Tizenhét migránst találtak a holland hatóságok egy Nagy-Britanniába tartó kompon, nem sokkal a hajó indulása előtt - közölte a helyi rendőrség vasárnap.
Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió. Az utast az újvidéki Vojvodina férfi kézilabdázói fékezték meg.
Több tucat szíriai ellenzéki csoport részvételével rendez konferenciát Szaúd-Arábia a jövő hét közepén, amelynek célja, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a nemcsak Bassár el-Aszad elnök erői, hanem gyakran egymás ellen is harcoló rivális fegyveres csoportok - közölték vasárnap az eseményre meghívott szervezetek.
Törökország provokációval vádolta meg Oroszországot vasárnap, amiért egy orosz tengerész állítólag rakétavetőt vett a vállára, miközben egy orosz hadihajó fedélzetén áthajózott a Boszporuszon.
Egymillió csillag a szegényekért elnevezéssel ismét szolidaritási akciót hirdetett a Karitász karácsony előtt. Az egy hétig tartó akcióban több mint 200 hazai településen gyúlnak gyertyák, s gyűlnek az adományok a nagyobb közösségi tereken. Az első mécsest Beer Miklós váci megyéspüspök gyújtotta meg vasárnap délután a váci székesegyház előtt, útjára indítva ezzel az országos gyűjtést.
Fokozza energiaipari együttműködését Irán és Svédország a Teherán ellen érvényben lévő szankciók jövő év eleji eltörlését követően - ebben állapodott meg Bijan Zanganeh iráni olajipari miniszter és Mikael Damberg svéd ipari miniszter vasárnap Teheránban.
Cseh László kontinenscsúccsal aranyérmet nyert vasárnap az izraeli Netánjában zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon férfi 200 méter pillangón, míg női 400 méter gyorson Hosszú Katinka második, Kapás Boglárka pedig harmadik lett.
Az amerikai kulturális élet egyik legrangosabb kitüntetését, a washingtoni Kennedy Központ idei díjait George Lucas filmrendező, Ozava Szeidzsi japán karmester, Carole King énekesnő, Cicely Tyson és Rita Moreno színésznő vehette át szombaton.
A jövő héten nem várható komoly lehűlés, de többnyire borús lesz az idő. Többször lehet tartós köd, ködszitálás, olykor eső is, de havazás nem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A kormány minden tagjának nyilvános a vagyoni helyzete és a vagyonnyilatkozata; Juhász Péter vizsgálódjon maga körül - közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel az Együtt alelnökének kijelentésére reagálva.
Három napra felfüggesztik Pekingben az óvodák, valamint az általános és a középiskolák minden szabadtéri tevékenységét súlyos légszennyeződés miatt - közölték vasárnap a kínai fővárosban.
Az Együtt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az összes kormánytag ellen decemberben, hogy a vonatkozó szabályozás módosításának januári hatályba lépése előtt a kormánytagokra és családtagjaikra vonatkozó konkrét adatokhoz is hozzájuthassanak - mondta a párt alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A jövő héten nem várható komoly lehűlés, de többnyire borús lesz az idő. Többször lehet tartós köd, ködszitálás, olykor eső is, de havazás nem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Érvényesíteni kell az unió szabályait, így a dublini egyezményt is - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Két és fél órára csökken a menetidő a két főváros között a Belgrád-Budapest vasútvonal megépítésével - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Véget ért a finn mikulás idei turnéja, Joulupukki tegnap a Vörösmarty téren osztogatott csokoládét, a szerencsés gyerekek pedig közös fotót is készíthettek vele. Gera Zoltán válogatott focista egy szabolcsi faluba vitt mikuláscsomagokat, sőt egy gyors meccsre is kiállt a helyi fiatalokkal. Az ATV stábja egy havi 119 ezer forintból élő hat tagú budapesti családhoz látogatott, nekik az ökomenikus…
Helyi termelők és kézművesek termékekeit felvonultató adventi vásár lesz december 13-án a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatási központjában, a Kócsagvárban. A rendezvényt kiegészíti játszóház, jótékonysági süteményvásár és egy mézeskalács-készítő verseny is.