Figyelemfelkeltő akciót szervezett A Város Mindenkié csoport Budapesten, a Kossuth Lajos téren pénteken, hogy így tiltakozzon a közterületen élő hajléktalan emberek "hatósági üldözése" és a szegénységben élők "ellehetetlenítése" ellen.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt is meghívták Moszkvába a második világháborúban aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségekre - közölte az orosz államfő szóvivője pénteken.
Előzetes letartóztatásba helyezett a miskolci járásbíróság pénteken egy férfit, aki fejen és szíven lőtte unokatestvérét - tájékoztatta Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese, sajtószóvivő az MTI-t.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteki közlése szerint elegendő mennyiségű információja van annak megállításához, hogy a Sony Pictures elleni hackertámadás mögött a phenjani kormány áll. Barack Obama amerikai elnök válaszlépéseket ígért, míg egy észak-koreai diplomata visszautasította a vádat.
Öt személyautó ütközött össze a 11-es úton Budakalász térségében, a balesetnek sérültjei is vannak – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek este az MTI-vel.
Az adventi felkészülés összehangolható az ajándékok utáni "rohangálással" - mondja Frész Attila Timóteus, a szentendrei Ferences Gimnázium igazgatója, aki vasárnap reggel arról is beszél, hogy a modern ember miként találhatja meg a hit lényegét, a szeretetet. Vasárnap hallhatják Benedek Tibort, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitányát is.
Az Európai Bizottság (EB) elfogadásra késznek minősítette a magyar kormány által benyújtott operatív programokat - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek.
Figyelemfelkeltő akciót szervezett A Város Mindenkié csoport Budapesten, a Kossuth Lajos téren pénteken, hogy így tiltakozzon a közterületen élő hajléktalan emberek "hatósági üldözése" és a szegénységben élők "ellehetetlenítése" ellen.
A Város Mindenkié csoport az üresen álló ingatlanok hasznosítását, a lakhatási támogatások radikális növelését és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását követeli.
Halálra gázolt egy férfit egy autós a Borsod megyei 26-os számú főúton Sajószentpéter és Miskolc között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Tűz keletkezett egy családi ház egyik helyiségében Veresegyházon, a Julianus utcában péntek este. A tűz következtében egy idős férfi meghalt – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
A legújabb előrejelzések alapján idén sem lesz fehér a karácsony, sőt, december 24-én napközben akár 15 Celsius-fok is lehet – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján pénteken.
A legújabb előrejelzések alapján idén sem lesz fehér a karácsony, sőt, december 24-én napközben akár 15 Celsius-fok is lehet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján pénteken.
A 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklusban 12 milliárd forintos keretösszeget terveznek elkülöníteni uniós forrásból a Balaton vízleeresztő képességének javítására - jelentette be Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője pénteken Balatonfüreden, a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén.
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Ukrajna a következő hónapokban törlesztési államcsődbe kerülhet, ha a pénzügyi kondíciók nem javulnak.
Nem engedhető meg, hogy "valami diktátor cenzúrát vezessen be az Egyesült Államokban", Washington reagálni fog a Sony Pictures filmstúdiót Észak-Korea által ért kibertámadásra - közölte Barack Obama amerikai elnök pénteken.
Legkevesebb huszonnyolc brazil politikus, köztük az energiaügyi miniszter is érintett az állami tulajdonban lévő Petrobras olajkonszernt övező korrupciós botrányban - állította pénteken a vállalat egyik korábbi magas rangú vezetője, aki az enyhébb büntetés fejében tett vallomást.
A kormány a 2014. évi hiánycél tartásához július közepén a tárcáknál több mint 39 milliárd forintot zárolt, ezt a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatában feloldotta.