2014. október 12. vasárnap

okt. 12
19:12
Hugh Grant nem szerepel a Bridget Jones 3-ban (Alternatív Energia)
2012-ben éppen azért állt le a produkció előkészítése, mert Hugh Grant elégedetlen volt a forgatókönyvvel.
okt. 12
19:12
Rogán: 2 hónapig vizsgált az adóhivatal (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője az ATV Voks című műsorában beszélt a kormányoldal esélyeiről. Százezer aktivistájuknak az adásban köszönte meg a munkát. Lakásügyéről kijelentette: két hónapig vizsgálta az adóhatóság, és mindent rendben talált.
okt. 12
19:14
"Az EU-n kívül is lehet jövője" Nagy-Britanniának (Alternatív Energia)
"Annak sem lett semmiféle katasztrofális következménye, hogy Nagy-Britannia kimaradt az euróövezetből."
okt. 12
19:14
Elfogadta a védelmi miniszter lemondását az ukrán elnök (ATV)
Elfogadta a védelmi miniszter lemondását vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök. Az új miniszterjelölt nevét hétfőn hozzák nyilvánosságra.
okt. 12
19:30
Megkezdődött a voksok összeszámlálása (Infostart)
Este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása. A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.
okt. 12
19:48
Vasárnap csak a települési nemzetiségi eredmények lesznek meg (Alternatív Energia)
Idén először egyszerre választották meg a nemzetiségek a helyi, megyei és országos önkormányzatokat.
okt. 12
19:50
Amerikai segély a palesztinoknak (Alternatív Energia)
75 milliót szánnak a sürgős gázai kárenyhítésre és a kezdeti helyreállítási erőfeszítésekre, 100 milliót a Palesztin Hatóság költségvetési igényeire fordítanak.
okt. 12
19:52
Az MSZP budapesti székházában várja az eredményeket (Alternatív Energia)
Az épületben este fél nyolc körül az újságírók vannak többségben.
okt. 12
20:06
Török: "a Jobbik legyőzte az MSZP-t, a szocialisták maguk mögött tartották a DK-t" (Infostart)
2010-ben a politikai berendezkedésben egészen új világ kezdődött, új területek váltak aktívabbá, más területek váltak hangsúlyossá. A korábbi kétblokkos rendszer leépült, a baloldal fragmentálódott, a Fidesz monopol helyzetbe került. Ez az új világ a részvételi adatokban is tükröződik - mondta el az InfoRádió választási műsorában Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója. Török…
okt. 12
20:06
NVI: rendben folyt a voksolás (Alternatív Energia)
A 10 351 helyi önkormányzati szavazókörben és 3189 nemzetiségi szavazókörben folyt a voksolás reggel 6 órától.
okt. 12
20:08
Rogán: Budapest kivételével átlagos volt a részvétel (Infostart)
Átlagos volt a vasárnapi szavazáson való részvétel, amely megfelelt az önkormányzati választásokon szokásosnak - mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kormánypártok önkormányzati választási eredményváró központjában tartott vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
okt. 12
20:08
Kellemes hétkezdet (Alternatív Energia)
Hajnalban 9-15, délután 22-27°C várható.
okt. 12
20:10
Nem történt a választás törvényességét befolyásoló szabálytalanság (Infostart)
Sem a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB), sem a Nemzeti Választási Irodának (NVI) nem jutott tudomására olyan mértékű szabálytalanság, amely megkérdőjelezné a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás törvényességét és a majdani eredmény hitelességét - közölte Patyi András, az NVB elnöke Budapesten.
okt. 12
20:10
Az LMP egy belvárosi romkocsmában várja az eredményeket (Alternatív Energia)
Csárdi Antalnak, az LMP főpolgármester-jelöltjének csalódást okozott az alacsony részvételi arány.
okt. 12
20:12
Tarlós István vezet - Közel a végeredmény (Infostart)
Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 92,33 százalékos feldolgozottságnál a következő: 1. Tarlós István (FIDESZ-KDNP) - 49,33 százalék (267.427 szavazat) 2. Dr. Bokros Lajos András (MOMA) - 35,71 százalék (193.572 szavazat).
okt. 12
20:12
DK: a Fidesz-politikával szembeni kiábrándultság jele is az alacsony részvétel (Alternatív Energia)
Az eredményvárót a Teréz körúton, a Demokratikus Koalíció közelmúltban átvett központi irodájában tartják.
okt. 12
20:14
Halálos motorbaleset Mernyénél (Alternatív Energia)
okt. 12
20:24
Budapesti kerületi polgármesterek - Részeredmény (Infostart)
A budapesti kerületekben a Nemzeti Választási Iroda 20.48 órai adatai alapján, a szavazatok 52,89 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első három helyen az alábbi jelöltek állnak:
okt. 12
20:24
Sok EP-képviselőnek van jól fizető mellékállása (Alternatív Energia)
Peter Jahr, a német konzervatív CDU képviselője hat cégben visel tisztséget.
okt. 12
20:26
Tarlós-Bokros percről percre (Alternatív Energia)
A főpolgármester választás részeredménye 93.02 %- os feldolgozottságnál. Fidesz-Moma: 49.27 %-35.77 %
okt. 12
20:42
Nyíregyházán 20 százalék a Fidesz előnye - Botka vezet Szegeden (Infostart)
Nyíregyházán 20 százalék a Fidesz előnye - írja az Index. Botka áll nyerésre Szegeden.
okt. 12
20:42
Újabb ebolás eset Texasban (ATV)
Újabb ebolás esetet jelentettek Texas államban, ahol az Ebola-fertőzésben meghalt libériai férfi egyik ápolónőjén elvégzett előzetes vizsgálat lett pozitív a hatóságok vasárnapi tájékoztatása szerint.
okt. 12
21:00
Cserbenhagyásos gázolás Bátaszéken (Metropol)
A balesetben egy 70 éves nő sérült meg.
okt. 12
21:00
Szigetvári: az alacsony részvétel figyelmeztetés (Alternatív Energia)
Az eredményváró helyszínén az Együtt-PM emlékhelyet alakított ki a balesetben elhunyt Váradi András emlékére.
okt. 12
21:02
Oroszlányban a DK-EGYÜTT-MSZP jelöltje győzött (Alternatív Energia)
okt. 12
21:04
Veresegyház nem lett a Fideszé (Alternatív Energia)
okt. 12
21:18
Megyei jogú városok polgármesterei - Részeredmények (Infostart)
A megyei jogú városokban a Nemzeti Választási Iroda 20.48 órai adatai alapján, a szavazatok 52,89 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első három helyen az alábbi jelöltek állnak:
okt. 12
21:18
Cserbenhagyásos gázolás történt (Alternatív Energia)
A balesetben egy 70 éves nő sérült meg.
okt. 12
21:20
Így szerepel a Fidesz a választáson - Összesített eredmények (Infostart)
A Fidesz jelöltjei csaknem 400 polgármesteri címet nyertek eddig.
okt. 12
21:20
Pest megye - Részeredmények (Alternatív Energia)
okt. 12
21:22
Szita Károly hatodik polgármesteri ciklusát kezdi Kaposváron (Infostart)
Hatodik polgármesteri ciklusát kezdi Kaposváron Szita Károly (Fidesz-KDNP). A tisztséget 1994 óta betöltő 58 éves városvezető a vasárnapi önkormányzati választáson a szavazatok 65,57 százalékát nyerte el, legyőzve ezzel három kihívóját.
okt. 12
21:22
Ajkán az eddigi MSZP-s polgármester az élen (Alternatív Energia)
okt. 12
21:36
Tízezernél több lakosú települések polgármesterei (Infostart)
Az összes megye adatai.
okt. 12
21:36
Békéscsabán független jelölt nyert (Metropol)
Szarvas Péter (Független, korábban Fideszes) Békéscsaba polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
okt. 12
21:38
Kire szavazott Falus Ferenc? (Infostart)
"Bokros Lajosra szavaztam" - mondta Falus Ferenc, az Együtt-PM korábbi főpolgármester-jelöltje újságíróknak a szövetség budapesti eredményváró helyszínén vasárnap este.
okt. 12
21:38
Az eddigi legnagyobb arányú győzelem Zalaegerszegen (Metropol)
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) eddig alpolgármesterként tevékenykedett.
okt. 12
21:40
Tarlós nyert, minden kerületben véget ért a számlálás (Metropol)
Hat kerület kivételével a Fidesz-KDNP jelöltje vezet vagy győzött. A kerületi eredmények 100 százalékos feldolgozottságnál még nem véglegesek.
okt. 12
21:54
A megyei jogú városok közgyűléseinek mandátummegoszlása - Részeredmény (Infostart)
A megyei jogú városok közgyűléseiben a Nemzeti Választási Iroda 21.27 órai adatai szerint, a szavazatok 76,77 százalékos feldolgozottságánál a jelölőszervezetek mandátumaránya a következő:
okt. 12
21:54
Kovács Péteré a XVI. kerület (Metropol)
Ismét Kovács Péter (FIDESZ-KDNP) Budapest XVI. kerületének polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
okt. 12
21:56
Pécsen marad Páva Zsolt (Metropol)
39 százalékkal nyert a baloldali jelölt 28 százalékával szemben.
okt. 12
21:58
Riz Levente Konrád a XVII. kerület polgármestere (Metropol)
Ismét Riz Levente Konrád (FIDESZ-KDNP) Budapest XVII. kerületének polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
okt. 12
22:00
Karsay Ferenc a XXII. kerület polgármestere (Metropol)
Karsay Ferenc (FIDESZ-KDNP) Budapest XXII. kerületének polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
okt. 12
22:12
Húsz fideszes mandátum a Fővárosi Közgyűlésben (Infostart)
Mandátumok száma a Fővárosi közgyűlésben, a valasztas.hu adatai alapján:
okt. 12
22:14
Budapesti kerületi képviselő-testületek mandátummegoszlása - Részeredmények (Infostart)
A budapesti kerületi képviselő-testületek mandátummegoszlása a Nemzeti Választási Iroda 21.17 órai adatai szerint, a szavazatok 70,58 százalékos feldolgozottságánál a következő:
okt. 12
22:16
Romanek Etelka (FIDESZ-KDNP) Esztergom polgármestere (Infostart)
Romanek Etelka (FIDESZ-KDNP) Esztergom polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
okt. 12
22:18
Lengyel Róbert (Független) Siófok polgármestere (Infostart)
Dr. Lengyel Róbert (Független) Siófok polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
okt. 12
22:20
Ők a budapesti kerületek polgármesterei (Infostart)
A budapesti kerületekben a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 95,73 százalékának összesítése alapján az alábbi polgármestereket választották meg (az eredmény nem végleges):
okt. 12
22:22
Nézőpont: stabilizálta pozícióit a kormányoldal (Infostart)
A Nézőpont Intézet szerint az előzetes várakozásoknak megfelelően elmaradt a polgármester-váltó hangulat az idei önkormányzati választáson.
okt. 12
22:30
Hétfőre állhat helyre a közlekedés Szolnok térségében (Infostart)
Késésekre kell számítani a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, illetve a Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonalon hétfő hajnalig - közölte a Mávinform vasárnap este az MTI-vel.
okt. 12
22:30
Botka: holnaptól folytatjuk tovább Szeged építését (Metropol)
Negyedszerre választották meg a csongrádi megyeszékhely polgármesterének vasárnap.

Keresés