Új frontot nyitott a több mint három éve tartó szíriai polgárháborúban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi szárnya, az an-Nuszra Front: hétfőn megrohamozta a szíriai kormányerők által ellenőrzött észak-szíriai Idlíb városát.
Oroszország kész elismerni az ukrajnai parlamenti választások eredményét - közölte hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a LifeNews orosz televíziónak nyilatkozva.
A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal csökkenti a Mol Nyrt. szerdán, a gázolajé nem változik – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Elegendő aláírást gyűjtött össze az LMP, hogy a parlamentben kezdeményezhesse a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) működését vizsgáló bizottság felállítását - jelentette be Schiffer András, az LMP frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A dél-afrikai ügyészség megfellebbezi az Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok futó ügyében hozott múlt heti ítéletet, és súlyosabb büntetést kér a barátnője megöléséért ötéves szabadságvesztésre ítélt sportolóra.
Az ebolafertőzés elterjesztésével különböző nyilvános helyeken zsarolják a cseh államot ismeretlen tettesek - közölte a cseh belügyminisztérium hétfőn.
Túlméretes járműszerelvények közlekedése miatt szerdán hajnali 0 és 4 óra között forgalomkorlátozások lesznek az M15, M1, M0 és M6 gyorsforgalmi utakon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Óriási külső dominóhatást eredményezhet az internetadó az egyes járulékos iparágak, illetve az internetes kereskedelem bizonyos területein, véli Ormos Zoltán internetes szakjogász. Ormos szerint elképzelhető, hogy az új adónem bevezetése következtében egyes internetes szolgáltatások, például a Netflix nem lesz elérhető Magyarországon.
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja - hasonlóan a telefonadóhoz - magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetőknél pedig havi 5 ezer forint legyen - közölte az előterjesztő Rogán Antal hétfőn Budapesten, újságírók előtt.
Az Egyesült Államok legfőbb ügyészéhez, illetve a budapesti nagykövetség ideiglenes ügyvivőjéhez fordult Polt Péter legfőbb ügyész az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség hétfőn az MTI-t.
Budapesten nyitja meg még az idén közép- és kelet-európai regionális központját a Bank of China (BoC), az egyik legnagyobb kínai kereskedelmi bank - tájékoztatta az MTI-t Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői tárgyalásait követően.
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja - hasonlóan a telefonadóhoz - magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint legyen - közölte az előterjesztő Rogán Antal hétfőn Budapesten, újságírók előtt.
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszámolója szerint André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom.
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszámolója szerint André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom.
A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal csökkenti a Mol Nyrt. szerdán, a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Ki kell-e zárni Magyarországot az Európai Unióból?, tette fel a kérdést a konzervatív Die Welt néhány napja. Ezt is megkérdezzük a német kormány Európa-ügyi államminisztertől, aki 17.00 órától tart sajtóbeszélgetést a Közép-európai Egyetemen. Michael Roth nemrég azt üzente Budapestnek is címezve, hogy az EU több mint piac, nem csak az érdekek, hanem az alapvető értékek közössége.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elrendelte a nyelvvizsga bizonyítványok teljes körű felülvizsgálatát az irányítása alá tartozó közigazgatási szerveknél - tartalmazza Lázár János egy írásbeli kérdésre adott válasza, amely hétfőn került fel az Országgyűlés honlapjára.
A legfőbb ügyész az Egyesült Államok igazságügyminiszteréhez fordult információért a beutazási engedélyek megvonása ügyében említett korrupciós vádakról.
Megérkezett Budapestre a dubaji Emirates légitársaság első járata, amelyet a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntöttek hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Az Európai Unió ebolaügyi koordinátora hétfőn Brüsszelben bejelentette, hogy hamarosan a járvány által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokba utazik.
A Honvédszakszervezet támogatja és üdvözli Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentését, miszerint jövő júliustól négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Czövek János, a szakszervezet elnöke hétfőn az MTI-nek úgy reagált: ez az illetményfejlesztés a katonák jó teljesítményének elismerését jelenti.
Két gyermek és egy felnőtt szenvedett szén-monoxid-mérgezést egy II. kerületi, Frankel Leó utcai lakásban hétfő este, mindhármukat kórházba vitték - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Jászkiséren meg kell ismételni a polgármester- és a képviselőválasztást a Szegedi Ítélőtábla vasárnapi döntése értelmében. A bíróság azért változtatta meg a helyi és a területi választási bizottság határozatait, mert szavazatvásárlások történhettek az október 12-ei önkormányzati választáson.
A keddre várható talaj menti fagy miatt az egész országra, a tartós, sűrű köd miatt pedig tíz megyére adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
Több mint ezer nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a második világháború végétől egészen a 90-es évekig - közölte hétfőn a The New York Times olyan levéltári adatokra hivatkozva, amelyek titkosítását a közelmúltban oldották fel.
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében elengedik azokat a bírságokat, amelyeket az elektronikus útdíj bevezetési időszakában még gyakorlatlan fuvarozókra téves bevallás miatt róttak ki.
Hivatalosan is megerősítette hétfőn a brit kormányfő, hogy Nagy-Britannia nem fogja befizetni az Európai Unió költségvetésébe a Brüsszel által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos összeget.
A Demokratikus Koalíció (DK) nem vesz részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) körüli korrupciós botrány vizsgálatára kezdeményezett bizottságban a Jobbik jelenléte miatt.
Éretlen állapotban van még a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás - mondta Mikola István a Külgazdasági és Külügy Minisztérium államtitkára az Országgyűlés európai ügyekkel foglalkozó bizottsága előtt.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elrendelte a nyelvvizsga bizonyítványok teljes körű felülvizsgálatát az irányítása alá tartozó közigazgatási szerveknél - tartalmazza Lázár János egy írásbeli kérdésre adott válasza, amely hétfőn került fel az Országgyűlés honlapjára.
Jászkiséren meg kell ismételni a polgármester- és a képviselőválasztást a Szegedi Ítélőtábla vasárnapi döntése értelmében. A bíróság azért változtatta meg a helyi és a területi választási bizottság határozatait, mert szavazatvásárlások történhettek az október 12-ei önkormányzati választáson.
A párbeszéd fontosságát emelte ki hétfőn kezdődött kétnapos magyarországi látogatásával összefüggésben a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere Budapesten. Michael Roth egyes magyar kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos német aggodalmakra utalva magyar újságíróknak elmondta, nagy a jelentősége annak, hogy a két ország felelősei egymással beszéljenek, és ne egymás…
A Spanyol Labdarúgó Szövetség hétfőn három hónapra eltiltotta Zinedine Zidane-t az edzősködéstől, mivel nincs megfelelő licence ahhoz, hogy irányítsa a Real Madrid B csapatát.
A Fidesz frakcióvezetője szerint politikusokat és kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom. Alkotmánybírósághoz fordul a Fővárosi Ítélőtábla a K&H Bank devizahiteles perében.