2015. július 11. szombat

júl. 11
9:18
Megvolt a Rothschild-Hilton álomesküvő (ATV)
James Rothschild Diana hercegnő egykori lakhelyén, a kensington Palotában vette feleségül Nicky Hiltont.
júl. 11
9:36
Spéder: emelni kell a nyugdíjkorhatárt (ATV)
A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Napi Gazdaság szombati számában megjelent interjúban Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.
júl. 11
9:54
Elfogadásért, sokszínűségért indul a Pride (Alternatív Energia)
"Mutassuk meg együtt, hogy büszkék vagyunk arra, hogy soha nem hagytuk magunkat megfélemlíteni."
júl. 11
9:54
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Nyíregyházán (ATV)
Árokba hajtott, majd villanyoszlopnak csapódott egy autó szombat hajnalban Nyíregyházán, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
júl. 11
9:56
Hol vagy, kánikula? Hidegrekord dőlt hajnalban (Alternatív Energia)
Eddig a legalacsonyabb hőmérsékletet július 11-én 3,2 Celsius-fok volt 1937-ben.
júl. 11
9:58
Több száz millióért kaphattak luxusautókat az államtitkárok (Alternatív Energia)
Hiába vezettek négyéves szuperjárgányokat, máris újra cserélik a "megkopott" kocsikat.
júl. 11
10:09
Ismét dugó van az M7-esen (Metropol)
A Balaton felé vezető oldalon, Martonvásár térségében volt baleset.
júl. 11
10:12
Vihar után: válogatott versenyzők hajói is megrongálódtak (ATV)
Komoly kár érte a szerdai viharban a Magyar Kajak-Kenu Szövetség központi bázisát, a Csepeli Kolonics György Vízisport Központot. Megsemmisültek válogatott versenyzők hajói és több épület is megrongálódott. A Főkert életveszélyessé nyilvánította a Népligetet, lezárták az egész területet, azt mondják, hetekig is eltarthat a helyrehozatala. A magyar biztosítók szövetsége szerint a viharkár elérte a…
júl. 11
10:30
Terrortámadás Kairóban: valóra vált a rémálom (Alternatív Energia)
Pokolgépes merényletet követtek el olasz konzulátus ellen, egy ember meghalt.
júl. 11
10:30
Több mint hétszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében (ATV)
Pénteken 731 határsértőt - köztük 135 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
júl. 11
10:45
Megint sok menekült érkezett Csongrádba (Metropol)
135-en közülük még gyerekek. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.
júl. 11
11:03
Ők a Nyíregyházi Állatpark újszülöttjei (Infostart)
Egy héten belül öt indiai antilop (Antilope cervicapra) született a Nyíregyházi Állatparkban - közölte honlapján az állatkert szombaton.
júl. 11
11:06
Az ekáer segítségével illegális ruhaszállítmányt derített fel a NAV (ATV)
Ruhaneműk illegális piacra kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ekáer útdíjkameráinak adatai alapján - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel.
júl. 11
11:08
A CBA kizárja az ügyeskedő üzleteket (ATV)
A CBA azonnal kizárja a franchise hálózatból azt az üzletet, amely nem tartja be a törvényeket. A balatonfenyvesi jegyző szerint törvényesen jártak el, amikor kiadták a piacnyitási engedélyt, így az ott működő áruház vasárnap is nyitva tarthat. Lázár János szerint a CBA tulajdonosai hülyének nézik a kormányt. Részletek a videóban.
júl. 11
11:42
Szexmasszőrök dolgoztak Pécsi Ildikóék lakásában? (Alternatív Energia)
A belvárosi üzlet egyik alkalmazottja meglepő dolgokat mondott a Blikknek.
júl. 11
11:42
Schweinsteiger a Manchester felé tart (ATV)
A BBC szerint a német labdarúgó nagyon közel áll ahhoz, hogy az angol klub játékosa legyen.
júl. 11
11:57
A francia nagykövet is támogatja Áder János klímavédelmi kezdeményezését (Infostart)
Franciaország budapesti nagykövete is támogatja Áder János köztársasági elnök klímavédelmi kezdeményezését, amelynek nyomán május elején elindult a www.elobolygonk.hu honlap.
júl. 11
12:00
Pride-fényárban úszott az Erzsébet-híd - Videó! (Alternatív Energia)
A szervezők azt szeretnék, hogy egyszer a városvezetés is kiszínezze az épületeket.
júl. 11
12:00
"Tarlós majdnem mindig megkapta, amit akart" (ATV)
Személyeskedésig fajult Tarlós István és Lázár János viszonya, az egész mögött az van, hogy a főpolgármester szerint olyan politikai manővereket hajtott végre a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amivel megakadályozta, hogy meg lehessen oldani a BKV helyzetét – ezt Stumpf András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 11
12:02
"Srebrenicában elbuktunk" - Tízezrek emlékeznek meg a mészárlásról (Alternatív Energia)
Az eseményen Bill Clinton is beszédet mondott, a szerb kormányfőt kővel dobálta meg a tömeg.
júl. 11
12:18
Tízezrek vesznek részt a srebrenicai mészárlás megemlékezésén (ATV)
Mintegy 90 külföldi delegáció és körülbelül 50 ezer ember részvételével megkezdődött szombat délelőtt a srebrenicai mészárlás 20. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés.
júl. 11
12:36
Lövöldözés volt Tatabányán, ketten meghaltak (ATV)
Szombat hajnalban megölte édesanyját és annak élettársát egy 40 éves férfi Tatabányán, majd a helyszínre érkező rendőrökre is tüzet nyitott – írja a kemma.hu.
júl. 11
12:51
Már az országhatárig ér az M43-as (Infostart)
Elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza. A sztrádát, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nadlac (Nagylak) és Pecica (Pécska) között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt szombaton adták át.
júl. 11
12:51
Vihar: még mindig sok a kárbejelentés (Metropol)
A hétvégén is folyamatosan érkeznek a bejelentések a szerdai vihar okozta károkról a biztosítókhoz.
júl. 11
12:54
Bruno Kreisky, aki modern állammá tette Ausztriát (Alternatív Energia)
Máig szóló tanulságok, hogyan kell győzelemre vinni egy szocialista pártot.
júl. 11
12:54
Iráni atomprogram: folytatódtak a tárgyalások Bécsben (ATV)
Szombaton folytatódtak Bécsben az Irán atomprogramjáról szóló nemzetközi tárgyalások.
júl. 11
12:56
Tragikus családi mészárlás, lövöldözés Tatabányán - Videó! (Alternatív Energia)
A 40 éves férfi édesanyjával és annak élettársával végzett, majd fegyverrel támadt a rendőrökre.
júl. 11
13:12
Már az országhatárig ér az M43-as autópálya (ATV)
Elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza. A sztrádát, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nadlac (Nagylak) és Pecica (Pécska) között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt szombaton adták át.
júl. 11
13:30
Gyerekek is meghaltak a szíriai hadsereg újabb légitámadásában (ATV)
Legalább 28 ember halt meg abban a légitámadásban, amelyet a szíriai kormányerők az Iszlám Állam szervezetének kezén lévő Báb városa hajtottak végre szombat reggel az észak-szíriai Aleppó tartományban - közölte egy szíriai ellenzéki csoport.
júl. 11
13:32
Ezzel dobálták meg a szerb kormányfőt (ATV)
Megdobálták Aleksandar Vucic szerb kormányfőt szombaton a Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen, amíg az áldozatok neveit tartalmazó kőtáblák mellett vonult el; Vucic sietősen távozott a helyszínről.
júl. 11
14:03
Elkészült az M43-as autópálya az országhatárig (Metropol)
Az új szakasz Makót köti össze az országhatárral.
júl. 11
14:05
Mészárlás Tatabányán, a TEK is kivonult (Metropol)
Megölte anyját és annak élettársát egy férfit, aki a rendőrökre is rálőtt. Végül a TEK fogta el négyórás tárgyalás után.
júl. 11
14:06
Kővel dobálták a kormányfőt a megemlékezésen (Alternatív Energia)
Vucic sietősen távozott a helyszínről.
júl. 11
14:06
Trippon: a kormány belehajszolta a fővárost egy óriási hitel felvételébe (ATV)
Bonyolult közbeszerzési eljárás zajlott le a 3-as metró felújításával kapcsolatban, de nem meglepő, hogy az orosz cég nyert – ezt Trippon Norbert mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 11
14:08
Vajna Timi azt sem tudja, mit íratott alá vele Andy? (Alternatív Energia)
A Miss Universe Hungary tulajdonosa azt is elmondta, hogyan vesztettek el egy évet a házasságukból.
júl. 11
14:21
NAV figyelmeztetés! (Infostart)
Hatályba léptek július 7-én a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény azon módosításai, amelyek a magánszemélyek adókötelezettségét rendezik pénzügyi intézmény felszámolásakor - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
júl. 11
14:24
DK: Tarlós az orosz érdekeket képviselte (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a főpolgármester a budapestiek helyett az orosz érdekeket képviselte a metrókocsitenderen. Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja, aki szombati sajtótájékoztatója után telefonon nyilatkozott az MTI-nek, azt mondta: Tarlós István ezzel vörös szőnyeget terít a fővárosban a fideszes korrupciónak.
júl. 11
14:39
Még mindig érkeznek a kárbejelentések a vihar miatt (Infostart)
A hétvégén is folyamatosan érkeznek a bejelentések a szerdai vihar okozta károkról a biztosítókhoz - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
júl. 11
14:42
Hende: "nagyon nehéz évek állnak előttünk" (ATV)
A honvédelmi miniszter szerint most minden erőnkre, tudásunkra, jóakaratunkra szükség van ahhoz, hogy megőrizzük a békét. Hende Csaba szombaton a szentendrei Fő téren tartott ünnepélyes altisztavatáson azt mondta, hogy "nagyon nehéz évek állnak előttünk".
júl. 11
15:00
Már járható az M43-as teljes szakasza - Fotók! (Alternatív Energia)
Átadták a Makó és a határ közötti szakaszt.
júl. 11
15:00
Samu: nem meglepő, hogy Görögország ide jutott (ATV)
Egy héttel ezelőtt még az ellen a javaslat ellen kampányolt Ciprasz miniszterelnök, amelyet tegnap éjfélkor benyújtott az Európai Uniónak – ezt Samu János mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 11
15:18
Szijjártó: kis híján tragédia történt a megemlékezésen (fotók) (Alternatív Energia)
A külügyminiszter szerint a rendfenntartó erőknek jelentősen be kellett avatkozniuk, hogy ne fajuljanak el az események.
júl. 11
15:33
Hende: minden erőre, tudásra, jóakaratra szükség van a békéhez (Infostart)
A honvédelmi miniszter szerint most minden erőnkre, tudásunkra, jóakaratunkra szükség van ahhoz, hogy megőrizzük a békét. Hende Csaba szombaton a szentendrei Fő téren tartott ünnepélyes altisztavatáson azt mondta, hogy "nagyon nehéz évek állnak előttünk".
júl. 11
15:36
Nőnek öltözött merénylő robbantotta fel magát egy bevásárlóközpontban (ATV)
Nőnek öltözött merénylő robbantotta fel magát szombaton a csádi főváros egyik bevásárlóközpontjában, legalább tizennégyen meghaltak, 74 ember megsebesült - közölte a rendőrség.
júl. 11
16:12
"Ha Isten velünk, ki ellenünk?" - Indul a Pride (Alternatív Energia)
Gyülekező tömeg, ellentüntetők és hatalmas rendőri felkészültség az idei melegfelvonuláson.
júl. 11
16:12
Kézikaszás aratóverseny Nován - fotók (ATV)
A XXVII. Göcseji Aratónapokon, a kézikaszás aratóversenyen Nován.
júl. 11
16:14
Pulai: a Fidesz szavazókra nagyon tud hatni a kormány kommunikációja (ATV)
Amikor a menekültprobléma megítélése két hónap alatt sokat változott, májusban sokkal többen voltak, akik azt mondták, a magyarok kivándorlása a nagyobb probléma, júliusra kiegyenlítődött a helyzet – ezt Pulai András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 11
16:30
Lövöldözés volt Munkácson - halottak, sebesültek (ATV)
Tűzharc tört ki szombat délután Munkácson egy sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között, a lövöldözésben többen meghaltak, illetve megsebesültek – adták hírül kárpátaljai hírportálok.
júl. 11
16:45
Önkormányzatokat díjazott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (Infostart)
Nyolc önkormányzatot díjazott családbarát tevékenységéért szombaton a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) - közölte a szervezet az MTI-vel.
júl. 11
17:03
Rekordszámú résztvevő a 20. jubileumi Budapest Pride-on (Infostart)
Csaknem 20 ezren vettek részt a jubileumi, 20. Budapest Pride-on, ez pedig minden korábbinál nagyobb részvételt jelent - közölték a szervezők. A menet délután 4 órakor indult az Andrássy útról, az Opera elől a Tabánba.

Keresés