Facebook-bejegyzését követően az ATV Start című műsorában is sajnálatát fejezte ki Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy jobbikos képviselő vezetheti a parlament kulturális bizottságát.
Megkezdődött mától a Várkert Bazár környékének megújítása. Új burkolatot kapnak az utcák, korszerűsítik a közvilágítást, a kerékpársávokat és a villamosmegállókat. A munkálatok ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a Lánchíd utca környékén - mondta el az InfoRádiónak Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere.
A Kúria azt mondja, hogy mivel megindult Szolnokon az eljárás a Sukoró ügyben, ezért itt rögzült az illetékesség, itt kell lefolytatni az eljárást – ezt Császy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Európa Tanács (ET) 47 tagállamának 52 büntetés-végrehajtási hatósága közül 21-ben jelent problémát a túlzsúfoltság, a többi között Magyarországon is - derül ki a strasbourgi székhelyű páneurópai intézmény kedden Brüsszelben bemutatott jelentéséből.
Az MKB-MVM Veszprém a THW Kiellel mérkőzik a kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, míg az EHF Kupában a Pick Szeged a Füchse Berlinnel csap össze a döntőbejutásért.
Tőkés László szerint nem kerül ellentmondásba a román és a magyar érdek azáltal, hogy a Fidesz-KDNP listáján indul az európai parlamenti (EP-) választásokon egy újabb mandátum megszerzéséért.
Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Lehet Más a Politika, amely kemény és következetes kontrollja akar lenni a kétharmados kormányoldalnak - mondta Schiffer András az LMP társelnöke kedden Balatonalmádiban, miután megalakult az ellenzéki párt parlamenti frakciója.
Az egyre emelkedő árhullámok miatt új vízszintek alapján kell meghatározni a jövőbeni árvízvédelmi fejlesztéseket - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese kedden Nyíregyházán, a szervezet nagyvízi mederkezelési konferenciasorozatának nyitó rendezvényén.
A Magyar Államkincstár a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalja a családtámogatások és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet, hogy mindenki a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
A Magyar Államkincstár a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalja a családtámogatások és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet, hogy mindenki a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
Provokációnak nevezte a német kormány emberi jogi megbízottja, hogy Gerhrad Schröder volt kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnök társaságában ünnepelte a 70. születésnapját.
Egyetlen ajánlattevőként a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. és a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. nyerte el közös ajánlattevőként a bátaapáti radioaktív hulladéktároló bővítésére kiírt tendert.
Elsősorban a hírközlési, az internet-hozzáférést nyújtó és a tartalomszolgáltatók számára szolgál iránymutatásul az az ajánlás, amelyet a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal fogadott el múlt szerdai ülésén a szűrőszoftverekre és a káros internetes tartalmak esetén alkalmazandó figyelemfelhívásokról - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden az MTI-vel.
Éjszaka eleinte még több helyen várható zápor, zivatar, majd fokozatosan megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet. Szerdán a több-kevesebb napsütés mellett változó mennyiségű gomolyfelhőzetre számíthatunk, szórványosan valószínű zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20, 24 fok között alakul.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás megteremtette a felzárkózás esélyét, és ezzel eltérően éltek az egyes országok. Nem jutottunk olyan messzire, mint akár én magam is szerettem volna, de mindig azt kell nézni, ha egy ilyen komoly külpolitikai döntést hoz egy ország, hogy annak valóban szolgálnia kell a polgárok érdekét. Ezen a téren pedig egyértelműen pozitív a kép - mondta el az InfoRádiónak…
Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben, amely a hazai innovációt szolgálja majd - jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén kedden, Debrecenben.
A bíróságok dolga az, hogy az ügyfeleket kiszolgálja - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden a Budapest Környéki Törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón.
Fellebbezést nyújtott be a börtönélményeiről szóló könyv miatt perbe fogott, és első fokon egymilliós pénzbírságra ítélt Stohl András színész és a kötetet jegyző újságíró, Szalai Vivien - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
Tíz európai uniós tagállam közül Magyarország lakossága szeretne leginkább kimaradni az ukrán válság megoldásából - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Megkezdődött a magyar fejlesztésű CashCube on-line pénztárgép-család három típusának összeszerelése a Tekinvest Holding Kft. és az LA Pénztárgép Kft. közös, ezer négyzetméteres új budaörsi gyártócsarnokában.
Hat és félről hét és fél évre súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a rendőrnek a fegyházbüntetését, aki négy évvel ezelőtt kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot a Baranya megyei Görcsönyben.
Mind az Európai Unió, mind a tíz éve csatlakozott országok szempontjából alapvetően pozitívnak értékelték a 2004-es uniós bővítés hatását a Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett nemzetközi konferencia második napján, kedden felszólaló uniós tisztviselők, egykori főtárgyalók és szakértők. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a belső integrációs…
Giorgio Napolitano olasz államfőt önkényes uralkodónak nevezte, Beppe Grillót, az olaszországi 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezérét Hitlerhez hasonlította, Angela Merkel német kancellárt pedig ismét Helmut Kohllal helyettesítené Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, aki kedden saját televíziócsatornáján nyilatkozott.
A bíróság elrendelte a józsefvárosi piac kiürítésének hatósági kikényszerítését – erősítette meg az atv.hu információit a MÁV Zrt. A végrehajtásnál az esetleges fellebbezést sem kell megvárnia a vasúttársaságnak.