2014. december 20. szombat

dec. 20
6:12
Kinőtték a hazait (Alternatív Energia)
Mindhárom csapatunk remekül helyt áll az erősebb külföldi bajnokságokban és a nemzetközi kupákban
dec. 20
6:14
Zakó az Arénában (Alternatív Energia)
A franciáktól elszenvedett vereség után a hatodik helyen végzett a magyar válogatott a női kézilabda Eb-n.
dec. 20
6:16
X-Faktor: Tóth Andi így is, úgy is tarol (Alternatív Energia)
dec. 20
6:24
Kártyavár (Alternatív Energia)
Meglehet, ma még Orbán kézben tartja a játszmát, de közben kívül és belül is érezhetők az erőteljes fuvallatok.
dec. 20
6:26
El se tudták képzelni (Alternatív Energia)
A makacs politikai célratartás privilegizált kevesek hűbérbirtokává teszi az országot.
dec. 20
6:27
Ebből a négy sebből vérzik a Fidesz (ATV)
A Hetek értesülései szerint vannak olyan politikusok a Fideszben, akik kibékülnének Simicska Lajossal, illetve az RTL Klubbal. A hetilap számba vette, hogy mely az a négy terület, az a négy „seb”, ami miatt bajba került a kormánypárt.
dec. 20
6:28
A megáldott tornacucc (Alternatív Energia)
Ilyenkor van a legtöbb jogcímünk szóvá tenni az oly sokat emlegetett „szereteten” esett csorbákat.
dec. 20
6:30
Ez egy igazi kabaré (Alternatív Energia)
A kormány nem tud nyugodt lenni, amikor itt vannak az utálatos multik.
dec. 20
6:32
Ne lopj (Alternatív Energia)
Jobbra-balra körülírják a fogalmat, miért is jó, ha a vezető politikus gazdag ember.
dec. 20
6:34
Korkedvezmény (Alternatív Energia)
Nem ismer gátat a Fidesz aljassága.
dec. 20
6:36
A különadók már elfogytak, most mi jövünk (Alternatív Energia)
Találtuk: http://magyarinfo.blog.hu/
dec. 20
6:38
Mr Gati (Alternatív Energia)
„Mi a franc van a maga országában?” – idézte washingtoni faggatóit a Johns Hopkins egyetem professzora.
dec. 20
6:40
Mozgalom a weekend törvényes rendezése érdekében (Alternatív Energia)
Népszava 1933. május 21.
dec. 20
6:45
A Hamasz-alapító fia az életmentést választotta (ATV)
Államtalan, hontalan, állandóan úton és életveszélyben – a Zöld herceg nagy árat fizetett azért, hogy a Hamasz palesztin terrorszervezet egyik alapítójának fiaként a Sin Bét izraeli titkosszolgálatnak kémkedett egy évtizeden át. Moszab Hasszán Juszef mégis elégedett azon döntésével, hogy a terror helyett az életmentést választotta. Az életútjáról készült dokumentumfilmet az izraeli filmhéten…
dec. 20
8:12
Nyilvánosságra kerül a Garcia jelentés (Alternatív Energia)
A nyilvánosságra hozatalról a FIFA etikai bizottsága a következő hetekben dönthet.
dec. 20
8:14
Hadifoglyoknak lehet postacsomagot küldeni (Alternatív Energia)
Háborús hétköznapok. Praktikus szabályok hadifoglyok rokonainak. Száz éve írtuk
dec. 20
8:15
Több mint egymillió ügyfél bankkártya-adatait lopták el (ATV)
Nagyszabású adathalászatról számolt be a Staples irodaszer-üzletlánc, az amerikai cég tájékoztatása szerint hozzávetőleg 1,16 millió ügyfelének bankkártya-adatait lopták el internetes kalózók július és szeptember között.
dec. 20
8:17
Lugosi Dániel Ali nyerte a 12 millió forintos fődíjat (ATV)
A közönség szavazatai alapján Lugosi Dániel Ali klarinétos nyerte a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, a Virtuózok 12 millió forintos fődíját a pénteki fináléban.
dec. 20
8:27
Ingyenes ünnepi parkolás Budapesten (Infostart)
December 23-án, kedd estétől január 5-én, hétfő reggelig díjmentesen lehet parkolni Budapesten a közterületi parkolókban - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján.
dec. 20
8:33
Izrael légicsapással válaszolt a Hamasz rakétáira (ATV)
Izrael légicsapást hajtott végre a Hamász ellen Gázában szombatra virradóra, arra válaszul, hogy pénteken a palesztinok rakétát lőttek ki izraeli területre. A két fél közötti nyári 50 napos konfliktus óta ez volt az első alkalom, hogy a zsidó állam hadserege támadást intézett a radikális palesztin szervezet ellen.
dec. 20
8:51
Obama a Krímre vonatkozó szankciókat jelentett be (ATV)
Áruk, technológiák és szolgáltatások exportjának tilalmát jelentette be az Oroszország által Ukrajnától egyoldalúan elcsatolt Krím félszigetre vonatkozóan pénteken az amerikai elnök, aki egyúttal felszólította Moszkvát, hogy szüntesse meg a terület feletti fennhatóságát.
dec. 20
8:53
Az édesanya végezhetett a nyolc gyermekkel Észak-Ausztráliában (ATV)
Az édesanyát gyanúsítják nyolc gyermek megölésével az észak- ausztráliai Cairns városában - közölte a rendőrség szombaton. A családi tragédia körülményei azonban továbbra sem ismeretesek.
dec. 20
9:03
Magyarul is megjelenik a The New York Times évkönyve (Metropol)
A Turning Points az "éves" kiadványoktól eltérően nem az elmúlt év történéseit elemzi, hanem a jövő lehetőségeit, kihívásait taglalja.
dec. 20
9:05
2014 hazai eseményei (Metropol)
Képes válogatás a legfontosabb idei történésekből.
dec. 20
9:09
Orbán: Oroszországot korántsem lehet leírni (ATV)
Orbán Viktor szerint az orosz devizatartalékok rendkívül erősek, az orosz gazdaság pedig újjászervezhető. A kormányfő Brüsszelben azt mondta: Oroszország továbbra is komoly ország, amelyet megfelelő súlyán kell kezelni, ezért - szerinte - Oroszországot korántsem lehet leírni. Az ellenzék viszont úgy látja: megbukott a keleti nyitás politikája. Azt mondják: Oroszország képtelen lesz teljesíteni a…
dec. 20
9:21
Így közlekedhet Budapesten az ünnepek idején (Infostart)
Ahogy az elmúlt években, december 24-én, szenteste napján 16 óra után a nappali járatoknál ritkábban közlekedő éjszakai buszokkal lehet utazni a fővárosban - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. Szilveszter éjjel jelentősen sűrített, illetve a megszokottnál nagyobb befogadóképességű éjszakai buszok közlekednek majd.
dec. 20
9:24
El nem évülő bűnök - Életbe lép a Btk.-módosítás (Alternatív Energia)
A törvényjavaslat egyik benyújtója a nyáron nyilvánosságra került Sipos-ügyre hivatkozott.
dec. 20
9:27
Befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány vezetőjét (ATV)
Befolyással üzérkedés miatt gyanúsítottként hallgatta ki Szalai Pétert, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány vezetőjét a Budapesti Nyomozó Ügyészség - írta szombati számában a Népszabadság.
dec. 20
9:29
Varga Mihály hitelezésért hajlandó engedni a mostani terhekből (ATV)
A tervezettnél alacsonyabb, GDP-arányosan 2,6-2,7 százalék lehet az idén az államháztartás hiánya - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban.
dec. 20
9:45
Pintér: külföldi szervezetek már többször próbálkoztak a lejáratásommal (ATV)
Egy külföldi szervezet a közelmúltban karaktergyilkossággal próbálta meg lejáratni Pintér Sándor belügyminisztert - írta szombati számában a Magyar Nemzet, amelynek a tárcavezető azt mondta: az egyébként nem először előforduló kísérlettel az illetők azóta felhagyni kényszerültek.
dec. 20
9:47
Amerika harckocsikat ad el Iraknak (ATV)
Korszerű harckocsik eladását hagyta jóvá az Egyesült Államok kormánya Iraknak. A pénteki washingtoni bejelentés szerint Irak a következő években 175 darab M1 Abrams típusú harckocsikhoz jut.
dec. 20
10:03
Szakértő: lehet, hogy Paksra nem lesz hitel (ATV)
A forint mozgása összhangban van a lengyel zloty gyengülésével és mindkettő az orosz rubel válságával függ össze, így a minapi forintgyengülés nem okoz különösebb problémákat - ezt mondta az MNB alelnöke. Balog Ádám úgy fogalmazott: nincs olyan hatás, amely jelentősen érintené a magyar reálgazdaságot. Az ATV Híradó által megkérdezett szakértő szerint viszont előállhat majd olyan helyzet, hogy az…
dec. 20
10:15
Nem évülnek el a fiatalkorúak sérelmére elkövetett súlyosabb szexuális bűncselekmények (Infostart)
Vasárnap lép életbe az a Btk.-módosítás, amely szerint a 18. életévüket be nem töltöttek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények közül az öt évnél súlyosabban büntetendőek soha nem évülnek el, a kisebb súlyúaknál pedig az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti vagy be nem töltötte volna a sértett.
dec. 20
10:18
Dél-Afrikáig jutott egy jeladós fehér gólya (Alternatív Energia)
"Picúr" csaknem 16 ezer kilométert tett meg.
dec. 20
10:36
Dzsudzsákra is hathat az orosz válság (Alternatív Energia)
Az orosz liga 21. legjobban kereső focistája a magyar válogatott csapatkapitánya.
dec. 20
11:15
Balog Zoltán: Ez már a vége valaminek (ATV)
Veszélyes dolog és az már a végső helyzet, ha egy politikai közösség tagjai az egymás közti vitáikat a nyilvánosság elé viszik – mondta a Hír TV P8 című műsorában az emberi erőforrások minisztere.
dec. 20
11:17
Gulyás cáfolta Gyurcsányt - felvétel (ATV)
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország évtizedek óta nem volt annyira elszigetelődve más országoktól, mint most. A DK elnöke egy konferencián azt mondta: egyetlen változtatási lehetőség van: az előrehozott választás. A fideszes Gulyás Gergely szerint viszont nincs olyan veszély, amiről a konferencián beszéltek. Részletek a videóban.
dec. 20
11:19
Obama aláírta a költségvetést (ATV)
Barack Obama amerikai elnök aláírta pénteken a jövő évi védelmi költségvetést, amelynek teljes kiadási összege 585 milliárd dollár.
dec. 20
11:33
Szijjártó: Magyarországnak stabil, erős Ukrajnára van szüksége (ATV)
Magyarországnak mint szomszédos országnak politikailag és gazdaságilag is stabil, erős Ukrajnára van szüksége - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyet ukrán kollégájával, Pavlo Klimkin külügyminiszterrel tartott megbeszélésüket követően.
dec. 20
11:45
Az Egyesült Államok harckocsikat ad el Iraknak (Infostart)
Korszerű harckocsik eladását hagyta jóvá az Egyesült Államok kormánya Iraknak. A pénteki washingtoni bejelentés szerint Irak a következő években 175 darab M1 Abrams típusú harckocsikhoz jut.
dec. 20
11:47
Jelentős a torlódás a röszkei átkelőnél (Infostart)
Az ünnepekre hazautazó, Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások miatt jelentős torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen szombat délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
dec. 20
11:48
Betart a TV2: Keresztes nem léphet fel az X-Factorban (Alternatív Energia)
Az egyik énekesnek, Nagy Ricsinek az volt az álma, hogy duettet énekeljen Ildikóval.
dec. 20
11:51
Ebola: elégedetlenek az orvosok a nemzetkozi segítséggel (ATV)
Elégedetlen az ebolajárvány sújtotta országoknak nyújtott nemzetközi segítséggel az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet.
dec. 20
11:53
Óriási veszteségeket számolnak el az ukrán bankok (ATV)
Veszteségesek az ukrán bankok az első 11 hónap eredménye alapján, miután a múlt évet még nyereséggel zárták - áll az ukrán központi bank jelentésében.
dec. 20
12:06
Zakó, biztatás és 6. hely az Arénában (Alternatív Energia)
A franciáktól elszenvedett vereség után a hatodik helyen végzett a magyar válogatott a női kézilabda Eb-n.
dec. 20
12:08
Itt a zseniális magyar animáció! (Alternatív Energia)
dec. 20
12:09
Vasárnaptól nem évülnek el a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények (ATV)
Vasárnap lép életbe az a Btk.-módosítás, amely szerint a 18. életévüket be nem töltöttek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények közül az öt évnél súlyosabban büntetendőek soha nem évülnek el, a kisebb súlyúaknál pedig az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti vagy be nem töltötte volna a sértett.
dec. 20
12:27
Japán és Dél-Korea elítélik a Sony elleni támadást (ATV)
Japán és Dél-Korea is elítélte szombaton a Sony Pictures elleni hackertámadást, amelynek elkövetésével Észak-Koreát vádolja az Egyesült Államok. Egy kínai napilap ugyanakkor "értelmetlen kulturális arroganciával" vádolta a Sony produkciójában elkészült, Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt kifigurázó filmet, amely a támadást kiváltotta.
dec. 20
12:39
Lengyelországban emelkedik a lakossági áramdíj jövőre (Infostart)
Lengyelországban átlagosan 1,8 százalékkal fog emelkedni a lakossági áramdíj 2015-ben.
dec. 20
12:42
Pintér Sándor: Nem vizsgáljuk Habonyt (Alternatív Energia)
Állítólag karaktergyilkossággal próbálták meg lejáratni a belügyminisztert.

Keresés