2015. december 1. kedd

dec. 1
11:45
Bajor miniszter: Németországban a turisták se viseljenek burkát (ATV)
Nem csak a németországi lakosoknak, hanem a Németországba látogató turistáknak is meg kell tiltani az egész testet, illetve az arcot elfedő muzulmán női öltözékek - a burka és a nikáb - nyilvános viselését - szorgalmazza Ilse Aigner bajor gazdasági miniszter.
dec. 1
11:54
Szerdától okoskészüléken naplózhatók az egészségügyi adataink (Infostart)
Szerdától ingyenesen letölthető a Mobil Egészségnapló és Tájékoztató Alkalmazás, rövidebb nevén MENTA. A program Android és iOS rendszereken is fut. A naplózott táplálkozás-, mozgás- és más egészségügyi adatokat a háziorvosnak is elküldhetjük. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fejlesztéséről Faller Richárd, a szakmai alprojektvezető beszélt az InfoRádióban.
dec. 1
12:03
Az al-Kaida megfenyegette a szaúdi kormányt (ATV)
Támadásokkal fenyegette meg az al-Kaida arab-félszigeti szárnya (AQAP) a szaúdi kormányt amiatt, hogy elítéltek, köztük a terrorszervezet tagjainak tömeges kivégzésére készül.
dec. 1
12:39
Lázár ígéri: kormányablakoknál is lehet majd adóügyeket intézni (Alternatív Energia)
A miniszter Tállai Andrásnak üzent.
dec. 1
12:41
Ujhelyi: nemzeti minimum kell a külföldön dolgozó fiatalok hazahívására (Alternatív Energia)
Míg '56 után 200 ezer magyar ment el, ma ennek háromszorosa a külföldön dolgozók száma.
dec. 1
12:43
Nagy tétekben csaltak adót a cégvezetők - Váda emelt az ügyészség (Alternatív Energia)
A számlakibocsátók a bruttó érték egy-öt százalékáért adtak fiktív bizonylatokat.
dec. 1
12:45
Meghalt Csávossy György (Alternatív Energia)
Az író, költő Temesváron született 1925-ben.
dec. 1
12:47
Több napig forgalomkorlátozás lesz a 32-es úton (Alternatív Energia)
A félpályás lezárás éjszakára is érvényben marad.
dec. 1
13:33
Borzalmas képek a halálos vonatbalesetről! (Alternatív Energia)
Az autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
dec. 1
13:33
Az ÁSZ hiányosságokat tárt fel állami cégeknél (ATV)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 22-ből a még hiányzó 10 állami erdőgazdaság ellenőrzését is befejezte, általánosságban hasonló hibákat tárt fel valamennyinél: a társaságok a vagyonkezelési szerződéseket nem aktualizálták, az erdőgazdaságok a vagyonkezelésükben lévő állami erdők értékét nem szerepeltették a mérlegeikben, a vagyonkezelésbe vett eszközöket pedig nem mutatták be a kiegészítő…
dec. 1
13:35
A miniszterelnök beleszólna a válogatott összeállításába is (ATV)
Manuel Valls francia miniszterelnök szerint nem biztos, hogy helye van a labdarúgó-válogatottban a zsarolási ügybe keveredett Karim Benzemának, a Real Madrid csatárának.
dec. 1
13:37
Szent-Iványi: Orbán alaposan félreértett valamit (ATV)
Alaposan félreértett valamit Orbán Viktor, vagy szándékos megtévesztésről van szó. A vasárnapi csúcstalálkozón belső európai ügyek nem kerültek szóba, csak az unió és Törökország viszonya, így nem dönthettek a kvótáról sem, mondta Szent-Iványi István, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 1
13:51
Az IÁ vezetőjének feleségét adhatták a libanoni katonákért cserébe (ATV)
Szabadon engedték azt a tizenhat libanoni katonát, akit 2014 augusztusában ejtett túszul a libanoni-szíriai határnál az al-Kaida szíriai szárnya, az an-Nuszra Front - közölte a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez közel álló al-Manar televíziós csatorna kedden.
dec. 1
14:09
Rekordokat dönt idén a bárányhimlő (Alternatív Energia)
Novemberig 10 ezerrel több a bejelentett beteg, mint tavaly.
dec. 1
14:09
Air Asia: a berendezés meghibásodása okozta a tragédiát (ATV)
Az Air Asia QZ8501 járatának 2014. decemberi tragédiájával kapcsolatban nyilvánosságra került egy újabb jelentés, amelyben pontosabban meghatározták, mi is okozta a 162 halálos áldozattal járó szerencsétlenséget - írja a BBC.
dec. 1
14:11
Görög kábítószercsempészt ítéltel el Szegeden (Alternatív Energia)
27 kilónyi marihuánát próbált meg becsempészni a nagylaki határátkelőhelyen.
dec. 1
14:13
Együtt: stadionfelújítás helyett a BKV-hoz menjenek a milliárdok (Alternatív Energia)
Budapestnek és az elővárosoknak létérdeke egy jól működő tömegközlekedési rendszer.
dec. 1
14:15
Ellenőrzik a téli ételeinket (Alternatív Energia)
Az ünnepi időszak a vásárlók részéről is fokozott figyelmet igényel.
dec. 1
14:17
Pinocchio és a sánta kutya (Alternatív Energia)
Jó néhány mai politikus kezdhetné úgy a napját, ha kibújik az ágyából, s indul borotválkozni, előbb orrvizitet tart.
dec. 1
14:45
Kiderül az igazság? Vádemelés a Balla-gyilkosság ügyében (Alternatív Energia)
Az áldozat fia ellen folyó eljárás alatt a vádlott kétszer is beismerte a gyilkosságot.
dec. 1
14:45
Döntöttek: indul a német hadsereg az Iszlám Állam ellen (ATV)
A német kormány keddi berlini ülésén elfogadta és a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elé terjesztette a hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetéséről szóló javaslatát, amely szerint Németország műholdas felderítéssel, felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel, továbbá egy hadihajóval támogatja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció szíriai légi…
dec. 1
14:47
Botrány! - A HM egy vadászboltnak adott el légvédelmi rakétákat? (Alternatív Energia)
A fegyverek az üzleten keresztül áramlottak ki az országból, nem tudni kihez.
dec. 1
14:49
Módosították a szabálysértési törvényt (Alternatív Energia)
Változik a járművezetéstől eltiltás ideje is.
dec. 1
14:54
A gyermekéhezésről is szó volt a parlamentben (Infostart)
A gyermekéhezés és a földárverések mellett a párizsi klímacsúcs is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
dec. 1
15:12
Módosította a földvagyon-törvényt az Országgyűlés (Infostart)
Elhagyta az alaptörvény-ellenességet okozó rendelkezéseket az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényből az Országgyűlés kedden.
dec. 1
15:21
Tényleg bombagyárat talált a TEK (ATV)
A szakértői vélemény a Terrorelhárítási Központ álláspontját igazolta az egy hete elfogott, majd őrizetbe vett négy, magát történelemrajongónak valló fiatal ügyében - értesült a Népszabadság.
dec. 1
15:23
Pokolgépet robbantott volna a Hatvannégy Vármegye egyik vezetője? (ATV)
Házi készítésű bombát akart a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen felrobbantani a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik helyi vezetője, akit őrizetbe vettek - jelentette be kedden a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT). A HVIM tagadja a vádakat.
dec. 1
15:25
Pánik Bulgáriában: kocsiba rejtett bombát találtak szófiai repülőtéren (ATV)
Pánikot keltett egy bomba a bulgáriai főváros, Szófia repülőterén. A hatóságok átvizsgáltak egy furgont, amiben egy robbanószerkezetet találtak.
dec. 1
15:39
"Levágják a fejüket": szírek számoltak be az IÁ rémtetteiről (ATV)
Miközben javában dúl az Iszlám Állam elleni háború Szíriában, a terrorszervezet emberkereskedelemből és szexrabszolgaságból igyekszik pénzt keresni. Az RT stábja több helybélivel is beszélgetett.
dec. 1
15:48
Szabálysértés lett a kis mennyiségű drog birtoklása is (Infostart)
Az Országgyűlés elfogadta a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényt, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvényeket is.
dec. 1
15:50
Milyen változásokat hoz a Budaörsi úti csomópont? (Infostart)
Újabb üteméhez érkezett a Budaörsi út felújítása és a kelenföldi csomópont kialakítása: elbontották a Sasadi úti gyalogos felüljárót, amely helyett zebrán, illetve a csomópont alatt lehet átkelni - mondta az InfoRádiónak Hőnyi Gyula, a 11. kerületi önkormányzat sajtóreferense. Hozzátette: a beruházás áprilisig tart, így addig forgalomkorlátozásra kell számítani a buszok közlekedésében.
dec. 1
15:52
Átalakítják az adóhatóságot (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés az adóhatóság átalakításáról szóló tegnap benyújtott módosítást. A kormánypártok a NAV hatékonyságának növelésével és egyszerűsítésével indokolta az átalakítást, az ellenzék azonban botrányosnak nevezte a törvénymódosítást.
dec. 1
15:57
"Orbán-betegségről" ír a külföldi sajtó (Alternatív Energia)
A miniszterelnök "félelmet gerjeszt, rágalmazza a liberális blabla-Európát."
dec. 1
15:57
„A kormány eldugta a valóságot” (ATV)
Havi bontásban is közre adjuk az ATV-ben elhangzott mondatok közül a legjellemzőbbeket. Íme, a novemberi termés java.
dec. 1
16:06
Pénteken temetik Salgótarján polgármesterét (Infostart)
Pénteken temetik el Salgótarján múlt vasárnap elhunyt polgármesterét. Dóra Ottó 53 éves korában rövid, súlyos betegség után halt meg.
dec. 1
16:15
"Gyanús csomag": bombariadó a BBC londoni székházánál - frissül (ATV)
A BBC londoni irodája közelében levő irodákból mindenkit evakuáltak egy bombariadó miatt. A közösségi oldalakon közzétett információk szerint egy "gyanús csomagot" találtak.
dec. 1
16:33
Kéményseprőkről döntött a Ház (Alternatív Energia)
A módosításokat 112 igen, 39 nem szavazattal fogadták el.
dec. 1
16:35
Terrortámadást hiúsítottak meg Székelyföldön (Alternatív Energia)
Az ifjúsági mozgalom egyik vezetőjét őrizetbe vették.
dec. 1
16:37
Rejtély: megölték a fogvatartottakat a rendőrőrsökön? (Alternatív Energia)
Egy hét alatt három ember halt meg röviddel letartóztatásuk után.
dec. 1
16:42
Új szabályok a kéményseprő-ipari szolgáltatásban (Infostart)
A kéményseprő-ipari tevékenység újraszabályozásáról döntött kedden az Országgyűlés.
dec. 1
16:51
VW-botrány - Kiállnak a dízelmotorok mellett (Alternatív Energia)
VDA-elnök: A technológiát nem lehet idejétmúltnak tekinteni.
dec. 1
16:51
Maradhatnak a keresztek Norvégiában (ATV)
A thelocal.no információi szerint heves vita után a norvég tisztviselők elálltak attól a szabályozástól, mely szerint a menekülteket elszállásoló épületekről el kell távolítani a vallási jelképeket, amelyek az érkezőket sérthetnék.
dec. 1
16:53
Szijjártó nem hívja haza katonáit Afganisztánból (Alternatív Energia)
Magyarország továbbra is évi 500 ezer dollárral a NATO misszióját.
dec. 1
17:00
Emelik a rendvédelmi dolgozók bérét jövőre (Infostart)
Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére 2016-ban a parlament keddi döntése értelmében.
dec. 1
17:09
Nő a HIV-fertőzöttek száma (Alternatív Energia)
A HIV egy krónikus, de ma már jól kezelhető betegség.
dec. 1
17:09
Feszült helyzet: maradnak a magyar katonák Afganisztánban (ATV)
Leállítja a NATO az Afganisztánban szolgáló katonáinak kivonását, mert a közép-ázsiai országban feszültté vált a biztonsági helyzet - döntöttek kedden Brüsszelben az atlanti szövetség külügyminiszterei.
dec. 1
17:11
Bombariadó a BBC székházánál (Alternatív Energia)
Egy "gyanús csomagot" találhattak - Lezárták az utcákat a környéken.
dec. 1
17:13
Súlyos milliókat bírságolták a Polgári Bankot (Alternatív Energia)
Tízmillió forintos büntetést kaptak jogszabálysértések miatt.
dec. 1
17:15
Tállai elmondta, milyen NAV-ot szeretne (Alternatív Energia)
Az elnök a kettősségek felszámolását és energiák felszabadulását várja a reformtól.
dec. 1
17:18
Illetékmentes lesz több igazgatási eljárás (Infostart)
Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenessé válik az illetéktörvény keddi módosítása révén.

Keresés