2014. január 30. csütörtök

jan. 30
5:00
Lapátra tette kedvesét a színésznő (ATV)
Miután a válása utáni nehéz időszakon túlsegítette, a német modell most lapátra tette partnerét, aki a testőréből lett a kedvese.
jan. 30
5:18
Nem sikerült az utakat a hótól megszabadítani (Alternatív Energia)
Súlyosabb volt a helyzet a déli megyékben, mint Budapesten.
jan. 30
5:18
Mint egy bibliai csapás: Zombiméhek jelentek meg (ATV)
A vermonti méhészek atkafertőzéssel, extrém hőingadozással és a kolóniák elpusztulásának veszélyével is szembesültek már. Ősszel azonban újabb fenyegetés merült fel: a zombiméhek.
jan. 30
5:20
A világ nagy része aggódik (Alternatív Energia)
Randolph L. Braham: "mindegyik kardot viselő zsarnok mögött ott áll egy történész, szivaccsal a kezében".
jan. 30
5:20
Még fel sem avatták az aluljárót, már kitiltották a hajléktalanokat (ATV)
Újabb aluljáróból tiltotta ki a hajléktalanokat a főváros, ezúttal a még fel sem avatott Etele tériből. Az MSZP azt szerette volna, hogy minden kerületben jelöljenek ki olyan közterületet, ahol lehet ételt osztani. Az indítványuk azonban nem kapott többséget a Közgyűlésben. Szerdán egyébként döntöttek a fővárosi gazdasági társaságok vezetőinek prémiumának csökkentéséről, és jóváhagyták az állami…
jan. 30
5:22
Szakály Sándor távozását követeli az MSZP (Alternatív Energia)
Az Érsekújvári Zsidó Hitközség szerint a magyar állam, a regnáló kormányok évek, évtizedek alatt tudatosan készítették elő a genocídiumot.
jan. 30
5:24
Orbán fogorvosa elintézte (Alternatív Energia)
Jelentős tartozást engedett el a fideszes vezetésű kerület a cégnek, és csökkentette a fizetendő bérleti díjat.
jan. 30
5:26
Bányászok az utcán -Tüntetés a nyugdíjakért (Alternatív Energia)
Mindössze 14 millió forint kellene fordítani a kormánynak a dolgozni már képtelen bányászok ellátására.
jan. 30
5:28
Manipuláció után gyilkost kiáltanak? (Alternatív Energia)
"A Hír Tv is elismerte, hogy a felvétel hangsávjába belenyúlva manipulálta a hangfelvételt."
jan. 30
5:30
Fehér hátteret kap az Összefogás (Alternatív Energia)
Mindenhol szerepel majd a hívószó, vagyis az Összefogás.
jan. 30
5:32
Jogi útra kerülhet a szuperlézer ügye (Alternatív Energia)
2016 elején valószínűleg elkezdődhetnek a fény és az anyag kölcsönhatását vizsgáló kutatások.
jan. 30
5:34
Köztér - Lemaradás (Alternatív Energia)
Alapmotívum a kommunistázás.
jan. 30
5:36
Rettegett BKV-járatok (Alternatív Energia)
A négyes metró miatt 15 busz keseríti meg az őrmezői lakosok életét.
jan. 30
5:38
Tarlós és Horváth csörtéje a budapesti közgyűlésben (Alternatív Energia)
A BKK-vezért hergelte a főpolgármester a vezetői prémiumok csökkentésével a közgyűlésen.
jan. 30
5:40
Még árulnak a tigrisek (Alternatív Energia)
A MÁV a Komondorra, a Komondor a MÁV-ra mutogat - mindketten bírósághoz fordulnak.
jan. 30
5:54
Kész az Együtt–PM kulturális koncepciója (Alternatív Energia)
Karácsony Gergely: Az elmúlt három év kormányzásának a kulturális ágazat volt az egyik legnagyobb „kárszenvedője”.
jan. 30
5:56
Félmegoldás Kijevben (Alternatív Energia)
Ukrajna: újabb halálos áldozata van a zavargásoknak.
jan. 30
5:58
Új pártot alapított Traian Basescu (Alternatív Energia)
Romániában ezzel megjelent a második olyan párt, amelynek ún. védnöke van.
jan. 30
6:00
Magyar-lengyel és V4-es csúcs Budapesten (Alternatív Energia)
A visegrádi országok az ukrajnai helyzet kapcsán ültek tárgyalóasztalhoz.
jan. 30
6:02
Obama: 2014 a cselekvés éve lesz (Alternatív Energia)
jan. 30
6:04
A háború kisvárosi arca (Alternatív Energia)
Geoffrey Rush, Emily Watson és a mélyen együttérző Halál A könyvtolvajban .
jan. 30
6:06
Az akrobata légy (Alternatív Energia)
Közelkép:" Az akrobata légy azért volt szenzáció, mert a filmezés hajnalán, 1909-ben készült ."
jan. 30
6:12
Egy nő hiányzott Pulai boldogulásához (Alternatív Energia)
Nem nyerték el a közvélemény tetszését a magyar formaruhák – Az osztrákokat nemigen érdekli a közelgő szocsi olimpia.
jan. 30
6:14
Pintér Attila kihirdette a keretét (Alternatív Energia)
Pintér válogatottja március 5-én, Győrben, Finnország ellen mutatkozik be.
jan. 30
6:16
Nem tiszta Amerika (Alternatív Energia)
Fű nélkül nem lenne NFL, avagy a drog mindig jelen volt a sportban.
jan. 30
6:18
A siker titka (Alternatív Energia)
Még legalább három év, míg a magyar gazdaság két százalék feletti bővülésre lesz képes.
jan. 30
6:20
Fortélyos félelem (Alternatív Energia)
Orbán Putyin fölényes kézfogására válaszolva megmerevítette vonásait, a mozdulat feszültséget árult el.
jan. 30
6:30
Tízmilliárdot kapnak a háziorvosok a választások előtt (ATV)
A választások előtt megkapják a háziorvosok azt a pluszpénzt, amire tízmilliárdot tett félre idén a kormányzat - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.
jan. 30
6:32
312! Rogán: Semmi szokatlan nincs a forintingadozásban (ATV)
Szerdán beszakadt a forint árfolyama, csütörtökön pedig tovább zuhant. A magyar fizetőeszköz 302-es árfolyamról indult, majd napközben kétéves mélypontra gyengült, délutánra kissé korrigált, de csütörtökön átlépte a 312-es szintet is. Elemzők szerint a forintgyengülés mögött az a törekvés áll, hogy a piacok - a török líra után - most a forintnál akarnak jegybanki kamatemelést kikényszeríteni. A…
jan. 30
6:45
Változhat a pedagógusok előmeneteléről szóló kormányrendelet (Infostart)
A pedagógusoknak az adott év március 31-ig kell jelentkezniük az intézményvezetőnél a minősítő vizsgára, megjelölve az elérni kívánt fokozatot, a kérelmeket a kormányhivatal ellenőrzi és április 30-ig hagyja jóvá - a többi között ezt tartalmazza a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtását rögzítő…
jan. 30
6:48
Sofőrt ütlegelt az énekes - Bíróság elé állították (ATV)
Ismét összeütközésbe került a törvénnyel Justin Bieber énekes, aki helyi idő szerint szerda este jelent meg a torontói rendőrségen egy decemberi testi sértési ügy miatt.
jan. 30
7:06
Floridából kaptak elismerést Orbánék: Ezért (ATV)
Nyilatkozatban méltatta Orbán Viktor miniszterelnöknek és kormányának az antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében foganatosított intézkedéseit Mario Díaz-Balart floridai republikánus képviselő.
jan. 30
7:21
Magyar légiforgalmi irányítók is demonstrálnak ma (Infostart)
Szerda után csütörtökön is demonstrálnak a légiforgalmi irányítók: az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) felhívására nyolc ország, köztük a Magyarország irányítói vesznek részt a megmozdulásban.
jan. 30
7:24
Jók az adatok, az ország járványmentes maradt (Metropol)
A Council on Foreign Relations interaktív járványvilágtérképén fehér folt Magyarország.
jan. 30
7:24
Továbbra is mélyben a forint: 310 közelében az euró (ATV)
Tovább gyengült a forint árfolyama szerda estéről csütörtök reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
jan. 30
7:26
Orbán: Magunk mögött tudhatjuk Lengyelországot (ATV)
Energiapolitikáról és az ukrán válság kezeléséről is tárgyalt Orbán Viktor, és Donald Tusk. A magyar miniszterelnök elmondta: hálásak lengyel barátaiknak, amiért a 80-as években megmutatták nekik: hogyan kell kommunista rendszert buktatni.
jan. 30
7:39
Ennyi párt indulhatna az áprilisi választáson (Infostart)
Száznegyvenhét párt indulhatna az április 6-ai országgyűlési képviselő-választáson, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartásában ennyi párt szerepel.
jan. 30
7:42
Autóhoz juthatnak a fogyatékkal élők (Metropol)
Állami támogatást vehetnek igénybe a súlyosan mozgáskorlátozottak és az egyéb fogyatékkal élők.
jan. 30
7:42
Tovább gyengült a forint (Alternatív Energia)
Szerda este az eurót 308,15 forinton jegyezték, csütörtök reggelre 309,33 forintra emelkedett a jegyzés.
jan. 30
7:42
A magyar légiforgalmi irányítók is sztrájkolnak ma (ATV)
Szerda után csütörtökön is demonstrálnak a légiforgalmi irányítók: az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) felhívására nyolc ország, köztük Magyarország irányítói vesznek részt a megmozdulásban.
jan. 30
7:57
A Költségvetési Tanács nem aggódik - lapszemle (Infostart)
A Költségvetési Tanács elnöke nem aggódik az idei folyamatok miatt, de év közben elképzelhető a büdzsében egy kiigazítás - nyilatkozta a szervezet elnöke a Magyar Hírlapnak. A portfolio.hu összeállításából kiderül: megőrülnek a milliomosok a részvényekért.
jan. 30
8:00
Földvita Indiában, tízen meghaltak (Metropol)
Lelőttek tíz embert egy földvitában az északkelet-indiai Asszám államban, további 12-t pedig megsebesítettek.
jan. 30
8:00
Szíria lehet az USA, Izrael és az al-Kaida új csatatere (ATV)
Az Egyesült Államok leszállította az első fegyverszállítmányát a mérsékeltnek tartott lázadócsapatoknak Szíria keleti felében, Izrael pedig ezzel párhuzamosan újragondolja „semlegességi politikáját”. Hírszerzési források szerint több ezer radikális, al-Kaidás fegyveres jelent meg Szíria és Izrael határán, ezért aggódik Jeruzsálem.
jan. 30
8:15
Orbán: operatív törzs alakul az ukrajnai helyzet miatt (Infostart)
Közös nyilatkozatot fogadtak el Budapesten a visegrádi országok miniszterelnökei az ukrajnai helyzettel foglalkozó rendkívüli találkozójukon, ami tartalmazza a négy ország javaslatait - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán késő este Budapesten, a visegrádi országok kormányfőinek közös sajtótájékoztatóján.
jan. 30
8:18
22 milliárd forinttal kártalanít az OBA (Alternatív Energia)
Az egymillió forintig terjedő kártalanításokat péntektől kézbesíti a Magyar Posta.
jan. 30
8:36
Tombol a tél - 20 óra a hó fogságában (Alternatív Energia)
Az atlantai reptéren szerdán újabb közel 600 járatot töröltek.
jan. 30
9:12
Élő adásban ment neki Gyurcsányéknak Torgyán (ATV)
Kósa Lajos elvesztette azt a pert, amikor Torgyán József, a Kisgazdapárt egykori elnöke beperelte, amiatt, hogy paprikajancsinak nevezte, de bocsánatot azóta sem kért - sérelmezte Torgyán József az ATV Egyenes Beszédben.
jan. 30
9:30
Megvizsgálják a hortobágyi földbérleti szerződéseket (Metropol)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a miniszterelnök kérte fel, vizsgálja meg, hogy történtek-e szabálytalanságok.
jan. 30
9:48
A legtehetősebb 25 százalékot adóztatná a DK (Metropol)
Gyurcsány ferenc szerint kormányváltás esetén havi 400-500 ezer forintnyi jövedelem után lépne be egy második, körülbelül 30 százalékos személyijövedelemadó-kulcs.
jan. 30
9:48
Amnesztiatörvényt fogadott el az ukrán parlament (Alternatív Energia)
Az ellenzék előre jelezte, hogy nem támogatja ezt az előterjesztést.

Keresés