2014. június 20. péntek

jún. 20
0:03
Mozambik az elefántmészárlás egyik fellegvára Afrikában (Infostart)
Mozambik lett az elefántmészárlás egyik fellegvára Afrikában: egy légi megfigyelés szerint vadorzók 2011 és 2013 között több száz állatot ejtettek el agyaráért az ország északi részén - kongatta meg a vészharangot csütörtökön a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet.
jún. 20
0:03
Vb 2014: Japán-Görögország mérkőzés élőben az NSO-n! (She)
Japán és Görögország egymás ellen próbál meg javítani az első fordulós veresége után. Vajon melyik válogatott javít? Kövesse a találkozót élő tudósításunkkal!
jún. 20
0:21
35 millió dollárért kelt el Andy Warhol önarcképe (Infostart)
Harmincöt millió dollárért (7,8 milliárd forint) kelt el Andy Warhol amerikai pop-art művész egyik önarcképe a világ legnagyobb 20-21. századi művészettel foglalkozó kiállításán és vásárán, az Art Baselen, amelyre vasárnapig mintegy 70 ezer látogatót várnak a Rajna-menti városba.
jún. 20
0:21
Videó: Luis Suárez két csodálatos gólja Anglia ellen (She)
Hiába szerezte meg Wayne Rooney az első vb-gólját, előtte Luis Suárez gyönyörű fejes gólja, majd utána nagy bombája Uruguay győzelmét jelentette. Összefoglaló.
jún. 20
0:21
Hígítót adtak álcázva (Blikk)
jún. 20
0:21
IMF: megindult a fellendülés az euróövezetben, de erősíteni kell (ProfitLine)
Az euróövezetben már kezdenek megszilárdulni a fellendülés alapjai, megerősítéséhez azonban további intézkedésekre van szükség, és erre a kedvező piaci környezet meg is adja a lehetőséget - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a szervezet alapszerződésének négyes cikkelye alapján az euróövezeti országokkal folytatott egyeztetésekről készült összefoglaló jelentése. A dokumentumot Christine…
jún. 20
0:39
Olvasnivaló: Mindenki kedvence: a somlói galuska (Mindmegette)
A somlói galuskát mindenki ismeri, akad, aki ne szeretné? Egy nem is régi felmérés szerint Magyarország kedvenc desszertje. No de kóstolt-e már mindenki igazi somlóit? Van-e igazi?
jún. 20
0:57
Tenisz: egy győzelemre 22. ATP-döntőjétől a francia (She)
Bejutott az elődöntőbe az eastbourne-i férfi tenisztornán Richard Gasquet: a világranglista-14. francia játékos 6:3, 6:4-re legyőzte Martin Klizant. Ha a 28. születésnapját szerdán ünneplő játékos a Denis Istomin elleni elődöntőt is sikerrel veszi, pályafutása során 22. alkalommal játszhat finálét az ATP-touron, amelyből összesen tízet nyert meg.
jún. 20
1:15
Vb 2014: Suárez első vb-trófeája már megvan (She)
Ki más lehetett volna az Uruguay–Anglia (2–1) vb-csoportmeccs legjobbja a FIFA szavazásán, mint a két gólt szerző Luis Suárez?
jún. 20
1:19
NS: kameruni népharag; Szivics befogja a száját - péntek (She)
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.
jún. 20
1:33
U19-es Eb: Mészöly K. sorsolt, Mészöly G. véleményezi (She)
Csütörtök este Mészöly Kálmán korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó közreműködésével Felcsúton elkészítették a júliusban négy magyarországi helyszínen megrendezendő U19-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztását. Fia, Mészöly Géza, az U19-es válogatott szövetségi edzője így kommentált.
jún. 20
1:33
Depresszió­s volt Johnson (Blikk)
jún. 20
1:37
Vb 2014: az elefántcsontparti Die nem elhunyt apja miatt sírt (She)
Kiderült az igazság, hogy az elefántcsontparti Serey Die miért sírta el magát a himnusz közben.
jún. 20
2:09
Vb 2014: Kolumbia ritkán örülhet így nulla-nullának (She)
Japán és Görögország 0–0-ra végzett egymás ellen a brazíliai vb C-csoportjának péntek hajnali meccsén, ami azt jelenti, hogy a csoportelső Kolumbia már továbbjutott.
jún. 20
2:27
Emberhátrányban szereztek pontot a görögök (Infostart)
A görög válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent játszott a japán csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.
jún. 20
2:27
Videó: Ön érzi CR mozgásán, hogy valami nincs rendben? (She)
Paulo Bento szövetségi kapitány megmondta: Cristiano Ronaldo százszázalékos fizikai állapotban van. A portugál sztár ugyan beragasztott térddel, de már teljes értékű munkát végez.
jún. 20
2:27
Felszámolták az illegális bontót (Blikk)
jún. 20
2:27
A görögök védekezni még mindig nagyon tudnak (Alternatív Energia)
A japánok a 38. perctől emberelőnyben játszottak, mégse mentek semmire: 0-0.
jún. 20
2:45
Barcelona: megszakadt Xavi és a katariak tárgyalása (She)
A France Football információi szerint holtpontra jutottak a tárgyalások Xavi, az FC Barcelona labdarúgója és az őt szerződtetni kívánó katari al-Arabi között.
jún. 20
2:45
Hetedszer is megműtteti mellét Price (Blikk)
jún. 20
3:21
Videó: fölösleges kiállítás, de kihúzták döntetlennel a görögök (She)
Nem született gól a görögök és a japánok felejthető mérkőzésén, a döntetlen Kolumbia továbbjutását jelenti.
jún. 20
3:25
Vb 2014: Miért mindig rólam kérdezősködnek? - Drogba (She)
Didier Drogba, az elefántcsontpartiak klasszisa a második csoportmeccsen is csak csere volt a vb-n, és nem örül annak, hogy mindig ennek okáról faggatják.
jún. 20
3:39
Vb 2014: A 16-oson belül árnyékba kerültünk - Zaccheroni (She)
Nem született gól a görögök és a japánok felejthető mérkőzésén, a döntetlen Kolumbia továbbjutását jelenti.
jún. 20
3:39
Ezek a leggyakoribb betegségek az 50 feletti nőknél - Tünetek (WebBeteg)
Ötven éven felül, a menopauza után a nőknek több egészségügyi probléma lehetőségével szembe kell nézniük. Csokorba szedtük a négy leggyakoribb, ebben a korban a nőket érintő betegséget, és azok tüneteit, illetve figyelmeztető jeleit.
jún. 20
3:57
Elmondták a bűnözők, hová szeretnek betörni (Blikk)
jún. 20
4:06
Július első hetében érkezik a kiváló minőségű magyar dinnye (GazdaságPortál)
A tavalyinál több kiváló minőségű magyar dinnye kerül a kereskedőkhöz július első hetétől – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI érdeklődésére. Hozzátette, a termelők azt kérték a nagy áruházláncok képviselőitől, hogy július elejétől már ne rendeljenek importot, és ne akciózással kezdjék a magyar dinnye forgalmazását. Mártonffy Béla, a…
jún. 20
4:10
Toborzó kampánnyal keres munkatársakat az IT-Services Hungary Kft. (GazdaságPortál)
Jelentős létszámbővítés előtt áll az informatikai szolgáltató IT-Services Hungary Kft. (ITSH). A cég toborzó kampányt indított, amellyel több száz magasan képzett szakember felvételét célozta meg – mondta el Bőthe Csaba, a vállalat ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A tervek szerint év végéig 300 új szakembert alkalmaznak, amivel az ITSH magyarországi létszáma eléri a…
jún. 20
4:12
Szakmai észrevételek és javaslatok az adórendszerről (ProfitLine)
Megfogalmazta észrevételeit a Joint Venture Szövetség (JVSZ) az aktuális adórendszerrel kapcsolatban, e szerint a jelenlegi struktúra egyik fontos problémája továbbra is a központosítás magas aránya, vagyis a GDP-hez viszonyítva magas az újraelosztás mértéke. A költségvetés kiadásait figyelembe véve a maximum 3 százalékos hiánymértéket, fedeznie kell a bevételeknek – áll a szövetség által a…
jún. 20
4:24
Útfelújítás kezdődik az M0-son, a kistarcsai csomópont előtt – torlódásokra kell számítani (GazdaságPortál)
A következő hetekben torlódásra számíthatnak a járművezetők az M0-s autóút keleti szektorában, a kistarcsai csomópont előtt, ahol burkolatlapokat cserélnek ki – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője csütörtökön az MTI-vel. Pécsi Norbert Sándor elmondta, hogy garanciális javítás keretében a 61-es kilométerszelvénynél, az M5-ös autópálya felé vezető oldal külső sávjában…
jún. 20
4:33
P. Koltai panaszt tett a bíróságon (Blikk)
Budapest — Kommandósok törték rá az ajtót 2010 novemberében, és öt hónapig volt előzetes letartóztatásban, tegnap viszont megkönnyebbülten állt fel a vádlottak padjáról. P. Koltai Gábor (42) össze is mosolygott édesanyjával, a Kossuth-díjas Pogány Judittal (69), aki azért jött el, hogy a fiának erőt adjon, s érdeklődéssel figyelte az ötórás tárgyalást a Fővárosi Törvényszéken.
jún. 20
4:33
Még a cipőjükben is lopott ékszereket rejtegettek (Blikk)
jún. 20
4:42
Újabb használt buszokat vesz a BKV (GazdaságPortál)
Újabb használt buszokat vesz a BKV a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által biztosított forrásból, az ősszel alacsonypadlós Van Hool csuklós buszok állhatnak forgalomba a fővárosban. A BKK csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 25 darab Euro 3-as besorolású, légkondicionálóval is felszerelt NEW AG 300-as Van Hool érkezik a fővárosba a hollandiai Utrecht városából, az adás-vételről a…
jún. 20
4:48
Mától újra a Lehel utcáig jár az 1-es villamos Budapesten (GazdaságPortál)
Kijavította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az 1-es villamos felújítása után talált üreget a Honvédkórháznál, így péntektől újra a Lehel utcáig közlekednek a szerelvények a vonalon a Bécsi úti végállomástól. A BKK csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ezzel együtt a korábban bevezetett sebességkorlátozás is megszűnik. Mint írták, a Honvédkórháznál a felújítási munkáktól teljesen…
jún. 20
4:51
Számítógépes hiba miatt jöhetett össze 28 milliárdos tartozás (Blikk)
Budapest — Könnyen lehet, hogy valóra válik a rémálma, és az utcára kerül Ruszkai Barnabásné Györgyi (59), a bíróság ugyanis csütörtökön úgy döntött, nem kell megszüntetni a nővel szemben a végrehajtást.
jún. 20
4:52
Kutatás: a kertvárosi családi házak a legkedveltebb betörési célpontok (GazdaságPortál)
Az Országos Kriminológiai Intézet (OKI) kutatása szerint az új építésű kertvárosi családi házak a betörők legkedveltebb célpontjai – hangzott el a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A 139 jogerősen elítélt betörő bevonásával készült felmérés szerint a bűnözők legfontosabb szempontja célpontjuk kiválasztásánál, hogy lehetőleg senki ne legyen otthon.…
jún. 20
4:55
Orosz lányt vett feleségül Koman (Blikk)
Budapest – Elkelt Koman Vladimir (25)! Az előző szezonban az orosz élvonalban szereplő FK Ural gárdáját erősítő magyar válogatott futballista nem klubot váltott, hanem megnősült. Az ungvári születésű középpályásra ugyanis keleti légiós évei alatt rátalált a szerelem, s kihasználva a rövid nyári szünetet, feleségül vette orosz származású kedvesét, Zarinát.
jún. 20
4:59
Játszótér építésén kaszáltak a trafikosok (Blikk)
Szeged — Több mint százmillió forintot zsebelhetett be egy szegedi trafiknyertes cége egy uniós játszótérépítésen.
jún. 20
5:00
Így akarnak adózni Magyarországon a vállalkozások: mit szól vajon a kormány? (Adózóna)
Alacsony mértékű egységes társasági adókulcsot, az iparűzési adózás rendszerének drasztikus átalakítását, a feketegazdaság elleni eszközök hatékonyabbá tételét szorgalmazza egyebek mellett a hazai és külföldi vállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség (JVSZ).
jún. 20
5:09
Obama 300 katonai tanácsadót küld Irakba (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy egy átfogó cselekvési terv keretében mintegy 300 katonai tanácsadót küld vissza Irakba a bagdadi kormánnyal való koordináció javítása érdekében.
jún. 20
5:09
Jól teljesít Orbán barátja: Mészáros Lőrinc (Alternatív Energia)
Perelték a vagyonnyilatkozat miatt Mészárost, ma lett volna a következő tárgyalás.
jún. 20
5:09
Felvétel: minden nap verte 18 éves barátnőjét – megvan a férfi (ATV)
Szinte minden nap verte, és - amikor menekülni akart - bezárta az élettársa azt a 18 éves lányt, akinek egy hónap után most sikerült megszöknie fogvatartójától. A lány egy közösségi oldalon ismerkedett meg a veszprémi férfival, akivel márciusban össze is költöztek. Az idill csak három hétig tartott, a férfi ezután agresszív lett. A rendőrök pár napja fogták el - már őrizetben van. Részletek a…
jún. 20
5:11
Orbánt is védte a TASZ (Alternatív Energia)
2007-ben még nem tekintette a Fidesz ellenségnek a civileket.
jún. 20
5:27
Demcsák túltette magát a történteken (Blikk)
jún. 20
5:27
Ferenc pápa úrnapi körmenetet tartott Rómában (Infostart)
Róma utcáin körmenetben vonultak fel Úrnapjának ünnepén. Fáradtságra hivatkozva Ferenc pápa most nem gyalog vett részt a körmeneten.
jún. 20
5:27
Túlkompenzál a Fidesz (Kripto Akadémia)
Valódi támogatottságuknál jóval több mandátumot szerezhetnek a kormánypártok.
jún. 20
5:27
Milliárdos vagyona van a legsikeresebb magyar gázszerelőnek (ATV)
Jávor Benedek szerint nem az a hír, hogy már nyilvános, hanem az, hogy eddig miért nem volt az.
jún. 20
5:29
Megtalált ellopott biciklijét Palotás Petra (Blikk)
Hamburg — A metróban találta meg ellopott kerékpárját Palotás Petra (38). A műsorvezető-írónő kertjéből fújták meg a biciklijét, amelyet munkából hazamenet a férje látott meg lelakatolva Hamburg egyik metrómegállójában.
jún. 20
5:29
Így ünnepeljük a menekülteket (Kripto Akadémia)
Magyarország egy 8 éve itt élő koszovói családot küldene haza.
jún. 20
5:31
Klapka 10 milliós gyűrűt vett az esküvőjére (Blikk)
Budapest — Klapka György (86) péntek délután veszi feleségül Kiss Marit (71), noha a hivatalos esküvői meghívójukban a vasárnap délután öt óra áll kezdési időpontként.
jún. 20
5:31
Szeptemberre kiderülhet, hogy kik a szerzői a kuruc.infónak (Kripto Akadémia)
A portál hét-nyolc bűncselekmény-kategóriát merít ki.

Keresés