Halálra ítélték az Egyesült Államokban Frazier Glenn Crosst, a Ku Klux Klán 74 éves vezetőjét, amiért a kansasi Zsidó Központ előtt agyonlőtt három embert. A férfit méreg-injekcióval végzik ki.
Elérte az ötvenet az október 30-i bukaresti tűzvész halálos áldozatainak száma, miután kedd este és szerda reggel újabb két sebesült halt bele sérüléseibe. A két újabb áldozat Nagy-Britanniában vesztette életét: őket hét másik súlyos sérülttel együtt vasárnap szállították külföldi gyógykezelésre egy intenzív osztállyá alakított NATO-repülőgéppel.
A hatósági vizsgálati eredmények szerint nincs összefüggés a Magyar Honvédség három repülőgépének nyáron történt balesete között, rendszerszintű üzemeltetési problémát nem tártak fel - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az Országgyűlési honvédelmi bizottságának szerdai ülésén.
Több helyen egyszerre megkezdődött a kerítésépítés szerdán a horvát-szlovén határ szlovén oldalán - jelentették hírügynökségek, illetve szlovén és horvát televíziók.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása során lehetségesnek nevezte, hogy Izrael kivonul egyes ciszjordániai területekről, amit Naftali Bennet, kormányának oktatási minisztere ugyanakkor súlyos hibának nevezett - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság szerdán.
Bővülne a családtámogatás, a gyermekvédelem, így a többi között az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra és a bölcsődei ellátás a napokban benyújtott családügyi törvényjavaslat nyomán - ismertette Novák Katalin és Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkára szerdán Budapesten.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnali termékvisszahívásra kötelezett egy libamáj megjelöléssel fagyasztott kacsamájat forgalmazó céget, emellett több mint 2 tonna termékét vontak forgalmi korlátozás alá, mintegy 10 millió forint értékben. A Kurunczi Hús Bt. milliós bírságra számíthat - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
Az Orosz Atlétikai Szövetségnél (VFLA) "fejek fognak hullani" a doppingbotrány miatt - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az M1 aktuális csatornának.
Feladta magát az a 17 éves fiú, aki a gyanú szerint szóváltás után egy késsel többször megszúrt egy férfit Budapesten, a IX. kerületi Ráday utcában vasárnap hajnalban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel.
Moszkva állítólag egy nyolc pontból álló dokumentumot terjesztett az ENSZ elé a szíriai válság rendezésére, ebben egy 18 hónapra előre vetített alkotmányreformot vázol fel - közölte a Reuters hírügynökség szerdán.
A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, egy a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Színvonalas és vidám gasztronómiai műsorral indult október 31-től az ATV. A Fogjuk a hasunkat! című produkció házigazdája Nádas György, aki a nemzetközi és hazai konyhakultúra fellegváraiba kalauzolja majd a nézőket és sztárvendégeit is.
Forgalomba állt szerdán az első sárga taxi Hódmezővásárhelyen, az alföldi városban 2016-tól már csak átszínezett járművekkel szállíthatók utasok - közölte Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a napsütéses idő ellenére is készül a télre, a munkagépek akár már holnaptól dolgozhatnak - mondta a szervezet szóvivője. Dorogi Gabriella arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a 18. kerületben januártól üzembe állhat a Szemléletformáló és Újrahasználati Központ, ahol hulladékokat lehet leadni.
A Széll Kálmán téri metróépület felújítása három egymást követő novemberi hétvégén - november 14-15-én, 21-22-én, majd 28-29-én - a februárban megépített ideiglenes védőtető lebontásával, az épület homlokzatának újjáépítésével es az épület belsőépítészeti munkáival, újraburkolásával folytatódik. A metró kijárati épületének korábbi, "legyezős" alakja - mint a Széll Kálmán tér egyik jelképe - az…
A helyi rádiók az emberek tájékoztatásának, az információs esélyegyenlőségnek fontos eszközei - jelentette ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), illetve a médiatanács elnöke a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) közgyűlésén szerdán Budapesten.
Visszásnak találta a kéményseprőipari közszolgáltatás szabályozását, az alkalmazott joggyakorlatot és a közszolgáltató eljárását Székely László alapjogi biztos, aki ezért felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze a szabályozás átfogó módosítását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.
Az LMP szerint a kormány hazudott, amikor "termőföldet a magyar gazdáknak" szlogennel hirdette meg a földprivatizációt, mert ehelyett a "magyar földet a legtőkeerősebb uniós polgároknak" programot valósítja meg a kabinet.
A hatósági vizsgálati eredmények szerint nincs összefüggés a Magyar Honvédség három repülőgépének nyáron történt balesete között, rendszerszintű üzemeltetési problémát nem tártak fel - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter az Országgyűlési honvédelmi bizottságának szerdai ülésén.
Hét év börtönbüntetést szabott ki a Budapest Környéki Törvényszék szerdai elsőfokú ítéletében arra a vácszentlászlói férfira, aki 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel egy fiatalember halálát okozva.
A személygépkocsik műszaki állapotát ellenőrzi november 11-12-én a rendőrség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Az ellenőrzés során elsősorban a gépjárművek gumiabroncsait, világító-fényjelző berendezéseit, illetve a fagyálló folyadékokat ellenőrizzük - mondta az InfoRádiónak Mikulás Róbert, a szervezet főosztályvezetője.
A most nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint vatikáni tulajdonban lévő római ingatlanokban szaunák és masszásszalonok működnek, ahol pénzért létesíthetnek szexuális kapcsolatokat a papok – írja olasz sajtó információkra hivatkozva a brit Independent.
Elfogadta szerdán az Európai Bizottság azokat az új szabályokat, amelyek értelmében a jövőben világosan fel kell tüntetni a termékek származási helyénél, ha izraeli telepekről érkeztek.
A francia rendőrség csapatai szerda hajnalban könnygázt és vízágyúkat is bevettek az egyre indulatosabb és erőszakosabb migránsok ellen az elhíresült Dzsungelben.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Oroszország nem készül fegyverkezési versenybe bocsátkozni, hadiiparának azonban be kell hoznia azt, amit elmulasztott a Szovjetunió összeomlását követő évtizedekben - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök szerdán, egy újabb, a fegyveres erők fejlesztéséről tartott tanácskozáson.