2014. április 28. hétfő

ápr. 28
6:20
Magánügyek (Alternatív Energia)
Megteheti, hiszen mindenről ő dönt az Ön lakásában: arról is, hogy ki dönt.
ápr. 28
6:30
Orbán árfolyama: egy euró (Alternatív Energia)
Javaslom elolvasni a cukrozott méz fanyarságát idéző írást - bár már az Apáczai is leszégyellte honlapjáról.
ápr. 28
6:30
Sosem volt ilyen: egyszerre két pápát avattak szentté (ATV)
A római katolicizmus történetében most először egyszerre két pápát avattak szentté a Vatikánban: XXIII. Jánost és II. János Pált. A Szent Péter téren több mint félmillió ember vett részt a szertartáson. Jelen volt Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, Orbán Viktor miniszterelnök pedig magánemberként vett részt a ceremónián. Részletek a videóban.
ápr. 28
6:32
Nemzetrondítók (Alternatív Energia)
Most már ott tartunk, hogy egy helyi érdekű szkinhedvezér annyira megjavult, hogy magas állami tisztségviselő lehet.
ápr. 28
6:32
Jól vannak az elrabolt EBESZ-megfigyelők (ATV)
Jól vannak az EBESZ katonai megfigyelői, akiket pénteken ejtettek foglyul oroszbarát szeparatista fegyveresek Kelet-Ukrajnában. Ezt maguk a tisztek jelentették be a szakadárok által szervezett sajtótájékoztatón. Az EBESZ külön delegációt küld Ukrajnába, hogy tárgyaljon a kiszabadulásuk feltételeiről. Közben az amerikai alelnök telefonon biztosította Orbán Viktort arról, hogy az Egyesült Államok…
ápr. 28
6:34
Nagyon fontos lenne a tolerancia (Alternatív Energia)
Hát kinek a barátjuk legyenek, ha oroszul beszélnek, oroszul gondolkodnak, és orosz anyától született állampolgárok?
ápr. 28
6:34
Ismét megakadályozzák a munkát a Szabadság téren (ATV)
Hétfő hajnalban ismét tüntetők jelentek meg a Szabadság téren, mielőtt még a munkások hozzáfoghattak volna a német megszállási emlékmű építéséhez. A demonstrálók leültek az emlékmű talpazatánál és akár testükkel is meg akarják akadályozni az építést.
ápr. 28
6:36
Majd a Fidesz eldönti (Alternatív Energia)
Biztos vagyok abban, hogy csak a nagy nyugdíj reményében indul Tőkés a választásokon.
ápr. 28
6:48
600 magyar a Nemzetközi Élet Menetén (ATV)
Áder János köztársasági elnök ma Lengyelországba látogat a Holokauszt Emlékév és a Nemzetközi Élet Menete alkalmából - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.
ápr. 28
6:50
40 ezer hektár földet hirdetnek meg idén (ATV)
Még az idén további 40 ezer hektár földterületre hirdet pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) a Földet a gazdáknak program keretein belül, és a tervek között szerepel a kiírt területek művelési ágának szélesítése is - írja a Napi Gazdaság hétfői számában a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján.
ápr. 28
6:52
„Visszataszító”: közszemlére tették az elrabolt EBESZ-megfigyelőket (ATV)
A német külügyminiszter felszólította Oroszországot vasárnap, hogy gyakoroljon nyomást a kelet-ukrajnai szeparatistákra annak érdekében, hogy az EBESZ-tagállamok által delegált és péntek óta fogva tartott valamennyi megfigyelő mihamarabb visszanyerje szabadságát.
ápr. 28
6:54
Bejutott az EHF Kupa négyes döntőjébe a Pick Szeged (ATV)
Bejutott a férfi kézilabda EHF Kupa május 17-18-i, berlini négyes döntőjébe a Pick Szeged, miután az idegenbeli kétgólos vereséget követően vasárnap, hazai pályán 28-22-re legyőzte a portugál Sporting CP csapatát.
ápr. 28
6:56
Bajnai: Nem elég csapatban utálni az Orbán-rezsimet (ATV)
A politikusok és a közírók még mindig a választási eredményt latolgatják. Van, aki emeszpézik, civilezik, bokrosozik, esetleg makoveczezik. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
ápr. 28
7:24
Tornádók csaptak le Amerikára: 17 halott (ATV)
Több tornádó söpört végig az Egyesült Államok középső területein vasárnap, az ítéletidőben legalább 17 ember meghalt.
ápr. 28
7:26
A legtöbb képviselő az eddiginél kevesebbet fog keresni (ATV)
Bár több mint háromszorosára nő a parlamenti képviselők alapfizetése, a pótdíjak, a költségtérítés és a lakhatási támogatások elvesztése miatt a túlnyomó többségük kevesebb pénzt kap majd az új ciklusban - írja a Blikk.
ápr. 28
7:28
Csak most erősítették meg: észlelték katonai radarok az eltűnt maláj gépet (ATV)
Az Independent című brit lap híre szerint Najib Razak maláj miniszterelnök hét héttel a Malaysia Air Boeing 777-esének eltűnését követően erősítette meg hivatalosan azokat a híreket, amelyek szerint a repülőgép nyomait katonai radarok is észlelték.
ápr. 28
8:18
Áder János is részt vesz a Nemzetközi Élet Menetén (Alternatív Energia)
Idén először magyar zarándokok vonulnak majd a menet élén.
ápr. 28
8:18
Egy magyar devizás ügyében már határozott az Európai Bíróság (ATV)
Az Európai Bíróság határozott egy magyar devizaadós ügyében - írta a Magyar Nemzet hétfőn. A luxembourgi fórum szerint a magyar törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel. A bíróság várhatóan szerdán a Kásler-ügyben is kihirdeti határozatát.
ápr. 28
8:54
Negyven éve repülnek az An-26-osok (Infostart)
Negyven éve, 1974-ben állították hadrendbe a magyar légierőben az An-26-os típusú szállítórepülőket, amelyek azóta a Kanári-szigetektől Mazari-Sarifig, az Északi-sarkkörtől Bagdadig számos helyen megfordultak, fedélzetükön vittek állam- és kormányfőket, sportolókat is. Az egyik gép a közelmúltban érte el a tizenkétezer repült órát.
ápr. 28
8:54
Videoton: távozik az edző a szezon végén (ATV)
A szezon végén távozik a Videoton labdarúgócsapatától José Gomes vezetőedző.
ápr. 28
8:56
Kémkedő lámpák? - lapszemle (Infostart)
Az Index egy olyan lámpáról közöl cikket, amely lehallgatja a közeli beszélgetéseket, leiratot készít belőlük és automatikusan posztolja a Twitterre, amit hallott. A Pénzcentrum arról ír, hogy betiltanák a gyerekek energiaital-fogyasztását Magyarországon.
ápr. 28
9:12
Közérdekű adatokat kér a belügytől az LMP (Infostart)
Az LMP közérdekű adatkéréssel fordul a Belügyminisztériumhoz a közmunkaprogrammal kapcsolatban - közölte a párt hétfőn az MTI-vel.
ápr. 28
9:12
Megölték az Orvosok Határok Nélkül alkalmazottjait (ATV)
Lázadók megöltek legalább 22 embert a Közép-afrikai Köztársaságban, köztük 15 törzsi vezetőt és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet három alkalmazottját - közölték vasárnap tisztségviselők.
ápr. 28
9:30
Tömegesen vásároltak szavazatokat (Alternatív Energia)
A választási bizottság azt közölte, nem kaptak csalásról szóló bejelentéseket.
ápr. 28
9:30
Elkészült a nemzeti alkoholstratégia (ATV)
Társadalmi egyeztetés előtt áll a nemzeti alkoholstratégia. A programra azért van szükség, mert a magyarok ivási szokásai a legtöbb országhoz képest sokkal súlyosabbak.
ápr. 28
9:32
Női tenisz-világranglista - Babos egy helyet javított (Alternatív Energia)
ápr. 28
9:34
Fogytán Berlin türelme (Alternatív Energia)
Steinmeier német külügyminiszter kifejtette, Oroszországnak kötelessége, hogy nyomást gyakoroljon a szeparatistákra.
ápr. 28
10:06
Nő is indul Szíriában (Alternatív Energia)
Az új, 2012-es alkotmány első ízben garantálja több jelölt indulását is.
ápr. 28
10:06
Martonyi-exkluzív: "voltak vitáink Orbánnal" (ATV)
A leköszönő külügyminiszter nem tart attól, hogy Orbán Viktor területeket vesz el a külügyi tárcától- ezt Martonyi János mondta az ATV Szabad Szemmel című műsorának adott exkluzív interjúban. Beszélt az azeri baltás ügyről, Orbán Viktorral való vitáiról és a Magyarországot érintő kötelezettségszegési eljárásokról is.
ápr. 28
10:08
Megsajnálták a kukázó hollywoodi színészt, kapott egy pizzát (ATV)
Az asszony csak a Post cikkéből értesült róla pár nappal később, hogy kivel hozta össze a sors.
ápr. 28
10:24
Csökkenti az állami kiadásokat az új kormány (Alternatív Energia)
A szerb parlament május első hetében tárgyal a reformokról.
ápr. 28
10:26
Az Élet Menete válasz az erősödő magyarországi antiszemitizmusra (Alternatív Energia)
Félelmet kelt a Jobbik erősödése az izraeli sajtó szerint
ápr. 28
10:28
Tüntetés Malina Hedvig mellett (Alternatív Energia)
A rendezvényen levetítik a belügyminiszter és a miniszterelnök ominózus sajtótájékoztatóját.
ápr. 28
11:00
Fidesz: a baloldal kétségbeesetten próbálja megkérdőjelezni a választók akaratát (Infostart)
A Fidesz szerint Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és a bukott baloldal különböző trükkökkel, kétségbeesetten próbálja megkérdőjelezni a magyar választók egyértelmű akaratát. Ezt a nagyobbik kormánypárt sajtóirodája vasárnap közölte az MTI-vel.
ápr. 28
11:00
Gyereket vár az ATV műsorvezetője (Alternatív Energia)
ápr. 28
11:02
Partvisnyél kell a mentők indulásához (Alternatív Energia)
Legutóbb a tetőt kellett teljesen újraszigetelni, de a felújítás óta a bejárati ajtó cseréje is indokolt volt.
ápr. 28
11:18
Ezért vette meg a Centrál csoport a Sanomát (Infostart)
Hosszú távú és értékes befektetésnek tartja a Centrál Csoport a múlt héten megvásárolt Sanoma Budapestet. A médiavállalkozás azt közölte, hogy a Sanomát megújítják és hosszú távon kívánják üzemeltetni.
ápr. 28
11:36
Magyarországon kell vizsgálni a hitelszerződéseket (Alternatív Energia)
ápr. 28
11:36
„Szerinted tényleg meghalok?”- újabb videó az elsüllyedt kompról (ATV)
"Hűha, ez nagyon dől. Erre az oldalra dőlünk. Nem tudok mozogni". "Szerinted tényleg meghalok?" "Mi történik?" Ilyen mondatokat lehet hallani azon a mobilos videófelvételen, amelyet a dél-koreai komp felborulása közben készített egy tizenéves fiú, idézi a CNN beszámolóját az Origo.
ápr. 28
11:38
A holokauszt áldozataira emlékeznek Izraelben (Alternatív Energia)
Magyar túlélők a kneszet emlékgyertyáinak meggyújtói között.
ápr. 28
11:40
Negyven százalékkal több jut oktatásra – az EU-ban (Alternatív Energia)
A szegényebb tagállamokból a gazdagabbakba pályázók extra támogatást kaphatnak az ottani magasabb árak miatt.
ápr. 28
12:12
Sok a szúnyog a Balatonnál (Infostart)
Sok a szúnyog a Balatonnál, így elrendelték az idei első kémiai irtást. Az időjárás miatt azonban még kérdéses, hogy sikerül-e teljesíteni azt a május elsejével kezdődő hosszú hétvégéig, amely alatt nem folyik majd gyérítés - mondta Sáringer-Kenyeres Tamás, a munkát irányító szakértői csoport vezetője az MTI-nek hétfőn.
ápr. 28
12:12
Meglőtték Harkov polgármesterét (Alternatív Energia)
Életveszélyben az ukrán város "minioligarchának" tartott első embere.
ápr. 28
12:30
Botrány az NBA-ben: rasszista az egyik klubtulajdonos (ATV)
Saját csapata, a Los Angeles Clippers játékosai némán tiltakoztak, míg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) jelenlegi és korábbi sztárjai, többek között LeBron James, Kobe Bryant, Michael Jordan és Magic Johnson is felháborodottan reagáltak Donald Sterling klubtulajdonos rasszista szavaira.
ápr. 28
12:48
Hivatalos: Asszad is indul az elnökválasztáson (ATV)
Hivatalosan bejelentette hétfőn Bassár el-Asszad szíriai államfő, hogy jelöltként indul a június 3-i elnökválasztáson – ezt a szíriai parlament elnöke közölte.
ápr. 28
13:06
Hátbalőtték a polgármestert, életveszélyben van (ATV)
A bűncselekmény részletei egyelőre nem ismeretesek.
ápr. 28
13:24
Gulyás: ha igazak a hírek, Sneider Tamás múltja nem elfogadható (ATV)
Bár fontos kérdés, de nincs rendkívüli jelentősége annak, hogy melyik párt képviselője kapja egy parlamenti bizottság vezetését – mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy jobbikos képviselő vezetheti a parlament kulturális bizottságát.
ápr. 28
13:26
Hollande tárgyal az Alstom eladásáról (ATV)
Francois Hollande francia államfő hétfőn személyesen tárgyalt az Alstom energetikai tevékenységeinek felvásárlására ajánlatot tett General Electric (GE) amerikai holdingvállalat elnökével, este pedig a Siemens vezetőjét fogadja, miután a német cégcsoport előző nap beszállt a francia nagyvállalatért folyó versenybe.
ápr. 28
13:42
Brüsszel nem letiltotta a magyar kifizetéseket, a pályázati rendszer módosítását kérik (ATV)
Elképzelhetőnek nevezte a Fidesz szóvivője, hogy rövid, átmeneti ideig az Európai Bizottság nem fizet ki Magyarországnak uniós forrásokat. Zsigó Róbert azonban hangsúlyozta, a költségvetésből megoldható, hogy a pályázók mindebből ne érezzenek semmit.
ápr. 28
14:18
Majális 2014 (Alternatív Energia)
w

Keresés