Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le a hazai autósok az év végi kampányban: mutatjuk, mi vár azokra, akik most szeretnének új biztosítást kötni!
A VW zászlóshajója, a Golf. Fotó: VW A német márkák egykori dominanciája a személyautó-eladási toplistán legalábbis átmenetileg megtört. Szeptemberben a 13 szegmensből hatban külföldi modellek vezették a listát, ahogy a Szövetségi Közlekedési Hivatal (KBA) statisztikájából kiderül. Általában legfeljebb két-három osztálygyőzelem jut külföldi márkákn
Az ötből 2 hajtáslánc hazai árazását már ismertette korábban a BMW az új X5-ös kapcsán, most újabb két kivitel esetében tette meg ugyanezt. Mutatjuk, mennyibe kerül itthon a tisztán elektromos iX5 és a konnektoros hibrid X5!
Élesen bírálta az Audi vezérigazgatóját a Volkswagen üzemi tanácsának vezetője, amiért Donald Trump kampányrendezvényén jelentette be a márka első amerikai gyárának terveit.
Fotó: Vitézy Dávid Facebook-oldala Vitézy Dávid azt írta, a közútfenntartás egyik alapvető feladata, hogy ne csak a már kialakult kátyúkat javítsák ki, hanem időben beavatkozzanak ott is, ahol a pályaszerkezet elöregedése miatt már tartósabb felújításra van szükség, ezeken a szakaszokon nem elegendő a lokális hibák javítása, a kötő- és a kopórétege
Fotó: MÁV Naponta nyolc járat indul Belgrádból: hat Budapestre, kettő pedig a magyar fővároson keresztül Bécsbe. Az osztrák fővárosig közlekedő vonatokat is a magyar vasút szerelvényeivel üzemeltetik, az utasoknak nem kell átszállniuk. A Belgrád és Budapest közötti menetjegy áráról még egyeztetnek a magyar, a bécsi járatok esetében pedig az osztrák
A 2026/27-es téli szezonban tíz százalékkal több ülőhely foglalható a budapesti repülőtérről induló járatokon, mint egy évvel korábban. Különösen a lengyelországi és a skandináv útvonalakon bővül a kínálat, de az ázsiai összeköttetések is sűrűbbé válnak. Az easyJet négy, a Wizz Air pedig egy új útvonallal egészíti ki téli menetrendjét.
Hiába bizonyítható, hogy brutális tempóval száguldott az M6-os autópályán, a jelenlegi szabályozás miatt nincs lehetőség a szankcionálásra. A Magyar Közút friss adataiból egy ennél is aggasztóbb tendencia rajzolódik ki. Íme a részletek!
Képünk illusztráció Fotó: BKK Egy nullával több a bankkártya terminálon, egy húszezres helyett kétezres a kézben, egy eltűnt táska a taxiból. A gyanú szerint többek között ezekkel a módszerekkel károsította meg utasait az a 46 éves nő, akit a BRFK V. Kerületi és VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói együttes erővel fogtak el – írta a police.hu.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu A Magyar Közút október 13-án egész napos sebességvizsgálatot végzett az M6-os autópályán, Érd és Himesháza között. Összesen 8269 jármű közlekedését vizsgáltak a meglévő rendszám-leolvasó kamerarendszerek segítségével, és az eredmények egészen megdöbbentőek. "A 214 km/órás átlagsebességgel közlekedő autósra enn
A kanadai Sziklás-hegységben található Abraham-tó egészen földöntúli látványt nyújt télen, amikor a kristálytiszta jég alatt fehér buborékok ezrei rajzolódnak ki. Ezek azonban nem egyszerű légbuborékok: a jégbe rekedt, gyúlékony metán hozza létre a különleges képződményeket.
A Volga sajtószolgálata szűkszavúan nyilatkozott a ráncfelvarrási tervekről, részletes információkat későbbre ígérve. Mindez azért is figyelemre méltó, mert a K40-es csak az idén júniusában jelent meg az orosz piacon, vagyis szokatlanul rövid időn belül esedékessé vált az első hivatalos fejlesztési csomag. A modell jelenleg két változatban kapható
A mesterséges intelligencia egyre inkább megjelenik a valós alkalmazási területeken, azaz a mindennapjainkban. Ebből néhány ország igazán nagyot profitálhat.
A JOGMEC 2020-ban kezdett együttműködni a kanadai vállalattal a Lofdal-lelőhely feltárásában és fejlesztésében. A Toyota Tsusho 2026 márciusában csatlakozott a projekthez, miután a JOGMEC által meghirdetett eljárásban kiválasztották közös fejlesztési partnernek. Júliusban létrehozták a TJ Namibia Rare Earths Corporation nevű közös vállalatot, amely
Vilnius óvárosának szomszédságában találjuk Užupis különleges városnegyedét, amelynek lakói saját köztársaságot kiáltottak ki, elnököt választottak, zászlót alkottak, sőt még alkotmányt is írtak maguknak. A városrész valójában nem független állam, hanem egy művészek által életre hívott kulturális közösség, amelynek alaptörvénye a szabadságot, a tol
Egy sötétkék és sárga festésű Robinson R44 típusú helikopter áll egy zöld réten, amelynek oldalán egy "Breitling 1884" felirat szerepel.) Kép: Facebook/ Magyar szemek osztrák tükörben/ Roland Holitzky A nyomozás legfrissebb adatai alapján a tolvajok elképesztő precizitással és szakértelemmel dolgoztak. A felszállás előtt szándékosan kiszedték a gé
A mostani háromszorosára növelné a különböző hajtásláncok értékesítéséből származó bevételét a Toyota 2032-re, így könnyen lehet, hogy számos Mazda, Subaru, Suzuki és Daihatsu modell a japán gyártó erőforrásaival kerülhet piacra.
Fotók: Fővárosi Vízművek Zrt. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a Duna alacsony vízállása miatt szabaddá vált, védett partszakaszokra és mederrészekre engedély nélkül belépni is tilos. A motoros járművek jogosulatlan használata pedig az ivóvízbázisok biztonságát is veszélyeztetheti. Felidézték, hogy a Duna rendkívül alacsony vízállása
Az új győri Audi Q3 az intelligens vezetői asszisztensrendszerek, a felsőbb kategóriás világítástechnika és a karakteres formavilág erejével mutatja meg, mit jelent a prémium vezetési élmény a kompakt kategóriában. Dízelmotorral telitalálat. Hogy néz ki? A sorban harmadik generációs Audi Q3 nem kis autó, hossza 4,5 méter, szélessége 1,9 méter, ma
Nyugat-Afrika egyik legizgalmasabb kulturális táján állnak azok a földből emelt toronyházak, amelyek egyszerre adnak otthont embereknek, állatoknak és az ősök emlékének. A Batammariba nép takientái évszázadok óta ugyanazt a világot őrzik: a családi élet, a gazdálkodás, a védelem és a hit egyetlen épületben találkozik bennük.
A Honda Avatar Robot fejlesztésének célja egyfajta "második én" létrehozása, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó távolról is elvégezzen különböző feladatokat, amikor személyesen nem tud jelen lenni. A robot egy az emberi kézhez hasonló ügyességre és erőkifejtésre képes, többujjas robotkezet és egy, a felhasználót segítő mesterségesintelligenci
A wontonleves a kínai konyha egyik legismertebb fogása, amelyben a forró, ízletes alaplé és a vékonyra nyújtott, töltött tészta kapja a főszerepet. Számos változata létezik: egyes vidékeken garnéla és más tengeri finomságok, máshol sertéshús vagy zöldségek kerülnek a batyukba.
Az 1-es sorozattól a 7-esen át az X5-ig minden játszik! Mutatjuk, hogy mennyi idős, milyen állapotú és melyik erőforrással szerelt példányokat kapni 3 millió forintból!
A bemutatón előbb Kanalas Gergely a DS márkamenedzsere igényes prezentáció keretében ismertette az új DS N°7 legfontosabb tulajdonságait, majd a galéria képviselője Hanya Eszter köszöntötte a megjelenteket. Az Apollo Galléria kurátorasszisztensként, kiállítások szervezőjeként is dolgozó munkatársától sok érdekességet megtudhattunk a festményekről é
Szigligeten igazoltattak a járőrök egy autóst október 23-án kora délután. Az 54 éves Zala megyei sofőr korábban több szabálysértést is elkövetett, ezért állították meg a járőrök és intézkedtek vele szemben. Ekkor került elő két vezetői engedély is, egy külföldi, valamint egy magyar. A férfi az ellenőrzés során nem tudott magyarázatot adni, hogy mié
A német autógyártó új modellekkel és költséghatékonyabb termeléssel próbál kilábalni a válságból, amiben a jelentősen kibővített kecskeméti gyárnak is meghatározó szerepet szán.
Érdekes nyilatkozatot adott a Chery nemzetközi ágazatának elnöke a kínai gyártók nyereségességével kapcsolatban. A vállalat első embere szerint néhány éven belül több ázsiai márka is megszűnhet, ugyanis hosszabb távon tarthatatlan az a pénzügyi modell, amit felépítettek.
A Kanadához tartozó Új-Fundland szigetén olyan élményben lehet részünk, amelyre a bolygó legtöbb pontján aligha nyílna lehetőségünk: a Gros Morne Nemzeti Parkban a földköpenyből, vagyis bolygónk középső rétegéből származó kőzeteken sétálhatunk. A rozsdavörös és narancssárga táj első pillantásra szinte idegen bolygót idéz, a felszínre került kőzetek
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapta dr. Horvát Ferenc vasútépítési és -fenntartási szakmérnök, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa a vasúti pálya-infrastruktúra terén végzett több évtizedes, kiemelkedő kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként. Fotó: alumnimagazin.hu
A tekintélyes brit Condé Nast Traveller utazási magazin 2026-os olvasói szavazásán az İGA İstanbul Airport lett a világ legjobb repülőtere! A rangsor első három helyezettje: Isztambul – 94,29 pont Szingapúr (Changi) – 93,92 pont Dubaj – 93,18 pont A repülőtér közel 350 úti céllal köti össze Törökországot a világgal. Nyitók
A mai Március 15. téren egykor különös palota magasodott, amit lényegében a századforduló egyik népszerű szerencsejátékának bevételeiből emeltek. Az Osztálysorsjáték-palota alig fél évszázadig állt, mégis mozgalmas élet zajlott benne: irodák, elegáns lakások, üzletek és színház is helyet kaptak a falai között, utóbbinak pedig később egy mozi vette
Fotó: Volkswagen Autoversicherung AG A vállalat elsősorban a VW-csoport kereskedői hálózatán keresztül értékesít biztosításokat. Hofer 2007 óta dolgozik a csoportnál, és különböző vezetői pozíciókat töltött be a pénzügy és az értékesítés területén. Hofer (szül. 1972) 2007-ben kezdte pályafutását a Volkswagen-csoportnál az ausztriai Volkswagen Vers
Bemutatkozott Kínában az új, harmadik generációs BYD Qin Plus DM-i szedán, amelynek hatótávja akár a 2 290 kilométert is elérheti, mindezt nagyjából 4,5 millió forintért. Íme a részletek!
A gyárban elsősorban hátsó autólámpákhoz szükséges alkatrészeket és a sorozatgyártásban felhasznált félkész termékeket állítanak elő. A lap szerint a tulajdonosok már meghozták a végleges döntést a telephely bezárásáról, amelyre várhatóan 2026 végén kerül sor. A vállalat helyzetét különösen két, az Audi kínai piacra szánt modelljeihez kapcsolódó p