"Tépje darabokra" megállapodását az iszlamista Hamász mozgalommal - erre szólította fel Mahmúd Abbász palesztin elnököt vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a CNN amerikai televíziós csatorna egyik műsorában, és hozzátette, hogy Izrael nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni egy olyan palesztin kormánnyal, amelyet az iszlamista csoport támogat.
Szabadon engedték vasárnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik megfigyelőjét az oroszbarát szeparatisták a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban.
Rövid, súlyos betegség után 65 esztendős korában vasárnap 13 órakor elhunyt Buffó Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, művészeti vezetője - tájékoztatta az MTI-t Beke Farkas Nándor, a zenekar főtitkára.
A holokauszt fájdalma felejthetetlen - mondta a budapesti Élet Menetéhez intézett videóüzenetében az izraeli államfő. Orbán Viktorral beszélt a hét végén telefonon az amerikai alelnök
Megvert egy beteget, aztán megszökött a szombathelyi kórházból egy férfi, aki egy tegnap hajnalban összetört autó utasa volt. A Mercedes anyósülésén utazó férfi a kórházban kihúzta az infúzióját, fejbe rúgott egy másik ápoltat, majd megszökött. Mára kiderült a két férfi korábban egy lángoson veszett össze, majd a a baleset után a kórházban egy szobába kerültek. Itt ismét egymásnak estek.…
A holokauszt nem csak az emberiség, de a magyarság, és a zsidóság tragédiája is volt - ezt Navracsics Tibor mondta a holokauszt áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen vasárnap. A miniszterelnök-helyettes szerint az elkövetőket meg kell büntetni, és tovább kell lepni a XXI. századba. Részletek a videóban.
Hétfőtől nem kell vízum azoknak a moldovai állampolgároknak, akik biometrikus útlevél birtokában három hónapnál rövidebb időre szeretnének beutazni a schengeni övezetbe - erősítette meg vasárnap az Európai Bizottság.
A római katolicizmus történetében most először egyszerre két pápát avattak szentté a Vatikánban: XXIII. Jánost és II. János Pált. A Szent Péter téren több mint félmillió ember vett részt a szertartáson. Jelen volt Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, Orbán Viktor miniszterelnök pedig magánemberként vett részt a ceremónián. Részletek a videóban.
Jól vannak az EBESZ katonai megfigyelői, akiket pénteken ejtettek foglyul oroszbarát szeparatista fegyveresek Kelet-Ukrajnában. Ezt maguk a tisztek jelentették be a szakadárok által szervezett sajtótájékoztatón. Az EBESZ külön delegációt küld Ukrajnába, hogy tárgyaljon a kiszabadulásuk feltételeiről. Közben az amerikai alelnök telefonon biztosította Orbán Viktort arról, hogy az Egyesült Államok…
Hétfő hajnalban ismét tüntetők jelentek meg a Szabadság téren, mielőtt még a munkások hozzáfoghattak volna a német megszállási emlékmű építéséhez. A demonstrálók leültek az emlékmű talpazatánál és akár testükkel is meg akarják akadályozni az építést.
Áder János köztársasági elnök ma Lengyelországba látogat a Holokauszt Emlékév és a Nemzetközi Élet Menete alkalmából - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.
Még az idén további 40 ezer hektár földterületre hirdet pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) a Földet a gazdáknak program keretein belül, és a tervek között szerepel a kiírt területek művelési ágának szélesítése is - írja a Napi Gazdaság hétfői számában a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján.
A német külügyminiszter felszólította Oroszországot vasárnap, hogy gyakoroljon nyomást a kelet-ukrajnai szeparatistákra annak érdekében, hogy az EBESZ-tagállamok által delegált és péntek óta fogva tartott valamennyi megfigyelő mihamarabb visszanyerje szabadságát.
Bejutott a férfi kézilabda EHF Kupa május 17-18-i, berlini négyes döntőjébe a Pick Szeged, miután az idegenbeli kétgólos vereséget követően vasárnap, hazai pályán 28-22-re legyőzte a portugál Sporting CP csapatát.
A politikusok és a közírók még mindig a választási eredményt latolgatják. Van, aki emeszpézik, civilezik, bokrosozik, esetleg makoveczezik. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
Bár több mint háromszorosára nő a parlamenti képviselők alapfizetése, a pótdíjak, a költségtérítés és a lakhatási támogatások elvesztése miatt a túlnyomó többségük kevesebb pénzt kap majd az új ciklusban - írja a Blikk.
Az Independent című brit lap híre szerint Najib Razak maláj miniszterelnök hét héttel a Malaysia Air Boeing 777-esének eltűnését követően erősítette meg hivatalosan azokat a híreket, amelyek szerint a repülőgép nyomait katonai radarok is észlelték.
Az Európai Bíróság határozott egy magyar devizaadós ügyében - írta a Magyar Nemzet hétfőn. A luxembourgi fórum szerint a magyar törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel. A bíróság várhatóan szerdán a Kásler-ügyben is kihirdeti határozatát.
Negyven éve, 1974-ben állították hadrendbe a magyar légierőben az An-26-os típusú szállítórepülőket, amelyek azóta a Kanári-szigetektől Mazari-Sarifig, az Északi-sarkkörtől Bagdadig számos helyen megfordultak, fedélzetükön vittek állam- és kormányfőket, sportolókat is. Az egyik gép a közelmúltban érte el a tizenkétezer repült órát.
Az Index egy olyan lámpáról közöl cikket, amely lehallgatja a közeli beszélgetéseket, leiratot készít belőlük és automatikusan posztolja a Twitterre, amit hallott. A Pénzcentrum arról ír, hogy betiltanák a gyerekek energiaital-fogyasztását Magyarországon.