2014. január 2. csütörtök

jan. 2
7:09
"Egyre magabiztosabb a gazdaság" (ATV)
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit. A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott év végi interjújában azt mondta, nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte.
jan. 2
8:09
Boldogságunk első hete (Metropol)
„A boldog új év záloga, hogy ne a környezetünk, hanem saját magunk megváltoztatására helyezzük a hangsúlyt.”
jan. 2
8:09
Nyugodtan nyilvánosságra lehet hozni a Kádár-rendszer ügynökeinek nevét? (ATV)
A kormánypártok szerint január 1-jétől retteghetnek a Kádár-rendszer ügynökei, mivel új jogszabályok léptek életbe a múlt feltárása tekintetében. Mi több, létrejön a Nemzeti Emlékezet Bizottsága is, amely mai napig titkos aktákba is betekinthet. Ellenzéki vélemények szerint az állambiztonsági lobbi újra megetette a kormányon levőket, a lényeg megint rejtve marad, írja a Hetek.
jan. 2
8:27
Szocsi 2014 - Eddig 13 kvótánk van (Alternatív Energia)
A legnépesebb különítményt a rövidpályás gyorskorcsolyázók adják.
jan. 2
8:45
Nem változott a forint árfolyama (Alternatív Energia)
Az eurót 297,15 forinton jegyezték, a szerda estivel megegyező árfolyamon.
jan. 2
8:47
Tragédia - Felakasztotta magát egy ötéves (Alternatív Energia)
A család szomszédai közül többen állították, a szülők nem gondoskodtak megfelelően a gyerekről.
jan. 2
9:03
Magyar sebész segítene Schumacheren (Alternatív Energia)
jan. 2
9:03
Magyar Gripenek őrzik ezentúl Szlovénia légterét (ATV)
Ha egy átrepülő gép Szlovénia légterében követ el szabálysértést, akkor már nem olasz vadászgépek szállnak fel a helyzet tisztázására, mint eddig, hanem magyarok - értesült a Magyar Nemzet.
jan. 2
9:21
2014 első babái - Fotók (ATV)
2014-ben az első vidéki baba 0:15 órakor született a siófoki kórházban. A fővárosban 0:16-kor született az első gyermek, egy kisfiú.
jan. 2
10:15
Két helyen már veszélyesen rossz a levegő (Alternatív Energia)
A Tiszántúlon a szálló por mennyisége továbbra is magas szinten maradhat.
jan. 2
10:33
Közeleg az ingyenes pénzfelvétel határideje (Alternatív Energia)
Január 20-áig kell kérvényezni, ha valaki februártól akar költségmentesen hozzájutni a pénzéhez.
jan. 2
10:33
Ellenzi a neonáci párt betiltását a görög kormányfő (ATV)
A kormányfő - aki kezdettől fogva elítélte a neonácinak minősített párt tevékenységét - szerint a neonácikkal, illetve a szélsőjobboldallal olyan fegyverekkel kell felvenni a harcot, amelyeket a demokrácia biztosít.
jan. 2
10:35
Van piszkos pénze? Így tudja tisztára mosni (ATV)
A napokban megjelent a Magyar Közlönyben a Stabilitás Megtakarítási Számla (SMSZ) elindításához szükséges végrehajtási rendelet – ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
jan. 2
10:48
Két településen veszélyesnek minősítették a levegőt (Infostart)
A levegő magas szállópor-koncentrációja miatt Putnok és Sajószentpéter levegőjét is veszélyesnek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet csütörtökön.
jan. 2
10:51
Ismét az ATV-t nézték a legtöbben (ATV)
Rekord nézettséget hozott az ATV-n sugárzott Sas kabaré: a tévézők közel ötöde ezt a műsort választotta az óév búcsúztatására.
jan. 2
11:09
Szakadékba zuhant egy busz: 27 halott (ATV)
Szakadékba zuhant egy autóbusz csütörtökön India nyugati részén, és legalább 27 utasa meghalt - közölte a rendőrség.
jan. 2
11:27
Két újabb településen veszélyes a levegő (Metropol)
A levegő magas szállópor-koncentrációja miatt Putnok és Sajószentpéter levegőjét is veszélyesnek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet csütörtökön.
jan. 2
11:27
Adásszünettel büntették a TV2-t (Alternatív Energia)
A szankciót a médiahatóság a kiskorúak védelme érdekében szabta ki.
jan. 2
11:27
Annyi jogszabályt hoztak tavaly, mint még soha (ATV)
Minden korábbinál több törvény, kormányrendelet és összességében is történelmi rekordot jelentő mennyiségű jogszabály született 2013-ban - közölte a Jogtárat kiadó Wolters Kluwer Kft. csütörtökön az MTI-vel. 2013-ban a törvények száma átlépte a 250-et, a jegybanki rendeletek száma másfélszeresére nőtt.
jan. 2
11:29
Fél napig nem lesz adás a TV2-n (Metropol)
A kereskedelmi televízió még 2009-ben sértette meg az akkor hatályos médiatörvényt.
jan. 2
11:45
Forgalommal szemben egy autó az M1-esen! (Alternatív Energia)
jan. 2
11:47
Sörösüveggel ütötték a pisztollyal riogató férfit (Alternatív Energia)
jan. 2
11:49
Kínai kézbe kerülhet a New York Times (Alternatív Energia)
A lap megvásárlása egy "autentikus Kína-kép bemutatását tenné lehetővé".
jan. 2
12:03
Csökken a közszférában dolgozók bére (Alternatív Energia)
A munkabérek a kormány megszorító intézkedései miatt csökkenek januártól.
jan. 2
12:18
Németh Zsolt: a honosítás jövője nagy mértékben függ a választások sikerétől (Infostart)
A honosítás jövője nagyon nagy mértékben függ a választások sikerétől - fogalmazott az év első kormányzati sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön.
jan. 2
12:21
Szekszárdi trafikmutyi: Schiffer és Hadházy a legfőbb ügyészhez fordult (ATV)
Schiffer András és Hadházy Ákos közös nyílt levélben fordulnak Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy kiderüljön, a nyomozóhatóság miért mér kettős mércével- közölte a két politikus.
jan. 2
12:23
79 volt, 80 lett: az MNB szerint csökkent az államadósság (ATV)
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2013 harmadik negyedévének végén 23 089 milliárd forintra, a bruttó hazai termék (GDP) 80,2 százalékára csökkent, míg a második negyedévben a GDP 81,5, az elsőben pedig a bruttó hazai termék 82,8 százaléka volt - jelentette a pénzügyi számlák adatai alapján csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
jan. 2
12:39
2,5 milliárdos csalás: az alezredes a hűvösön, a főkolompos a Karib-tengeren (ATV)
A Figyelő értesülései szerint a NAV egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren sütteti a hasát. F. Attila nagyban utazott: két és félmilliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést.
jan. 2
12:41
Horogkereszttől vár jó forgalmat az Andrássy úti luxusáruház (ATV)
Ez a horogkereszt azonban nem a náci horogkereszt, hanem szerencsét hozó indiai jelkép, mondták az üzletben.
jan. 2
12:57
A forgalommal szemben haladt az M1-esen (Metropol)
A magyar rendszámú gépkocsi vezetője Győrszentivánnál hajtott az autópályára és óránkénti 120-130 kilométeres sebességgel a leállósávban száguldott.
jan. 2
12:57
Orbánról sem feledkezett el Gyurcsány: politikusok újévi jókívánságai (ATV)
Az államfő főleg a hazaszeretetre, az ellenzék vezetői általában a hitre – leginkább a győzelembe vetett hitre – és a reményre fókuszáltak újévi üzeneteikben. A miniszterelnök és az LMP szűkszavú volt. Gyurcsány Ferenc magázta, Szél Bernadett tegezte a választópolgárokat.
jan. 2
13:15
Itt történt Schumacher balesete - Felvétel (ATV)
A Bild riporterei is lecsúsztak azon a szakaszon, ahol vasárnap síbalesetet szenvedett Michael Schumacher hétszeres Forma1-es világbajnok autóversenyző.
jan. 2
13:33
Lejárt a Rejtő-művek szerzői joga (ATV)
Rejtő Jenő a legismertebb név azon a listán, amelyre azok a magyar szerzők kerültek, akiknek műveire január 1-jével lejárt a szerzői jog, vagyis közkinccsé váltak.
jan. 2
13:51
Rádőlt a fal egy munkásra Nyírtelek-Görögszálláson (Metropol)
Súlyosan megsérült egy munkás falbontás közben Nyírtelek-Görögszálláson csütörtökönl.
jan. 2
14:27
Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait (Alternatív Energia)
A nemzetiségi listával a nemzetiségek kedvezményes mandátumot szerezhetnek az Országgyűlésben.
jan. 2
14:27
Elveszíti pártlistás választójogát, aki nemzetiségi listára szavaz (ATV)
Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait a Nemzeti Választási Iroda (NVI) megbízásából, a következő napokban valamennyi – több mint négymillió – magyarországi háztartás postaládájába megérkezik a nyomtatvány.
jan. 2
14:29
Veszélyesen túlszaporodtak Izraelben a sakálok (Alternatív Energia)
Bőséges élelmiszerforrásra lelnek a szemétgyűjtőkbe dobott ételmaradékokban.
jan. 2
14:45
Másodszor gyulladt ki egy egri üzem faapríték-tárolója (Alternatív Energia)
jan. 2
14:47
A magyar kis- és középvállalkozások összefogás pártiak (Alternatív Energia)
A válság volt az a pont, amikor a kisvállalatok úgy döntöttek, kilépnek az eddigi komfortzónájukból.
jan. 2
15:18
Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait (Infostart)
Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait a Nemzeti Választási Iroda (NVI) megbízásából, a következő napokban valamennyi - több mint 4 millió - magyarországi háztartás postaládájába megérkezik a nyomtatvány.
jan. 2
15:21
A hétvégén akár 15 fok is lehet (Metropol)
Az év első hétvégéje borúsnak ígérkezik, helyenként szitálás, eső zápor is lehet, de folytatódik az enyhe idő.
jan. 2
15:36
Rendelet a szellemi tulajdonjogot sértő árukról (Infostart)
A szellemi tulajdonjogot sértő áruk miatti eljárás lefolytatásához a jogosult - akinek a jogát az áru sérti - kérelme szükséges, egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
jan. 2
15:39
A Mol szeretné visszakapni növekedési sztoriját (Alternatív Energia)
"Kommunikációs erőfeszítésekbe" kezdenek, nehogy a Molon maradjon a korrupció gyanújának bélyege.
jan. 2
15:39
Itt történt Schumacher balesete - Felvétel (ATV)
A Bild riporterei is lecsúsztak azon a szakaszon, ahol vasárnap síbalesetet szenvedett Michael Schumacher hétszeres Forma1-es világbajnok autóversenyző.
jan. 2
15:57
A BÉT decemberi forgalma elmaradt az előző havi rekordtól (ATV)
A Budapesti Értéktőzsde azonnali piacának teljes forgalma tavaly decemberben meghaladta a 170 milliárd forintot, elmaradt ugyan a 2013 novemberi rekordforgalomtól, de még így is meghaladta 2013 éves átlagát, és 27,3 százalékkal magasabb volt a 2012 decemberi értéknél – közölte a BÉT csütörtökön.
jan. 2
16:12
Globális felmelegedés vagy riogatás? (Infostart)
Az egyre nagyobb ütemben növekvő szén-dioxid kibocsátásnak egyre csekélyebb hányadát képes elnyelni a bioszféra. A felmelegedés megállítása érdekében a jelenlegi érték 20-40 százalékára kellene csökkenteni a kibocsátás mértékét - mondta Mika János éghajlatkutató az InfoRádió Aréna című műsorában.
jan. 2
16:15
Új feladatokat kaptak a földhivatalok (Alternatív Energia)
jan. 2
16:30
A máltai teajárat a favorit a középiskolásoknál (Infostart)
Idősotthonokban, hajléktalan ellátó szolgálatokban és gyerekprogramokban vállalnak feladatot azok a középiskolások, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál teljesítik az érettségihez szükséges közösségi szolgálatot - számolt be az InfoRádiónak Romhányi Tamás, a szolgálat kommunikációs vezetője.
jan. 2
16:33
Óriási Farkas Nap a Budakeszi Vadasparkban (Alternatív Energia)
2014. a farkasok éve (is) lesz a Budakeszi Vadasparkban.
jan. 2
16:33
Pokolgép robbant a Hezbollahnál Bejrútban – többen meghaltak (ATV)
Autóba rejtett pokolgép robbant Bejrút egyik külvárosában, a Hezbollah egyik fellegvárában. Halálos áldozatok is vannak.

Keresés