A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfő esti, nem jogerős döntése értelmében nem kell megismételni a XV. kerületi polgármester-választást, mert a benyújtott bizonyítékok nem támasztják alá a vélt jogsértést, azt, hogy a DK polgármesterjelöltje, Hajdu László megtévesztette a választókat.
A Bunge nevű amerikai étolajgyártó cég korrupciós megkeresése a legfelsőbb kormányzati szinthez köthető – erről Horváth András beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az akadálymentesítést, a budai Vár járműforgalmának csökkentését és a várnegyed elérhetőségét javítja az a három lift, amelyet jövő tavaszra építenek meg - tájékoztatta az I. kerületi önkormányzat az MTI-t.
Ferenc pápa Snell Györgyöt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki és a pudenzianai címzetes püspöki címet adományozta neki - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.
Halálra gázolt egy embert hétfő este egy személyvonat Érden, az Esküdt utcai vasúti átjáróban - közölte Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
A Költségvetési Tanács elé terjesztette a jövő évi büdzsé tervezetét a nemzetgazdasági tárca. Washington szerint hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak. Tovább csökken az üzemanyagok ára.
Péntekig Budapesten, az 56-osok terén várja interaktív múzeumlátogatásra az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Századok Sátra elnevezésű építményegyüttese és gömbsátra.
A civil szervezetek kivéreztetése zajlik az országban, a jelenlegi kormány nem etikus és korrekt eszközökkel tovább lehetetleníti a szervezeteket, ha kormányellenes tevékenységeket folytatnak – ezt Sallai Róbert Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Átengedheti határain a kurd harcosokat Törökország. Ankara korábban elzárkózott ettől, mert tart az ország területén élő kurdoktól. A pesmerga harcosok közben az Egyesült Államoktól is segítséget kaptak, az amerikai légierő nem csak az Iszlám Állam állásait bombázta vasárnap, de a kurd csapatoknak fegyver- és egészségügyi szállítmányokat is eljuttatott. Beszámolók szerint Kobaniban az elmúlt hetek…
Most első ízben tűnik úgy, hogy megrendült Ferenc pápa eddigi sikerszériája. A vatikáni szinódusban a többség ugyanis nem követte a pápa reformpolitikáját a meleg és elvált katolikusok megítélésével kapcsolatban – számolt be a brit The Telegraph. A pápa „ellenséges merevséget” és a „túlzott jóakarat rombolását” emlegette.
Az Egyesült Államokba, azt követően pedig Kanadába utazik Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettessel tárgyal a beutazási tilalommal összefüggő diplomáciai konfliktusról. A budapesti ideiglenes amerikai ügyvivő hétfői közlése szerint 6 érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási…
Kissé hitetlenkedve fogadtam, amikor a választások legfőbb országos korifeusa azt nyilatkozta, szerinte jó esetben is csak novemberben lehet majd kihirdetni az önkormányzati választások végleges eredményét.
Biztonsági gyakorlat miatt lezárják kedd este az M6-os autópálya C jelű alagútját Bátaszék és Véménd között - közölte a Mecsek Autópálya Koncessziós (MAK) Zrt. az MTI-vel.
A korábban jelzettnél hosszabb ideig, szerda hajnalig járnak vonatpótló autóbuszok Tatabánya és Oroszlány között a hétfőn történt baleset helyreállítási munkái miatt - közölte a Mávinform kedden hajnalban.
A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői ülésén újraszámlálta hét XV. kerületi szavazókör voksait a múlt vasárnapi számlálásokkal kapcsolatban érkezett fellebbezések miatt. A képviselői mandátumok kiosztása nem változott, de volt olyan egyéni választókerület, ahol egyetlen szavazatra csökkent a különbség.
Legkevesebb hét nőt gyilkolt meg az Egyesült Államokban egy férfi, akit a hétvégén tartóztattak le az Indiana állambeli Garyben - közölte hétfőn a rendőrség.
Meghallgatták hétfő este Strasbourgban Maros Sefcovicot, az Európai Bizottság szlovák alelnökjelöltjét és Violeta Bulc szlovén EU-biztosjelöltet az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságai.