Átlagosnál nyugalmasabb volt a rendőrök és a tűzoltók munkája a szentestét is magába foglaló elmúlt másfél napban. A karácsony első napjához képest a baleseti statisztika sem ugrott meg, 40 különböző helyszínen dolgoztak a rendőrök a közutakon, halálos baleset csak egy volt. A katasztrófavédelem szóvivője szerint az elmúlt egy hétben sikeres volt a figyelemfelhívó kampány, és még egy átlagos…
Afganisztánban legalább 12 sérültje van a szombat hajnali földrengésnek, amely a Tádzsikisztánnal és Pakisztánnal közös határterületet, a Hindukus-hegységet rázta meg - közölték a hatóságok.
Az év végéig mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az összeg csaknem 20 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. A kifizetések tartalmazzák az unió előző - 2007-2013-as - pénzügyi ciklusának lezárásából származó utalásokat is.
Két új mentőállomás kezdte meg működését Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A tájékoztatás szerint ezzel jelentősen javult a kölcsei és a tiszaadonyi térség ellátottsága.
Szombatra már több mint száz házat pusztított el a bozóttűz Ausztrália déli részén, Melbourne-től délnyugatra, a híres turisztikai látványosságnak számító Great Ocean Road tengerparti út mentén.
Újabb tornádó tombolt az Egyesült Államok déli részein, ezúttal Alabama állam legnagyobb városában, Birminghamben rongált meg házakat és csavart ki fákat a forgószél - közölték a hatóságok helyi idő szerint pénteken.
Két palesztint agyonlőttek az izraeli biztonsági erők pénteken; az egyikük autós támadást kísérelt meg rendőrök ellen Ciszjordániában, a másik áldozat gázai övezeti zavargások közepette vesztette életét.
A heves esőzések idején előforduló megcsúszásos balesetek megelőzése érdekében több autópálya-szakaszt korszerűsített a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
Hallássérülteknek tartott karácsonyi szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati Híradójában.
Különböző korrupciós ügyekben letartóztattak Szerbiában 79 embert, köztük egy volt minisztert és sok további volt, magas rangú tisztségviselőt - jelentette be szombaton Nebojsa Stefanovic belügyminiszter.
Hetvennégy éves korában elhunyt Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, a Déryné- és Aase-díjas színművészt szombaton érte a halál - közölte a Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága az MTI-vel.
Meghalt a világ legkövérebb embere, a 38 éves mexikói Andres Moreno Sepúlveda, aki két hónappal ezelőtti gyomorszűkítő műtéte előtt csaknem 450 kilót nyomott.
Novak Djokovics szerb teniszező végzett az élen az európai hírügynökségek - köztük az MTI - 2015 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, melyen Hosszú Katinka a kilencedik lett.
Különleges karácsonyi üdvözlettel köszöntötte rajongóit az interneten Steve Harvey amerikai műsorvezető: "tévedésből" boldog húsvétot kívánt mindenkinek.
A rendőrség fokozta a biztonsági intézkedéseket Bécsben, miután hírszerzési értesülések szerint a karácsony és az újév között terroristák támadásokra készülhetnek az osztrák fővárosban és más európai nagyvárosokban - közölték szombaton a bécsi hatóságok.
Erősíteni kell az Európai Unió külső határainak ellenőrzését, és "nagyobb kontrollt kell szerezni afelett, hogy ki lép be és ki Európából" - közölte szombaton Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.
Halálra gázolt két férfit egy személyvonat Csorna és Szil között szombaton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.
Műtüdő segítségével hajtottak végre három életmentő műtétet az Országos Onkológiai Intézet mellkas-sebészeti osztályán. A világviszonylatban is komplikáltnak és ritkának számító beavatkozások sikeresek voltak.
Lövegekkel felszerelt kínai járőrhajó közelített meg egy vitatott hovatartozású, Japán által magáénak tartott kelet-kínai-tengeri szigetcsoportot, amire még nem volt példa a sokéves területi viszályban - közölték szombaton a tokiói hatóságok.
A megbocsátás fontosságára emlékeztetett Ferenc pápa az első vértanú, Szent István ünnepén. Hallássérülteknek tartott karácsonyi szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. A rossz látási viszonyok és csúszós utak miatt fokozott figyelmet kér a közlekedésben a rendőrség. A nap hírösszefoglalója.
Az Iszlám Állam (IÁ) elleni orosz és amerikai légicsapások nem gyengítették meg a dzsihadista szervezetet, sőt pont ellenkezőleg, "keményebbé tették" azt - ezt állította egy, a csoport vezetőjének tulajdonított, szombaton nyilvánosságra került üzenet, amely a zsidókat is megfenyegeti.
Halálra gázolt két férfit egy személyvonat Csorna és Szil között szombaton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.
Több mint ezer hektáron pusztított erdőtűz az egyesült államokbeli Kalifornia déli részén szombaton, miközben az ország délkeleti területein a nap folyamán tovább emelkedett a tornádók halálos áldozatainak száma.
Atombombával támadott volna megelőző csapásként több magyarországi célpontot is az Egyesült Államok. Főleg hadi célpontok voltak azon a listán, amelyet most hoztak nyilvánosságra. Az Euronews.com szerint Európában több mint 1200 potenciális célpontot tartottak nyilván az amerikaiak. Részletek a videóban.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése szerint a 6-12 éves gyerekek 26,5 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Ennek nemcsak a túlzott cukorfogyasztás és a mozgásszegény életmód az oka.
A szír fővárosban lebombázták az egyik legerősebb szíriai lázadó csoport vezérét. A szír hadsereg bejelentette, hogy harci gépei állnak a támadás hátterében. Más források szerint viszont valójában az orosz légierő végzett az Iszlám Hadsereg nevű szervezet vezetőjével. Részletek a videóban.
Jövőre is megrendezik az Educatio oktatási szakkiállítást, amely január 21-23-án immár 16. alkalommal segíti a felvételizőket abban, hogy megtalálják a nekik leginkább megfelelő képzést.
Szemléletváltást kell megvalósítani az állami és önkormányzati cégek menedzselésében, az állami cégek menedzsmentjének megújítására feltétlenül szükség van - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi interjújában.
Újabb tornádó pusztított az Egyesült Államokban, ezúttal a déli Texas államban helyi idő szerint szombat délután: a forgószél nyolc ember életét oltotta ki, több tucat lakóházat döntött romba vagy rongált meg.
Lezuhant a benini miniszterelnököt szállító helikopter, de nem esett baja sem neki, sem senki másnak a fedélzeten tartózkodók közül - közölte szombat este a benini belügyminisztérium szóvivője.
A nehéz körülmények ellenére is jól teljesített a magyar mezőgazdaság 2015-ben - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ágazat éves teljesítményét értékelve az MTI-nek.
Vérfürdőt rendeztek a Boko Haram terrorszervezet fegyveresei karácsonykor egy északkelet-nigériai faluban - közölték szombaton a helyi önvédelmi milícia tagjai.
Van egy miniszterelnökünk, aki napjában többször is a nyilvánossághoz fordul. Vajon idei mondataiból kirajzolódik-e a búcsúzó év hangulata? Vagy csupán Orbán Viktor önérték-tudatához kapunk figyelemre méltó támpontokat?
Jobb meggyújtani egy gyertyát, mint átkozni a sötétséget - ezekkel a szavakkal értékelte az elmúlt évet és kívánt boldog karácsonyt alattvalóinak az angol királynő. II. Erzsébet beszédében, a hagyományoknak megfelelően kerülte az aktuálpolitikai utalásokat, ám annyit megjegyzett, hogy a világnak idén többször is a sötétség pillanataival kellett szembenéznie. Részletek a videóban.