A menekülteket segítő újfajta szolgálatra kell felkészülni - mondta a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a testület szerdai ülésén Budapesten.
Nem változtat sokat a riói olimpia előtti felkészülésén és versenyprogramján Hosszú Katinka. Farkas Dávid kérdezte a Vasas ötszörös világbajnok úszóját.
Újra kell gondolni a Moszkva elleni uniós szankciókat azt követően, hogy a Nyugat és Oroszország összefogott a terrorizmus elleni harcban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Trócsányi László igazságügyi miniszter.
Fényképet tettek közzé az Iszlám Állam propagandaújságjában egy házilag elkészített robbanószerkezetről, amellyel állítólag leszedték az orosz gépet. Közben az is kiderült, hogy eredetileg nyugati repülő volt a célpont.
Belső gondokkal küzd, vezetői félelemben élnek, s szakadozóban van az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet - erről beszélt az amerikai The Daily Beast munkatársának Isztambulban a szervezetből kiugrott egyik terrorista.
Magyarország természeti értékeinek megőrzése érdekében, valamint a környezet- és természetvédelmi nevelés, társadalmi tudatformálás elősegítéséért együttműködési megállapodást írt alá szerdán a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. és a Herman Ottó Intézet - közölte a MAVIR az MTI-vel.
Életének 93. évében szerdán elhunyt Krasznay Béla, a Recski Szövetség Egyesület országos elnöke - tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az MTI-t.
Amerikai városokat fenyegetett meg az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet. A terroristák egész listát állítottak össze, s konkrétan megnevezték, hogy mely városokban akarnának merényleteket elkövetni.
Az MSZP frakcióülése miatt nem vettek részt a Költségvetési Bizottság szocialista tagjai a gyermekétkeztetésről szóló indítvány szavazásán. Burány Sándor, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke az ATV Start-ban azt mondta, borítékolható volt, hogy a kormánypárti többség leszavazza a javaslat tárgysorozatba vételét, ezért inkább a frakcióülést választották, ahol a képviselők a menekültkérdésben…
Az emberek többségében félelem van és nem megértés a migránshelyzettel kapcsolatban, termékeny táptalajra hull a kormány mondanivalója, mert az emberek félelme ma erősebb, mint a megértés képessége és szándéka - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán Zalaegerszegen.
Találtak még egy holttestet abban a Saint-Denisben található lakásban, ahova szerda reggel behatolt a rendőrség. Több forrás szerint Abdelhamid Abaaoud is életét vesztette, a párizsi főügyész azonban nem erősítette meg a híreket.
Az emberek többségében félelem van és nem megértés a migránshelyzettel kapcsolatban, termékeny táptalajra hull a kormány mondanivalója, mert az emberek félelme ma erősebb, mint a megértés képessége és szándéka - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán Zalaegerszegen.
Az orosz légierő parancsot kapott arra, hogy bombázza azokat az olajszállító tartálykocsikat, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) által ellenőrzött területeken közlekednek - közölte Andrej Kartapolov tábornok, az orosz vezérkar szóvívője, hozzátéve: a döntés szerdán született, s a gépek minden további engedélykérés nélkül lőhetnek az általuk felfedezett tartálykocsikra -írja az RT.
Mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő az Országgyűlés azzal, hogy nem szabályozta megfelelően a szabálysértési törvényben, mi számít a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenségnek - állapította meg az Alkotmánybíróság (Ab), amelynek erről szóló határozata szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.
A kormány mindenben a magyar, az európai uniós és a nemzetközi jog szerint jár el a Paksi Atomerőmű kapacitás-fenntartásának előkészítésekor, és a jövőben is ezt teszi - hangsúlyozta az InfoRádióban Aszódi Attila a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos. Ismét a Semmelweis Egyetem áll az élen a felsőoktatási intézmények között az Eduline oktatási portálon közzétett…
A Magyar Autóklub (MAK) szerint nem várható el, hogy dugódíjat fizessenek a főváros vonzáskörzetében élők és a kényszerű átutazók mindaddig, amíg nem állnak rendelkezésre a teljes budapesti körgyűrű és az annak mentén tervezett P+R-parkolók, valamint az elővárosi vasútvonalak.
Legalább 12 ember meghalt, 66-an megsebesültek szerdán az észak-nigériai Kanóban, ahol két öngyilkos merénylő lány felrobbantotta magát - írja az RT helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Védelmébe vette John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerdán az amerikai kormánynak azt a tervét, amelynek keretében jövő októberig 10 ezer szíriai menekültet fogadnának be az Egyesült Államokban.
Felfüggeszthetik a paksi bővítést - az Európai Bizottság szerint ugyanis Magyarország nem tartotta be az uniós közbeszerzési előírásokat, amikor pályáztatás nélkül szerződött az orosz Roszatommal. A kormány szerint azonban: minden rendben. Közben az is kiderült, hogy elkezdték felhasználni a Paks 2-höz nyújtott orosz hitelt is. További részletek a videóban.