Már tesztelhető a Garantiqa új, eKérelem elnevezésű informatikai fejlesztése, miután a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (GHG) csütörtökön bemutatta új rendszerét banki partnereinek.
A kormánypárton belüli hatalmi harc egyik jele lehet a média körüli pertpatvar - írja a Népszava. A Magyar Nemzet is arra emlékeztet, hogy a reklámadó kapcsán mást állásponton áll a Fidesz két erős embere, Rogán Antal és Lázár János.
Lecserélte 2002-ben vásárolt autóját Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön éjfélkor nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint, amely más változást nem mutat a fideszes képviselő vagyoni helyzetében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kereste a legtöbbet tavaly - ez derült ki a most nyilvánosságra hozott adóbevallásokból. Komoróczki István annyit vitt haza, mint Orbán Viktor, Lázár János és Varga Mihály együttvéve. Csak Belgiumban több mint 20 milliót keresett. A legalaposabban egyébként Hoffman Rózsa töltötte ki az adóbevallást: a hivatalos fizetésén kívüli jövedelme után még a…
Aki nem szül elég gyereket, az ne kapjon ellátást a nyugdíjkorhatár elérésekor, vagy: alacsonyabb legyen a nyugdíja, mint egy nagycsaládosnak - ezt javasolja a kormánynak a Tudományos Akadémia szervezésében létrehozott Népesedési Kerekasztal. A szociológusok, és az ellenzék képtelennek tartják a javaslatokat. A Fidesz és a kormány nem nyilatkozik az ügyben. Részletek a videóban.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA emberi űrrepülési programja fenntarthatatlan és nem biztonságos, ezért annak a Mars helyett előbb inkább a Holdra kellene összpontosítania - állapította meg a The Washington Post című napilap csütörtöki számában ismertetett jelentésében az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács (NRC).
Tavaly végre elindult a növekedés a hazai távközlésben, a bevételek bővülése mögött részben sikeres növekedési fókuszú üzleti modellek alkalmazása és a lakossági fogyasztás élénkülése áll....
A G7-es csoport brüsszeli csúcstalálkozójáról egymás után érkeztek csütörtök este a világ vezető országainak állam- és kormányfői Franciaországba, ahol pénteken részt vesznek a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulós ünnepségein.
A sok hisztéria ellenére a dohánytermék kiskereskedelem kizárólagos állami hatáskörbe vonásával a kormány elérte a fő célkitűzéseket: sikerült jelentősen csökkenteni a fiatalkorúak dohányzását, elindult a feketekereskedelem felszámolása, pontos adatszolgáltatás valósult meg, s mindeközben folyamatos a dohánytermékek szakszerű értékesítése és az ellátás - értékelte a trafiktörvény hatályba lépése…
Az amerikai kormány jelentős számú foglyot kíván elszállíttatni a kubai Guantánamói-öbölben található haditengerészeti támaszpontról - közölte csütörtökön Washingtonban újságírókkal a kormány egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselője.
Három százalék pénzbeli egészségbiztosítási járulék megfizetésével – egyéb feltételek fennállás esetén – jogosultak lehetünk táppénzre, terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási díjra. Jár-e táppénz a nyugdíjas dolgozónak, a gyed, illetve gyes mellett munkát vállalónak, ha gyermeke vagy ő maga megbetegszik?
Ma egyórás ülés keretében iktatja be a Parlament az új kormányt, amely rögtön megtartja első ülését. A tárcák végleges kialakítása, az államtitkárok kinevezése még néhány napig eltart majd.
Az Európai Unión kívüli piacokban rejlő lehetőségekről és kockázatokról, a magyar külkereskedelmi stratégiát meghatározó keleti nyitásról vitáztak uniós, gazdaságdiplomáciai és kormányzati szakemberek csütörtök este a brüsszeli Balassi Intézetben, a brüsszeli magyar gazdasági klub találkozóján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kereste a legtöbbet tavaly - ez derült ki a most nyilvánosságra hozott adóbevallásokból. Komoróczky István annyit vitt haza, mint Orbán Viktor, Lázár János és Varga Mihály együttvéve. Csak Belgiumban több mint 20 milliót keresett. A legalaposabban egyébként Hoffmann Rózsa töltötte ki az adóbevallást: a hivatalos fizetésén kívüli jövedelme után még a…
Pintér Sándor belügy- és Seszták Miklós leendő fejlesztési miniszter lesz a harmadik Orbán-kormány két legvagyonosabb tagja - derül ki a politikusok friss vagyonnyilatkozataiból, amelyekből az is tudható, hogy Lázár János az idén műtárgyat adott el, de több a tartozása, Varga Mihálynak pedig csökkent a megtakarítása.
Őrizetbe vette az osztrák rendőrség Nurszultan Nazarbajev kazah államfő volt vejét, Rahat Alijevet, aki ellen egyebek között gyilkosság gyanúja miatt folyik vizsgálat.
Július elsejéig az egészségügyi szolgáltatótól kötelező adatközlést vár az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH); egy törvénymódosítást követően a hivatal által vezetett közhiteles nyilvántartás kiegészül az egészségügyi szolgáltatók, gyógyszertárak által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókra vonatkozó információkkal.
Pintér Sándor belügy- és Seszták Miklós leendő fejlesztési miniszter lesz a harmadik Orbán-kormány két legvagyonosabb tagja - derül ki a politikusok friss vagyonnyilatkozataiból, amelyekből az is tudható, hogy Lázár János az idén műtárgyat adott el, de több a tartozása, Varga Mihálynak pedig csökkent a megtakarítása.
Több mint 16 ezer magyar állampolgár több ezer milliárdos külföldi bankszámlákon tartott vagyonáról lehet pontosabb képe a NAV-nak egy májusban elfogadott OECD-nyilatkozat révén; az adózási információk automatikus cseréjéről szóló nyilatkozatot 47 ország, köztük Magyarország, Svájc, Ausztria, Luxemburg és több adóparadicsom is aláírta, így a jövőben az eddig rejtve maradt külföldi vagyonokról is…
Számtalan hibát tárt fel a General Motors (GM) amerikai autógyártó vállalat belső vizsgálata, amely azt elemezte, hogyan maradhatott éveken át javítás nélkül egy súlyos műszaki meghibásodás a vállalat autóinál.
Az elaprózott hazai cégstruktúrához nehezen átlátható tulajdonosi szerkezet társul, a mintegy 600 ezer magyarországi cég csaknem egymillió, aktuális állapot szerinti tulajdonosa és cégvezetője szövevényes kapcsolati hálót alkot, s a vállalkozások jelentős része kapcsolódik tönkrement, bedöntött vagy adósságot görgető más cégekhez - hívta fel a figyelmet a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit (NCT) Zrt.
A világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő csoport (G7) legfőbb célja továbbra is a munkahelyteremtés és a növekedés beindítása - közölte csütörtökön, a megbeszéléseket követően Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, a brüsszeli csúcs egyik házigazdája.
Elfogták azt a férfit pénteken, aki - mint megírtuk - lelőtt három rendőrt, két másikat pedig megsebesített egy szerdai fegyveres ámokfutás során Kanada keleti részén.
Ma reggel megerősítette Magyarország eddigi adóskockázati besorolását a Fitch. A BB+ minősítéshez továbbra is stabil kilátást rendel a szervezet. A Portfolio.hu tegnapi felmérése szerint a piac...
Két különböző alkotmányos aggályt is felvet a budapesti választási rendszer átalakítása- mondta László Róbert az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Political Capital választási szakértője szerint a kettős többség elvének bevezetése nagyjából megoldja az arányossági problémákat, de a közvetett választás problémája is komoly alkotmányos aggályt vet fel.