A fejlődést a megnövelt karosszériaméretek és a kupés jármű-sziluett már első ránézésre nyomatékosítja, miközben a progresszivitásról a tisztán elektromos meghajtású BMW iX2, az automatizált járművezetést és parkolást támogató rendszerek széles palettája, valamint a QuickSelect koncepció szerint felépített, új BMW iDrive járművezérlő technológia és
Németországban ezt viszonylag könnyű statisztikailag alátámasztani – ezt most egy biztosítási összehasonlító portál meg is tette. Fotó: Skoda A Skoda Superb sofőrjei különösen gyakran sértik meg a közlekedési szabályokat. Mint a Verivox összehasonlító portál megállapította, az átlagosnál 91 százalékkal több büntető pontjuk van a német közlekedési
Szeptemberben a Volkswagen csoport 830,6 ezer autót szállított le ügyfeleinek, 9,9 százalékkal többet, mint 2022 szeptemberében. A július-szeptemberi negyedévben 2,343 millió autót szállított, 7,4 százalékkal többet az egy évvel korábbi 2,181 milliónál. Az év első kilenc hónapjában 10,9 százalékkal 6,715 millió járműre növelte kiszállításait a Volk
Az NHTSA tavaly júniusban rendelt el részletekbe menő vizsgálatot a Ford Broncónál tapasztalt motorhiba miatt. Az egy hónappal korábban benyújtott beadvány alapján megkezdett vizsgálat egyes Bronco modellekben tapasztalt állítólagos szelephibára összpontosított. A közelmúltbeli fejlemények miatt azonban szintet lépet az eljárás, a szakhatóság kiter
A Forma-1 pénteki sajtóközleményében Stefano Domenicali elnök-vezérigazgató emlékeztetett, hogy a pályán már az 1950-es első szezonban is rendeztek versenyt. Hozzátette, a nézők és a versenyzők egyaránt nagyon szeretik a helyszínt, a helyi szervezők pedig komoly lépéseket tettek az elmúlt néhány évben a szurkolói élmény és az infrastruktúra fejles
Méltatlanul kevés publicitást kapott, pedig többet érdemelne a legkeményebb elektromos versenysorozat. Az Extreme E Odyssey E résztvevői bolygónk legkiesebb területein versenyeznek, mégsem használnak fel egyetlen csepp fosszilis üzemanyagot sem. Az elektromos hajtású terepjárókkal olyan vidékeken száguldoznak, melyeket a rendezők és csapatok sz
Az NHTSA tavaly júniusban rendelt el részletekbe menő vizsgálatot a Ford Broncónál tapasztalt motorhiba miatt. Az egy hónappal korábban benyújtott beadvány alapján megkezdett vizsgálat egyes Bronco modellekben tapasztalt állítólagos szelephibára összpontosított. A közelmúltbeli fejlemények miatt azonban szintet lépet az eljárás, a szakhatóság kiter
Az Avito Auto oldalon jelent meg a hirdetés arról, új tulajdonost keres az 1909-es kabrió Cadillac. A négyhengeres, harminc lóerős Cadillac Thirty Open Tourer autóritkaságért egészen pontosan 12 553 396 rubelt kérnek, ami átszámítva pillanatnyi árfolyamon közel 43,6 millió forintnak felel meg. Az autó értékét növeli, hogy nagyon ritka. A hirdetésb
A minisztérium közlése szerint a kínai gyártók szeptemberben 444 ezer járművet exportáltak, 47,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az első kilenc hónapban több mint a duplájára emelkedett, 825 ezerre nőtt az alternatív energiaforrásokkal hajtott kínai járművek kivitele. Kínában 21,07 millió jármű készült a szeptember végével záródott kile
Azt írták, nappal nem lesznek előre tervezett felújítási munkálatok az M1-es Biatorbágy és Tatabánya közötti szakaszán október 27. és november 17. között. Az autópályát érintő felújításokat átszervezték, ezzel is segítve a vonatpótló autóbuszok közlekedését. Új fázisához érkezik a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szak
Szavazz: Itt a link a 200. élő adás időpontjának szavazásához: https://www.youtube.com/@villanyautosokextra/community A Villanyóra 198. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgetett
Valamit tud ez a két típus, ami a vásárlók számára nagyon fontos. Bár ízlésbeli kérdésekben nem érdemes vitatkozni, bizonyosan találni szebb motorokat is náluk, annak ellenére is, hogy mind az SH mind a PCX egy, évről-évre finomodó, harmonikus formájú, rendkívül ízléses jármű. Egészen bizonyos, hogy menetteljesítményeikben sem a világ legjobbjai,
2023. augusztus 1-jén 7 órakor, a férfi Vácon közlekedve – a többszöri fény és hangjelzés ellenére – nem állt meg a vele szemben intézkedő rendőröknek, és a forgalmas M2-es autóút irányába, majd a főúton haladva a megengedett sebességhatár néhol akár kétszeres túllépésével továbbhajtott. A vád szerint az elkövető több közlekedési szabályt is súlyos
A húszas éveiben járó fiatal a vád szerint 2022 májusában barátja autójában utazott a vezető melletti ülésen, mögöttük egy lány ült. Az autó vezetőjével éppen azt tesztelték, hogy a kocsi átalakított futóműve hogyan viselkedik a használatban. A lány a hátsó ülésről mobiltelefonjával vette az utat. Az előzetes megbeszélés alapján azt is tesztelni kí
A Toyota 2023 augusztusában mutatta be az új 250-es sorozatú, közepes méretű Land Cruisert, amelyet a világ szinte minden piacán árusítani fognak 2024-től kezdve (egyes helyeken Land Cruiser Prado néven, hogy elkülönítsék a nagyobb, 300-as szériától). A sajtóbemutató egyik izgalmas pillanata az volt, amikor a japán autógyártó bejelentette a legendá
A Budapest felé vezető oldalon, a 48-as kilométernél egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze. A balesetben egy ember meghalt. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Tilos megállni: 2023. október 14-én 0 órától 15 óráig a Budapest XI., Műegyetem rakpart középső 10 parkolójában a Budafoki úttól. 2023. október 14-én 0 órától október 15-én 15 óráig a Budapest XI., Magyar tudósok kör
2003: Roland Kussmaul és egy Carrera GT. Fotók: Porsche AG Mindig is a földhözragadtság és az aprólékosság jellemezte a versenymérnököt és egykori tesztpilótát, Roland Kussmault, aki 40 évig dolgozott a Porsche AG-nál. Roland Kussmaul szeptember 27-én ünnepelte 80. születésnapját. Sokoldalúsága a mai napig felejthetetlenné tette. "Gratulálunk Rolan
A modellcsalád piaci bevezetése világszerte 2024 márciusában kezdődik, a tisztán elektromos meghajtású BMW iX2 xDrive30 modell a teljesítményre optimalizált BMW X2 M35i xDrive modell, valamint további egy dízelüzemű és egy benzines erőforrással szerelt modellváltozat kvartettjével. Utóbbi modellváltozat hatékonyságát 48 Volt kapacitású indítógenerá
Mintegy ötven versenyző részvételével zajlott le a Balaton Park Circuit-en a #FirstLap Cup, amelyen bajnokot avattak az FIA Formula 4 közép-európai zóna bajnokságában, a Swift Cup Europe-ban és a hazai túraautós sorozatokban is. A pálya üzemeltetői számára nem csak a fordulatos futamok miatt volt izgalmas a múlt hétvége, hiszen az infrastruktúra és
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO, az ENSZ 1919-ben alapított szakosodott intézete) friss tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia valószínűleg több munkahelyet teremt, mint amennyit megszüntet. Ezek a megállapítások egyértelművé teszik, hogy az MI alkalmazása elsősorban nem munkahelyek megsemmisüléséhez, hanem a munkahelyek jellegének je
A szervezők minden várakozását felülmúlta az idei Code #LikeABosch hackathon, mely 2021-es indulása óta igazi kulteseménnyé nőtte ki magát a tettrekész fiatal innovátorok körében. Nemcsak a hangulat idézte a legmenőbb nyári fesztiválokat, de a mindössze 22 éves átlagéletkor és a 121 fős helyszíni résztvevőszám is rekordnak számít. A verseny a hazai
A kommunista-szocialista rezsimekben a sok ígéret ellenére is sokáig egy szűk elit monopóliuma volt az autóhasználat. A második világháború utáni évtizedben megritkult (8 ezres) személygépkocsi flotta leginkább a pártfunkcionáriusokat, pártvezetőket szolgálta. Magánautót csak külön engedéllyel és csak néhány szerencsés meg kivételezett sportoló, sz
A Volkswagen az elmúlt években nehéz küzdelmet vívott a következő generációs szoftverplatformjának kifejlesztésével és finomításával, és most azt reméli, hogy Lal hozzásegíti a sikerhez. Sanjay Lalt neve nem közismert a nagyközönség számára, és nem összekeverendő Seattle Seahawks hasonló nevű amerikaifutball-edzőjével. A VW által alkalmazott 49 é
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 7-es főutat a XI. kerületben, a panoráma kanyarnál - közölte a katasztrófavédelem vasárnap reggel a honlapján. Azt írták, egy személygépkocsi kidöntött egy villanyoszlopot, ami keresztben fekszik az úton. A balesetben három jármű rongálódott meg. MTI További autós tartalmakért kövess minket Faceboo
Fotó: BKK Az újítás október 15-től, a fehér bot nemzetközi napjától kezdve működik, kezdetben csak a Rákóczi úton közlekedő járatokon, de a jövőben több vonalra, a későbbiekben pedig a fővárosban közlekedő valamennyi járműre szeretné kiterjeszteni a hasznos funkciót a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Nemcsak alacsony padlósak és kényelmesek, ha
Ritkán látható közlekedési tábla bukkant fel szeptemberben a III. kerületi Gázgyár utcában, ahol nyitott kerékpársáv létesült. Az utca egy olyan útvonal Óbuda és a Római-part között, valamint Békásmegyer és Szentendre felé, amelynek nincs alternatívája, viszont nagyon sok család biciklizik erre hétköznapokon és hétvégén. Nyitott kerékpársáv a Gázg
Akár meg is köszönhetjük a kínai állampolgároknak, hogy Európában olcsón vásárolhatunk villanyautókat. Persze nem biztos, hogy önszántukból járulnak ehhez hozzá,
Fotó: FliPASED.EU A HUN-REN SZTAKI által vezetett, EU által finanszírozott FliPASED (Flight Phase Adaptive Aero-Servo-Elastic Aircraft Design Methods) projektben részt vett a Német Repülési Központ (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt; DLR), a francia Repülés és Űrkutatási Labor (ONERA) és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) is. A nemzetközi kut