakkumulátorára (autopro)
Két gyártó is használni fogja a nemrégiben bemutatott akkut.
okt. 11
12:03
Vagány, kupé-SUV formával érkezett meg az új BMW X2 (Autónavigátor)
Az utóbbi hetekben már jócskán hangos volt a sajtó az X2 előzetesei miatt, ma pedig már a végleges terméket is
okt. 11
12:09
Dízelautó okozhatta a lutoni repülőtér parkolóját megsemmisítő tüzet (Villanyautósok)
A találgatások természetesen villanyautót hibáztattak.
okt. 11
12:21
Nagy dobás az új Ford Tourneo Custom - 9 üléssel, prémium technológiával (Autószektor)
A magán- és céges használatra egyaránt alkalmas Tourneo Custom tágas utasterében, akár kilencen is utazhatnak. Az új modell kifejezetten prémium felszereltséggel érkezik; jó példa erre a rugalmasan állítható, síneken tologatható két hátsó üléssor, a motoros mozgatású oldalajtók, a B&O audiorendszer, a panoráma napfénytető és az innovatív, billenthe
okt. 11
13:33
Megnövelték a frissített Audi Q4 e-tron hatótávolságát (Autószektor)
A Q4 e-tron minden változata nagyméretű, 77 kWh nettó (82 kWh bruttó) energiatároló képességű akkumulátorral készül, amelynek optimalizált cellakémiai jellemzői révén tovább nőtt az egyenáramú (DC) töltőteljesítmény. Ennek megfelelően ideális körülmények között mintegy 28 perc alatt tölthető fel tízről kapacitása nyolcvan százalékára az akkumulátor
okt. 11
14:57
Bezárják a Nyugati külső holtvágányán működő vonat hajléktalanszállót (Autószektor)
A szeretetszolgálat az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, az egykori katonai kórházvonatban kialakított menedékhely a főváros egyik legnagyobb ilyen jellegű ellátóintézménye volt, ahol három évtized alatt több mint kétezer-ötszáz otthonát veszített férfi talált menedéket. Emlékeztettek: 1993. december 6-án az akkori tervek szerint
okt. 11
15:51
Bemutatkozott a BMW iX2 (Villanyautósok)
Újabb méret- és formakategóriába érkezett elektromos BMW.
okt. 11
15:57
Csak néhány órára terjedt tovább az amerikai sztrájk (autopro)
Kanadában gyorsan meg tudtak egyezni a felek.
okt. 11
15:57
Szerinted mennyibe kerül itthon az új Audi Q4 e-tron? Mutatjuk! (Autónavigátor)
Frissült az Audi Q4 e-tron, rengeteg új funkció mellett a hajtásláncok is modernebbek lettek. Magáról a frissített modellről részletesebben ,
okt. 11
15:57
Döbbenet, milyen takarékos ez az izmos Toyota (Autószektor)
A Toyota Priusból már több, mint ötmilliót adtak el világszerte. És mindezt úgy, hogy úttörő volt a maga nemében, merész formavilággal, teljesen új hajtáslánccal és üvöltő CVT-váltóval. Hogy miért szeretik mégis? Mert takarékos. Mércét állított fel az üzemanyag-hatékonyság terén. Az Év Magyar Autója 2024 versenyben Év Zöldautója díjra jelölt Toyot
okt. 11
15:59
Nem ment jól a német prémiumoknak Kínában (autopro)
A harmadik negyedévben a BMW és a Mercedes-Benz eladásai is visszaestek.
okt. 11
16:01
Környezetvédelemért kapott elismerést a cargo-partner (autopro)
2023-ban a cargo-partner Kft. fontos résztvevőjévé vált a TÜV Nord által auditált „HHLA/Metrans Pure” projektnek.
okt. 11
16:21
Magyar árat kapott a frissített Audi Q4 e-tron (Villanyautósok)
Jobb, de drágább is lett a legkisebb elektromos Audi.
okt. 11
16:33
Sportzakót húzott a BMW X1: megérkezett a divatos X2 és iX2 (Auto Pult)
Az új X2-ről már kaptunk ízelítőt, amely alapján borítékoltuk a leköszönő generációhoz képest z erőteljes formai forradalmat. Ezúttal már az elektromos iX2-vel együtt leplezte le a bajor márka az újdonságot: friss hajtásláncokkal és a BMW legújabb műszaki, formai, belső megoldásaival élesednek a divatmodellek.
okt. 11
16:39
Három halálos baleset történt ma hat órán belül a magyar utakon (Autószektor)
A balesetről a katasztrófavédelem szerdán fél 2-kor adott hírt, a helyszínelés idejére a rendőrség az utat teljes szélességében lezárta. A rendőrök mindkét irányból Nádudvar irányába terelik a forgalmat. Ez volt a mai nap harmadik halálos balesete. Az első 7 óra 30 perc körül történt Tatabányán a Fürdő utca és a Dankó Pista utca kereszteződésében.
okt. 11
17:03
Az eladások is a Mercedes elektromos átállását igazolják (autopro)
A Mercedes-Benz 66 százalékkal növelte a tisztán elektromos autók eladásait a harmadik negyedévben, közben a Mercedes-Maybach erős eredményt ért el.
okt. 11
17:21
Januárban indulhat a Napenergia Plusz Program (Villanyautósok)
Húszezer család között osztanák szét a 75 milliárdot.
okt. 11
18:03
20 nap alatt a Föld körül léghajón (Autószektor)
Tom Sawyer léghajón – ez volt az első regény, mely engem gondolatban szó szerint a magasba röpített. Később jött Verne Gyula és az Öt hét léghajón kalandjaiba éltem bele magam nagy hévvel. Aztán pár éve, az egyik tengerparton, az éjszakai ünnepség fénypontja volt, hogy leszállt a homokos partra egy léghajó, ami a közönséggel együtt engem is megbabo
okt. 11
18:33
Az MX-5 roadsterre és a biodízelre fókuszál a Mazda Tokióban (Autónavigátor)
A Mazda is bejelentette, hogy mivel készül a Tokiói Autószalonra, amelyet október végen tartanak. A főszereplő az MX-5 lesz, a
okt. 11
18:51
A Mercedes 66 százalékkal növelte a tisztán elektromos autók eladását (Autószektor)
Hangsúlyozták, hogy a Mercedes-Benz átalakulása tovább folytatódik: a hibrid és tisztán elektromos járművek már a teljes értékesítés 20 százalékát teszik ki. Az év első kilenc hónapjában a Mercedes-Benz személyautók BEV-eladásai csaknem megduplázódtak, 97 százalékkal nőttek. A Top-End szegmens járműveinek értékesítése ugyanebben az időszakban 6 szá
okt. 11
20:03
Opel Astra Gse teszt: a legjobb, ami egy Opellel történhet (Autószektor)
Hogy néz ki? Miután az Opel bejelentette, hogy GSe néven új, dinamikus, és villamosított hajtású modelleket felvonultató almárkát indít, alig vártam, hogy kipróbálhassam. Az Astra és Grandland családból már ismerős plug-in hibrid hajtásláncok a GSe modellekben a komfort és az élvezetesen sportos vezetési tulajdonságok egyensúlyát kínálják, környeze

2023. október 12. csütörtök

okt. 12
4:30
Egy emberöltőt kibír az új kínai akku (autopro)
A kínai CALB egy 25 év élettartamú akkumulátort mutatott be.
okt. 12
6:18
Hét új színt kínál a Tesla Amerikában – egy kis csavarral (Villanyautósok)
Az új gyári extrát egyelőre két helyen kérhetik.
okt. 12
6:30
Tagadja a biztonsági problémákat a Tesla (autopro)
Reagált a rossz körülményekről és gyakori balesetekről szóló német jelentésekre a vállalat.
okt. 12
6:42
Tényleg a BMW-ket és a Skodákat törik össze a leggyakrabban? (Autónavigátor)
A hasonló modellekhez képest jelentősen olcsóbb autót venni mindig kockázatos, hiszen jó eséllyel valamilyen rejtett hibája van. Matas Buzelis, a
okt. 12
7:18
Utódja egyelőre nincs: a Vw befejezi az Up kisautó gyártását (Autószektor)
VW Up Fotó: Volkswagen A VW kivonja kínálatából az Up kisautót. "Az Up és az e-Up gyártása a Volkswagen pozsonyi gyárában a negyedik negyedévben befejeződik" – mondta szerdán a VW szóvivője kérdésre. Németországban a rendelési könyveket már lezárták. "A jármű egyedi konfigurációja ezért Németországban néhány napja már nem lehetséges." Néhány keresk
okt. 12
7:24
Egy hónap múlva teljesen megszűnik a 3G Magyarországon (Villanyautósok)
Elképzelhető, hogy okosautónk november közepétől kicsit butább lesz.
okt. 12
7:36
Új modelljében is kitart a belső égésű motorok mellett a BMW (autopro)
A jövőre bemutatkozó új X2-es egyaránt kap benzines, dízel és elektromos hajtást is.
okt. 12
8:18
1,1 millió dollárért kelt el egy kicsomagolatlan Lexus Lfa (Autószektor)
A Classic.com online azzal a céllal jött létre 2019-ben, hogy segítsen a gyűjtőknek rátalálni a világ különböző pontjain áruba bocsátott autóritkaságokra. Mivel pedig a veterán és gyűjtői automobilok értékét nagyban befolyásolja a kínálat és a piaci reakciók, a weboldal üzemeltetői egyfajta alapvető statisztikai áttekintést is nyújtanak az egyes má
okt. 12
8:18
Sportos dinamizmus elektromos hajtással: Opel Astra GSe (Villanyautósok)
Családi kombiként is elérhető a sportos plug-in hibrid Astra.
okt. 12
8:30
Az új MX-5 koncepcióját mutathatja be a Mazda (autopro)
Tokióban fogják bemutatni a roadster jövőjét előre vetítő autót.
okt. 12
9:18
A Ford Pro forradalmasítja az egytonnás áruszállítók produktivitását a vadonatúj Transit Custom modellel (Autószektor)
Azok a vásárlók, akik megrendelik Európa legnagyobb darabszámban értékesített egytonnás áruszállítójának1 új változatát, számíthatnak a Ford Pro teljes szoftveres digitális ökoszisztémájára és szolgáltatásaira, amelyek segítségével csökkenthetik autóik üzemeltetési költségeit, hatékonyabban végezhetik munkájukat, és egyszerűsíthetik a feladatok sze
okt. 12
9:30
Tovább tart a kínai autópiac növekedése (autopro)
Szeptemberben nőttek a kínai járműeladások éves összevetésben.

Keresés