2014. június 20. péntek

jún. 20
10:51
Egymillió fontos üzlet Londonban (Alternatív Energia)
Objektumvédelmi rendszerek, hordozható infrasorompó, menekülési útvonaljelző rendszer.
jún. 20
11:09
Demszky: "nagyon büszke vagyok a 4-es metróra" (Alternatív Energia)
Demszky szerint az Orbán-kormány bosszút áll Budapesten.
jún. 20
11:09
"Pokolgéppel" érkeztek: devizások tüntettek a robbantott banknál (ATV)
Devizahitelesek tüntettek a felrobbantott CIB-nél. Az „egésznapos banknevelést” a Facebookon hirdették meg, azt ígérik forgalomlassításra is sor kerül. „A devizahitelek eltörlését”, „a károk megtérítését”, és „a felelősök megbüntetését” követelik. Ott jártunk.
jún. 20
11:11
Tizennégy lépésben a békéért (Alternatív Energia)
jún. 20
11:11
Vérfürdőbe torkollt egy kijevi akció Kelet-Ukrajnában (ATV)
A Donyeck megyei Krasznij Liman mellett oroszbarát szakadár fegyveresekkel folyó heves harcokban 12 ukrán katona esett el, további 25 pedig megsebesült - jelentette az Unian ukrán hírügynökség péntek délelőtt.
jún. 20
11:13
Lezárták a főváros egy részét (Alternatív Energia)
Stockholmban azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy felrobbantja magát.
jún. 20
11:15
Ellentmondó adatok az ukrajnai menekültekről (Alternatív Energia)
jún. 20
11:17
Kerry Irakba, Lavrov Szaúd-Arábiába utazik (Alternatív Energia)
jún. 20
11:19
Berlusconit megint börtönre ítélhetik (Alternatív Energia)
A volt miniszterelnököt kiskorú prostitúcióra kényszerítésével vádolják.
jún. 20
11:27
Egy debrecennyivel kevesebb a fiatal (Infostart)
Tíz év alatt 1,1 millióval csökkent a magukat magyarnak vallók száma a Kárpát-medencében. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet határon túli magyar ifjúság helyzetével foglalkozó konferenciáján elhangzott az is, hogy a 2000-es években egy Debrecen méretű városnyival csökkent a 15-29 éves korosztály létszáma.
jún. 20
11:27
Több mint ötmillió menekült a világban (Alternatív Energia)
Csak kevesen térnek vissza eredeti lakóhelyükre.
jún. 20
11:29
Eljárás neonácik ellen (Alternatív Energia)
Egyelőre mindegyik gyanúsított szabadlábon van.
jún. 20
11:31
Újra apai örömök elé néz Czeizel Endre (Alternatív Energia)
jún. 20
11:45
Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülőgép (Alternatív Energia)
A pilóta "vibrációt" érzékelt a gépen, ezért biztonsági okokból szállt le.
jún. 20
11:45
A Barcába igazolhat Suárez (ATV)
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelonában folytathatja pályafutását Luís Suárez, a brazíliai világbajnokságon szereplő uruguayi labdarúgó-válogatott csatára.
jún. 20
11:47
Lelőttek egy palesztin kamaszt - egyre nő a feszültség Izraeben (Alternatív Energia)
Hamasz: "rászabadítjuk a poklot Izraelre"
jún. 20
11:47
Jogerősen elítélték az újságírókat fenyegető Zagyvát (ATV)
Súlyosbító tény, hogy Zagyva Gyula országgyűlési képviselőként zaklatta a Hetek munkatársait. A Jobbik egykori politikusának 300 ezer forintot kell fizetnie, vagy fogházba vonul.
jún. 20
11:49
MSZP: Rogán fél az emberek véleményétől (Alternatív Energia)
jún. 20
11:51
Párizsban egyeztetnek a baloldali kormányfők (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság legfontosabb feladatait tekintik át.
jún. 20
11:53
Az ukránok ellenőrzik az orosz határt (Alternatív Energia)
Az ukrán hadsereg szerint már nem juthat utánpótlás a szakadároknak Oroszország felől.
jún. 20
12:21
Több mint ötvenmillió menekült a világban (Alternatív Energia)
A II. világháború óta nem volt ilyen sok menekült. Csak kevesen térnek vissza eredeti lakóhelyükre.
jún. 20
12:23
Emberi maradványok a Várkert Bazárban (Alternatív Energia)
Már azt is tudják, kik voltak az elesett katonák.
jún. 20
12:25
Szatírt fogtak Kecskeméten (Alternatív Energia)
A 24 éves férfi szabadlábon védekezhet.
jún. 20
12:27
Lázár János nem alkalmas uniós főtárgyalónak! (Alternatív Energia)
Lukács Zoltán hisztérikusnak nevezte a Fidesz és Lázár János magatartását.
jún. 20
12:57
Barroso is részt vesz a V4-es csúcstalálkozón (Metropol)
A magyar V4-elnökség utolsó csúcstalálkozója lesz.
jún. 20
12:57
Blikk: Zuschlag lángost süt Horvátországban (ATV)
A korábban börtönbüntetésre ítélt egykori politikust itthon sehol sem alkalmazták, ezért úgy döntött, hogy a feleségével együtt kétkezi munkából fognak megélni, lángost sütnek majd a horvát tengerparton.
jún. 20
12:59
MÁV-Start: szombattól nyári menetrend (Metropol)
Csökkentik a balatoni menetidőt, növelik a kerékpár-szállítási kapacitást és klimatizált kocsikat állítanak forgalomba.
jún. 20
13:15
A magyar államé a Táncsics-börtön (Alternatív Energia)
Cserébe Magyarország átadja a budapesti amerikai nagykövetség melletti két épületet.
jún. 20
13:15
Kósa Gyurcsányba, Gyurcsányék Mészáros Lőrincbe szálltak bele (ATV)
Az atv.hu folyamatosan frissülő hírfolyamában minden fontos belpolitikai információt megtalál!
jún. 20
13:17
Aratóverseny és rekordkísérlet is lesz a Sarud Fesztiválon (Alternatív Energia)
A fesztivál minden napja ingyenes.
jún. 20
13:19
Gólya RoadShow - Gólyafiókák közvetlen közelről (Alternatív Energia)
jún. 20
13:33
Mi történt 25 éve ezen a napon? - Június 20. (Infostart)
1989. június 20. kedd: A hivatalos adatok is megerősítették, hogy a Szolidaritás elsöprő győzelmet aratott a lengyel választásokon. A londoni Times című napilap cikket közölt arról, hogy Románia - a magyar határőrök vizsgálódó tekintete mellett - falat épít a Magyarországgal és Jugoszláviával fennálló határa mentén.
jún. 20
13:33
Katonák maradványaira találtak a Várkert Bazárnál (Metropol)
Összesen tizenkét, a második világháborúban elesett német és magyar katona maradványát találták meg.
jún. 20
13:33
Elismerést kaptak az öngyilkosjelölt megmentői (Alternatív Energia)
jún. 20
13:33
Súlyos árvíz a bolgár tengerparton: legalább tíz halott (ATV)
Heves esőzés következtében víz öntötte el csütörtök este a bolgár tengerparton fekvő Várna városát, a rendőrség szerint emiatt legalább tíz ember meghalt, köztük egy ötéves gyerek.
jún. 20
13:35
OBH: év végére várható az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény koncepciója (Infostart)
Várhatóan az év végére készül el az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény végleges koncepciója - mondta Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese az MTI-nek pénteken, a tervezett jogszabály koncepcióját bemutató konferencia szünetében.
jún. 20
13:35
Fél nap alatt elfogták a rablógyilkost (Alternatív Energia)
jún. 20
13:51
Elege lett az RTL-nek (Alternatív Energia)
"Társaságunk megvizsgálja a híresztelésekkel szembeni jogorvoslati lehetőségeket, és jogi lépéseket fontolgat."
jún. 20
14:09
Menekültek Világnapja - Tűzfal dekoráció a Gozsdu-udvarban (Alternatív Energia)
.
jún. 20
14:11
Karl Erik Böhnre emlékezik a Győr és a Larvik (Alternatív Energia)
Karl Erik Böhm a Larvikkal KEK-győztes volt, a Győrrel BL-döntőbe jutott.
jún. 20
14:27
Tizenkét katona maradványai kerültek elő a Várkert Bazár építkezésénél (Infostart)
Összesen tizenkét, a második világháborúban elesett német és magyar katona maradványát találták meg a Várkert Bazár felújításának májusi munkálatai során - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztályának vezetője pénteken Budapesten.
jún. 20
14:27
A magyar államé lett a Táncsics-börtön (Metropol)
A korábban az USA tulajdonában lévő börtön egyik épületében tartották fogva Táncsics Mihályt.
jún. 20
14:27
Varga: a magyar gazdaság meggyőzte az Európai Bizottságot (ATV)
Jelentős eredményt ért el Magyarország az országspecifikus ajánlások területén - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EU-országok gazdasági, illetve pénzügyminiszterei tanácskozásának (Ecofin) szünetében pénteken telefonon az MTI-nek. Kikerült például az elvárások közül az idei 1 százalékos költségvetési kiigazítás - mondta.
jún. 20
14:29
Az RTL visszautasítja Lázár vádjait (ATV)
Az RTL Magyarország visszautasít minden olyan híresztelést, amely azt sugallja a közvélemény számára, hogy társaságuk eddig nem, vagy nem megfelelő mértékben vette ki a részét a közteherviselésből - írták pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményükben, hozzátéve: az RTL Magyarország tavaly csaknem 9 milliárd forintot fizetett be az államkasszába.
jún. 20
14:45
Az RTL visszautasítja a vádaskodásokat (Metropol)
Közölték, hogy a társaságuk megvizsgálja a híresztelésekkel szembeni jogorvoslati lehetőségeket, és jogi lépéseket fontolgat.
jún. 20
14:45
MRK: kockázatos a felsőoktatási törvény (ATV)
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége szerint kockázatot jelent a felsőoktatási intézményekben a kettős vezetés.
jún. 20
15:03
Varga Mihály: kedvezően változnak a brüsszeli ajánlások (Infostart)
Jelentős eredményt ért el Magyarország az országspecifikus ajánlások területén - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EU-országok gazdasági, illetve pénzügyminiszterei tanácskozásának (Ecofin) szünetében pénteken telefonon az MTI-nek. Kikerült például az elvárások közül az idei 1 százalékos költségvetési kiigazítás - mondta.
jún. 20
15:03
Megkezdik a szúnyogirtást hétfőtől (Metropol)
Hétfőtől az ország tizenhárom térségében, a többi között a Balatonon, a fővárosban is megkezdik a vérszívók irtását.
jún. 20
15:03
DK: a téli közmunkaprogram csak választási csali volt (Alternatív Energia)
"A közmunka átmeneti segítség, de nem végleges megoldás."
jún. 20
15:03
Ezzel a módszerrel toboroznak európai fiatalokat az iraki lázadók (ATV)
Egy nemrég alapított médiarészleg gyártotta angol és német nyelvű videókkal toboroz Nyugatról új harcosokat az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű radikális iszlamista szervezet.

Keresés