Törökország megpróbál megbirkózni a Szíriából érkező újabb menekültáradattal, de sokan valószínűleg megpróbálnak majd bejutni Európába – figyelmeztetett pénteken Törökország EU-ügyi minisztere.
A kormány nemzeti kincsnek tekinti az egyházak szociális szolgálatát, amelyet segítenie, támogatnia és őriznie kell - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken, a református szolgálatfejlesztésről tartott budapesti konferencián.
Orgazdaságért és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésért egy cigarettacsempész bűnszervezet 33 tagját ítélte el nem jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék - közölte a bíróság szóvivőhelyettese pénteken az MTI-vel.
Több tízezren vonultak pénteken az utcákra iráni városokban, köztük Teheránban a Jeruzsálem arab nevén emlegetett al-Kudsz napon, amelyet hagyományosan az iszlám böjti hónap utolsó péntekén rendeznek meg Izrael-ellenes tiltakozásként és a palesztinok iránti szolidaritás kifejezésére.
Folyamatosan nő a második gyermeket vállalók száma Kínában, másfél év alatt 1 millió 450 ezer házaspár döntött arról, hogy él az egykepolitika legutóbbi lazításakor létrehozott lehetőséggel.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közötti, mintegy húsz éve megromlott viszony helyreállításán dolgozik a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki erről pénteken beszélt a nemzetpolitikai aktualitásokról tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.
A brit SkyNews interjút készített annak a férfinak a szüleivel, aki 38 embert gyilkolt meg Tunézia strandján. Nem tudják elhinni, hogy ő követte el a brutális támadást.
Az Országgyűlés támogatta, hogy Budapest megpályázza a 2024-es nyári olimpiát. Megnéztük, vajon a közéleti személyiségek miként vélekednek a világ legjelentősebb sportrendezvényéről.
A háborús politikai menekülteket, ahogyan eddig, úgy ezután is befogadja Magyarország - közölte a Fidesz-frakció, szerintük azonban az ide érkező illegális bevándorlók döntő része nem politikai menekült, hanem gazdasági bevándorló, akik visszaélnek az európai uniós menekültügyi és emberi jogi szabályokkal.
A kormány ismét együttműködésre kérte fel a karitatív szervezeteket, a Karitatív Tanács tagjai ezúttal a Magyarországra érkező migránsok humanitárius megsegítése érdekében fognak össze - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága pénteken az MTI-t.
Alkotmánybíróságon támadta meg a román jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt a határozatot, amellyel a parlamenti többség megakadályozott egy bűnvádi eljárást a korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellen - közölte pénteken Ludovic Orban, a PNL alelnöke.
Helyi idő szerint 10 órakor (magyar idő szerint 16 órakor) lekerült Charlestonban az állami törvényhozás épülete elől a konföderációs zászló. A városban tömegek követték az eseményt.
Biztonsági kockázatra hivatkozva a szerb belügyminisztérium betiltott minden olyan szombatra tervezett nyilvános rendezvényt, amelyet a belgrádi parlament előtt tartottak volna a srebrenicai mészárlás 20. évfordulóján.
Az orosz elnök szerint az iráni nukleáris programról szóló megállapodás megkötése után a lehető legrövidebb időn belül fel kell oldani minden szankciót Iránnal szemben.
A világ egyik legjobb kézilabdázójának számító francia Nikola Karabaticot, illetve öccsét Lukát is pénzbüntetésre ítélték, mivel évekkel ezelőtt érintettek voltak egy illegális fogadásban.
Nagy-Britannia után pénteken Dánia is azt kérte állampolgáraitól, hogy minél előbb hagyják el Tunéziát, mivel jelentős kockázata van egy újabb merényletnek.
Szijjártó Péter Duborvnikban találkozott Victoria Nuland külügyi államtitkárral, aki elismerte Magyarország energiabiztonságért tett kérdéseit, de kifogásokat is emelt a magyar választási rendszer, a médiaszabályozás és az igazságszolgáltatás miatt.