A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni – derült ki a Randstad Awardhoz kapcsolódó kutatásból. Globálisan az IT a legvonzóbb szektor.
Német sajtóértesülés szerint a brit kormányfő figyelmeztetett, nem tudná garantálni, hogy Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió tagja maradjon, amennyiben az európai vezetők Jean-Claude Junckert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét választják az Európai Bizottság elnökévé
Veszélyezteti a magyar borpiac egyensúlyát az import, ezért a szaktárca szeretné visszaszorítani a külföldi borok behozatalát - mondta el Kiss Eliza miniszteri biztos.
Az Amerikai Humán Genetikai Társaság beszámolója alapján több olyan genetikai elváltozást is felfedeztek, amelyeknek a jelenléte megnöveli vagy csökkenti az esélyét a vastagbélrák kialakulásának bizonyos tápanyagok fogyasztása esetén.
Enying — Rémálmaiban sem gondolta volna Szabó Lajosné Vései Mária, hogy férje halála után 19 évvel újra át kell élnie mindazt, amit egykor szerette elvesztése okozott. Az özvegy az egyik temetőlátogatásakor vette észre, hogy az évtizedekkel korábban megvásárolt családi sírhelyen egy ismeretlen ember nyugszik.
Füle — Újra jó hírek érkeztek az agydaganattal küzdő Bajor Imre (57) állapotáról. Bár a súlyos beteg színész az elmúlt pár napban lemondott egy kabaréelőadást, ahova telefonon jelentkezett volna be, ezért olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy súlyosbodott az állapota.
Budapest — Mindig is hatalmas harcot vívott a kilókkal Gáspár Laci (34); az énekes az elmúlt tíz évben, amióta a Megasztár versenyének hála megismerte az ország, folyamatosan küzd a súlyával.
Budapest — Az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar sorozata, a Társas játék főszereplőjeként Simon Kornél (37) egyik napról a másikra lett sztár. A színész elmesélte, hogy kezeli ezt, és mi köze mindennek a trambulinhoz.
Visegrád — Egy 150 fős, hagyományos esküvő keretében kimondta egymásnak a boldogító igent a Budapesti Operettszínház két sztárja, Bordás Barbara (27) és Boncsér Gergely (29) péntek délután. A fiataloktól ugyan sokan megkérdezték, nem korai-e alig egy év után összeházasodni, de a színésznő elmondta, hogy mivel már régóta ismerik egymást, így nem gondolja, hogy elhamarkodott lépést tettek…
Lejár a jogszerűtlen díj- és költségnövelés miatt 35 pénzügyi szervezetre kirótt jegybanki bírság befizetésének, a megkárosított fogyasztók kártalanításának végső határideje szombaton.
Trükkös tolvajok tucatnyi esetben fosztottak ki gyanútlan embereket budapesti bankautomatáknál az utóbbi hónapokban – írja a Bors. Elterelik a kiszemelt figyelmét, és kikapják a pénzt.
Elvérzett a rezsiharcban az egyik kéményseprő cég. A szolgáltatás június végén hét megyében megszűnik, mert a kéményseprést végző kft-nek a rezsicsökkentés akkora bevételkiesést jelentett, hogy tönkre ment. Az ATV információi szerint hasonló a helyzet a szemétszállító cégeknél, melyeknek több milliárdos kompenzációra lenne szükségük. Részletek a videóban!
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Mezőföld Népfőiskolai Társaság "Kishantos a jövő generációkért" címmel tartott rendezvényt a Fejér megyei településen szombaton.
Másfél hónapos vágányzári korlátozás után június elsejétől, vasárnaptól ismét menetrend szerint közlekednek a vonatok a Miskolc - Hidasnémeti vasútvonal teljes hosszában. A Budapest - Miskolc - Kassa viszonylatban közlekedő Rákóczi és Hernád EuroCity utasainak is zavartalan lesz az utazás.
Ez volt az első olyan európai parlamenti választás, ami valóban az európai témákról szólt, ami tényleg képes volt megszólítani az európai állampolgárokat, és ami lehetővé tette, hogy Európa az utcán is téma legyen – Jürgen Habermas, a neves német szociológus, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című mű szerzőjének véleménye legalábbis ez. Habermas a Goethe Intézet unszolására hosszú…
Hogyan számolhatja el a mezőgazdasági kistermelő annak a költségét, ha a saját tehergépkocsiját használja áruk szállítására? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Heteken belül indul négy szentendrei-szigeti település csatornázása, a 3,5 milliárd forintos EU-forrásból finanszírozott beruházás egyúttal a sziget "újjáélesztését" célzó stratégiai terv végrehajtásának kezdetét is jelenti - mondta a koncepciót kidolgozó Pro Pócsmegyer Településfejlesztési Kft. vezetője az MTI-nek.
A héten újra 110 dollár alá esett a Brent árfolyama, melyben Putyin jövő heti normandiai megemlékezésen történő részvételéről szóló hír is szerepet játszhat. A heti árfolyam-elmozdulások tükrében a...
A Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum megállapodásának köszönhetően újra látogatható vasárnaptól a Ráth György Múzeum, amelynek állandó kiállításait a Hopp Ferenc Múzeum gyűjteményi anyagából állították össze.
Német sajtóértesülés szerint a brit kormányfő figyelmeztetett, nem tudná garantálni, hogy Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió tagja maradjon, amennyiben az európai vezetők Jean-Claude Junckert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét választják az Európai Bizottság elnökévé.
Kigyulladt, majd teljesen kiégett egy kórterem a sátoraljaújhelyi kórház sebészetén. Tizennégy beteget és három dolgozót kellett kimenekíteni az épületből. A kórteremben fekvő egyik beteget megfigyelésre vitték a kórházba, folyamatosan dohányzott és nagyon nyugtalan volt. A cigarettáját állítólag sikerült elvenni tőle, így nem tudni, mitől gyulladt meg a berendezés. A beteg nem sérült meg, az…
Öt, tálib rabságban töltött év után nyerte vissza szabadságát egy amerikai őrmester. Cserébe az Egyesült Államok öt tálib vezetőt engedett el a kubai Guantánamón lévő amerikai börtönből.
Két első díjat és egy másodikat szereztek a magyar pályázók a Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) ingatlanfejlesztési pályázatán az idén - közölte a FIABCI Magyar Tagozata szombaton az MTI-vel.
David Cameron brit kormányfő nem tudja garantálni országa EU-tagságát, ha Juncker lesz az Európai Bizottság elnöke – erről ír a Der Spiegel hetilap vasárnapi számában.
Mi van akkor, ha eső miatt csúszik a meccs és a szurkolók nem akarnak elázni? A japán élvonalbeli Omija Ardija szurkolói kartonembereket készítettek, mezbe öltöztették őket és kirakták a B-közép helyére őket.
Tavaly a kormány lemondott a hazai médiapiac megadóztatásáról, hétfőn azonban a Fidesz-KDNP újra napirendre tűzi a reklámadót – tudta meg az atv.hu. A reklámadóval a kereskedelmi tévéket, a napi- és hetilapokat, a az internetes portálokat, a szabadtéri reklámhordozókat és a járműreklámokat sújtanák.