2014. április 8. kedd

ápr. 8
19:08
Pofozkodás a török parlamentben (ATV)
Kétszer arcon ütötte egy férfi Kemal Kilicdaroglut, a Köztársaság Néppárt vezetőjét kedden a török parlament üléstermében – számoltak be török televíziós csatornák. A támadót Kilicdaroglu testőrei fékezték meg, majd a rendőrök elvitték kihallgatásra.
ápr. 8
19:24
Fegyvereket és több száz lőszert találtak egy ceglédi házban (ATV)
Gépkarabélyt, pisztolyt, kispuskát, valamint több mint kétszáz lőszert találtak és foglaltak le egy ceglédi házban, az ügyben egy 27 éves férfi ellen eljárás indult - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
ápr. 8
19:26
Továbbra is 305 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Szinte semmit nem mozdult a forint kedd kora estére a főbb devizákkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
ápr. 8
19:42
Aláaknázták a biztonsági szolgálat épületét az oroszbarátok (Alternatív Energia)
A szakadárok tagadják az aláaknásítást Luhanszkban.
ápr. 8
19:42
26 másodperc alatt feltölti az okostelefont egy izraeli találmány (ATV)
Fél perc alatt feltölthető okostelefon-akkumulátort mutatott be a StoreDot nevű izraeli cég. A nanokristályokkal működő találmányt a Microsoft egy tel-avivi fejlesztői konferenciáján mutatták be.
ápr. 8
20:00
Tárki: a fiatalok egyharmada nem kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét (Infostart)
Az ezredforduló óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező magyar fiatalok aránya, mintegy harmaduk nem, vagy nem kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét - derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetnek (NKI) a Tárki idősorára alapuló, kedden nyilvánosságra hozott kutatásából.
ápr. 8
20:00
Tóba fulladt egy gyermek Baranyában (Alternatív Energia)
ápr. 8
20:01
Irán 2 hónap alatt előállíthat atomfegyverhez alkalmas hasadóanyagot (ATV)
Irán két hónapon belül képes lenne nukleáris fegyver gyártására alkalmas hasadóanyagot előállítani, ha újrakezdené az urándúsítást - jelentette ki keddi szenátusi meghallgatásán John Kerry amerikai külügyminiszter.
ápr. 8
20:02
Újabb kordonbontás! (Alternatív Energia)
Tüntetők bontottak kordont a Szabadság téren.
ápr. 8
20:18
Ki ne örülne egy 6 milliárd forintos ékszernek? (Alternatív Energia)
Rekordáron kelt el "a legkiválóbb jádeékszer a világon".
ápr. 8
20:36
Kövér: a jó döntéseknek és a jó kommunikációnak köszönhető a siker (Infostart)
A kormány jó intézkedéseket hozott és el is tudta ezt magyarázni a választóknak, ennek köszönhető a kormánypártok győzelme - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
ápr. 8
20:36
Egyedül nem megy? (Alternatív Energia)
ápr. 8
20:54
"Szellemi kútmérgezés!" - Újabb kordonbontás (Alternatív Energia)
Tüntetők bontottak kordont a Szabadság téren.
ápr. 8
20:54
Tüzérségi lövedékeket találtak két diák csomagjában (ATV)
Első világháborús tüzérségi lövedékeket találtak két poggyászban a chicagói reptéren, a csomagok két tizenéves diákhoz tartoztak, akik Európából csempészték át a cuccot.
ápr. 8
20:56
Amerikai filmstúdiók perlik a Megauploadot (ATV)
Kártérítést követelnek a nagy amerikai filmstúdiók a 2012 végén bezárt Megaupload fájlcserélő portáltól, amelyet internetes kalózkodás miatt bepereltek.
ápr. 8
21:13
Már 3 ezer éve szenvedünk érszűkülettől (Alternatív Energia)
A betegség az öregedés számlájára is írható.
ápr. 8
21:13
A két klubnak 750 ezerbe került az Újpest-FTC meccs (ATV)
A két klubot összesen 750 ezer forintra büntette meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén a pénteken rendezett Újpest-Ferencváros bajnoki rangadó kapcsán.
ápr. 8
21:30
A nemzetgyűlés bizalmat szavazott az új francia kormánynak (ATV)
A francia nemzetgyűlés bizalmat szavazott Manuel Valls miniszterelnök új kormányának kedden néhány órával azután, hogy a politikus bemutatta adó- és járulékcsökkentést is magában foglaló tervezetét, amelytől a kabinet a gazdaság növekedését várja.
ápr. 8
22:06
Távozik a külügyi tárca éléről a kormányzati ciklus végén Martonyi János - a nap hírei (Infostart)
Az összes egyéni választókerületből megérkeztek az átjelentkezéssel szavazók borítékjai a Nemzeti Választási Irodához. Korábbi előrejelzésénél gyorsabb gazdasági növekedést, és alacsonyabb inflációt vár Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap.
ápr. 8
22:08
Hibrid buszok állnak forgalomba a fővárosban (Infostart)
Az év végétől állhat forgalomba Budapesten az a 28 dízel-elektromos meghajtású csuklós autóbusz, amelynek üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írt ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
ápr. 8
22:24
Török Gábor: ezért nyerhetett ennyire a Fidesz (Infostart)
A vasárnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség - írja blogjában Török Gábor politikai elemző.
ápr. 8
23:36
Átment a kisebbségekről szóló magyar jelentés (Alternatív Energia)
A romákat majdnem kihagyták.

2014. április 9. szerda

ápr. 9
5:18
Szanyi beszólt Kálmán Olgának, majd kijelentette: szétrobban a feje (ATV)
Az MSZP EP-listavezetője szerint Kálmán Olga folyamatosan éket ver az Összefogás szereplői közé.
ápr. 9
5:36
Marad a bank (Alternatív Energia)
Számokkal győzték meg a pápát.
ápr. 9
5:36
Lángszóróval végeztek ki egy kormánytisztviselőt (ATV)
A dél-koreai médiaértesülések szerint újabb brutális kivégzésre került sor Észak-Koreában: lángszóróval végeztek ki több kormánytisztviselőt, akiket azzal vádoltak meg, hogy lojálisak a korábban tisztogatás áldozatául esett Csang Szong-Thekhez. Tavaly zenészeket géppuskáztatott le a rezsim, 2012-ben pedig aknavetővel "semmisítettek meg" egy tivornyázó helyettes minisztert.
ápr. 9
5:38
Jól is lehetne üldözni a csalást (Alternatív Energia)
A NAV-botrány hősei szerint fejleszteni kellett volna az adóhatóság különleges részlegét.
ápr. 9
5:40
Államháztartási hiány: hetven százalék felett (Alternatív Energia)
ápr. 9
5:42
Főként az autóipar teljesített jól (Alternatív Energia)
Három éve nem nőtt olyan gyorsan az ipari termelés, mint az idei második hónapban.
ápr. 9
5:44
Ki állíthatja meg a paksi bővítést? (Alternatív Energia)
Az új atomreaktorok építésével járó pénzügyi kockázatokat is a magyarok viselik.
ápr. 9
5:46
Jávor Benedek, az Együtt PM társelnöke (Alternatív Energia)
.
ápr. 9
5:48
Ségolene, a nagy visszatérő (Alternatív Energia)
Egy hete miniszter, de máris támadják.
ápr. 9
5:50
Québecben megbukott a szeparatista párt (Alternatív Energia)
ápr. 9
5:52
Elhunyt a CIA utolsó saigoni állomásfőnöke (Alternatív Energia)
Több, a CIA történetével kapcsolatos könyv és cikk szaktanácsadója volt.
ápr. 9
5:54
Fertőzés miatt halhatott meg egy koraszülött csecsemő (Infostart)
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján tájékozódott a halmozott csecsemőfertőzésről. A kórház koraszülött intenzív osztályán öt csecsemő fertőződött meg egy baktériumtól, egyikőjük meg is halt - mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora.
ápr. 9
5:54
Magyarok a belgrádi kormányban (Alternatív Energia)
A Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetség kész az együttműködésre és államtitkári pozíciókat szeretne kapni a szerbiai kormányban.
ápr. 9
5:54
Kastélysziget Edelényben (Alternatív Energia)
Az egykori lakókról vajmi keveset tudunk, de a felújított rokokó kifestés felöltözteti a szobákat.
ápr. 9
5:56
Anti-Majdan Keleten (Alternatív Energia)
„Terrorellenes” műveletet kezdett az ukrán belügy – Moszkva tárgyalna, de feltételekkel.
ápr. 9
5:58
A gyermekarcú sztár halálára (Alternatív Energia)
"Természetes, őszinte és egyszerű játékával meghódította a nézői szíveket."
ápr. 9
6:00
Levesek és főzelékek fesztiválja (Alternatív Energia)
Szombat délután közös főzésre várják a vendégeket.
ápr. 9
6:02
Csak tiszta vért iszik (Alternatív Energia)
Az emberi kapcsolatok bemutatásának valódi mestere Jim Jarmusch.
ápr. 9
6:04
Gubás Gabi a Bóta Caféban (Alternatív Energia)
Nem tűrte a szép nő skatulyáját, mindig sokfélét játszott, és meglehetősen fontosnak tartja az anya „szerepét” is.
ápr. 9
6:12
Egy-egy után még nincs lefutva (Alternatív Energia)
BL: szenvedélyes meccsek várhatók ma Münchenben és Madridban is.
ápr. 9
6:14
Final Four: finisbe fordult a jegyértékesítés (Alternatív Energia)
A most induló jegyértékesítés során még mind a négy árkategóriában lehet jegyet vásárolni az EHF Final Four hivatalos honlapján.
ápr. 9
6:16
Örömre nincs ok (Alternatív Energia)
Orbán Viktor elmormolhat egy hálaimát, amiért nem szorul rá a szélsőséges képviselők voksaira a parlamentben.
ápr. 9
6:18
Vazze, baj van! (Alternatív Energia)
El kell fogadni, amit a természet kínál az isten patikájából.
ápr. 9
6:20
Unortodoxia prolongálva (Alternatív Energia)
A választók többségének kegyéből az unortodox gazdaságpolitika újabb négy évre bebetonozta magát.
ápr. 9
6:30
Áfa (Alternatív Energia)
Mi mit kezdjünk Európa legmagasabb, 27 százalékos áfájával?
ápr. 9
6:31
Meghalt Obama nagynénje (ATV)
Bostonban meghalt Barack Obama amerikai elnök kenyai nagynénje, aki sokáig illegálisan tartózkodott Amerikában, és csak unokaöccse elnöki ideje alatt kapott menedékjogot.
ápr. 9
6:32
Tisztelt Szerkesztőség! (Alternatív Energia)
Tedd el ezt a táblát, te rohadt kommunista!
ápr. 9
6:33
Amerika csökkenti nukleáris fegyverarzenálját (ATV)
A Pentagon kedden bejelentette, hogy csökkentéseket hajt végre az Egyesült Államok szárazföldi, tengeri és légi telepítésű hadászati nukleáris erejében az új amerikai-orosz START-megállapodás keretében.

Keresés