Nem biztos, hogy az eurójegybank (EKB) csütörtökön bejelentett monetáris lépései elégségesnek bizonyulnak az euróövezetet fenyegető deflációs kockázat kivédéséhez - vélekedtek egybehangzó értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Budapest — Csillogó szemmel nézte a színes szappanbuborékokat, a lufikat és a csokoládétortát Gábor Dominik. Kovács Ágnes (32) olimpiai bajnok úszó kisfia szerdán ünnepelte harmadik születésnapját.
Budapest - Kétséges, hogy lábra tud állni valaha is az az idős asszony, akit néhány napja taszított az autók közé egy fiatal fiú Budapesten, a Nagykörúton, a 32-esek terénél lévő villamosmegállóban.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA emberi űrrepülési programja fenntarthatatlan és nem biztonságos, ezért annak a Mars helyett előbb inkább a Holdra kellene összpontosítania - állapította meg a The Washington Post című napilap csütörtöki számában ismertetett jelentésében az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács (NRC).
Budapest — Amíg VV Vikiék (23) buliztak, valaki lelépett a kocsijukkal. A ValóVilág 6. egykori nagyszájú lányának a szava is elakadt, amikor megdöbbenve azzal szembesült, hogy barátnője kocsiját hajnalra valaki megfújta egy újpesti családi ház elől.
Budapest — Megtaláltuk Dunai Tamás (64) titkos szexkuckóját! Mint arról tegnap beszámoltunk, a Jászai Mari-díjas színész szerelmi légyottra bérelt ki egy magánlakást, ahová kedden szeretőjével érkezett.
Virtuális tervezőlaboratóriumot adtak át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gép- és Terméktervezés Tanszékén, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. több mint 10 millió forintos támogatásával - tájékoztatta a vállalat az MTI-t csütörtökön.
Gyömrő — Gyömrő polgármestere habzsolja az életet, a Blikk birtokába jutott felvételek szerint a legkülönbözőbb élvezeteket sem veti meg. A fotókon mi is kicsit elpirultunk: Gyenes Levente ugyanis két pucér hölgy társaságában látható, miközben az egyiket banánkarikákkal és eperszeletekkel tálalták fel neki. A csemegéhez valamiféle fehér por is járt, de valószínűleg ezzel nem megcukrozni…
Pontosan 70 éve, 1944. június 6-án szálltak partra a szövetséges csapatok Normandiában, hogy nyugat felől is megkezdjék Európa felszabadítását. Mit csinált a támadás idején Hitler, merre járt a német csapatok parancsnoka, és vajon hogy készült a történelem egyik legnagyobb inváziójára a szövetségesek vezetője?
Óriás repülőmókus, repülő gekkó, fejjel párosodó hal és szem nélküli barlanglakó pók is szerepel azon 367 új faj között, amelyeket a Mekong folyó vidékén fedeztek fel kutatók 2012-ben és 2013-ban.
Tollal, papírral szuronyok között - Magyar írók és költők az I. világháborúban címmel rendeztek konferenciát csütörtökön a XX. Század Intézetében, a világháború kitörésének 100. évfordulójához kapcsolódó programokhoz kapcsolódóan.
Már tesztelhető a Garantiqa új, eKérelem elnevezésű informatikai fejlesztése, miután a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (GHG) csütörtökön bemutatta új rendszerét banki partnereinek.