Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett közel 110 ezer levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését, a munkát az iroda mintegy 80 munkatársa végzi.
Az exit poll eredmények ismeretében "még bizakodóbbak vagyunk" - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap, az országgyűlési választás hivatalos befejezését követően, este hét óra után tartott sajtótájékoztatóján, a Fidesz-KDNP eredményváró központjában, a budapesti Bálnában.
Idén - a díj 1953-as alapítása óta először - Ybl Miklós egyik legjelentősebb épületében, a budapesti Operaházban tüntették ki Ybl-díjjal az építészeket: Jánosi Jánost, Kováts András Miklóst, Pottyondy Pétert, Potzner Ferenc Pétert, Szalay Tihamért, Szegő György Jánost, Szente-Vargáné Gerencsér Judit Annát, Szuromi Imrét és Szűcs Endrét.
Este 7 órakor megérkezett Bajnai Gordon az Együtt-PM eredményváró rendezvényére a Madách térre. A pártszövetség vezetője sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, csalódottsággal vette tudomásul, hogy nem mentek el annyian szavazni, mint amennyi emberre számítottak. "Ez a demokrácia szempontjából nem jó" - mondta Bajnai, hangosan elgondolkodva arról, hogy ez a közöny vagy a félelem miatt…
Este 7 óra után folyamatosan rögzítik a szavazókörök a bezárásról szóló adatot a választási informatikai rendszerben, közel 8200 szavazókör bezárását már rögzítette a rendszerben, de ez a szám percről percre nő - mondta el az MTI érdeklődésére Danku Csaba, a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese.
Gulyás Gergely szerint ha a Fidesz-KDNP legalább száz mandátumot szerez a választáson, büszke lehet arra, hogy egy nehéz örökséggel átvett négy év után a választók többsége még bízik a kormányban.
A Századvég Alapítvány vasárnapi elemzése szerint a Fidesz-KDNP 47-51 százalékos, a baloldali közös lista 19-23 százalékos, a Jobbik 18-22 százalékos, az LMP 3-7 százalékos eredményre számíthat a szavazatok összeszámlálása után.
Sikertelen volt a baloldali mozgósítása - írja az Index. A lap megnézte azoknak a körzeteknek a részvételi arányát, ahol a baloldali jelöltek leginkább reménykedhettek a győzelemben.
Jól vizsgázott a választási rendszer, hiszen az átjelentkezések miatt csupán három budapesti szavazókörben alakultak ki hosszú sorok - jelentette ki vasárnap este Gulyás Gergely az ATV választási műsorában.
A Magyar Szocialista Párt legfrissebb Facebook-posztjában már azt kéri a szimpatizánsaitól, hogy támogassák aláírásukkal a párt Európai Parlamenti listáját.
Megerősítette az InfoRádió tudósítójának kérdésére Novák Előd, a Jobbik elnökségi tagja, hogy információik szerint Vona Gábor pártelnök vezet Gyöngyösön.
A szavazókörök zárása után a szavazatszámláló bizottságok elkezdték összesíteni a leadott voksokat, de a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel leadott szavazatok "bevárása" miatt a választás egyéni választókerületi eredményeit legkésőbb jövő szombatig kell megállapítaniuk a választási bizottságoknak, addig csak előzetes eredményekről lehet beszélni.
Budapest 2. számú választókerületében 43,75 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:
Budapest 11. számú választókerületében 14,45 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő.
Budapest 3. számú választókerületében 22,78 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:
Budapest 7. számú választókerületében 10,34 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő: