2014. január 13. hétfő

jan. 13
5:00
"Arcon üthetném magam" Őszintén vallott a színész (ATV)
"Elviselhetetlenné" tette a Rocky sikere - mondta Sylvester Stallone egy londoni pódiumbeszélgetésen szombaton.
jan. 13
5:18
Több mint 300 milliárd forintba fájhat a luxushajó megsemmisítése (ATV)
Június végén kezdik meg az éppen két éve elsüllyedt Costa Concordia elszállítását az olasz partoktól. Hogy pontosan melyik kikötőbe vontatják a 115 ezer tonnás hajótestet, arról márciusban születhet döntés. A luxus tengerjáró két éve futott zátonyra Giglio szigeténél, 32 ember halálát okozva. Az olasz nemzetiségű kapitány ellen azóta folyik a per.
jan. 13
5:20
„Teljesen mindegy, hányadik leszek ezen a listán" (ATV)
A választásokig nem sokat fogunk aludni, de a végén nem csak mosolyogni, hanem nevetni is lesz okunk. Ezt írta Mesterházy Attila vasárnapi blogbejegyzésében. Az MSZP elnöke, az Együtt PM és a DK ma is egyeztetett a közös listáról, illetve arról hogy ki hány körzetet adna át Gyurcsány Ferenc pártjának. A Fidesz ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos azt mondta: ő örül a baloldali összefogásnak, mert…
jan. 13
5:36
Ma temetik el Ariel Saront (Alternatív Energia)
A volt miniszterelnök útja a terrorelhárítótól a középutas miniszterelnökig – Világszerte elismerték a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseit.
jan. 13
5:38
Jön a csalódások kora (Alternatív Energia)
Befellegzett a kamatvadászoknak - Menekül a pénz a bankbetétből.
jan. 13
5:40
Legalább a miniszter elégedett (Alternatív Energia)
Idén már nem lesz a GDP húzó ágazata a mezőgazdaság.
jan. 13
5:42
Mennyit küldtek haza a magyarok? (Alternatív Energia)
jan. 13
5:44
Alanyi jogon járna az alapjövedelem (Alternatív Energia)
A "létpénzt" a rászorultság alapú pénzbeli ellátások helyett adnák minden tartósan Magyarországon élő és itt adózó magyar állampolgár számára.
jan. 13
5:46
Magyar innovációt díjazott a Telekom (Alternatív Energia)
Élesben mutatták be a Telekom nemzetközi innovációs verseny győztes ötleteit Varsóban.
jan. 13
5:48
Nem minden ismert márka népszerű (Alternatív Energia)
A megkérdezettek hozzávetőleg egyharmada vallotta be: elsiklott a fogyasztói igények megváltozása felett..
jan. 13
5:50
Braun Róbert az MSZP-választmány tagja, képviselőjelölt (Alternatív Energia)
jan. 13
5:54
A vesztesek novellái (Alternatív Energia)
Mintha egy lélektan-tankönyv irodalmi illusztrációi lennének ezek az írások.
jan. 13
5:56
Örömzene (Alternatív Energia)
Közelkép:" Igazi műsor volt, remekül megszerkesztve és előadva."
jan. 13
5:58
Brüsszel és Berlin vitája (Alternatív Energia)
Német politikusok szerint súlyos következményei lennének a Bizottság javaslatainak.
jan. 13
6:00
Elbukik a felsőházban a brit EU-népszavazás? (Alternatív Energia)
Ha át is megy a népszavazási törvény, a 2015-ös választások győztesét semmi nem kötelezi majd a referendum megtartására.
jan. 13
6:02
Dieudonné, az antiszemita humorista ripacs (Alternatív Energia)
Korábban adócsalás és pénzmosás miatt indult eljárás a komédiás ellen, most gyűlöletkeltés miatt bírálják.
jan. 13
6:04
Megcélozta a kolozsvári fiatalokat a Jobbik (Alternatív Energia)
jan. 13
6:06
A hideglelősen eszelős pókember (Alternatív Energia)
A jubileumi, 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál ma gálaesttel és díjátadóval fejeződik be.
jan. 13
6:12
Kovácsék másodikok az Africa Race-en (Alternatív Energia)
Jót tett a pihenőnap a teljes Dakar-mezőnynek.
jan. 13
6:14
Babosért is szoríthatunk (Alternatív Energia)
Ma hajnalban megkezdődött 2014 első Grand Slam-tornája, az Australian Open.
jan. 13
6:16
Martino: inkább a nyáron legyünk bajnokok (Alternatív Energia)
"A döntetlen igazságos eredmény" - hangoztatta Xavi.
jan. 13
6:18
Edzőpartner voltunk (Alternatív Energia)
Hétgólos vereséget szenvedett el a Mocsai-csapat a spanyoloktól a kézilabda Eb nyitányán.
jan. 13
6:20
Akkreditálták a szocsi doppinglabort (Alternatív Energia)
Minden korábbinál keményebb doppingellenőrzést ígért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
jan. 13
6:22
Jó úton (Alternatív Energia)
Amit annyira vártunk, az most megvalósulni látszik.
jan. 13
6:24
Csikkszedők (Alternatív Energia)
Az asszony előttem ballag, szerelése szerint jó ötvenesnek saccolom, aki beleolvad az utca ködös szürkeségébe.
jan. 13
6:26
Hatalmas robbanás egy budapesti bankfiókban (Alternatív Energia)
Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a helyszínről, közvetlenül a detonáció előtt.
jan. 13
6:28
A szellem fegyverei (Alternatív Energia)
Tömegek manipulálhatóak a hírműsorokon keresztül vagy "társadalmi célúnak" álcázott hirdetésekkel.
jan. 13
6:30
Választási küszöbérték (Alternatív Energia)
Valójában nem a Fidesz zsebében, hanem a választók kezében van az Orbán-kormány sorsa.
jan. 13
6:31
Kirobbant egy bank fala a XIII. kerületben (ATV)
Robbanás történt egy bankfiókban Budapesten a XIII. kerületben hétfőn hajnalban. Szemtanúk egy motorost láttak a helyszínről elhajtani a robbanás előtt. Egy kamera rögzítette, hogy valaki egy csomagot helyez el a bejárat előtt.
jan. 13
6:33
Kézilabda-eb: sima vereség a világbajnoktól (ATV)
A magyar férfi kézilabda-válogatott sima, 34-27-es vereséget szenvedett az esélyesebb, világbajnoki címvédő spanyol csapattól a dániai Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján, Aalborgban.
jan. 13
6:48
Magyarországot Fónagy János képviseli Saron temetésén (ATV)
Fónagy János államtitkár képviseli a magyar kormányt Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök temetésén – tájékoztatta az MTI-t a Kormányzati Információs Központ vasárnap este.
jan. 13
6:50
Hájos: a Kaposváron előállított cukor jelentős részével is csalnak áfát (ATV)
Áfacsalás útján kerül a boltokba a cukor 80-90 százaléka, beleértve a Kaposváron, a Magyar Cukor Zrt. gyárában előállított mennyiség jelentős részét is - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Cukor Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese.
jan. 13
6:52
Agyonlőttek hat lelkészt El Salvadorban (ATV)
A hétvégén három bandatagot is meggyilkoltak, valószínűleg egy rivális csoport tagjai.
jan. 13
6:54
Jelentősen nőtt a vállalkozók jövedelme a mezőgazdaságban (ATV)
Jelenősen nőtt a mezőgazdaságban a vállalkozói jövedelem - írta a Napi Gazdaság hétfői számában.
jan. 13
6:56
Kerry: Washington Teheránon fogja tartani a szemét (ATV)
Az Iránnal folytatott tárgyalások jelentik "a legjobb esélyt" az Iránnal kapcsolatos félelmek csillapítására, Washington ugyanakkor Teheránon fogja tartani a szemét az átmeneti nukleáris megállapodás végrehajtása során - mondta vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter.
jan. 13
6:58
Pintér: a rendőrség visszaszerezte a bizalmat (ATV)
Visszaszerezte a rendőrség a társadalmi bizalmat - erről beszélt Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
jan. 13
7:00
Monti semmilyen tisztséget nem vállal a római kormányban (ATV)
Mario Monti semmilyen tisztséget nem kíván vállalni a római kormányban - a volt olasz kormányfő ezt vasárnap Facebook-oldalán jelentette be, miután elterjedt a Letta-kormány esetleges átalakításának híre.
jan. 13
7:06
Golden Globe: ők lettek a legjobbak (ATV)
A Steve McQueen rendezte 12 év rabszolgaság című filmnek ítélték oda a legjobb drámai alkotásnak járó díjat a 71. Golden Globe-díjátadó gálán Los Angelesben, helyi idő szerint vasárnap éjjel.
jan. 13
7:24
Günter Grass befejezte (Alternatív Energia)
Nem ír több regényt a Nobel-díjas német író.
jan. 13
7:25
Az igazi vagyon egymilliárd dollárnál kezdődik (ATV)
Soha a történelemben nem volt olyan nagy különbség a társadalom legfelső rétege és az átlag között, mint a 21. század elején. Nem az utcai demonstrációkon sokat emlegetett 1 százalékról van szó, hanem a 0,1 százalékról, az igazi szuperelitről. A globális szuperelit felemelkedéséről, céljairól és életformájáról Chrystia Freeland írt nagy sikerű esszét, amelyet a Financial Times 2013 legjobb…
jan. 13
7:27
Sika, Cassa, léc (ATV)
Felszámolás, kényszertörlés, végrehajtás – ezek jellemzik az online pénztárgép-botrányban ismertté vált Patkós-Cassa Kft. tulajdonosának eddigi cégeit. A vállalkozás – amely szerepelt a NAV hivatalos kasszaforgalmazókat tartalmazó listáján – akár százmilliós összeget is felvehetett a megrendelőktől, majd köddé vált.
jan. 13
7:42
Megint győzködni kezdték a külhoniakat (Alternatív Energia)
Több mint 77 millió forintba került Orbán legújabb levele.
jan. 13
7:44
Gates: Obamából hiányzik a szenvedély és a meggyőződés (Alternatív Energia)
Volt védelmi minisztere szerint Barack Obama amerikai elnök nem hitt az afganisztáni katonai stratégia sikerében.
jan. 13
8:00
A levegőbe repült a bankfiók (Alternatív Energia)
jan. 13
8:00
462 ezren vándoroltak ki Magyarországról: 2400 millió dollárt küldenek haza (ATV)
Tavaly októberig 2403 millió dollár érkezett a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai révén az itthon maradt családokhoz, ami a GDP 1,8 százaléka, Lengyelországban ez az arány 1,4, Romániában és Szlovákiában 2,1, míg Csehországban 1,0 százalék - írta a Népszava hétfőn a Világbank adatait ismertetve.
jan. 13
8:18
Robbantás egy budapesti bankfiókban (Metropol)
A XIII. kerületben hajnalban történt robbanás miatt kidőlt a bank utcafronti fala.
jan. 13
8:18
Baleset az M5-ösön - lelassult a forgalom (Alternatív Energia)
A baleset a sztráda Szeged felé vezető oldalán, a 75-ös kilométernél történt.
jan. 13
8:18
Áder Jánosra figyel az ország: fogy az ideje (ATV)
Ha április 6-án lesznek az országgyűlési választások, mint ahogyan ezt sokan feltételezik, akkor szűk két hete van a köztársasági elnöknek, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, és hivatalosan is kijelölje az időpontot. Áder János legutóbb decemberben jelezte egy interjúban: rövid kampányt szeretne, mert jobb lenne, ha mindenki tenné a dolgát.
jan. 13
8:20
Az Amerikai botrány volt az est fénypontja (Alternatív Energia)
Átadták a Golden Globe díjakat - az Oscar-díjra történő jelöléseket csütörtökön hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia.
jan. 13
8:22
Hatalmas robbanás egy budapesti bankfiókban - fotók! (Alternatív Energia)
A rendőrség szerint valaki szándékosan robbantott, szemtanúk egy gyanús motorost láttak a helyszínen.

Keresés