A megalázott rokkant nyugdíjasok, a porul járt föld- és trafik tulajdonosok? A szegénységi küszöb alatt élő közel négy millió és a több százezer éhező honfitársunk?
A magyarok 86 százaléka bízik a hazai élelmiszerekben egy januári reprezentatív kutatás szerint - közölte a Greenpeace környezetvédő szervezet csütörtökön.
Az Európai Parlament szocialista frakciójának magyar és német delegáltjai termet neveznének el Horn Gyuláról az EP-ben, de Surján László kereszténydemokrata alelnök levélben tiltakozik. Szerinte Horn Gyula megítélése megosztja a magyar társadalmat.
Ahogy arról korábban beszámoltunk egy új, brazil modellre cserélte le piros hátizsákját Orbán Viktor miniszterelnök. A régi táska most a Nemzeti Múzeumban köthet ki.
A CÖF felszólítja a Kúriát: ne halogassák őszig a jogegységi határozat meghozatalát a devizahitelesek ügyében. A Civil Összefogás Fórum azt szeretné, ha még a nyári ítélkezési szünet előtt döntsenek. Csizmadia László, a szervezet elnöke azt várja a parlamenti pártoktól, hogy álljanak ki ennek érdekében. Plakátkampányukkal kapcsolatban pedig azt mondta: május 31-éig benyújtják a bíróságra…
Emelt családi pótlékot kaphatnak a tejcukor-érzékeny gyermekek - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadságból pedig kiderül, hogy a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője, Gyurcsány Ferenc nem kíván Brüsszelben dolgozni.
Rényi András esztéta, arról beszélt, hogy a megszállási emlékmű helyét a személyes emléktárgyakkal megpróbálják sérthetetlenné tenni. Ez azonban nem sikerült.
A Nemzeti Választási Iroda összesítette a határon túl érkezett szavazatokat, a 128 ezer érvényes voks 95 százaléka a Fideszt támogatta. Ennek ismeretében egyértelműen ki lehet mondani,hogy gyakorlatilag a 15. választókerület győztesétől függ: a Fidesz-KDNP-nek meglesz-e a kétharmados többsége a következő parlamentben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gulyás Gergely, a Fidesz…
A Jobbik, valamint az európai szélsőjobb Oroszországhoz fűződő viszonyát elemzi legfrissebb tanulmányában a Political Capital. A szélsőjobboldal oroszbarátsága nem magyar jelenség. Egész Európában erősödik a nemzeti színekbe öltözött orosz érdekképviselet, ami különösen nagy jelentőséget ad a közelgő európai parlamenti választásnak – írják.
A sportolónak halott barátnője véres fejéről készült fotót kellett néznie, miközben amikor a ügyész keresztkérdésekkel bombázta. Oscar Pistoriusszal, akit barátnője előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkosságával vádolnak, nem bánnak kesztyűskézzel a hatóságok. A „Buldog” becenévre hallgató ügyész gyakorlatilag ízekre szedte az időnként csak dadogó Pistoriust.
Milyen lesz az Európai Parlament összetétele a május 22–25-i európai választások után? Az Európai Parlament a TNS Opinion közvélemény-kutató intézet most közölt egy előrejelzést. A néppártiak és a szocialisták szinte fej-fej mellett vannak.
Rabszolgaként dolgoztatott két férfit éveken át egy sándorfalvi építési vállalkozó, a gyanúsított az embertelen körülmények között elszállásolt sértettek egyikének nyugdíját is elvette - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Van négy évünk építkezni, ehhez nagyon gyorsan le kell vonni a választások tanulságait - mondta Botka László az MSZP képviselője a párt hétvégi választmányi ülése előtt az Egyenes Beszédben.
Két hét múlva a magyar fővárosban kezdi új turnéját Robbie Williams. A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója április 25-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be Swing Both Ways Live című koncertshow-ját.
Az ország biztonságos földgázellátása szavatolt, a jelenlegi kereskedelmi szerződések garantálják a Magyarországra irányuló földgázszállítás zavartalanságát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI megkeresésére.
Az aktuális összesítés szerint a Fidesz kétmilliárd forintot költött a kampányra Ligeti Miklós a Transparency Internatonál jogi igazgatójának összesítése szerint, amit a hirdető cégektől megvásárolt adataiból állítottak össze.
Plágium miatt visszavonja az MSZP-s Sós Tamás doktori címét az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A szocialista politikus az InfoRádió megkeresésére - programjára hivatkozva - nem kívánt reagálni.
Nyoma veszett Marcello Dell’Utri vállalkozónak és politikusnak, aki Silvio Berlusconi jobb kezeként és a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet embereként ismert Itáliában.
1989. április 11. kedd: Balogh László, a Pest Megyei Tanács elnöke, levélben kért tájékoztatást a környezetvédelmi tárcánál a Csehszlovákiában a magyar határtól mindössze 30 km-re telepített mohi atomerőműről. Az algyői olaj és gázkitermeléssel kapcsolatban tartott háttérbeszélgetést a sajtó képviselőinek az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt. Chilében Augusto Pinochet tábornok arra…