Szabad választás, avagy szabad a választás? címmel rendez konferenciát a VERITAS Történetkutató Intézet. Marinovich Endre tudományos főigazgató-helyettes az InfoRádióban elmondta, az 1945. november 4-én tartott nemzetgyűlési választásokról lesz szó.
A Pedagógusok Szakszervezete azonnali tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a köznevelési rendszer halaszthatatlan korrekcióiról. A szervezet kongresszusa úgy döntött, hogyha eredménytelenül zárulnak az egyeztetések, az utcai demonstrációtól és a sztrájktól sem riadnak vissza.
Egy család 13 tagja - köztük öt gyerek - vesztette életét India keleti részén egy vonatbalesetben - jelentette kedden az IANS indiai hírügynökség a rendőrségre hivatkozva.
A jövőben csak olyan személy ellen indulhat vagyonosodási vizsgálat, aki ellen nyomozás is indult - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tállai András miniszterhelyettes, az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztos.
Jövőre is a megemelt alapbérhez viszonyítva kaphatják meg a túlóráért és ügyeletért járó bérüket az egészségügyben dolgozók. Az erről szóló jogszabály-tervezet már az Országgyűlés előtt van. Ez sok orvosnak havi több tízezer forintos pluszt jelent.
A német lakosság évi 109 millió eurót költ tűzijátékokra. A napokban azonban Hans-Christian Ströbele egy olyan indítványt nyújtott be az Európai Parlamentben, amely betiltaná a hangosan robbanó pirotechnikai eszközök használatát és forgalmazását.
Az 1945. évi nemzetgyűlési választáson a nagyarányú részvétel és az, hogy a Független Kisgazdapárt megszerezte a mandátumok többségét, egyértelművé tette, hogy a magyarság olyan polgári demokráciában kíván élni, ahol saját sorsáról maga dönthet szabadon - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke egy budapesti konferencián.
2018 őszére megépülhet a Testnevelési Egyetem új kampusza. Mocsai Lajos, az intézmény rektora hangsúlyozta, hogy az intézmény többéves fejlesztési koncepciót készített el, hiszen olyan feladatokat kapott, amelyeket a testnevelő tanár és az edző képzésben el kell látnia, és ez az eddigi épületekben nem valósítható meg.
Élesen kikelt Mihály Tamás Kóbor János ellen, miután Kóbor az MTI-nek adott nyilatkozatában többek között azt mondta, Mihály a kilencvenes évek óta nem meghatározó tag a zenekarban.
Dzsihadista propaganda gyanújával állított elő egy 17 éves fiatalembert Craiován a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) - jelentették kedden a román hírügynökségek.
Az európai kettős mércével együtt kell élni, a mini-Schengen terve pedig elfogadhatatlan Magyarország számára - fogalmazott Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága előtti meghallgatásán.
Pekingben a légszennyeződés mértéke igazolta a hétfőn kiadott vörös riasztás szükségességét, ám a szmog-riadó legfelsőbb fokával járó korlátozások csak az utak forgalmán és a közösségi közlekedésben résztvevők számában mutatkozott meg, a levegő minősége egyelőre nem javult.
A dél-afrikai igazságszolgáltatás óvadék ellenében, bizonyos megszorításokkal szabadlábra helyezte kedden Oscar Pistoriust, akit a múlt héten a legfelsőbb bíróság bűnösnek talált szándékos emberölés vádjában.
Januárban újra országos gyűjtést tartanak a Karitatív Tanács tagszervezetei a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élők megsegítésére - közölte Soltész Miklós, a tanács elnöke, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a szervezet keddi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Idén is felépült a budapesti Erzsébet téren az a 16 méter magas, 30 négyzetméter alapterületű, 40 tonna tűzifából épített óriási karácsonyfa, amely a "cselekvő szolidaritásra" szólítja fel az embereket.
Átadták a Rácz Tanár Úr Életműdíjakat kedden Budapesten, a díjjal a természettudományos oktatásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusokat ismerik el.
A ZSIT Egylet, Radnainé Fogarasi Katalin és Földvári Csilla vehette át az Élet Menete Alapítvány kuratóriuma által odaítélt Kézdy György-díjat kedden Budapesten.
Komolyan kell beszélni a pedagógusok fizetéséről, a kollektív szerződés arról szól, hogy legkésőbb minden hónap 5. napján meg kell kapni a fizetéseket, decemberben 4-én kellett volna megérkeznie a pénznek, de ez nem történt meg sőt, van olyan pedagógus is, aki még ma sem kapta meg – ezt Mendrey László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Bevándorlás és idegenellenesség témájában készített felmérést a TÁRKI; a Political Capital és a brit Demos pedig arra kereste a választ, hogy mekkora a politikai erőszak és a terrorizmus támogatottsága Magyarországon. A xenofóbok táborában jelentős arányban találunk jobbikosokat, és az is kiderül, hogy a magyar társadalomban erős a terror mint politikai eszköz elfogadottsága.
Hűtlen kezelés miatt kedden nem jogerősen hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP alelnökét, a párt csepeli elnökét és frakcióvezetőjét. A politikus az MTI-nek megerősítette a hírt, és azt mondta, a fellebbezésben fejti ki az álláspontját az ügyről.
Törökország lépéseket fontolgat és szükség esetén szankciókat is bevezet Moszkvával szemben - mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő kedden, mindazonáltal megjegyezte, hogy Ankara nyitott marad a tárgyalásokra.
Bernard Cazeneuve francia és Thomas de Maiziere német belügyminiszter "határozottan meg van arról győződve", hogy az Európába érkező migrációs hullámnak csökkennie kell - derül ki abból a levélből, amelyet a két politikus intézett az Európai Bizottsághoz.