Ukrajnában riadókészültségbe helyezték a haderőt, miután Oroszország katonai beavatkozást helyezett kilátásba. A munkahelyteremtést és a felzárkóztatást nevezte a legfontosabbnak a romák helyzetének javítására a kormányfő. Eddig 736 jelöltet vettek nyilvántartásba az április 6-ai országgyűlési választásra.
Elszállították a főváros VII. kerületében, az Almássy téren, felújítási munka közben talált robbanótesteket, a lakók hazatérhettek otthonukba - közölte Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje vasárnap az MTI-vel.
Vasárnap ismétlik meg az időközi önkormányzati választást a Pest megyei Fóton. A tavaly november 24-én tartott voksolás eredményét a szavazók egy részének szervezett szállításával összefüggő jogorvoslati, illetve felülvizsgálati kérelmek alapján a Budapest Környéki Törvényszék megsemmisítette, s új választási eljárás lefolytatását írta elő.
Többször szúrt meg egy fiatal családanyát a saját otthonában egy férfi. A nő kétéves kislánya hat órán át várta édesanyja holtteste mellett, hogy valaki hazaérjen.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésében jelentős szerepet játszott a kalandos életű Rózsa-Flores Eduardo. A félig bolíviai, félig magyar, élete utolsó szakaszában egyszerre iszlám hívő és katolikus, mind a bal-, mind a jobboldallal jó kapcsolatot ápoló férfiről a most nyilvánosságra került 2007-es titkosszolgálat jelentés is megállapítja, hogy ő juttatta el az őszödi beszéd hangfelvételét a…
Elszállították a főváros VII. kerületében, az Almássy téren, felújítási munka közben talált robbanótesteket, a lakók hazatérhettek otthonukba - közölte Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje vasárnap az MTI-vel.
Többen is felhívták az orosz elnököt, így például Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Francois Holland francia elnök is. Putyin azt hangoztatta, hogy nemcsak Krímbe tervez katonákat küldeni, hanem Ukrajnának minden olyan területére, ahol a lakosság többsége orosz.
Kósa Lajos szerint az ellenzéki összefogás "negatív meglepetést" fog okozni az áprilisi országgyűlési választásokon, a Fidesz ügyvezető alelnöke nem tartaná meglepőnek, ha a Jobbik legalább az ország egyharmadában megelőzné az MSZP-t.
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy négytagú családot vittek kórházba a mentők vasárnapra virradó éjjel Nagykanizsán - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Kínában az elmúlt három hónapban több mint ötezer illegálisan működtetett orvosi rendelőt, egészségügyi intézményt zárattak be a hatóságok - derült ki az egészségügyi és családtervezési főhatóság hivatalának vasárnap közzé tett közleményéből.
Interpol által körözött, emberkereskedelemmel gyanúsított férfit fogtak el a rendőrök Napkoron - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap a rendőrségi honlapon.
Hszincsiangi szakadár erők előre megtervezett terrortámadása volt a délnyugat-kínai pályaudvari tömeges késelés, amelyben legalább 29 ártatlan civil meghalt. A hatóságok terrorcselekménynek minősítették a történteket.
Szakértők szerint nem lehet pusztán ukrán és orosz konfliktusként kezelni a kialakult helyzetet. Véleményük szerint a nyugat nem nagyon tud mit tenni, és bár Budapesten írták alá az Ukrajna területi sérthetetlenségéről szóló megállapodást, most az egyik aláíró sérti meg az abban foglaltakat.
A kormány "tudatos, előre kitervelt szándékkal, hidegvérrel próbálja Magyarországot közelíteni egy olyan világhoz, amely kelet és nyugat érdekszférájában, az ütközőzónában van".
Gál J. Zoltán a Vasárnapi Hírekben ír az őszödi beszéd hátteréről és az azt követő eseményekről. Mivel a kiszivárogtatási ügybe belekeverték, úgy érezte le kell írnia amit tud. Mint írja, „ezzel tartozom azoknak, akik ezt a lapot olvassák.”
Enyhén emelkedett az influenzás betegek száma Magyarországon. A fertőzés továbbra is óvodás és általános iskolás gyerekeket érintette. A legtöbb beteget a fővárosból és Pest megyéből jelentették az orvosok.
Összedőlt egy túlzsúfolt, ideiglenes gyaloghíd egy bolíviai karnevál szombati nyitó felvonulásán, és agyonnyomott négy embert, több mint 60 részvevőt pedig megsebesített - közölték a hatóságok.
A választási eljárásban háromféle - egymásra épülő - jogorvoslat van: a kifogás, a fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat iránti kérelem. Rendkívüli jogorvoslati lehetőségre is van lehetőség: az alaptörvényben foglalt jogok megsértése esetén alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani.
Alkotmánybírósághoz fordul Traian Basescu román államfő, ha a Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök vezette kormány beemeli programjába a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) célkitűzéseit - jelentette be a jobboldali elnök egy vasárnapi televíziós interjúban.
Kínában az elmúlt három hónapban több mint ötezer illegálisan működtetett orvosi rendelőt, egészségügyi intézményt zárattak be a hatóságok - derült ki az egészségügyi és családtervezési főhatóság hivatalának vasárnap közzé tett közleményéből.
Izrael kész lenne megállapodni a palesztinokkal a palesztin állam létrehozásáról, ha az Egyesült Államok eléri az iráni nukleáris fejlesztési program leállítását - írta amerikai és izraeli forrásait idézve a The Sunday Times.
Ötpontos, a romák felzárkóztatásával foglalkozó együttműködési megállapodást kötöttek az Összefogás pártjai - jelentették be a szervezetek képviselői vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójukon.
Németországban egyre feszültebb a viszony a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció pártjai között a kettős állampolgárság szabályainak tervezett változtatása körüli nézeteltérések miatt, a konzervatív CDU egyik vezetője szerint a szociáldemokrata párt (SPD) a koalíciós szerződés megszegésére készül, ami akár a kormányzati együttműködés végét is jelentheti.
A Független Kisgazdapárt törekvéseit a 2014-es választásokra súlyosan megzavarta, hogy politikai kalandorok egy csoportja bizonyos Németországból hazatelepült nőgyógyász Horkovics-Kováts János vezetésével, a MIÉP maradványával összefogva „Kisgazdapárt-MIÉP” néven indulnak a választáson – írja közleményében Hegedüs Péter, a Független Kisgazdapárt elnöke.
Az 1994-es budapesti memorandum aláírói, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország kötelezték magukat Ukrajna területi épségének szavatolására.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ várható kormányzati szerepvállalása az erdélyi magyarság és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) döntése, amelybe a magyar kormány természetesen nem szól bele.
"Az orosz fegyveres erők, köztük az észak-kaukázusi katonai körzet parancsnoksága ultimátumban követelte, hogy az ukrán katonák tegyék le a fegyvert és hagyják el helyőrségüket".