2014. március 28. péntek

márc. 28
0:00
Együtt-PM: minden médium állítsa le a kormányhirdetések sugárzását! (Alternatív Energia)
A TV2 a kormány Magyarország jobban teljesít jelmondatú hirdetésének közzétételével megsértette a választási eljárási törvényt.
márc. 28
0:02
LMP: megtörténhetnek a láncolatos áfacsalások (Alternatív Energia)
A NAV szerint volt főosztályvezetőjük, Vancsura István alaptalanul vádolta meg a szervezetet.
márc. 28
0:04
Díszvacsorán fogadta Áder János Kobajasi Kenicsiro japán karmestert (Alternatív Energia)
"Ameddig élek, nem szeretném abbahagyni a zenélést".
márc. 28
5:19
Feljelentés a vita miatt - Fellebbez az ATV és a Népszabadság (ATV)
A Nemzeti Választási Bizottság szerint az esélyegyenlőség alapelvét sértette meg az ATV és a Népszabadság azzal, hogy olyan vitákat hirdettek a honlapjukon, amelyeken az egyik jelölőszervezet - a Jobbik - szakpolitikusai, illetve egy másikon a miniszterelnök-jelöltje nem vehetnek részt. Az ATV és a Népszabadság fellebbez a határozat ellen.
márc. 28
5:21
Agressziókezelési könyvvel verte véresre barátnőjét egy férfi (ATV)
Csúnya családi vitához riasztották a rendőröket egy amerikai kisvárosban. Egy fiatal pár verekedett össze, a srác pedig könyvvel látta el szerelme baját. Az olvasmányt egy agressziókezelési kurzuson kapta.
márc. 28
5:36
Egyházak kötélhúzása a Krímen (Alternatív Energia)
Kirill pátriárka stratégiai okokból nem akarja közvetlenül Moszkvához csatolni a félszigetet.
márc. 28
5:38
A bíróság leállította a takarékbank eladását (Alternatív Energia)
Az OTSZ beperelte az államot, hogy térítse meg a jogalkotással okozott kárt.
márc. 28
5:40
Vancsura István, a NAV Rapid Ellenőrzési Főosztályának volt vezetője (Alternatív Energia)
.
márc. 28
5:42
Obama Ferenc pápánál (Alternatív Energia)
Az amerikai elnök szociális elkötelezettségéért méltatta a katolikus egyházfőt.
márc. 28
6:12
Ma indul a 4-es metró (Infostart)
Ma adják át a 10 év alatt megépített 4-es metrót. Az új járat a Kelenföldi- és a Keleti pályaudvar között szállítja az utasokat. Többször is csúszott a beruházás várható befejezése, így 2008-helyett, csak mostanra készült el a vonal és a 2004-ben 195 milliárd forintra becsült költség helyett összesen 452,5 milliárd forintba került.
márc. 28
6:30
Megfigyelőket vett nyilvántartásba az NVB (Infostart)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tevékenységét nyomon követő megfigyelőket vett nyilvántartásba csütörtök esti ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
márc. 28
6:30
Levél Dániából (Alternatív Energia)
A dán fiatalok kirajzanak, még a szokottnál is barátságosabbak, vigyorognak, kapualjakban csókolóznak.
márc. 28
6:30
Gyorsabban ment, hamarabb zuhant le – máshol kell keresni a maláj gépet (ATV)
A korábban feltételezettnél nagyobb tempóban haladt a március 8-án eltűnt Malaysia Airlines-utasszállító, emiatt az eddigi helyszíntől több mint ezer kilométerrel távolabb folytatják a gép roncsainak a keresését a maláj hatóságok.
márc. 28
6:32
Örökös miniszterelnök? (Alternatív Energia)
Ő volt, van, lesz miniszterelnök, ameddig csak létezik a világon egyetlen magyar.
márc. 28
6:34
Zuschlag is menetel? (Alternatív Energia)
A Fidesz sms-ben mozgósított a békemenetre.
márc. 28
6:36
Ép ésszel (Alternatív Energia)
márc. 28
6:48
Választás 2014 - Még egy hétig jelentkezhetnek az átjelentkezéssel szavazók (Infostart)
Még egy hétig, jövő péntek délután 4 óráig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik az országgyűlési választáson nem a lakóhelyük szerinti településen kívánnak voksolni. Eddig csaknem 50 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak szavazni.
márc. 28
6:48
Tovább rontott versenyképesség (Alternatív Energia)
A kormány a ciklus elején tett vállalásainak töredékét sem teljesítette, csak a kiszámíthatatlanság vált tervezhetővé.
márc. 28
6:48
Megerősítették: tényleg ki lehet játszani az online kasszákat (ATV)
Megerősítette a kereskedőket tömörítő szervezet főtitkára, hogy léteznek módszerek az online kasszarendszer kijátszására, ugyanakkor hangsúlyozta, semmiképpen sincs szó tömeges jelenségről - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
márc. 28
6:50
Kő kövön... (Alternatív Energia)
Az uniós támogatási rendszer eddig jól működő intézményei megszűntek, helyettünk semmi sincs.
márc. 28
6:50
Tarlós Gyurcsányékról: kell egy nagy ülep, amit kinyalhatnak (ATV)
Sajnálja Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, mert végzetes hibát követett el.
márc. 28
6:52
Megy vagy marad? (Alternatív Energia)
A külföldi tőkebefektetések 2011 óta gyökeresen átalakultak - a cégek kényszerből is hoztak ide pénzt.
márc. 28
6:52
LMP: aki Horváth Andrást bolondnak akarja beállítani, az tettestárs (ATV)
Az LMP úgy látja: ha igazat állít a volt adóhivatali alkalmazott, Horváth András, illetve volt kollégája, Vancsura István, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori főosztályvezetője, akkor megtörténhetnek a láncolatos áfacsalások. Erről a párt társelnöke beszélt egy csütörtöki budapesti lakossági fórumon.
márc. 28
6:54
A Fidesznek kedvez az új rendszer (Alternatív Energia)
Az EBESZ jelentése különösen negatív képet fest a média helyzetéről, illetve a választási kampányban betöltött szerepéről.
márc. 28
6:54
Gyurcsány: az egyik legtisztességesebb politikus Kuncze (ATV)
A "kormányváltó erők" szabad, polgári, nyugatos Magyarországot szeretnének, míg a jelenlegi miniszterelnök által elképzelt út nem vezet sehová: Orbán Viktor és kormánya úgy akar előremenni, hogy közben hátrafelé néz - hangoztatta Gyurcsány Ferenc csütörtök este egy százhalombattai lakossági fórumon.
márc. 28
6:56
Obama támogatást vár a pápától (ATV)
50 percig tartott Ferenc pápa magánbeszélgetése Barack Obama amerikai elnökkel, akivel először találkozott személyesen az egy éve beiktatott katolikus egyházfő. Obama legutóbb 2009-ben járt a Vatikánban, akkor XVI. Benedek pápánál. Az amerikai elnök a látogatás előtt azt mondta: együtt harcol a szegénység ellen a pápával, aki bátran ki meri mondani, amit a nagy társadalmi és gazdasági kihívásokról…
márc. 28
7:06
Welsz Tamás dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint több milliárd forintos gyorssegélyt kér az Országos Mentőszolgálat. A Magyar Nemzetben arról ír, hogy a kereskedelmi szövetség szerint kijátszható az online kasszarendszer.
márc. 28
7:06
Nyelvfejlesztés, nyelvőrzés interneten (Alternatív Energia)
Egyetemes kulturális küldetést vállal a Daily Them.es.
márc. 28
7:06
Bajnai: ma ahhoz kell kalandvágy, hogy valaki itthon maradjon (ATV)
"Csak magyar állampolgár vagyok, csak magyar útlevelem van" - jelentette ki az MSZP elnöke, "a kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón, Debrecenben, kérdésre válaszolva.
márc. 28
7:08
"Nincs középút" (A második Orbán-kormány utolsó félévéről) (Alternatív Energia)
márc. 28
7:08
Kövér: életem nagyobb része a komcsik alatt telt el (ATV)
Nem csak a választási gőzelem a cél, "minden mandátumra, minden szavazatra szükségünk van" - mondta Kövér László csütörtökön Balatonfüreden.
márc. 28
7:10
Gulyás Gergely: kemény viták vannak a Fidesz elnökségében (ATV)
A fiatalok helyzetéről, a felsőoktatásról és az elvándorlásról, valamint a politikai karrierlehetőségekről vitázott Bárándy Gergely szocialista és Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő csütörtök este Budapesten, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban.
márc. 28
7:12
Döntöttek: maradhat az NBI-ben az Újpest (ATV)
Az Újpest FC Kft. mellé kirendelt ideiglenes vagyonfelügyelő engedélye után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága csütörtökön hozzájárult, hogy az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási joga az Újpesti Torna Egyleten (UTE) keresztül az Újpest 1885 Futball Kft.-hez kerüljön, így a csapat folytathatja szereplését a bajnokságban és a Magyar Kupában.
márc. 28
7:14
Megint drágább lett a tankolás (ATV)
Emelte bruttó 2-2 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
márc. 28
7:16
Stabilra javította Magyarország kilátását a Standard & Poor's (ATV)
Stabilra javította Magyarország hosszú futamidejű államadós-besorolásának kilátását az eddigi negatívról a Standard & Poor's.
márc. 28
7:24
Welsz mindent dokumentált, az ujjlenyomatokat is őrizte (ATV)
Welsz Tamás dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket, nyilvántartásában még az érintettek ujjlenyomatát, sőt még a személyi igazolványuk fénymásolatát is szerepeltette - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
márc. 28
7:42
Elindult a 4-es metró! (Metropol)
Péntektől vasárnap üzemzárásig ingyen lehet utazni a főváros új metróvonalán, a felszíni közlekedés csak holnaptól változik. Katona László képgalériája a cikkben!
márc. 28
7:42
Kirúgták a csaló és drogozó katonatiszteket (Alternatív Energia)
A nukleáris rakétaerők egyik bázisán derült fény a bűncselekményekre.
márc. 28
7:43
Muzulmán ellenzéki bebörtönzése miatt téríthették el a maláj gépet (ATV)
Újra elindult a nemzetközi kutatás péntek reggel az eltűnt malajziai repülőgép után az Indiai-óceán déli részén, de más térségben, mint eddig, mert a Malajziában újonnan elemzett radaradatok "hiteles nyomnak" számítanak a kutatást koordináló ausztrál hatóságok szerint. Közben az Amerikai Speciális Műveleti Erők egy olyan magyarázattal állt elő a gép eltűnését illetően, mint még senki.
márc. 28
7:45
BKK: változik a nappali és az éjszakai közlekedés is a 4-es metró miatt (ATV)
A 4-es metró pénteki átadása után nemcsak a nappali, hanem az éjszakai felszíni közlekedés is módosul a tavasztól élénkülő utasforgalom miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön este az MTI-vel.
márc. 28
8:00
Az iskola mellett árulta a füvet (Alternatív Energia)
márc. 28
8:02
Hiába repesztett az autótolvaj, így is megelőzte a híre (Alternatív Energia)
márc. 28
8:36
Hétvégén kezdődik a nyári időszámítás (Metropol)
Vasárnap hajnalban 2 óráról 3 órára kell majd állítani az órákat.
márc. 28
8:36
Orbán: szerencsés lenne elkerülni az oroszokkal szembeni szankciók 3. körét (ATV)
Az Európai Unió és Oroszország viszonyának fagyossá válása eddig még nem befolyásolta a magyar-orosz viszonyt, és szeretnénk, ha ez így is maradna – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Orbán Viktor.
márc. 28
8:54
Békemenet és baloldali gyűlés lesz a hétvégén (Metropol)
Holnap 4-ig lehet kérni a felvételt a külképviseleti névjegyzékbe. Magasabb fokozatba kapcsol a kampány a hétvégén.
márc. 28
8:54
Ellentámadásban a luxuspüspök (Alternatív Energia)
márc. 28
8:54
Elkészült a 4-es metró: így néznek ki az állomások - Galéria (ATV)
Évtizedek óta tervezték, most, az országgyűlési választások előtt 9 nappal átadják a nagyközönség számára a 4-es metrót. Nézze meg az állomásokról készült kégpalériát!
márc. 28
8:56
Dílert fogtak a suli mellett (Metropol)
Ismeretlen növényi származékokat találtak a rendőrök egy dílernél Tatabányán.
márc. 28
8:56
Ahol kirekesztik a kisebbségeket (Alternatív Energia)
Lettország azzal indokolja az oroszellenes intézkedéseket, hogy a Szovjetunió idején őket nyomták el.
márc. 28
8:58
Szerencsejáték-központ lenne a Krím (Alternatív Energia)
Oroszország legnagyobb részén csak a póker, a lottó és a sportfogadás engedélyezett.

Keresés