Meghalt egy munkás Nyékládháza II. számú bányaüzemében, a Gólem-tó területén szerda reggel – erősítette meg az MTI információját a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Balkánon keresztül évente mintegy 65 tonna heroint csempésznek be az Európai Unióba, a szállítmányok összértékét több száz millió euróra becsülik - írta macedón forrásokra hivatkozva szerdán a Politika című szerb napilap.
Markánsan baloldali programmal készül Brüsszelbe mind az MSZP, mind az Együtt-PM, a DK pedig hosszútávon Európa föderalizációját szeretné. Összehasonlítottuk a „roncsderbi” résztvevőinek EP-programjait, de cikkünkből az is kiderül, milyen eredménnyel hány képviselőt lehet az EP-be juttatni.
1944-ben ugyan a németek megszállták Magyarországot, de a magyar állam vezetői Horthy Miklós kormányzóval az élükön nem arra törekedtek, hogy a háborúból minél kevesebb veszteséggel kerüljön ki az ország. A magyar vezetés a vereség árnyékában, még mindig régi álma valóra váltásán dolgozott: Magyarország zsidómentessé tételén, írja Pécsi Tibor történész az Új Exodus című folyóirat legfrissebb…
A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a kovergenciaprogramot, amelyeket április 30-ig kell elküldeni az Európai Uniónak - mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai ülésén Budapesten.
Az elöregedett autóbuszpark korszerűsítésére 150 milliárd forintnyi megemelt keret áll rendelkezésre, amelyből a következő években évi 400-500 új busz beszerzésére nyílik lehetőség - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Zsámbékon egy szakmai konferencián.
Mintegy 30 millió liter olajat forgalmazott jövedéki adó és áfa megfizetése nélkül az elmúlt két évben egy bűnszervezet, amelynek eddig 9 tagját helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán Debrecenben.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán felfüggesztette az FC Barcelona két átigazolási időszakból történt kizárását az eredeti döntés ellen benyújtott fellebbezéssel kapcsolatos eljárás végéig.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a palesztin egységről született gázai megállapodásra reagálva felszólította Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy válasszon az Izraellel kötött béke és a Hamásszal kötött megállapodás között.
Súlyos fogyasztóvédelmi hibákat nem, de kisebbeket nagy számban talált az energetikai hivatal a Főgáz működésének átvizsgálásakor - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy új tanulmány szerint összefüggés van a görög öngyilkosságok kiugróan magas száma, valamint a megszorítások között. 2009 és 2010 között több mint 550 görög férfi vetett véget önkezűleg az életének. A kutatás szerint a válság csúcsán gyakorlatilag minden második görög öngyilkosságra a gazdasági nehézségek miatt került sor.
Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő szerint a pálinkaügy hátterében az a kérdés áll, hogy meddig terjedhet az unió szabályozási hatásköre. Az Európai Néppárt frakciójának alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, a tényleges uniós eljárás nem is magáról a pálinkafőzésről, hanem a belső piac egyensúlyáról szól. A politikus azt is jelezte: az európai parlamenti választás…
Sikerült megállapodni a kormánnyal a személyi jövedelemadó (szja) egyszázalékos felajánlásaiból származó összeg állami kiegészítése mértékének idei rendezéséről, ugyanakkor az egyház-finanszírozási rendszer megváltozása jövőre is negatívan hathat - mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a testület szerdai, budapesti ülésén.