2014. március 14. péntek

márc. 14
4:57
Fél a szegénységtől a milliárdos énekesnő - elment dolgozni (ATV)
Részmunkát vállalt a milliárdos énekes. Pánikol, ha kevesebb fellépése van.
márc. 14
5:15
Ártatlannak vallotta magát S. Ábel (ATV)
Nem tett vallomást, és nem ismeri el a bűnösségét S. Ábel, aki ellen csütörtökön vádat emelt a Fővárosi Főügyészség. A férfi tavaly augusztusban lövöldözött egy XI. kerületi gyorsétteremben. Egy másik ügyben nem jogerősen már elmarasztalta őt a bíróság: 2,5 évre ítélték, mert 2006 és 2010 között, az ELTE hallgatójaként több diáktársa megölését tervezte.
márc. 14
5:17
Ennyi pénzt kaphatunk vissza a bankoktól (ATV)
Összesen 1,2 milliárd forintos bírságot szab ki a Magyar Nemzeti Bank azokra a bankokra, amelyek jogszerűtlenül emelték meg a fogyasztók díjait, és költségeit. A büntetést 35 pénzintézetre szabták ki, de több nagybank és takarékszövetkezet is szerepel a listán. A jogsértések több százezer fogyasztót érintenek.
márc. 14
5:51
Meghaladja Malajzia erejét a "hadművelet" (Alternatív Energia)
Újabb hamis nyomok, továbbra sem találják a Boeing–777-est.
márc. 14
5:53
Virág F. Éva díjat kapott Bóta Gábor (Alternatív Energia)
A kulturális újságírás területén nyújtott kimagasló teljesítményért járó Virág F. Éva-díjat kapott Bóta Gábor, lapunk munkatársa.
márc. 14
5:55
A Krétakör nem megy Bécsbe (Alternatív Energia)
A Krétakör szerint Matthias Hartmann, Burgtheater intendánsa elvesztette a hitelét.
márc. 14
5:57
Moszkvában kevés esélyt adnak a háborúnak (Alternatív Energia)
A föderáció lenne a legjobb megoldás.
márc. 14
5:59
Reflektor - Oroszok a spájzban (Alternatív Energia)
"Az oroszok kétségtelenül a krími spájzban vannak, de kétlem, hogy ki fognak onnan lépni."
márc. 14
6:01
Az RMDSZ-nek árthat Vonáék szereplése (Alternatív Energia)
A vita ezúttal is lehetőséget adott a romániai magyar szervezetek elleni támadásra.
márc. 14
6:03
Putyin nem tágít, Obama nem enged (Alternatív Energia)
Nemzetközi diplomáciai nagyüzem, orosz katonai erőfitogtatás a vasárnapra tervezett krími népszavazás előtt.
márc. 14
6:05
Erősítené Washington a civil társadalmat (Alternatív Energia)
Lantos unokája szerint sok még a tennivaló.
márc. 14
6:07
Elkészült a Pesti Vigadó öt és fél milliárdból (Alternatív Energia)
Fekete György megmutatta a Magyar Művészeti Akadémia új birodalmát.
márc. 14
6:09
Meghalt Vera Chytilová cseh rendező (Alternatív Energia)
Méltatói kiemelik szarkazmusát, iróniáját, provokatív látásmódját. Nem is tartozott a kedvencek közé a csehszlovák filmművészetben, az biztos.
márc. 14
6:09
Bázeli döntetlen (Alternatív Energia)
Emberhátrányban győzött a Valencia az Európa Ligában.
márc. 14
6:11
Csoportelső lesz-e a Győri ETO a BL-ben? (Alternatív Energia)
A norvég Larvik ellen játssza utolsó mérkőzését a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében a címvédő Győri Audi ETO KC.
márc. 14
6:13
Trónfosztásra felkészülni (Alternatív Energia)
Temérdek új szabállyal és három újonccal rajtol a 2014-es Formula-1-es világbajnoki szezon.
márc. 14
6:15
"Az emberek erre a Barcára kiváncsiak" (Alternatív Energia)
A Barcelona zsinórban hetedszer negyeddöntős, efféle sorozatot korábban csak a Manchester United (1997–2003) és a Real Madrid (1998–2004) vitt véghez.
márc. 14
6:17
Ünnep nélküli emlékezet (Alternatív Energia)
Mit lehetne ünnepelnünk? A progresszivitás élő gondolatát.
márc. 14
6:19
Narancsbőr ellen (Alternatív Energia)
Civil beszéd.
márc. 14
6:21
Egy eredményes munkaebéd (Alternatív Energia)
Mindezt az égbekiáltó ostobaságot aztán máról-holnapra elfelejtették.
márc. 14
6:24
A krími tatárok vezetője a népszavazás bojkottálását kéri (Infostart)
A vasárnapi krími népszavazás bojkottálását és a NATO beavatkozását kérte egy interjúban a tatár kisebbség vezetője.
márc. 14
6:45
Betiltották Navalnij és Kaszparov oldalát is Oroszországban (ATV)
Az orosz állami médiafelügyelet betiltott csütörtökön három ellenzéki weblapot, és erre a sorsra jutott Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus blogja is. A távközlést, az információs technológiát és tömegkommunikációt felügyelő hatóság szóvivője szerint az orosz főügyészség utasítására ezúttal a grani.ru, a kasparov.ru és az ej.ru oldalakat tették tiltólistára.
márc. 14
6:47
6,2-es földrengés Japánban: tucatnyi sérült (ATV)
Földrengés rázta meg Japán délnyugati részét péntek kora hajnalban, az első jelentések szerint tucatnyian megsérültek, állapotukról egyelőre nincs hír.
márc. 14
6:49
Még négy órán át repült a maláj gép, miután eltűnt: kiterjesztik a keresést (ATV)
Az Indiai-óceánon is keresni kezdik a szombaton eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsait. Az amerikai szerint új információk vannak ugyanis arról, hogy a gép még több órán át repült, miután eltűnt a radarok képernyőjéről.
márc. 14
6:51
Budai: a korrupció maga volt a rendszer 2010 előtt (ATV)
A korrupció és az állami pénzek lenyúlása maga volt a rendszer 2002 és 2010 között - jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szarvason, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) országjáró kerekasztal-beszélgetésének sajtótájékoztatóján.
márc. 14
6:53
Kövér: a Jobbik ártana az országnak (ATV)
Az Országgyűlés elnöke szerint a baloldalnak nincs programja, és hiteles kritikát, illetve alternatívát sem tud megfogalmazni az elmúlt négy évvel szemben, az LMP részben a baloldal gyengesége miatt tűnik esélyesnek arra, hogy bejusson a parlamentbe, a Jobbik viszonylagos előretörését pedig nem indokolt túlbecsülni.
márc. 14
6:55
A várólisták megszűnését, a gyermekéhezés felszámolását ígéri Mesterházy (ATV)
Ahol a gazdaság nem tud munkahelyeket teremteni, ott van dolga az államnak - mondta a "kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje csütörtöki lakossági fórumán Székesfehérváron.
márc. 14
7:00
Százéves az Astoria Szálló (Infostart)
Száz éve, 1914. március 14-én nyitotta meg a kapuit a budapesti Astoria Szálló, amely a centenáriumi évben kiállításokkal, kulturális és gasztronómiai programokkal és nyitott napokkal várja a látogatókat.
márc. 14
7:03
Jacenyuk: "Tárgyaljunk. Nyugodjunk le" (ATV)
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök csütörtökön visszatért a Fehér Házba, ahol ezúttal Joe Biden amerikai alelnökkel tárgyalt az ukrajnai válság rendezéséről.
márc. 14
7:05
Simon-ügy: háromra nőtt a gyanúsítottak száma (ATV)
Háromra nőtt a Simon-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a Központi Nyomozó Főügyészség a mandátumáról lemondott volt szocialista képviselő ellen az adócsalás, magánokirat-hamistás és közokirattal visszaélés bűntette miatt folyó eljáráshoz egyesített más, korábban a rendőrségen indult nyomozásokat - olvasható a Nol.hu-n csütörtökön.
márc. 14
7:07
Amerika az ENSZ-ben fúrná meg a Krím félsziget annektálását (ATV)
Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziója után nehéz lesz meggyőzni bárkit is a világon, hogy ne legyen atomfegyvere - jelentette ki csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki ülésén az ukrán miniszterelnök.
márc. 14
7:09
Tovább csökkent a dízel ára (ATV)
A Mol bruttó 3 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változott.
márc. 14
7:11
Már több mint 59 ezer online pénztárgép üzemel (ATV)
Az üzembe helyezett online pénztárgépek száma meghaladta az 59 ezret a március 10-i adatok szerint, várhatóan május végéig az üzletek többségében már online pénztárgép működik majd - írta az MTI kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
márc. 14
7:21
Picivel 314 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Erősödött a forint árfolyama péntek reggelről délelőttre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
márc. 14
7:39
Simon-ügy: már három gyanúsított van (Metropol)
Az új gyanúsítottakat még a velük szemben korábban eljáró nyomozóhatóság gyanúsította meg.
márc. 14
7:39
Kijev a strasbourgi bíróságon is bepanaszolta az oroszokat (Alternatív Energia)
Az ukrán kormány azonnali átmeneti intézkedést is kért a strasbourgi bíráktól.
márc. 14
7:41
Hatályba lép az új polgári törvénykönyv (Metropol)
Az új kódex az 1959-es, több mint százszor módosított törvényt váltja.
márc. 14
7:41
Döntetlen az olasz derbin (Alternatív Energia)
Az olasz listavezető Juventus hazai környezetben csak 1-1-es döntetlent ért el a Fiorentina ellen.
márc. 14
7:43
Egyre több a városi kertész Budapesten (Metropol)
A tavaszi napsütés lassan előcsalogatja a városi kertészeket Budapesten. A mozgalom komoly lendületet vett az elmúlt években.
márc. 14
7:43
Az oroszok nem akarnak háborút (Alternatív Energia)
Valószínűleg az amerikaiak sem: Washington - egyelőre - nem szállít fegyvereket Ukrajnának.
márc. 14
7:54
Simon Gábor a Nemzetbiztonsági Hivatalt is átverte - lapszemle (Infostart)
Salacz László, a Fidesz-KDNP Bács-Kiskun megyei egyéni képviselőjelöltje megsértette a kampányszabályokat - olvasható a nol.hu-n. A napi.hu elképesztő csúszásról ír, akár 7-8 hónapot is várni kell, míg az adóhivatal elkészíti az igényelt adókártyát.
márc. 14
7:57
Nyílt nap az Országházban (Metropol)
A központi és pártünnepségek mellett kulturális programok is lesznek szerte az országban.
márc. 14
7:57
Délutánig fogadja a hirdetési árjegyzékeket az ÁSZ (Alternatív Energia)
Az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az ÁSZ-hoz, nem közölhet politikai hirdetést az április 5-én kezdődő európai parlamenti választási kampányban.
márc. 14
7:57
A költő-próféta öröksége (ATV)
Interjú Ferencz Győző József Attila-díjas költővel, irodalomtörténésszel, Radnóti Miklós hagyatékának kezelőjével.
márc. 14
8:15
A boldog pillanatok és az ápolás művészete (Metropol)
A gyógyíthatatlan beteg gyerekeket és családjaikat segítő Dóri Házban jártunk Pécsett.
márc. 14
8:30
Még egy hétig lehet jelentkezni a nemzetiségi névjegyzékbe (Infostart)
Még egy hétig, március 21-én 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választópolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választáson pártlista helyett nemzetiségük listájára kívánnak szavazni.
márc. 14
8:33
"Holokauszt nem volt, de lesz" Náci akció Tatabányán - felvétel (ATV)
Olvasónktól kaptuk az alábbi képeket, melyek a tatabányai zsidó temetőben készültek.
márc. 14
8:48
Figyelmeztetés - így érkezik a hidegfront (Infostart)
Narancsszínű figyelmeztetést adott ki szombatra a várható erős szél miatt az ország középső és keleti megyéire az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hat megyében elsőfokú készenlét van érvényben.
márc. 14
8:51
Újabb halálos késelés történt Kínában (ATV)
Öt embert halálra késeltek egy támadásban péntek reggel a közép-kínai Csangsa város egyik piacának közelében, a tettest a helyszínen lelőtték - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap honlapján, helyi forrásokra hivatkozva.
márc. 14
9:09
Halálos baleset az M3-ason - lezárták a sztrádát (Alternatív Energia)
A kamionnal ütköző autóba beszorultak a sérültek.

Keresés