Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt, és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására.
Megtizedelte a világ egyik legősibb keresztény közösségét az Iszlám Állam terrorszervezet Irakban. Amit a szunnita terroristák a vallás nevében az iraki kereszténységgel tesznek, az a moszuli káld püspök szerint népirtás. A szomszédos Szíriában pedig sajtóértesülések szerint nyolc keresztényt keresztre feszítettek az Iszlám Állam fanatikusai.
Nem hátfájás, hanem arcidegproblémák és visszatérő fejfájás miatt esett át műtéten Alain Delon egy párizsi kórházban - értesült a Le Point című francia hetilap és az RTL rádió.
Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédében öt országot sorolt fel példaországként: Oroszországot, Kínát, Indiát, Törökországot és Szingapúrt. Mivel ezek az országok jelentősen eltérnek egymástól is politikai berendezkedésüket, gazdasági és társadalmi helyzetüket tekintve, így nem pontosan érthető a miniszterelnöki kijelentés. A Political Capital összehasonlította az öt ország gazdasági,…
A Demokratikus Koalíció (DK) egyik elnökségi tagja feljelenti Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert a roma holokauszttal kapcsolatban múlt vasárnap a Kossuth Rádióban tett kijelentése miatt - közölte a DK pénteken.
A valamikori tízlakásos Dráva utcai társasházból nyolc önkormányzati lakást már korábban kiüríttek, egy lakást végrehajtással megvásárolt a város, egy családdal azonban még nem tudott megállapodni az önkormányzat, ők még maradtak, lényegében körbe bontották őket.
A kórházban elhunyt egy kerékpáros férfi, akit egy autó ütötte el Hódmezővásárhely közelében pénteken délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Vasércolvasztó kemencébe dobva ölték meg a második világháborúban a japánok a beteg kínai bányászokat - derül ki a japán háborús bűnösök vallomásainak Kínában nyilvánosságra hozott dokumentumaiból.
Lassan egy évtizede lehetőséget ad a magyar büntető törvénykönyv arra, hogy bizonyos ügyekben a kárt okozó személy aktívan is részt vállaljon a jóvátételben. A módszert resztoratív technikának hívják, s akkor került a figyelem középpontjába, mikor kiderült, Sipos Pál ügyét már nem lehet büntetőjogi útra terelni. Közben az MTVA lépett: a volt korábbi kulturális szerkesztő ügyében jövő héten indul…
Nyolc újabb jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, továbbá tizenegy jelölőszervezetet a nemzetiségi választásra.
Egy rendőr megsebesült csütörtök éjjel Ungváron, ahol terepruhát viselő ismeretlenek akartak behatolni az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának központi épületébe, és rálőttek a helyszínre érkező rendőrjárőrre.
Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján a rendőrséget, a Terrorelhárítási Központot (TEK), a büntetés-végrehajtást, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) érintené a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás. A legnagyobb összeget, több mint 1,5 milliárd forintot a rendőrségnél…
1989. augusztus 8. kedd: A Magyarországi Református Egyház elnökségét mély aggodalom tölti el amiatt, hogy Tőkés László református lelkészt a romániai hatóságok ismeretlen helyre hurcolták temesvári otthonából. A harmadik oldalon tömörült társadalmi szervezetek teljes jogú résztvevői kívánnak lenni a politikai egyeztető tárgyalásoknak - jelentette ki Kukorelli István, a Hazafias Népfront ügyvezető…
Öngyilkos merényletet követhetett el Irakban egy frankfurti illetőségű német-marokkói kettős állampolgár, az akcióról videofelvétel készült, amely megjelent az interneten - írta pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Visszataszító, cinikus és méltatlan az a luxusköltekezés, amellyel a jegybank az ország jelenlegi gazdasági helyzetében ilyen luxuskörülmények között biztosít üdülési lehetőséget a saját vezetőinek – ezt a Tiszaroffi Borbély Kúria jegybank általi megvásárlása kapcsán mondta az Együtt-PM gazdaságpolitikusa. Pápa Levente az ATV Startban hozzáfűzte, a Fidesz a korábbi jegybanki vezetést még éppen a…
Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen a Zsolnay márkanév külföldi levédetése miatt - közölték baranyai MSZP-s országgyűlési képviselők pénteken Pécsen.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén úgy döntött, következő ülésein megvizsgálja, vajon a fővárosi kompenzációs listáról "kieső" jelölt visszalépése mennyiben érinti a kompenzációs lista sorsát.
A hosszú szezon és a kazanyi világbajnokság után a pihenés jól megérdemelt heteit töltik a magyar vívók. Szilágyi Áron, a MOL-csapat tagja elégedett volt az oroszországi vb körülményeivel, de érhetően szívesebben gondol vissza a 2012-es londoni olimpiára vagy éppen egy évvel ezelőtti MOL Vívó Világbajnokságra, amelynek a SYMA-csarnok adott otthont.
Helikopterről is ellenőrzik, illetve felderítik a parlagfüves területeket, így pontos kép kapható azokról a tulajdonosokról és használókról, akik nem tartják rendben földjeiket - közölte a Földművelésügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Felvásárolja az állam a nehéz anyagi helyzetben lévő, fél éven belül két légikatasztrófával is sújtott Malasyia Airlinest - írta a Flightglobal légügyi szaklap a maláj értéktőzsde által kiadott jelentésre hivatkozva pénteken.
Az MSZP budapesti küldöttgyűlése pénteken elfogadta azt a hétfőn bejelentett ellenzéki megállapodáscsomagot, amelynek értelmében az őszi fővárosi önkormányzati választáson koordináltan indítják jelöltjeiket a Demokratikus Koalícióval (DK) és az Együtt-PM-mel, Falus Ferenc volt tisztifőorvos személyében pedig közös főpolgármester-jelöltet állítanak.