A Raoul Wallenberg Egyesület reméli, hogy a kormány által a budapesti Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű szövege utalni fog "a kollaboráns magyar állam felelősségére" is.
A magyar válogatott megszerezte első győzelmét a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon: Mocsai Lajos együttese a herningi középdöntő első mérkőzésén rendkívül magabiztosan, 31-25-re diadalmaskodott a macedón gárda felett.
Egy nappal azután, hogy a német kormány üdvözölte Barack Obama javaslatait az Egyesült Államok hírszerzői tevékenységének felülvizsgálatára, az igazságügyi miniszter már úgy fogalmazott, hogy az elnöki javaslatok nem kielégítőek Berlin számára.
Elakadt egy kamion a Ferihegyi repülőtérre vezető úton a benzinkútnál lévő felüljáró előtt, emiatt az utat teljesen lezárják - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményben szombat délután az MTI-t.
A konzervatív Volker Bouffier maradt Hessen tartomány miniszterelnöke, változott azonban a koalíció összetétele. Bouffiert szombaton választották újjá, ezúttal azonban egy a CDU-ből és a Zöldekből alakult kormán élére.
Az áprilisi parlamenti választáson több változás is lesz a korábbiakhoz képest. A legfontosabb változás, hogy míg négy évvel ezelőtt kétfordulós volt a parlamenti képviselők választása, idén már csak egyfordulós lesz a választás.
Az ipari kamerák felvétele szerint még egy kétkerekűn közlekedő hátizsákos férfi volt a pokolgép elhelyezésének időpontjában a Lehel úti CIB Bank-fiók előtt – írja a Blikk.
Az ellenzéki pártok egybehangzóan úgy nyilatkoztak: nem okozott számukra meglepetést, hogy a köztársasági elnök április 6-ra írta ki az országgyűlési választásokat.
Egy lakás a közművekkel együtt hetvenmillió forintba került, azaz drágább volt, mint egy rózsadombi otthon – mondta az MSZP elnökségi tagja. Korózs szerint az itt elköltött több mint két és fél milliárd forintból sokkal olcsóbban lehetett volna jóval több lakást venni.
Személyautó gázolt halálra egy gyalogost a 86-os számú főúton Szombathely közelében szombaton kora este - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Megszűnt a sávlezárás az M7-es autópálya 155-ös kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon, Fonyód térségében, ahol korábban egy szlovák rendszámú kamion üzemanyagtartálya megsérült - tájékoztatta Bázelné Mihályka Szabina Somogy megyei katasztrófavédelmi szóvivő szombat délután az MTI-t.
Az LMP szerint az országgyűlési választások április 6-i, tehát a lehető legkorábbi időpontja a kormánypártoknak kedvez, a DK odáig megy, hogy ez volt Orbán igénye, az Együtt-PM pedig kormánypárti döntésnek nevezi az április 6-i időpontot.
Szobrot állítanak Antall Józsefnek a felvidéki Kolozsnémán február 16-án - közölte a volt miniszterelnökről elnevezett alapítvány szombaton az MTI-vel. Elképzeléseik szerint minden nagyobb határon túli területen szobor őrizné a néhai kormányfő emlékét.
A választást megelőző 50. napon, azaz február 15-én indul az országgyűlési választási kampány. A jelölteknek március 3-ig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást.
Houstonban letartóztattak egy nőt és egy férfit, mert kétéves kislányukat addig verte a nevelőapa, amíg meg nem vakult. A bántalmazást állítólag azért követte el, mert a gyerek nem akart aludni menni – írja a Bors.
Verekedésbe torkollott a közmunkások vitája Ormosbányán. Képzésen voltak, amikor korábbi sérelmeik miatt egymásnak estek. A rendőrség kilenc ember ellen indított eljárást.
Az Open Doors nemzetközi keresztény szervezet a napokban ismertette "Üldözés a világon" című éves kutatását, amely egy komplex szempontrendszer szerint (magánélet, család, társadalom, civil és egyházi szerveződés) országonként monitorozza a keresztényüldözés mértékét. Egy százas skálán elnyerhető pontszám alapján a szervezet évről évre kiállítja a keresztények számára biztosított vallásszabadság…
Földrengés volt vasárnap hajnalban a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében, a rengéseket a szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint a lakosság érzékelte, és kisebb károkról is érkezett bejelentés. A szeizmológusok szerint a következő hónapokban utórengések várhatók az epicentrum környezetében.
Elhagyta a kórházat szombaton Francois Hollande francia elnök élettársa, aki azt követően szorult orvosi kezelésre, hogy egy bulvárlap beszámolt a politikus állítólagos viszonyáról egy színésznővel.
A kommunista diktatúra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei áldozatainak emlékére emelnek szobrot Nyíregyházán - közölte a kezdeményező Periférián Alapítvány elnöke az MTI-vel.
A szíriai ellenzék legfőbb ereje, a Szíriai Nemzeti Koalíció szombaton bejelentette, hogy részt vesz a Svájcban szerdán kezdődő nemzetközi békekonferencián.
Földrengés volt vasárnap hajnalban a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében, a rengéseket a szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint a lakosság érzékelte, és kisebb károkról is érkezett bejelentés. A szeizmológusok szerint a következő hónapokban utórengések várhatók az epicentrum környezetében.
Piaci elemzők várakozásai szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden tovább csökkenti, újabb történelmi mélypontra mérsékeli az alapkamatot.
Szántóföldre hajtott egy autó Szolnok határában, a 32-es számú főút Abony felé vezető oldalán szombatról vasárnapra virradó éjjel; a balesetben három ember sérült meg, közülük kettő súlyosan - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Árokba csapódott, majd a vasúti töltésen állt meg egy személyautó vasárnap hajnalban néhány perccel fél három előtt Bácsalmáson; a balesetben a kocsi egyik utasa súlyosan megsérült - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Áder János köztársasági elnök április 6-ára tűzte ki a parlamenti választás időpontját. Az országgyűlési és az európai parlamenti választások időszakára a jogszabályok értelmében átalakul a Nemzeti Választási Bizottság (NVB); az országgyűlési frakcióval rendelkező pártok delegáltjai helyére az országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok küldhetnek megbízott tagokat.
Egy bizonyos fajtájú akciókamerát is azonosíthatott a rendőrség a Lehel utcai robbantóról készült felvételeken. A robbantásnak két szemtanúja is lehetett. A rendőrség vasárnap délelőtt Ürömön nyomozott, de a motorost még nem találták meg.
A kormány távozását követeli az a 60 ezer tüntető, aki napok óta blokád alatt tartja a thaiföldi főváros belső részét. A demonstrációnak egy 54 éves férfi az első halottja.
Legalább húsz pakisztáni katona meghalt vasárnap egy katonai konvoj elleni pokolgépes támadásban Pakisztán északnyugati részén, a sebesültek száma meghaladja a kéttucatot - írja az MTI. Az áldozatok száma tovább növekedhet, mivel a sebesültek közül többek állapota válságos.